Valaki mondja már meg nekem, hogy miért tartják jó ötletnek, hogy még mindig húzzák a bőrt erről a mérsékelt sikerű sorozatról? Már a második rész is egy erőltetett, borzalmasan maníros folytatás volt, és bevallom az elsőt se tartottam annyira jónak, bár ott még voltak jó zenék, egy emlékezetes gonosz, és sütött a stílus minden irányból. A folytatás megpróbálta kitágítani eme univerzumot, mert ugye mindenkit érdekelt mit lehet ebből kihozni. No akkor mi legyen a következő rész, hát egy prequel. Amiben azt fogjuk látni melyek voltak azon események, amik létrehívták a korona legtitkosabb szervezetét.

Ha a címből esetleg nem volna teljesen egyértelmű, hogy ez egy SPOILERES írás, akkor most szólok, hogy ez bizony egy SPOILERES írás.

Valamikor 2001-ben egy HungaroConon:

- Te figyu mán, ha már így összefutottunk nagy kalandjátékosok, segíts már, mert tíz éve elakadtam a Gobliiinsban és ha megőrülök se tudok továbbjutni.

- Persze nagyon szívesen. Hol jársz benne?

- Hát van egy karám, a banya háza mellett, de akármit csinálok, nem tudok átjutni rajta. Mindig visszacsap az a rohadt ajtó.

...

- Mi van?

- Az az első pálya bazdmeg!

Nem rajongok a Tom Holland-féle Pókemberért. Az első rész annyira PC lett, hogy azon röhögött a fél világ, hogy egy fehér osztálytársa se lett Peternek, mert a készítők annyira meg akartak felelni a trendnek, ráadásul megint ott voltunk a kályhánál, mindent elölről kezdeni amit már KÉTSZER is láttunk. A második rész pedig úgy volt feledhető, ahogy volt, egy CGI-ben úszó orgia, amiben még Jake Gyllenhaal se tudta menteni a menthetőt. A harmadik részt már megnézni se akartam, mert rossz látni, ahogy a Marvel is elkezdett küszködni a mindent lezáró kettős opusz után. 

"They were all dead. The final gunshot was an exclamation mark on everything that had led to this point. I released my finger from the trigger, and it was over."

Tartozom egy vallomással. Azért írtam az eredetiről, mert mindenképpen akartam, hogy legyen valami kontraszt. A leírást megpróbálom spoiler-free-nek megtartani, hogy aki szeretné megnézni a Netflix legfrissebb sorozatát, annak ne én rontsam el az élményt (hanem majd saját maga... ha... ha...), de helyenként muszáj leszek belemenni bizonyos dolgokba, természetesen majd ott figyelmeztetek mindenkit. Na akkor? Egy kis vaj és dzsem?

Mindig érdekes, amikor a filmesek önmagukat veszik górcső alá. Ha komolyan teszik, akkor azért, mert bizalmas részleteket tárnak fel. Ha komolytalanul, akkor pláne jóra számíthatunk, hiszen ki ismerné tőlük jobban azt a belterjes világot, és hogy miket lehet onnan parodizálni? 2013-ban Velencei Filmfesztivál egyik korai vetítési darabja volt a „Why Don’t You Play In Hell?” „Guglis fordítás” esetén az angol címre azt kapjuk, hogy „Miért nem játszol a pokolban?” Nem igazán adja vissza azt, amit az alkotók üzennek nekünk. Közelebb áll hozzá ez: „Akarsz szerepelni a pokolban?” Részemről úgy vélem, magyarul kérdőformában igazán jó megoldást nem kapunk. Viszont a felszólításos megoldás, vagyis a „Csináljunk jakuzafilmet!” annál inkább ül. Japánban hasonlóan talányos címet kapott, ami nagyjából úgy adható vissza, hogy „Mi a gond a pokollal?” Szóval, pokolian talányos az egész, de csak addig, amíg meg nem nézzük a történetet. Akkor kiderül, hogy a szó szerinti és átvitt értelmű variációk egyaránt terítékre kerülnek. Azt hiszem, a fentiekből már könnyen sejthető, nem kifejezetten matiné vetítésre való a darab. Hacsak nem olyan matiné előadásra vágyunk, amilyet a Monty Python csapat a „Brian élete” alkotásukba csempészett bele. De jöjjön a lényeg.

27 éves koromban, 2006 novembere és 2007 márciusa között, tehát 2006-2007 telén minden egyes éjszakán három választásom volt. Vagy pornót nézek, vagy a Budapest TV végtelenített timelapsét, vagy pedig az akkoriban indult A+ csatornát, amely az itthoni anime hullám harmadik fázisát indította be, és dacára, hogy csak hat órában sugárzott megosztva a Minimax-al, nagy szerepe volt benne, hogy végre a mainstream közönséget is elérje ez a különös világ. Olyan sorozatokat hozott el amiket addig sehol nem mutattak be, mint pl. a Full Metal Alchemist, Full Metal Panic, Trigun, meg a világ legjobb animéje, a Cowboy Bebop.

Majdnem pontosan öt éve írtam meg a YouTube-os listámat, és sokat gondolkodtam azóta, hogy ideje lenne frissíteni (sok listámat illenók frissíteni), leginkább mert azelőtt többnyire külföldi csatornákat néztem, viszont öt év alatt sokat változott a világ, és kinyílt a magyar YouTube. Persze a maga hátrányaival. Ennek köszönhetően ebben a listában most sokkal több magyar szereplő fog helyet kapni. Átnézve a legutóbbit arra jutottam, hogy bár továbbra is maradtak onnét csatornák, amiket még nézek, szinte teljesen kicserélődött az ízlésem, érdeklődési köröm.

Lássuk, melyek ezek!

"- No, no! No need to thank me, you're sunny smile is thanks enough!

- Yeah I'll give you a sunny smile!"

Úgy tűnik manapság mindenki odavan a trailerekért, egy adott film vagy játék esetén az előzetes hype gyakran sokkal nagyobb, mint az a hatás, amit maga a kész “termék” hagy az emberben. Egy ideális világban ez persze fordítva lenne, de az okokat nem olyan nehéz kitalálni: 2-3 percnyi szórakoztató tartalmat jóval könnyebben össze lehet állítani, mint egy 2-2,5 órás mozit. Abba pedig már bele se menjünk, hogy a forgatókönyvek költségvetése milyen arányban áll a marketingre szánt lóvéval. Mindenesetre a különféle youtube és facebook kommenteket elnézve nekem az az élményem, hogy a premier előtt minden utolsó negyvenedik reboot A VILÁG LEGJOBB FILMJE, amit alig várunk, a premier után pedig minden SZAR VÓT, ami az időnket sem érte meg, nemhogy a mozijegyek árát. 

Jól van. Röviden összefoglalom amit mondott. Valaki játékért több tízmilliárd vont ajánlott, ezért maga vele ment. Pirosalámpa, ződalámpát kellett játszani, és aki lebukott, azt agyonlőtték. De amikor elakart jönni, elengedték, és nem tudja hogy néznek ki, vagy hogy hol történt az egész. Jól mondom?

Már nagyon régóta nem tudtam úgy igazán lelkesedni egyetlenegy trailerért, vagy egyetlen közelgő mozifilmért sem. 

Aztán jött a Dűne előzetese.

Számomra hipnotikus élményt jelentett, a gyönyörű képekkel, az áthangszerelt Pink Floyd zenével. Végre újra azt érezhettem, hogy ÉN EZT LÁTNI AKAROM. MOST.

Annyira felbuzdultam, hogy megvettem az eredeti regényt, csak azért, hogy aztán majd a moziból kijövet elmondhassam: a könyv jobbvót. 

Arra azonban nem számítottam, hogy egyike lesz a legjobb regényeknek, amiket valaha olvastam. Teljesen magába szippantott a Dűne világa, a karakterei, a mitológiája, a komplexitása, a főhős időn kívül álló látomásai, és az az elképesztően epikus hangvétel, ami ennek a csodálatos műalkotásnak minden egyes oldaláról árad.

Szóval ezek után könnyen lehet, hogy kicsit lehetetlen elvárások elé állítottam a filmet rendező Denis Villeneuve-öt.

Régen volt egy mondás a Bond rajongók körében: “Nincs Bond film erények nélkül.” Aztán elkészült a Spectre. A Nincs idő meghalni pedig minden idők legrosszabb 007-es kalandjának az egyenesági folytatása. Amiben a főszereplő nem akart játszani. Ahonnan lelépett az eredeti rendező, az egyébként rendkívül tehetséges Danny Boyle. Aminek Hans Zimmer az utolsó pillanatokban írta meg a zenéjét. Amit újra kellett íratni egy brit színésznővel, nehogy Bond toxikus maszkulinitása (sic!) miatt twitter hadjárat induljon a legpatinásabb franchise ellen. A végterméket pedig nem lehetett másfél évig bemutatni a világ nagyvásznain. Így utólag azt mondom, jobban is jártunk volna, ha soha nem látjuk ezt a filmet.

Küldöm ezt az élménybeszámolót mindenkinek, kivéve aki lehallgatta, amikor anyukámnak elmeséltem telefonon.

Ma már senki nem olvas cikkeket. Én pedig nem gondoltam arra, hogy írjak egyet egész addig, míg be nem szálltam a Művészetek Völgyére tartó Oszkár járatba, ahol rögtön nekem szegezték a kérdést, hogy újságíró vagyok-e, majd a nemleges válasz ellenére, hogy azért lenne-e kedvem írni egy cikket a hétvégéről. Na-ná, bab-ám, na-ná.