Hagyomány a FilmBookon, hogy év végén számot vetek kis csapatunk munkásságáról. Tavaly ilyenkor azt írtam kezd beérni a sok küszködés amit beleöltünk a blogba, ez most már hatványozottan igaz, rendre voltak olyan napok, hogy három vetítés is volt egy azon időben de különböző helyeken. Ergo, több meghívást kapunk mint amire el tudunk menni. Annyi friss kritika torlódott fel, hogy szinte már jól esett valami másról írni. De persze csak szinte, hiszen még mindig lutri, hogy mit olvastok el, mire vagytok kíváncsiak. Az is nagyon tetszik, hogy szinte mindenhez van hozzászólás, igazi kis kávéházi hangulat alakult itt ki. Felébredek délután kettőkor... megnézem mi a helyzet, és tuti van öt téma, amihez hozzászólhatok. Azt tudnám mondani, amit Chris Stuckman szokott a videói végén, Srácok Ti vagytok a legjobbak, olvassatok minket 2017-ben is!

Nída, nída, nídaaaaaa, megmondtam, hogy képet vált idén Sanyi! Most megmondtam, vagy nem megmondtam?! (Kussoljál már bazdmeg!)

Úristen, ötödik éve írom ezeket az évzáró listákat. Belegondolni is sok, nemhogy megírni. Tradicionálisan 31.-re szoktam időzíteni ezt, de most úgy voltam vele, előrébb hozom, mert a változatosság gyönyörködtet, és egy igazi nyalánksággal készülök most szilveszterre, szóval tudjuk le a formaságokat. 2016-ot nekem szeretnem kellett volna, de az év filmes szempontból kisebb katasztrófának bizonyult, szinte minden egyes blockbuster megbukott, unalmas volt, vagy csak túlvállalta önmagát, miközben remake remake, adaptáció adaptáció hátán. Megérhettük többek között a Szellemirtók a Ben Hur, és A hét mesterlövész újráját, olyan filmekét, amikből azért a legvadabb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy lesz. Vígjáték terén elbujdokolhat messzire ez az év, szinte SEMMIN nem lehetett egy jót röhögni, ahogy nem volt kiemelkedő sci-fi vagy akciófilm se. Ellenben volt egy kategória amiben kiemelkedően jól teljesített az év, ez pedig a CGI animáció. Ennyi mesét soha eleddig nem kaptunk, és szinte mindegyik minőségi munka volt, több alkotás pedig egyenesen átlagos felülinek bizonyult, úgyhogy 2016-ra ha valamiért hát a kiváló meséi miatt érdemes lesz emlékezni...

A most következőkben saját toplistámat olvashatjátok, melytől rendszerint kollégám és barátom Santino kategorikusan elzárkózik, az ő éves toplistáját itt találjátok. Szóval az ilyen "Normálisak vagytok?" és hasonló kirohanásokat kéretik egyes számban nekem címezni... kivéve ha királyi többest használtok a megszólításomra... ami ugye nagyon is helyén való.

Ez most egy tök szabálytalan lista lesz, mindenféle jósággal a 2000-es évek filmzenei kínálatából. Lesz betétdal, retrózene, rendkívül eltérő filmek, zeneszerzők, stílusok, mindössze két dolog köti össze őket mégis; az egyik, hogy az elmúlt évtized filmzenéihez kapcsolódnak, a másik pedig hogy belémégtek az elmúlt évtized során, és rongyosra hallgattam őket. A lista nem tetszési sorrendben van, tehát nem a legjobbtól a legrosszabbig haladunk, hanem inkább többé-kevésbé időrendi sorrendben. Jó zenehallgatást, jó nosztalgiázást!

"Itt hajdinakása. A mulatságot megnyitottuk!"

Személy szerint, messze ezt a részt tartom a legjobbnak. Elképzelhető, hogy azért, mert ezt láttam elsőnek, és Az utolsó cserkésszel együtt felelős a későbbiek során kialakult Willis rajongásomért. A film szinte rázuhan a nézőre, de olyan szinten, hogy még azt sem tudja mi a helyzet, máris elkezdődnek a dolgok. Nem foglalkoztak sokat a főcímmel, egy darab név nem sok, annyit se mondanak be, csak a film címét, aztán lehet tekinteni a történéseket. Mintegy hangsúlyozva, itt most minden, de tényleg minden az akcióról fog szólni.

Hosszú út vezetett odáig, hogy a mozivásznakon láthattuk az ifjú Bruce Willist szakadt, véres trikóban, cigivel a szája szélén, jó nagyokat káromkodva. Minden azzal kezdődött, hogy egy Roderick Thorp nevű író megnézte a Pokoli torony című klasszikust. Nem gondoltad volna, mi?

„Számtalan veszély és megpróbáltatás után

eljutottam ide a várig, túl a manók városán,

hogy visszavegyem az ellopott gyermeket.

Akaratom erős mint a tiéd,

és királyságom épp oly' nagy:

Nincsen fölöttem hatalmad!"

Idén igazi élvezet, mi több gyógyír volt moziba járni a szenvedő lelkeknek. Többször élhettünk át igazi mozivarázslatot, vagy juthattunk el művészi magasságokba, katartikus csúcspontokhoz, ha a megfelelő alkotásokra ültünk be. Filmes szempontból sok év múlva is jó szívvel fogjuk visszaidézni 2016-ot, még a csalódások sem tudtak olyan erővel szíven ütni, mint a korábbi években, az pedig külön öröm, hogy sok igénytelen blockbuster bukott meg kritikai és pénzügyi értelemben, ami esetleg elindíthat valamiféle minőségi változást a filmiparban.

Mint ahogy minden évben, úgy idén is a magyar mozibemutatókat vettem alapul a lista összeállításakor, illetve ahogy az elmúlt években mindig, úgy idén is leginkább az érzelmeimre hallgattam mind a sorrend, mind a felkerült filmek tekintetében, úgyhogy objektivitásra, vagy megfelelni vágyásra véletlenül se számítson senki. A legszebb pedig az, hogy jóval több filmet be lehetett volna választani, mint 10, de ennek a tízesnek így lesz valódi súlya.

Régóta akarok már írni egy ilyen toplistát, és így az év vége felé úgy gondoltam miért is ne. Időről időre eljutok beszélgetésekben a szórakozás topichoz, és ha kérdezik általában ilyenkor bejelentem, hogy bizony már több mint 15 éve nem igazán nézek tévét. Nagyjából SEMMIT ami folyik belőle. Ez egy összetett dolog, a csatornák sokat tettek azért, hogy elüldözzenek a dögláda elől. Először is jöttek a reklámbetétekkel, még a VHS korszakban, ezt még úgy ahogy átvészeltem, aztán a különböző beírásokkal "Hétvégén Megasztár, ValóVilág 5, stb" amit volt pofájuk beúsztatni a filmbe. Majd jött a stáblista lekeverése, hogy még több reklámnak legyen hely, majd az átszinkronizálások, csonkolások, és persze az állandóan világító korhatárkarika. Filmeken kívül még mi megy benne? Politika műsorok, híradók, aminek a 90%-a politika, 10%-a pedig, hogy ki halt meg, a maradék meg idióta vetélkedők, és teleshop. Az internet térhódításával, és a DVD-k öt perc alatti győzelmével nem is volt kérdés, többet az életben nem fogják meghatározni számomra mikor és mit nézek. Tudom ez sokaknak felfoghatatlan, hogy lehet tévé nélkül élni? Volt már olyan helyzet, amikor szó szerint megfagyott körülöttem a levegő... nem néz tévét, ez nem is ember! Aztán úgy 5-6 éve már eljutottunk oda, hogy ügyes emberkék minőségi csatornákat hoztak létre a YouTube-on, és nagyon sok kedvencem lett, úgyhogy ezek közül mutatnék be most tízet, hátha lesz olyan, amit valaki nem ismer, és érdemesnek tart megkukkantani.

A tavalyi - szintén szar - karácsonyi mozis kínálatban minden második ember ehhez a filmhez menekült, mert valami olyasmit nyújtott, amit a 90-es években Sam Raimi és Peter Jackson filmjei. Én azonban mindkettőnek utáltam ezeket a nevetségességbe fulladó, sokszor öncélú és pozőrködő horror filmjeit. Nem tudok nevetni az ilyesmin, van egy morbid oldalam, de az nem ilyen. Szóval bennem ez a film sem hagyott mély élményeket, és úgy vélem maguk az alkotók se tudtak mihez kezdeni az ötlettel, miután az egész kifulladt a nosztalgiafaktorban. Szerintem nagyon kevesen emlékeznek egyáltalán arra is, hogy ezt tavaly bemutatták nálunk a mozik.

Szar karácsonyi filmeknél maradva - nehogy megtörjük már az ünnepekre való hangolódást -, gondoltam, mivel az idei kínálatból kifogytunk, nézzük jobb volt e a helyzet tavaly. Hát nem igazán...

A karácsony felé közeledve egyre több karácsonyi filmbe botlunk mind a televízió elé huppanva, mind pedig a moziba menet. A Tapló télapó 2, és a katasztrofális Hivatali karácsony után már nem is reménykedtem semmi jóban, amikor szembejött velem a Váratlan szépség... és megcsapott a film... ööö... szépsége... amúgy váratlanul.

Idén, azaz 2016. december 30-án, Pénteken 18 órától, csak egyetlen egyszer ismét vetítésre kerül A Jó, a Rossz, és a Csúf digitálisan restaurált változata a Pannonia Entertainment és az Uránia Nemzeti Filmszínház jóvoltából. Az Uránia Nemzeti Filmszínház (1088 Budapest, Rákóczi út 21.) dísztermében lezajló vetítésre jegyek még korlátozott számban kaphatók!

Az megteszi frappáns nyitómondatnak, hogy: Jó vót ez Sanyi, vót benne Assassin...

Meg Creed mi? Inkább fogd be. Elegem van belőle, hogy állandóan Sanyizol. Ezt most bízd rám. Hát gyerekek van egy jó meg egy rossz hírem. A rossz hír, hogy ez egy totál elbasszaszintott videojáték adaptáció. Nem is lepődtem meg nagyon, mert abban a pillanatban amikor megláttam az első trailert ez azért valahol tudatosult bennem, úgy a nyúltagyam mélyén. A jó hír viszont, hogy nektek még van nagyjából másfél hetetek, amit abban a tudatban élhettek le, hogy kedvenc kritikusotok - meg a sötét énje - biztos csak baromságokat beszél már megint.

Az év végére érkezett még egy magyar film. Bár ezért a kijelentésemért lehet egyesek megköveznének. Mindenesetre Bereczki Csaba első filmje egy rész dokumentumfilm, egy rész road-movie, egy rész pedig útikönyv. Ahol egy klezmer - klasszikus zsidó népi zene - együttes szemszögén át, bejárhatjuk Montrealt, New Yorkot, Párizst, Berlint, Budapestet, hogy a végén megérkezzünk Moldovába. Közben a jó barátok arról regélnek milyen érzés volt egykoron és manapság gyökértelen zsidónak lenni. És mindig szól a zene...

November 26-án rendezte meg a Winelovers az idei Bordó Blendet, amit az idei évtől Bordói Novemberként neveznek. Ez volt az utolsó az öt nagy kóstoló sorában. Emlékeztetőként az első a Tokaji Március, a második a Kékfrankos Április, a harmadik a Pezsgő Június, a negyedik pedig az Olaszrizling Október volt. A rendezvénynek ezúttal is a lenyűgözően szép és elegáns Corinthia Hotel Budapest adott otthont. Ez a bemutató volt a legnagyobb a Tokaji Március óta, több mint nyolcvan különböző pincészet jött el közzé tenni tételeit. A rendezvény során tizenegy egyéb kiállító is színesítette a kínálatot. Aki pedig a bordói borok világában mélyebben szeretett volna elmerülni, azt kettő mesterkurzus is várta.