Thomas Vinterberg dán rendező olyasmire vállalkozott, amire nem sokan, mivel elég hálátlan feladat. Remaket készített egy remake-ből, vagyis csinált egy harmadik feldolgozást ugyanabból a témából. Ez nem tűnik akkora blaszfémiának, hiszen a klasszikus regényeknek az a sorsuk, hogy többször is feldolgozzák őket. Többször, kissé módosítva előadják ugyanazt. Gondoljunk "A nyomorultak", "A három testőr", "Egy tiszta nő" és egyéb francia-angol klasszikusok számos filmadaptációjára. A kérdés csak az, megéri-e. 

Szóval... beszéltem már nektek erről a Reitman gyerekről, egyik kedvenc rendezőm lett az utóbbi években, és ez nem véletlen. Akármiről mesél fantasztikusan csinálja. Nem szájbarágós, nem tanítós, sugalló, vagy irányító. Inkább csak rámutat, így is lehet. Legyél akár meg nem értett szingli, vagy facér negyvenes, vagy éppen tizenhat éves kis csaj, aki egy nap ráébred, bekapta a legyet. Mint Juno.

Szereted a filmeket, játékokat? Itt a lehetőség, hogy egy olyan csapathoz csatlakozz, ahol megbecsülik elhivatottságod, munkád, és még a légkör is jó. Ha vágysz ezekre, nálunk otthonra találsz. Minthogy nemrég elértünk egy újabb mérföldkövet az oldalunk történetében, így csapatunkba két újabb szerkesztőt keresünk.

1. Filmkritikus

Az ideális jelölt:

Grafomán, egyéni stílusa van, tapasztalt a filmek terén, és imádja a filmeket.

Ráér délelőttönként sajtóvetítésekre járni, illetve határidőre megírni a kritikákat.

2. Játékkritikus

Az ideális jelölt:

Grafomán, egyéni stílusa van, tapasztalt a játékok terén, és imád játszani.

Tulajdonában van egy Xbox ONE.

Aktív munkatársakat keresünk.

A pályázók a filmbook.blog@gmail.com-ra írjanak egy e-mailt.

Ha filmkritikusnak jelentkezel, küldj egy összeállítást a kedvenc filmjeidről (elegendőek csak a címek), és mellé három kritikát 2500–3000 karakter terjedelemben. Egy szerinted pocsék filmről, egy szerinted kiváló filmről és egy olyan filmről, amelyet nagyon szeretsz, de jócskán vannak hibái.

Ha játékkritikusnak jelentkezel, küldj egy összeállítást a kedvenc játékaidról (elsősorban konzolos címekről, azon belül Xbox-széria), és egy játékismertetőt, -tesztet egy mostanában megjelent címről 5000–10000 karakter terjedelemben.

Ha több megfelelő jelölt van, akkor akár többet is felveszünk, ha egy sincs, akkor egyet se. A félreértések elkerülése végett leszögezem, hogy ez nem egy pénzes dolog, mi is pusztán a filmek, játékok iránti szeretetből csináljuk. Amit nyerhetsz vele, hogy tagja leszel egy remek csapatnak és egy folyamatosan fejlődő oldalnak, illetve megoszthatod filmimádatodat és munkásságodat a nagyközönséggel. No meg premier előtt láthatod a legújabb filmeket.

Ez a film a 2006-os év egyik - ha nem A legnagyobb - vesztese. Úgy tűnt el a filmek sűrűjében, akár a haldokló bróker segélykiáltása a tőzsdén nyitás után pár perccel. Ráadásul mindenek oka, hogy ugyanezen évben egy rendkívül hasonló filmre szegeződött minden tekintet, amelyet nem más, mint Christopher Nolan jegyzett, a Tökéletes Trükk címen. Furcsa, mert mindkét filmre nagyon oda kell figyelni, mindkettő játszik velünk, mindkettőben kiváló színészi játékot láthatunk, ráadásul ha ez nem lenne elég, mindkettő a 20. század előestéjén mutatja be a bűvészek furmányos sorsát. Ki érti Hollywood gondolkodásmódját, mindenesetre bebizonyosodott, két dudás nem fér meg egy csárdában.

Létezik három kalandjáték fejlesztő cég, akiknek a játékait jobb messziről elkerülni. Az egyik a francia Kheops Studios, akiknek játékairól még nem írtam - nem véletlenül. Ők voltak, akik a "legendás" Dracula játékokat folytatták 2008-ban. A másik az ukrán Frogwares Games, akik már tíz éve Sherlock Holmes középszerű kalandjátékosításán szorgoskodnak, bár tény, hogy nekik azért voltak jobban sikerült próbálkozásaik. A harmadik pedig a német House of Tales, akik a The Mystery of the Druids-al lényegében már akkor leírták magukat, amikor megalakultak. Én nem vagyok a magam ellensége, szóval amíg van valami más, és jobb, általában azzal játszok. Éppen ezért lepett meg, hogy mai alanyunkat is ez a német cég készítette, és bár meg vannak a maga hülyeségei, mégis azt kell mondjam, egy nem mindennapi élményben részesíti azt, aki belevág. 

A Hitman cikk kapcsán elővettem a legelső Hitmant, ugyanis bármilyen hihetetlen ezt még nem volt alkalmam végigjátszani. Legalább három alkalommal nekifogtam, de sosem jutottam egy-két pályánál tovább, és mindig elterelte valami a figyelmem. Ezúttal viszont kutya kötelességemnek éreztem végre végignyomni. Most megosztanám az élményeimet tapasztalataimat.

Ha volt egy szadista nagybácsid, aki úgy tanított meg úszni, hogy egy gyors lendülettel bevágott a mélyvízbe, akkor ismerős élmények várnak rád a From Software PS4-exkluzív játékában. A japán cég a 2009-es Demon’s Souls óta az eszelősen nehéz akció-RPG-iről híres. Régen ennyi kevés lett volna a szenzációhoz, csakhogy mára az ipar - legalábbis annak konzolos szekciója - alaposan elpuhult. A kiadók valósággal rettegnek attól, hogy a játékosok akár egy percre is frusztrálva érezhetik magukat, mert urambocsá' elakadnak egy pályán, nagy igyekezetükben pedig a kihívástól is megszabadítják őket. Akinek elege van már abból, hogy folyamatosan fogják a kezét, mint egy kisdednek, épp ettől lesz különleges élmény a Bloodborne, mely készséggel gondoskodik a szűnni nem akaró pokoli megpróbáltatásokról.

Ezt a filmet 1994-ben láttam, majd ha nyári hangulatba akartam kerülni, minden évben megnéztem. A Hóbortos hétvége mellett, ez volt a másik, aminek ez sikerült. Gipsy King szinte teljes albuma hihetetlen hangulatot teremt az első perctől kezdve - és abba még bele se megyek, hogy később még pavlovi reflexem is alakult ki, amikor felcsendült, annyikra kondicionálódtam -, és a mostanság tomboló kánikulában nem is találhatnánk magunknak jobb elfoglaltságot, mint lehúzni otthon a redőnyt, keverni egy Titanic koktélt, és betenni ezt a filmet, majd kikapcsolódni 110 perc erejéig.

Őszintén szólva, amikor először végigolvastam a dokumentumfilm témáját, felmerült bennem egy nagyon is lényeges kérdés: vajon ki fogja ezt megnézni moziban? Néhány, gazdag férje mellett is unatkozó háziasszonyon kívül, aki a pergő képkockák alatt éppen azt fogja mesélni a mellette ülő barátnőjének, hogy ő is pontosan ilyesmit evett, amikor Shanghai-ban találkozott véletlenül az ötödik exével. Megnézve az alkotást, továbbra sem látom értelmét egy mozipremiernek, annyira szűk az a réteg, amelynek érdeklődését ez a fajta film lefedi. Ha azt hinnénk ugyanis, hogy itt egy mindenki által elérhető ételekről és éttermekről van szó, nagyot tévedünk. 

Gondolkodtatok már azon, akár nyíltan, akár titokban, magatokban, hogy meddig képes vajon két ember együtt élni úgy, hogy nem mennek kölcsönösen egymás agyára? Meddig tart a sütő szerelem? Egy évig? Háromig? Öt év után van még valami amit nem tudtok egymásról? Hét év után? Tíz év után? Húsz év után? Halálig? Netalán megadatik az, hogy soha semmilyen probléma nem "fűszerezi" a kapcsolatot? Nincsenek veszekedések, boldogok lesztek míg világ a világ? Lehet ezt előre tudni, vagy csak a remény marad? Az ember alapvetően tökéletlen, hiába akarja a jót, végül mégis mindent elkúrhat? Ha nem gondolkodtatok ilyesmin egy percet sem, és minden rendben tegyetek magatoknak egy szívességet, és ne nézzétek meg ezt a filmet, mert a hatásvadász címmel ellentétben olyan lelki átformáláson eshettek át, hogy soha többé nem lesztek önmagatok.

A westernek hosszú történetében vannak nem éppen rendhagyó alkotások is. Voltak, akik űrből érkezett idegen lényekkel, voltak filmesek, akik a távol-keleti szamuráj hagyománnyal próbálták feldobni és voltak, akik egyszerűen más kontinensre helyezték a történéseket. Ez utóbbiak sorát szaporítja "A Winchester mestere" is. 

Mint azt bizonyára tudjátok, idén érkezik a Hitman reboot. Vagyis másodszorra is megpróbálják filmre adaptálni a zseniális bérgyilkos "szimulátort". Én természetesen drukkolok, hogy sikerüljön a film, bár megítélésem szerint az előző verzióban is több volt a jó jelenet, mint a rossz. Ezért úgy gondoltam a hátralévő két hónapban végigvenném a játékokat is, nyitánynak pedig jöjjön a film 2007-ből.

Annak idején talán az Aliens új mozis vetítése után láttam az Ex Machina trailerét és elég rendesen kinevettem, mert megint az láttam, hogy a nyugati filmgyártásban egy női személyiséggel rendelkező mesterséges intelligencia is csak a megmentendő hercegnő szerepét kaphatja. Később meglepve láttam, hogy a film igen jó kritikákat kapott, így eldöntöttem, hogy megnézem. Mint kiderült a trailer teljesen félreérthető volt, ugyanakkor mégsem kell megkövetnem magam.

Bizonyos videojáték gyártó, kiadó cégek általános szokása volt, hogy ha betaláltak egy játékkal, ami esetleg franchise-vá nőtte ki magát, időről-időre kiadták a sztori folytatását. Néha bejött, néha nem, ám előbb-utóbb a fogyasztó közönség megkapta azt, amire legkevésbé sem vágyott: a végletekig lebutított történetvezetést, papírmasé karaktereket, unalmas  és érdektelen mellékszereplőket, de persze a kor követelményeinek megfelelően high-tech grafikai megoldásokkal felturbózva, hogy a játékra éhes gamer hadd költse már el egy használt kocsi árát videokártyára (vagy komplett gépre), ha élvezni akarja  a "valósághű" technikát és a még nagyobb fegyvereket, még nagyobb robbanásokat. Kicsit ez volt az érzésem a "Jurassic World" bemutatóján is. Minden nagyobb lett, mégsem lett jobb. 

Amikor műfaji keveredés érhető tetten egy-egy filmnél, ott az alkotók mindig vékony jégre tévednek. Nem pusztán azért, mert a nézők eleve előítéletesen állnak hozzá az ilyesfajta csínyekhez, hanem főként azért, mert nagyon nehéz jól megcsinálni. A teljesen ismeretlen Tom Green-nek ez olyannyira nem sikerült, hogy ha nem hinnék a második esélyben, azt mondanám, nagy ívben kerülje el a továbbiakban a forgatókönyvírást és a rendezést.