„Andersen megvolt, francia tündérmese kilőve, az Ezeregyéjszaka letudva, a saját történelmünket meghamisítottuk, a romantika korszakának nagy regényét disneysítettük, és a görög mitológiát is sikerült kimeríteni. És akkor még csak a reneszánszról beszélünk. Mi jöhet még?” Tanakodhattak a Disney fejesei a ’90-es években, 36. egész estés rajzfilmjük előkészületeikor. Aztán egy kínai legendát sikerült kiválasztaniuk, az talán elég egzotikus a hamburgeren hizlalt jenki lurkóknak.

SPOILERES lesz. Már amennyire ez ebben az esetben lehetséges.

Az alábbiakban vendégkritikánkat olvashatjátok:

Mikor megláttam, hogy Michael Bay-nek bármi köze van a filmhez (bár csak producer), izgatottan dörzsölni kezdtem a tenyerem, hogy vajon mennyit kell várni ahhoz, hogy egy robbanó teknőcöt láthassak a vetítővásznon, illetve virtuálisan előtte, hiszen ez egy 3D-ben is megnézhető film. Nos, én – akármennyire ez a látványt akarta erősíteni –, nem éreztem, hogy szükségem lenne rá, ennél sokkal jobb 3D-élményem is volt már.

Nem is emlékszem már mikor nyomtam le ezt a gammát, de nem tartott sokáig, és kizárólag azért került a kezeim közé, mert megvettem egy újságot, ami mellé ez - és a Hitmant - adták teljes játék gyanánt. A tél bár még jóval odébb van - ha egyáltalán idén lesz - de még maga Jégtörő Mátyás se tudná feltörni azt a rengeteg jeget, ami ebben a játékban van, ugyanis egész végig a Ferenc József földön fogunk kalandozni. Brrrr...

A második rész alcíme: A trutymó titka. Ezzel azt hiszem, már nagyon sok mindent elárultam a film hangvételéről. És hogy mi a trutymó titka? Az, hogy egy laborban készült. Igen, ennyi. A második rész könnyedségére jellemző, hogy a film legnagyobb drámája abban merül ki, hogy teknőchőseink rájönnek, hogy létük csak egy véletlen baleset következménye. Ezt szerintem az emberek tekintélyes része is elmondhatja magáról, elég ha csak a szakadt óvszerekre, vagy a részegen átbulizott éjszakák eredményeire gondolunk, mégsem csinálnak belőle problémát. Ráadásul az első részben Szecska elmesélte, hogyan születtek, úgyhogy ezt eddig is tudták. Azért az első rész a maga infantilis módján ennél komplexebb volt, ott elvesztették a mesterüket, nevelőapjukat, Szecskának meg bosszút kellett állnia egy gyilkosságért, gyerekeket vettek rá bűnözésre, szóval abban azért volt egy csipetnyi drámai tartalom.

Az Aladdin és A kis hableány rendezői, John Musker és Ron Clements két ilyen hatalmas siker után vissza akartak térni eredeti tervükhöz: Robert Louis Stevenson A kincses szigetét adaptálták volna vászonra A kincses bolygó címmel. A Disney akkori fejesének, Jeffrey Katzenbergnek azonban továbbra sem jött be annyira ez az ötlet, így megállapodást kötöttek; akkor kaphat zöld utat A kincses bolygó projekt, ha előbb letesznek egy Aladdinhoz hasonló sikerfilmet az asztalra. Musker és Clements benyújtották a Don Quijote, a 80 nap alatt a Föld körül, és az Odüsszeia tervezetét, de végül a Herkulest készíthették el.

Az első évad hatalmas sikere után, beindult a gépezet és a CBS berendelt egy hivatalos évadot a rajzfilmsorozatból. Ez az akkori standardnak megfelelően tizenhárom epizódot jelentett, melyet 1988. október 1-jével kezdtek vetíteni szombaton a reggeli műsorsávban, de olyan következetesen, hogy a szezonzáró utolsó rész karácsony este került adásban. Meg kell mondjam, hogy bár gyerekként igen szerettem ezeket a részeket, nem egyre mai napig igen élénken emlékszem, de továbbra is azt mondom, felnőtt fejjel ezek már - hozzáteszem sajnos - közel élvezhetetlenek. A kattintás után azt is kifejtem miért.

Kevin Eastman poénból rajzolt egy skiccet barátjának, Peter Lairdnak egy tinédzser mutáns nindzsa teknőcről. Valóban elvetemült ötlet. A skicc aztán továbbfejlődött, és némi adóvisszatérítésből, és Eastman bácsikájának kölcsönadott pénzéből saját maguk adták ki az első képregényeket ’84-ben. Az akkoriban divatos képregények, a Fenegyerek, az Új Mutánsok és a Ronin paródiájának szánták az egész ötletet.

A szovjet fantasztikum aranykora, különösen filmben, jóval korábbra esett mint az 1980-as évek. A kezdeti Aelitától a Szólít az égen, a Viharok bolygóján, a Solarison és más nagysikerű mozikon át juthatunk el az utolsó nekirugaszkodásokig. Ezúttal az utolsó brezsnyevi évek és a Gorbacsov előtti átmenet egy-egy ritkasága kerül terítékre.

Az augusztus 20-i ünnepnapon megjelenő cikket mindig különös gondossággal választom ki, hogy azt be lehessen illeszteni az egész napi ünnepségek hosszú sorába. Azonban idén úgy voltam vele, hogy az István, a király, Honfoglalás, meg a szorosan mögötte igyekvő Sacra Corona helyett egy kevésbé ismert, mégis hasonlóan fontos filmet választok, mely hazánk életében mindig is meghatározó erővel bírt. De minthogy meglehetősen snassznak tartottam csupán a filmről értekezni, így idecitálom hát az eredeti alapokat szolgáltató könyvet is. Küzdjenek meg, lássuk, melyikük a jobb! Soha vissza nem térő alkalom, kedves hölgyeim és uraim! A piros sarokban A majmok bolygója 1963-ból, 150 oldal hosszú, és a balhorgával különösen vigyázni kell! A kék sarokban pedig A majmok bolygója 1968-ból, vigyázzunk fiatalabb a srác, és a maga közel két órájával bizony sok meglepetést tartogathat erre a mérkőzésre! Tegyék meg tétjeiket, hamarosan kezdünk!

A The Case of the Silver Earring kapcsán kifejtettem, egy ideig biztos nem fogok megint Holmes játékkal nyomulni, mert már az is nagyon idegesített. Az egyértelmű kritikai sikert most már kicsit jobban értem, mert az a játék - dacára az elidegeníthetetlen hülyeségeinek - valóban fényévekre helyezkedik el az evolúciós fejlődésben ETTŐL. Ami a Frogwares első játékát alkotva, megnyitván egyúttal a modernkori Holmes játékok előtt a kaput. Igazából azért is nem akartam haladni a sorozattal, mert az első részt sehonnan nem tudom beszerezni, és bár a 90-es években simán nekiugrottam egy egy játék második, harmadik részének, ez gyakran okozott problémát, hiszen szegről végről követik a kronológiát, elárulnak titkokat az előző részből, stb. Nos, ezúttal semmi ok az aggodalomra, ugyanis ez nagyjából annyira Holmes játék, amennyire én római pápa vagyok.

Victor Hugo regényének eredeti címe: Notre Dame de Paris, az angol fordításé viszont The Hunchback of the Notre Dame. Ezek után nem csoda, hogy a későbbi angol nyelvű adaptációkban a katedrális helyett inkább a púpos harangozó karakterére helyezték a hangsúlyt. De nem Victor Hugo regénye adta az ötletet, hogy megfilmesítsék a történetet, hanem az abból készült képregény a Classic Illustrated sorozatból. A Disney-fejesek a szépség és a szörny motívumaira tekintettel, és nem túl nagy fantáziáról téve tanúbizonyságot, A Szépség és a Szörnyeteg rendezőpárosát, Gary Trousdale-t és Kirk Wise-t bízták meg a film elkészítésével.

Én nem dőltem be a hype-nak. Minek túl magasra rúgni az elvárásaimat egy olyan film esetében, ahol beszélő mosómedvék, meg mászkáló fák vannak? Ugyan már...

Vessünk egy pillantást Agatha Christie itthon és világszerte legnépszerűbb, legsikeresebb regényére, minden idők talán legtöbb példányszámban eladott krimijére, illetve annak filmváltozataira.

Van ez a Liebster Award, amit "egyik ágrólszakadt blog küld a másiknak", hogy Scalt idézzem. Mi sem maradtunk ki az ajánlásból, erről olvashattok alant. A kérdéseknél volt egy kis kavarodás, hogy melyikre kell válaszolni, mire fény derült mindenre, már nem akartam kitörölni a válaszokat.