Őfelsége legjobb, és legöregebb titkosügynöke teljesen elképzelhetetlen lenne gyönyörű nők nélkül. Már Ian Fleming regényeiben is kivétel nélkül a szebbik nem hada vette körül a kegyetlenül jóképű kalandhőst. Szerencsére a filmesek is megtartották ezt a nagyon fontos hagyományt, így akárhogy is változott az idő, a divat, vagy akár maga a fő karakter, a szépségek jelenléte állandó maradt. Ahogyan az is, hogy minden új film előtt elmondja az adott színésznő, hogy az ő karaktere más, mint az eddig Bond lányok.:)

Az alábbiakban pedig következzenek az amúgy is jó felhozatal (filmenként 2-3 bombázó) legjobbjai. Uraim, kezeket a paplan fölé!

Miért szeretjük a Bond filmeket? A kalandok, az egzotikus helyszínek, és a gyönyörű nők miatt. És mert persze titokban mind arra vágyunk, hogy olyanok lehessünk mint ő. Mindig is nagy James Bond rajongónak tartottam magam, ezért az új film, a Skyfall apropóján összeállítottam nektek a 007 legjobb filmet kedvenc, legyőzhetetlen szuperügynökünktől. Mivel az összes moziról olvashattok nagyon részletes kritikát tőlem a blogon, ezért most csak röviden írom le, hogy melyek a legjobbak. Amúgy ez egyáltalán nem egy szubjektív toplista, tényleg ezek a legjobbak.

Az előítéletek nem véletlenül alakultak ki, ugyanis borzasztóan hasznosak, rengeteg mindentől megvédenek, és óvnak mindannyiunkat. Ezért van az például, hogy nem fogom megnézni az Alkonyat utolsó részét, mert bármennyire is örülök, hogy végre vége, nem akarok ilyen mértékű szenvedést okozni magamnak.

Sziasztok, DosEvolution vagyok, és első Filmbook videómban a sorozatok számítógépes parasztvakításairól fogok nektek beszélni. A tovább gombra kattintva megnézhetitek a videó folytatását. Jó szórakozást!

Az emberek azért szeretik a romantikus komédiákat, mert mindig hozzák a biztos középszert. Én azért szeretem Susanne Biert, mert mindig magabiztosan hozza a magas színvonalat. Érdekes kérdés, hogy mi lesz akkor, ha ez a rendkívül tehetséges rendezőnő találkozik ezzel az ízléstelen műfajjal.

A Dr. Seuss által írt mesekönyvek nem jelentenek garanciát Hollywood számára; míg annakidején a Grincs fergeteges sikert aratott, – ami véleményem szerint inkább volt köszönhető a karácsonyi szezonnak, semmint a film a színvonalának – addig A macske – Le a kalappal hatalmas bukásként tűnt el névtelenül a süllyesztőben. Én sem tartom feltétlenül jó ötletnek, hogy olvasni tanító, rajzos mesekönyvekből egészestés filmek szülessenek, de Hollywood ötlettelenségének szapulása már lassan olyan közhelyszámba megy, hogy csak pironkodva merek bármit leírni.

„Belefáradtam már ebbe az egészbe.”

Én is.

Tudom, hogy sokan vártátok ezt a filmet, és nem szívesen rontom el a kedveteket. De ha már egyszer úgyis megnézitek, akkor talán jobb, ha előtte elolvassátok ezt, hátha mégis megspóroljátok a mozijegy árát. Az Elrabolva 2-t ugyanis még videotékából se lenne érdemes kivenni a ’90-es évek közepén.

Filmes körökben úgy tartják, hogy az amerikaiak leginkább a western műfaj megteremtésével hoztak eredetiséget a szakmába. Lennie kell benne valaminek, mert minden specifikuma dacára a vadnyugati történetek a világ minden részén népszerűek lettek. Bár mostanság valami okból kifolyólag divat lett leszólni a klasszikus műveket ebben a zsánerben (is), azért még mindig szép számmal vannak, akik szívesen nézik őket. Lássuk, érdemes-e műsorra tűzniük ezt a mozit.

Körülbelül egy évvel ezelőtt írtam egy Batman rajzfilmről, a Kezdet kezdetéről, amely szintén egy Frank Miller képregény adaptációja volt. Egy nagyon ütős, bár néhol kissé túlságosan is kapkodó alkotásról beszélhettünk, amelyet élvezettel néztem első perctől az utolsóig, de ez érezhetően a bitang erős alapanyagnak volt köszönhető. Erről a filmről szerencsére ez már nem mondható el.

Mint azt észrevehettétek az utóbbi időben, több-kevesebb sikerrel próbáltam haladni a korral, és készítettem két videós kritikát is, viszont az embernek fel kell ismernie a saját korlátait, így úgy döntöttem bővítem a csapatot olyan tehetséges fiatalokkal, akik nálam jóval profibban művelik ezt az egyébként egyáltalán nem könnyű műfajt. Nagy köszönettel tartozok ezért a Baaadmovies-blognak, hiszen mindkettőjükre az ő Oscar díjátadójukon bukkantam. Mindketten kiemelkedően jó meglátásokkal és remek humorérzékkel rendelkeznek, így mindenképpen érdemes lesz nyomon követni az ő tevékenységüket is.

Továbbá számíthattok a jövőben tőlem és Scal-tól további podcastekre, amint össze tudunk szervezni egy ilyesmit. Így folyamatosan egyre interaktívabbá tesszük a blogot, remélve, hogy olvasókból nézőkké és hallgatókká váltok. Addig is nézzétek meg az új csapattagok videóit! Jó szórakozást!

Oliver Stone-nak már igazán kijárt valamilyen siker a Tőzsdecápák 2, a World Trade Center, és a Nagy Sándor bukása után, ezért biztosra ment. Adaptálta Don Winslow tán legjobb regényét (itthon az Agave gondozásában jelent meg Barbár állatok címmel), amely már témáját tekintve is illik a rendező munkásságához: tömve van droggal és erőszakkal.

A remekül sikerült és kellően ismeretlen A legszebb dolog után újra egy nagyon színvonalas francia vígjáték kerül a magyar mozikba, amely néző- és családbarát hozzáállásának köszönhetően hazájában már nagy sikert aratott.

Annyi probléma van ezzel a mozival, hogy belekezdeni is nehéz, úgyhogy haladjunk csak szépen a film időrendje szerint. A történet elején, narráció formájában vezetnek be ebbe az új világba, ami egy borzasztóan gyenge húzás, talán stílusosabb lett volna, ha inkább megmutatják nekünk. A nagyon viccesen és gázul, brucewillisesre elmaszkírozott Joseph Gordon-Lewitt (mi ez a szemöldök?) annyi információt tol az arcunkba egyszerre, ami egyszerűen túl sok, a legnagyobb vicc pedig az, hogy az expozíció még így is túlságosan hosszú, illetve feleslegesen elnyújtott.