Előzetesen is elnézést kell kérnem, de a szokásosnál is jobbanmegmondomafrankót leszek, és hejesírási hubákat is többet rejtek el, mert valami olyan szinten beteg vagyok, hogy ma csak ezért celluloidba pólyálnám az összes hollywoodi producert ÉS hazai sponzort - természetesen miután jól mumifikáltam őket (köhög). Szóval arra gondoltam, hogy most valami speciálissal rukkolnék elő, nehogy már annyira kiszámítható legyek, toplista terén (köh-köh) úgyhogy nem is ragoznám túlságosan a bevezetőt túl, jöjjön életem 10 legkiválóbb filmje, illetve csalódása.

Az 1967-es Csak kétszer élsz után, egy átmeneti, kísérleti korszak következett a 007-es sorozat történetében, mely egészen az 1977-es A kém, aki szeretett engem-ig tartott, mikor az alkotók újra megtalálták a saját hangjukat. Így nyilvánvaló, hogy ebben a korszakban készültek a legfurcsább, legkülönösebb epizódjai az egész szériának. Ilyen "érdekes" film ez is.

A legnagyobb érdeme ennek a résznek, egyértelműen az új főszereplő, Roger Moore. Szerény személyem ugyan Connery-t jobban preferálja, de Moore érdemei vitathatatlanok; megmentette a sorozatot, és teljesen újraértelmezte Bond figuráját. Nála nem egy munkájának élő, könyörtelen gyilkos macsó, hanem egy humoros, élvhajhász úriember, akinek alkalomadtán, muszáj ölnie is. Moore egész játékstílusa sokkal játékosabb, könnyedebb, mint bármelyik másik 007-est alakító színészé. Ehhez hozzájárul az egész lényéből sugárzó eleganciája, humora, melyek a figura védjegyeivé váltak. A vele készült filmek is mind ilyenek: habkönnyűek, viccesek, elegánsak. Talán csak épp legelső alakítása más egy kicsit, ugyanis az alkotók ekkor még mindig a kísérletezés hosszú stádiumában tartottak.

Megérkeztünk Van Damme bátyánk első zsaruszerepéhez. Nem is akármilyen zsaru, hanem beépített rendőr egy börtönben. Valamiért nagyon szeretem a börtönfilmeket, úgyhogy ennek csak örülni tudok. Ráadásul úgy egyben is van a Börtöncsapda: van sztorija, normális fényképezése és a rendezés is teljesen korrekt, szóval igényesebb az eddigi mozik többségénél.

Szimpla börtönfilmként indul a cselekmény, ahol főhősünket buzerálni akarják, meg megverni, de hát ezeknek az idiótáknak is pont a Van Damme-al kellett kekeckedni? Hát nem látták a Véres játékot, vagy az Oroszlánszívet? Nagy örömünkre az egyik ilyen kekeckirály Al Leong. Nem tudjátok ki az az Al Leong? Hát a szakállas kínai pasi, aki csokit lop a Die Hard 1-ben és még legalább ezer akciófilmben játszik valami rövid, gonosz kis szerepet. Ha látjátok, biztos beugrik.

"Tedd fel azt a kérdést magadnak: ha egy fa kidől az erdőben, de nincs ott senki, aki hallaná, vagy látná ezt, akkor is ilyen seggfej volnál?"

Sorozathelyzet:

Ha a mostani, modern sorozatokat összehasonlítjuk a 15-20 évvel ezelőtt készült, nagyon menő szériákkal, elég komoly színvonalkülönbséget vehetünk észre, egyértelműen a mai felhozatal javára. De minek köszönhető ez, hogy az egykori, gagyi, egyértelműen B kategóriás vacakokból mára néhol még a nagy mozifilmeket is jócskán felülmúló, komoly alkotások váltak? Már nem szégyen sorozatfüggőnek lenni, sőt választani is nehéz közülük, hiszen annyi igényes darabbal találkozunk, miközben annyi időt vesz el az életünkből, hogy az valami elképesztő. A fogyasztói szokások ugyanis átalakultak, jelenleg a mozikban szinte már csak a tinédzserfilmek érnek valamit, ezek mennek igazán eseményszámba. Ha nem hiszitek el, nézzetek körül, akármilyen filmes weboldalon, vagy blogon, hogy melyek a 2012-es év legjobban várt filmjei: egy szuperhős mindent összevetve 8. kalandja a nagyvásznon, egy szuperhősökből álló csapat világmegmentése, vagy egy űrszörny, aki hetedszerre bukkan fel, és valami varázslós-kardozós mozi előzménye. Bocs, ha netalántán kihagytam valamit, de ezek után nem csoda, ha az átlagfelnőttnek esetleg nehezére esik kimozdulni a szélesvásznú, LED tv-je, és a házimozirendszere szorításából, helyette csak a kölyköknek ad pénzt mozira, és vagy valamelyik csatornán, vagy esetleg a dvd-jén elégíti ki komoly filmfogyasztási igényeit. Így már azt hiszem, tökéletesen érthetővé vált, hogy nagyvonalakban miért terjedtek el ilyen mértékben a sorozatok, és miért szükséges a korábbinál jóval magasabb színvonalon elkészíteni ezeket.

Sean Connery az első James Bond visszatért!

Az összes film közül ez volt a legnagyobb kedvencem 5 évesen. Nem tudnám megmondani hányszor láthattam az Oroszlánszívet, de talán többször, mint bármi mást életemben. Igaz, az elmúlt másfél évtizedben jó ha egyszer megnéztem körülbelül, akkor is hatalmasat csalódtam, talán mert a szanaszét vágott RTL klubos verzióhoz volt szerencsém. Azóta már a helyén kezelem ezt is, mint régi videóklasszikust. Szerintem ugyanis nem én lehettem az egyetlen, aki a maga idejében ennyire szerette az Oroszlánszívet.

Hol van a 007-es?

Arcát nem látjuk, de új Aston Martinjában, gyönyörű helyen autókázva, az áthangszerelt Bond Theme közben, cigarettatárcájából kiveszi kedvenc márkáját, ezzel megteremtve az egész film hangulatát. Csodálhatjuk az ismét nagyszerű operatőri munkát, a csodálatos képminőséget, és a szép nénit, aki valamiért vízbe akarja ölni magát. Meglátjuk Lazenby arcát azt mondja a neve Bond, James Bond, nem nagyon hiszünk neki, de hát úgy látszik ez van, különben is kezdenek minket meggyőzni a film erényei, felrémlik, hogy Connery-t is ezzel a technikával ismerhettük meg. Persze ezen nincs időnk elgondolkozni, mert lezajlik előttünk a sorozat eddigi legjobb bunyós jelenete, gyors tempójú, szokatlan vágástechnikával (ami nem meglepő, hisz Peter Hunt az eddigi filmek vágója a rendező). Majd következik Lazenby kikacsintása a nézők felé, és indulhat is az egyedi főcím brit zászlóval, visszafelé pörgő órával, a Connery korszak gonosztevőivel, hősnőivel. John Barry új Bond témára tett kísérletet, ami elég jól sikerült, de azért mégsem annyira, mint az eredeti. Mindenesetre kár, hogy több filmben nem hangzik el.
Remek kezdés ez az új színésznek, egyszerre újszerű, látványos, izgalmas és hangulatos. „Bondos”, de nem a Connery-féle értelmezésben, hanem közelebb áll Fleming eredeti hőséhez.

Előzetes információim alapján ez a mozi egy csúnya Battle Royale - A menekülő ember nyúlásnak tűnt (mint azt nyilván minden hülye kritikus le fogja írni, és nyilván egy nézőt sem fog érdekelni), amiben nem is tévedtem, de a rosszindulatom az első néhány előzetes után rögtön alábbhagyott. Ha jól számoltam, két előzményfilmet, és két folytatást reklámoztak csupán, amikre a fél világ csurgatja ugyan a nyálát, de bármibe lefogadom, hogy fanyalgás lesz a vége. Ezekhez képest pedig már nem is tűnik olyan rossznak Az éhezők viadala alapkoncepciója, pláne nekem, aki alapból kedveli az ilyen jellegű sztorikat.

Szóval mivel több ez az új tini-őrület, egy Alkonyatnál?

A producerek új írót és új rendezőt választottak ehhez a kalandhoz, ezért a Csak kétszer élsz sokban különbözik elődeitől. Sokkal modernebb, tempósabb, tele van újításokkal. Bond először teljesít küldetést a távol-keleten, amitől az egész filmet egy különleges hangulat lengi körül.

1965-ben a Tűzgolyó volt az év blockbustere. A Bond-mánia a Goldfinger után az egekbe szökött, az alkotóknak hatalmas elvárásokat kellett teljesíteniük, ne adj isten túlszárnyalniuk, ráadásul nagyon rövid idő állt a rendelkezésükre. 

És hogy ez mennyire sikerült nekik?

A Tűzgolyó jó kritikákat kapott, és hatalmas közönségsikert aratott; máig a sorozat legsikeresebb darabjának számít jegyeladás szempontjából, ami persze betudható a hatalmas reklámkampánynak, illetve a már említett Bond őrületnek. 
Más kérdés, hogy szerintem nem sikerült a sorozat egyre növekvő színvonalát fenntartani, sőt az első 4-5 film közül talán ez a leggyengébb.

Van Damme bácsitól ez volt az első, amit láttam. Sokáig azt hittem egyben ez az első filmje is, annyira kezdetleges és amatőr az egész kivitelezés. De annyira, hogy például a fényképezés engem leginkább a ’80-as évek videópornóira emlékeztetett, (Na, nem mintha láttam volna egyet is:)). A szinkron is idomul a színvonalhoz, nem elég hogy teljesen steril, de még a szájmozgást se mindig követi. A költségvetés hihetetlenül alacsony lehetett, és ezt a történetet képtelenség ennél egyszerűbben és sablonosabban feldolgozni. Tényleg csak annyi az egész, hogy a főhős bátyját megnyomorítja a gonosz kickbox harcos, mire ő edzeni kezd, majd végül legyőzi. Ráadásul Van Damme ezeket az eseményeket mindenkinek annyiszor elmondja, mint ahányszor a Barátok közt szereplői szokták, nehogy valaki ne tudja követni a borzasztóan komplikált, komoly intellektuális kihívásokat jelentő sztorit…

Tehát a film nagy része gyakorlatilag az edzésből áll, amelynek vannak ugyan mulatságos pillanatai, de nem túl izgalmas, nem kötött le egyáltalán. A táncjelenet a Kickboxer közepén elég váratlanul ért, és borzasztóan cikire sikeredett. Mire kapunk végre egy kis verekedést, már vége is az egésznek, ráadásul rohadtul emlékeztetett a Véres játékra, csak persze ott jobban csinálták meg. Kellett egy halvány romantik szál is, mert hát anélkül nem film a film, úgyhogy ez is letudva. Feltűnik a Van Damme filmekben először a jópofa néger mellékszereplő is, de itt még nincs különösebb jelentősége.

Ez a Van Damme remekmű valamiért teljesen kimaradt a gyerekkoromból, most jutottam el először odáig, hogy megnézzem. Ez volt a Cannon Group egyik utolsó filmje is, ennek megfelelően erősen B kategóriás érzés árad felénk. A gyenge, posztapokaliptikus stúdiódíszletek már alapból megteremtik a hangulatot, ami egy tipikus, régi, videós filmhez kell. Ezt tetézi a Van Damme alakította szótlan, magányos farkas figura, akit flashbackekben kísért szomorú múltja, amiért majd bosszút állhat, és a világot is megmentheti. Ennél tipikusabb sablont nehéz lenne elképzelni. A gonoszok leginkább a Mad Max 2 motorosaira hajaznak, csak jobban elszakadtak a valóságtól, és kevésbé hitelesek. Bár azt el tudnám képzelni, hogy a kékszemű négertől féltem volna kiskoromban,  de ezt már sosem tudjuk meg. Az alakításokra a közepesen szar jelzőt használnám leginkább azért, mert itt nincsenek olyan nevetségesen eltorzult grimaszok, mint mondjuk a Karatetigrisben.

A festett hátterek sem igazán tesznek jót a realizmus iránti igényeinknek. A zenét kicsit rajzfilmszerűnek éreztem, pedig szerintem a kornak megfelelő, nyomasztó aláfestésnek szánták. Kapunk némi meztelenséget, hisz milyen B-film az, amiben még ez sincs?

Ez már nagy kedvenc volt, többször is végigperdült naponta a videónkban. Amikor 11-12 évvel ezelőtt újra megnéztem, akkor sem okozott csalódást, tehát erre a filmre oda kellett figyelni. Van Damme itt játszik először főszerepet, ráadásul a film igaz történet alapján készült. A híres-hírhedt, B filmeket gyártó, Cannon Group stúdió állt a Véres játék mögött, és valamiért évekig dobozban maradt, mert annyira rossznak találták, hogy nem akarták bemutatni. Ez számomra teljesen érthetetlen, pláne hogy szinte mindegyik Cannon-os ’remekmű’ amit eddig láttam, kategóriákkal rosszabb volt ennél. Később mikor a mozikban mégis elkezdték forgalmazni, nem bukott ugyan meg, de nem is aratott hatalmas sikert. Ez csak később, videón következett be.

Máig sokan a 007-es sorozat e darabját tartjuk a legjobbnak. Ennek számtalan oka van, de elsősorban mégis azért, mert ebben a filmben vált James Bond fogalommá, külön műfajjá. Ehhez azonban szükség volt a rendezőváltásra; az alapokat nagyszerűen lerakó Terence Youngot, akit az Oroszországból szeretettel forgatása végképp kimerített, már a Dr. No előkészületeikor szóba került Guy Hamilton váltotta le.