Miért nem létezik ma olasz filmgyártás? Vagy ha létezik, hol bujkál? Elvégre ha harmincnégy éve meg tudták csinálni minden idők egyik legjobb vígjátékát, akkor az azt jelzi, hogy volt némi nemű tehetségük. Sőt, annyira nem is lenne reménytelen utánozniuk az egykori receptet, elvégre ha a magyaroknak ennyi idő alatt sikerült a lehetetlen – ismét kijutottunk egy világeseményre, jelen esetben az EB-re –, úgy az olaszoknak se kéne feladni.
A repülő csészealjak támadása után Harryhausen elvállalt egy dokumentumfilmet, amely az Animal World címre hallgatott. Itt egy tíz perces rész munkája hárult rá, ahol a földtörténeti korszak letűnt dinoszauruszait keltette életre. Sokak szerint ez adta a dokumentumfilm egyetlen emlékezetes és említésre méltó epizódját. Majd ezután ismét a Columbia égisze alatt, nekilátott egy újabb ikonikus szörny, Ymir megteremtéséhez, amely mai filmünkben tör-zúz Róma belvárosában. Készüljetek, mert tudjátok milyen messziről jött, megmondhatom. TVENTI MILJON MÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁJLSZ TU ŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐRSZ!!!!!!!!
Tom Hanks és Steven Spielberg nem először dolgozott együtt és közös alkotásaik általában valami maradandót nyújtottak a lelkes moziba járó közönségnek. A "Kémek hídja" azonban arra tesz kísérletet, hogy valós figurákat mozgasson a történelem egy olyan korszakában, amelyben a világ karnyújtásnyira került az atomháborútól. Ezt az időszakot úgy nevezzük: hidegháború.
Tovább
Azt hiszem ennél aktuálisabb filmmel nem is zárhatnánk párizsi tematikus hetünket, hiszen mit ad isten, nem arab pakisztáni terroristák robbantgatnak a szerelem fővárosában? De, ráadásul éveket leélt, beépült, hétköznapi emberek, akik egy nap ráébrednek, hogy a létezésnek vannak felsőbb formái is, mint a kocsi, család, gyerek trojka. Mondjuk felrobbantani magunkat akárhol, Allah akbart kiáltva! És ez egy öt éves film...
A tenger mélyéről jött!-tel Harryhausen végleg megalapozta hírnevét, és innentől kezdve a Columbia Pictures el sem eresztette az aranykezű mestert. Charles H. Schneer bemutatta Sam Katzmannek, aki a B-filmes részleg teljhatalmú ura volt, és mai napig tudná tanítani, hogy kell a költségeket tizedannyira csökkenteni. Lényeg a lényeg, minthogy az előző alany – ma már bármennyire is nevetséges – hihetetlen sikert ért el, és a producerek addig akarták ütni a vasat, amíg meleg, a rákövetkező évben elkészült ez a már minden szempontból sci-fi alkotás, melynek ugyan szintén vannak hibái, de köszönő viszonyban sincs az előző borzadállyal. Jöjjön hát a – dobpergést kérek – Örsz verzusz di FLÁJING SZÓÓÓÓÓÓÓÓSZÖRZZZZZ!!!!!!
Kevés olyan film van, amelyet már bemutatója óta ilyen sokféleképpen, és ennyire eltérően szélsőségesen véleményeztek a kritikusok, a nézők és az alkotók egyaránt. Bemutatásakor hatalmas botránynak számított ez a mozi; hazájában, Olaszországban rögvest betiltották, sőt a rendezőre, Bernardo Bertoluccira négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabtak. Egyúttal pornográfia vádjával elrendelték a kópiák megsemmisítését. (Ilyenkor jó, ha eszünkbe jut, hogy itt a nem különösebben finnyás olaszokról van szó, akik pár évvel később már futószalagon gyártották a Cannibal Holocaust szerű mozikat.) Máshol csak simán szarrá vágták a filmet, nálunk, Magyarországon pedig 1983-tól kezdve vetítették. Mindenesetre hatalmas sikert könyvelhetett el, a fiatal rendező számára pedig nemcsak börtönbüntetést hozott, hanem világhírnevet is.
Épp tegnapelőtt láttam Woody Allen legutóbbi filmjét, a Férfit látok álmaidban-t, aminek a langyos, magabiztos középszeren nem sikerült túljutnia remek színészei ellenére sem. Úgy gondoltam az Éjfélkor Párizsban, pont egy ugyanilyen tipikus „woodyallenes” mozi lesz, amiben már nem tud hozzátenni semmi újat az eddigi életművéhez. Még az is megfordult a fejemben, hogy az öreget már nem igazán kéne kamera közelébe engedni.
A napokban történt szomorú párizsi események – és azt azt követő értetlenkedési hullám – miatt oldalunk úgy döntött, hogy a magunk módján fogunk megemlékezni arról a városról, ahol péntek 13-án ez a borzalmas esemény történt. Hogy tudjuk, mi az amit vesztettünk, veszthetünk: a városra, ahová egyszer mindenkinek el kellene jutnia, hogy átélje varázsát, amely megért egy misét, a fények, a szerelem és összességében egész Európa fővárosa. Szóljanak ezek a kritikák, ismertetők figyelemfelkeltésként, és egyszersmind megemlékezés gyanánt is!
Ez a film 7,9 az imdb-n. Sokan meg vannak győződve arról, hogy ez egy igényes, és jó romantikus film. És sokan járhatnak úgy, mint én, hogy naiv módon bedőlnek ennek. A büntetés pedig azonnal és kíméletlenül sújt le ránk. Szóval most elmondom milyen is a Szerelmünk lapjai.
Nagyjából tizenöt éve járok HungaroConra, ami a magyar geek-o-szféra legnagyobb ünnepe – ezt most már mindenféle fellengzősség nélkül állíthatom –, mert lehet itt MondoCon, Sci-fi Nap, Képregényfesztivál, ilyen-olyan találkozó: amit múlt szombaton átéltem a Ferencvárosi Művelődési Központban, az maga volt a Kánaán. Sajnos az esemény mindössze egynapos volt, de aki nem talált magának elfoglaltságot a több mint hetvenféle előadás és ugyanennyi kiállító standja közül, az a saját készülékében keresse a hibát.
Erről a filmről nem tudok olyan sokat regélni, de nem is baj. Igazából ha nem Harryhausen dolgozott volna rajta, és nem képezné szerves részét az életművének, már a kutya sem emlékezne rá, mert megtalálható benne mindaz, amiért utálni lehet az '50-es évek protagonista, áltudományos fantasztikumát. Mindezt a mára nevetséges trükkök egészítik ki, melyekből talán csak a Golden Gate híd lerombolása emlékezetes. De szerintem az is sokat mond, hogy még rendes magyar címet sem kapott, csak ráaggattak egy meglehetősen hülyén hangzó tükörfordítást.
Két okból szerettem volna látni ezt a filmet. Pontosabban: két ember miatt. Az egyik Jake Gyllenhaal, akit a Nightcrawler óta mély tisztelettel övezek magamban (legalább akkorával, mint az American History X-ben nyújtott alakításáért Edward Nortont), a másik Forest Whitaker, akit sok, jóval régebbi filmje okán, szintén.
Ray Harryhausennek ez volt az első komolyabb filmje. Ez a film ihlette az eredeti Godzillát. Úgy voltam vele, előrántom a kalapból ezt a sokkal kevésbé ismert mesterművet. Harryhausen trükkjei kisebb forradalomként hatottak az 50-es, 60-as években, és az általa alkalmazott stop-motion – mára oldschool trükkök – egészen a 90-es évek elejéig fennmaradtak, amikor elkezdte szárnyát bontogatni a CGI. Még a Robotzsaruban is találunk stop-motion technikát! Vizsgáljuk meg közösen a mester életművét, nézzük meg, milyen filmekre mentek be az emberek, ha valami megdöbbentőt, látványosat akartak, milyen volt akkoriban egy blockbuster, amikor ez a fogalom még nem is létezett. Minthogy Harryhausentől csak pár éve nézek filmeket, így ezúttal kevesebbet fogok „szakmázni”, inkább személyes élményeimre helyezem a hangsúlyt. Lássuk hát, miért is lett Harryhausen a trükk-király!
