A címből már-már azt hinné az egyszerű ember, hogy remakeet kapott a legeslegelső Bud Spencer-Terence Hill klasszikus, az Isten megbocsát, én nem. De nem ildomos összekeverni a kettőt, mert egy cseppet más a célközönsége... Egy ici-picit... Az eredetileg Az irgalmatlan-ra keresztelt legújabb Nicolas Winding Refn film időközben más forgalmazót kapott itthon, mert valószínűleg a cannes-i vegyes visszhang hatására bepánikolt a Budapestfilm és gyorsan átadta a stafétát a Vertigonak, akik új címmel, kicsit később a tervezettnél, de végre bemutatják a magyar közönségnek is.

"Végre" - bár az igazat megvallva ezt egyedül a hardcore rajongók szájából hallhatjuk csak: akik még nem ismerkedtek meg Refn munkásságával, erősen ajánlott, hogy ne ezzel a filmmel kezdjék. Akik meg csak a Drive miatt szeretik Mikit, hát... kétszer is gondolják meg, hogy nekiülnek-e ennek. Mert a marketingje és a tény, hogy ismét Ryan Goslinggal dolgozott együtt a rendező, hamis elvárásokat támaszt a filmmel kapcsolatban. A Csak Isten bocsáthat meg nem a Drive folytatása semelyik aspektusában sem.

Bangkokban egy edzőtermet üzemeltet egy testvérpár, akik valójában drogterjesztésből élnek. Billy (Tom Burke), az idősebb az egyik éjjel megerőszakol és megöl egy 16 éves thai prostit, aminek következtében apuci pipa lesz és szétveri a fejét egy széklábbal. Öccse, Julian (Ryan Gosling) megbosszulná a dolgot, de ahogy számára is világossá válik az ügy minden részlete, futni hagyja testvére gyilkosát. Az USÁból időközben megérkezik a gyászoló anya, Crystal (Kristin Scott Thomas) és elintézi, amit fia képtelen volt. A gondot egy különösen viselkedő rendőr, Chang (Vithaya Pansringarm) jelenti, aki elég furcsán értelmezi az igazságszolgáltatást...

Refn még mindig kísérletező kedvében van a jelek szerint. Hiába gyűjtött össze egy rakás rajongót a szótlan sofőr kalandjainak bemutatásával, nagyobb művész ő annál, mint sem hogy kiszolgálja ennek a több millió embernek az ízlését egy hasonlóan jó tempójú/zenéjű/atmoszférájú filmmel. Helyette nézhetjük a vörös fénnyel megvilágított díszleteket, ahol egyik szereplő sem szenved szófosásban: főhősünk, Julian például összesen 22 sor szöveggel vészeli át a teljes játékidőt. És ebben benne van a "Go" és a "Yes" is.

Még az atmoszférateremtés is felemásan sikeredett, pedig ha valamit, hát ezt úgy gondoltam, hogy sikerrel fogja abszolválni a rendező. Ismét érdekes a soundtrack, de koránt sem olyan ütős, mint a Drive esetén. A színek, a megvilágítás ugyanakkor egy idő után már inkább idegesítő, semmint figyelemre méltó. Ez a neonvilág még érdekes is lehetne, de nem képes lekötni az embert. Mindenki csak néz maga elé, vagy sétál, vagy néz maga elé, vagy sétál...

Egy szóval: totális unalomba fulladnak az elénk vetített képsorok. Oké, ez több szó... Azért a sétáláson túl is van még hardcore akció a filmben, de ezek többsége csak öncélú brutalitás, főleg csonkolások és kínzások. Főhősünk és az antagonista (bár ezek a szerepek eléggé homályosak, azaz nincs igazán jó, vagy rossz karakter) bunyója már sajnos túl későn érkezik, túl egyoldalú közdelem és emiatt már nem rázza fel az embert egy cseppet sem.

Gosling a Driveból megismert figura gyenge utánérzését szállítja színészi játék címén: Julian egy nem túl izgalmas, csendessége ellenére sem misztikus karakter. Verekedni nem tud, kicsit aberrált és az egyedüli pozitív tulajdonsága a film többi szereplőjéhez képest korrekt jelleme. Vithaya Pansringarm alakítása egyáltalán nem jött át: még a sétálása sem tűnt természetesnek, az egész testtartása egy agyhalott zombiéra hasonlított. Kristin Scott Thomas egy nagyon gonosz nőt akart játszani és meg is kapta a lehetőséget. Crystalként (hiába egysíkúan gonosz a karakter maga) emlékezetes marad a vásznon és a legjobb dumák is őhozzá fűződnek.

Azért az sokat elmond a filmről, hogy a sajtóvetítésen körbenéztem úgy egy óra elteltével és minden második ember fészkelődött, unta magát, ami abban is megnyilvánult, hogy az összes irányból hallani lehetett a nagy sóhajtásokat. Refn egy 20-30 perces rövidfilm forgatókönyvét csinálta meg másfél órásra úgy, hogy semmit nem írt hozzá, csak az események folyását lassította le a komótosan diktált tempóval és a máshonnan bevágott képsorokkal. Ennél lényegesen több és jobb is lehetett volna ez a film.