Azért az vicces, hogy pont ez a film nem jutott be a Filmhétre. Négy évvel ezelőtti filmek igen, ez meg nem, mert hát miért is, mikor tavalyi. Ettől függetlenül nem jó, de nem olyan értelemben, mint a katasztrofális Dumapárbaj vagy az agyhalott Pillangók. Egész egyszerűen ez egy elfuserált film attól a Nemes Gyulától, akitől annyira tetszett az Egyetleneim. És noha az sem volt egy egyszerűen emészthető alkotás, annyira magával ragadott a hangulata, a képi világa, a zeneisége, és persze a szerelemről szóló kétségbeesett el camino, hogy mindez megmentette, sőt egy idő után piedesztálra emelte nálam a filmet. Hát Gyulánk úgy gondolta, ha tíz év múlva összekürtöli a régi brancsot, és leszerződtet egy Zs kategóriás sztárt, akkor majd most nagyot alkot ismét. Hát rosszul gondolta.

Ez az a film, amire azt mondhatnánk: érdekes. Aki bármit alkotott már az életben, az viszont elég hamar megtanulja, ennél a szónál nincs gyilkosabb, mert ezt akkor mondják, ha annyira szart hánytál egymás hegyére-hátára, hogy épp csak nem csúszol seggig az aljára, és mindezt a barátaid, ismerőseid – csakhogy meg ne bántsanak, persze – meg se merik mondani a szemedbe. Szóval az érdekes a szarabbnál is szarabbat jelöli. Aztán ott a Nomen est Omen törvénye, mely jelen esetben egy az egyben illik a filmre: egy nagy büdös NULLA. Nemes azt gondolta, majd most formabontó lesz, meg eredeti, csak mert filmje anarchista és burleszk, meg még nagyjából ötszázféle elemet gyúr egybe, de már a tizedik perc után fárasztó az egész.

Külföldön kétféle vélemény formálódott meg: az egyik, hogy Nemes filmje valami egészen lehengerlő, sosem látott filmalkotás, a másik pedig, hogy ez egy rakás szar. Ezen utóbbi álláspontot képviselem én is. Unalmas, előre kiszámítható, cseppet sem meglepő, talán a Kádár-korszakban még mutatott volna valami újdonságot, de ez kb. élvezhetetlen, fogyaszthatatlan, nem is értem, kinek szánják. Miért gondolják, hogy az átlagnéző ezért pénzt fog kiadni? Most komolyan. És ha ez mind nem lenne elég, oké, legyen szar, oké, legyen érthetetlen, meg élvezhetetlen, de annyira amatőr az egész, mintha nem is filmkészítők munkája lenne. Ennél ma már bármelyik hobbifilmes jobbat tesz le az asztalra, miután sikeresen összekoldulta a pénzt valamelyik crowfoundingos website-on.

A régi gárda összetrombitálása még nem elég. Beregi Tamásnak sok munkája nem lehetett. El nem tudom képzelni, ezen mit kellett írni? Forgatókönyvíróilag talán tartalmaz száz mondatot az egész film. Akarom mondani ötvenet vagy huszonötöt? Amik ráadásul inzertek, merthogy a film a feléig ilyen múlt század eleji burleszkre akar hajazni, hogy aztán a végére átcsapjon egy anarchoszindikalista eszmefuttatásba, ahol korunk ismert politikusait - meg aztán már az ártatlan fogyasztókat - úgy gyilkolják le virtuálisan, hogy baseballütővel vernek pépesre pár görögdinnyét. Ehhez kapcsolódik a film egyetlen vicces momentuma, a kisatírozott Orbán Viktor-arcképmás. Nemestől ugyanis a Filmalap vissza akarta követelni a támogatást, ha Vitya képmása bennmarad a filmben, így rendezőnk a tőle elvárható egyszerűséggel – értsd: nemes – elővett egy filctollat, és magán a muszteren kisatírozta elnökünk képmását. Hát azért Viktortól többet vártam volna, úgy látszik, tényleg nem sok humorérzéke maradt.

Aztán visszatérő színész a főszereplő Kovács Krisztián is, aki szerepe szerint egyik nap rájön, hogy a méz E-17 nélkül sokkal finomabb. Emiatt szeretne egy vissza a természethez gazdálkodást kialakítani, ha másért nem, a maga és családja számára. De őrült ötletéből nem kér sem az anyagias világot képviselő öltönyös igazgatótanács – Nemes Jeles László kicsit vicces így egy Oscar-díjjal a zsebében ebben a cameo szerepben –, sem pedig felesége Tóth Orsi két percben. Így miután elvonul a világtól, hogy megvilágosodjon – értitek a diszharmóniát? –, összegabalyodik a zavart Martina Krátkával – kellett egy cseh színésznő (?) a koprodukció miatt, akiről kiderül, hogy nem másnak, mint a VILÁG URÁNAK – Udo Kier, mert kellett egy német színész is, szintén a koprodukció miatt – az egyetlen magzatja. Hogy aztán egy kis mézes, méhes etyepetye után vállt vállnak vetve borítsák lángba a világot, és eltöröljenek mindent, ami rossz.

A benzint lovakra cseréljék, az ájfónt pedig postagalambokra. Itt azért felfénylik valami ötlet a káoszalagút végén, de eddigre már annyira benne járunk a szánalomban, hogy minden mindegy. A film utolsó perceiben bekövetkező negyedik fal áttörés – a rendező felszólítja a közönséget, hogy mivel a filmet betiltották, mindenki hagyja el a mozitermet –, kb. az „én kérek elnézést” kategóriába tartozik, bár tuti azt hitték, ez majd mennyire új dolog lesz. Gondolkodtam egyébként, hogy kimenjek-e a francba, elvégre adtak a nézőknek egy teljes percet a fehéren világító vászon előtt, de hát mint gyakorló kritikus tisztában voltam vele, hogy még legalább tizenkét perc hátra van ebből a csodából. Próbáljuk pozitívan nézni ezt az egészet, Martina gyakran megmutatja a melleit, Udo viccesen töri a magyart, Krisztián fallosza méhpempőben is vicces, Nemes pedig ha tíz évente rendez egy filmet, akkor szódával – meg egy kis E17-el – végül is ki lehet bírni.

Amennyiben tetszett a kritika, akkor azért, amennyiben pedig nem, akkor meg azért oszd meg a Facebook oldaladon!