Szkeccsfilm. Kell-e többet mondanom?

Melissa McCarthyt lehet utálni és gyűlölni. Én szeretem... gyűlölni. Még mielőtt valaki dicsérné a humoromat, a fenti idézet egy parafrázisa az általam igen nagyra becsült Sándor György egyik szólásának. És ez az egy mondat humorosabb, mint az egész film. Ez azért szörnyű, ha az ember egy vígjátékra ül be.

A Démonok mellett a Titanic zsűrije Lucile Hadžihalilović alkotását tartotta még kiemelkedően jónak a versenyprogramban szereplők közül, így neki ajándékozták a különdíjat. A méltatásnál elmondták, a film azért kaphatott kitüntetést, mert „fájóan súlyos és időszerű mondanivalóját nagyon erős dramaturgiával és gyönyörűen fényképezett, kíméletlenül hatásos képekkel mesélte el”. Bár sajnos nem láttam az összes versenyfilmet – a kilencből mindössze ötöt –, de ezek szerint a maradék négy még ennél is súlyosabb lehetett, ha ezek közül az Evolúció nyerte a különdíjat. A filmnek két vetítése volt a fesztiválon, magyarországi bemutatóját nem tervezik...

Folytatom az idei Filmhét kisjátékfilmjeit bemutató válogatásomat. Ezúttal a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak kisfilmjeit nézzük meg, mennyiben voltak mások, mint a legutóbbi adag. Annyit elöljáróban azért közölnék, hogy véleményem szerint ez az iskola valahogy sokkal érettebb filmeket produkált. Érezni a törődést és a profizmust a filmeken, nem egynek még plakátot is készítettek, ami kisfilm esetén még akár indokolatlannak is tűnhet. Tőlük tetszett a legtöbb alkotás, és a művek valahogy nem szenvedtek azokban a gyerekbetegségekben, mint a többi helyről érkezettek. Hogy mást ne mondjak, erről az egyetemről került ki az idei nyertes, a Betonzaj is.

Bryan Singer új X-Men filmje nem ott folytatja a történetet, ahol abbahagytuk, s ahány problémát megold, annyit gerjeszt is. Míg az X-Men univerzum legutóbbi darabja, Az ellenállás végében és a Farkasban előkészített-előrejelzett Az eljövendő múlt napjai valahová 2023 utánra, illetve onnan vissza 1973 környékére kalauzolt, hogy Farkas segítségével megváltoztassák a jövőt, az új X-Men: Apokalipszis nem az akkor végül meglelt idillt viszi tovább, hanem visszamegy az időben. Volt már Apokalipszis-feldolgozás: 1992-ben egy rajzfilm készült a képregény-történetből, most annak alapján készült egy képregényes filmajánló is. Aztán kifejtem, szerintem miért nem jó ez a film (ha a spoilerektől meg akarod kímélni magad, akkor ne kattints tovább):

Fliegauf Bence filmje külön bánásmódban részesült az idei Titanicon. Ez volt az egyetlen magyar nagyjátékfilm, és mindössze kétszer mutatták be. Ebből egyik az Urániában tartott gálavetítés volt, amelyre csak külön karszalaggal lehetett bejutni. Kiemelték, hogy az idei Berlinalén volt a film díszbemutatója, a The Hollywood Reporter újságírója pedig egyenesen Terrence Malickhoz és Andrej Tarkovszkijhoz hasonlította a filmet. Fogalmam sincs, miért gondoltam úgy, hogy ez garancia arra, hogy ismét egy jó magyar filmet lássak.

Ez a történet mindig kedves volt számomra, elsősorban az örökbecsű Disney rajzfilm miatt, de gyerekkoromban láttam a ’42-es Sabu-féle szuperprodukciót, a ’90-es években pedig a Maugli, a dzsungel fia volt életem második moziélménye. És míg Walt Disney utolsó munkája valóságos kultfilm, megunhatatlan klasszikus, több generáció kedvence, sőt a cég egyik legjobb alkotása, addig a Sabu-mozi festett hátterei és gyermeteg poénjai miatt a mai néző számára már gyakorlatilag élvezhetetlen. A ’90-es években készült film felett szintén csúnyán eljárt az idő, egyedül talán azért érdemes megnézni, hogy láthassuk a Trónok harca Cersei-ét romantikus naivaként. Az új film híre sem hozott különösebben lázba, aztán megjelentek az első kritikák, a kollégák pedig azt írták, hogy EZ a legjobb Dzsungel könyve-film.

Valamikor 1993–94 tájékán:

– És akkor rámarkol az Élienre, miközben esik le az olvadt lávába, és azt mondja neki: Velem maradsz. És meghal!

– Hmmm... tényleg rámarkol?

– Hát, hogy nehogy elszökjön.

– És azt mondja: Velem maradsz?

– Azt!

– Oké megnézem, kösz a kazit!

Utólag belegondolva, hihetetlen micsoda baromságokkal színezték ki filmes beszámolóikat az osztálytársaim...

Előre szólok, hogy az ismertető SPOILER FILLED, csak akkor kattints, HA már láttad a filmet!

Sokszor akartam már írni a kedvenc moziidényemről, ez pedig kétségkívül a nyári filmszezon – amely egyébiránt mostanában már májusban elkezdődik, köszönhetően a különböző stúdióknak, amelyek igyekeznek egymás alá vágni a bemutató időpontjait illetően. Ekkor ugyanis ha az ember nem megy strandolni, napozni vagy éppen széthányni valamelyik fesztivált, rengeteg látványos filmet elcsíphet a mozikban. Távolról sem kell attól tartania, hogy – mint az Oscar-szezonban – esetleg valamit nem ért, vagy fejfájást kap a gondolkodástól: ez a móka, kacagás és minél nagyobb robbanások időszaka. A popcornt meg ki az, aki nem imádja? És minthogy ha lúd, legyen kövér, nem is tíz, hanem egyenesen húsz filmet veszek sorra: miért lehetnek mégis érdemesek arra, hogy megnézzük, és mitől lehet jó, vagy lesz rossz. Kezdhetjük?

Miközben néztem ezt a... filmet, leginkább azon gondolkodtam, Charlize Theron oké, visszajött, mert benne megvan ez a játékos pajkosság, amellyel a legnagyobb égéseket is képes átvészelni. Aztán itt van Emily Blunt, akit egy szerződéssel kényszerítettek bele a szerepébe, de hogy mi az istent keres ebben a filmben Jessica Chastin? Fel nem tudom fogni. Három ilyen szupertehetséges nőt még egy ilyen hulladékban látni, bizonyos mértékben guilty pleasure. Nem hiszem el, hogy Kristen Stewartnak volt a legtöbb esze, aki szépen kisunnyogott az egészből. Az előző részben még a címszereplőt alakította, itt meg látunk belőle egy hátat – nyilván azt is egy dublőr vállalta.

A diktátorok, akár csak a macskák, nem felejtik el a bajszuk megrángatását. Sztálinnál akadt mit meghúzgálni, és  ő aztán végképp nem tartozott a megbocsátós típusúak közé. Márpedig a "Vasember" nagy és veszélyes macska volt. Így amikor lehetősége nyílott rá, azonnal megragadta az alkalmat, hogy ismét Finnország ellen küldje a csapatait, amely 1941-ben volt olyan merész, hogy visszakövetelte magának a tőle fegyveres erővel elragadott, mintegy 40 ezer négyzetkilométernyi területét. Eljött az elnyúló háborúskodás harmadik szakasza. A történetírás ugyan csak két részként kezeli a finnek elnevezése szerinti „Folytatólagos háborút,” de miután hosszabb ideig, mintegy két évig, viszonylagos csend volt az északi fronton, nyugodtan tekinthetjük az ebben a moziban mutatottakat egy újabb, harmadik menetnek.

A most következő ismertető spoilereket ugyan nem, de 18 éven felülieknek való részeket nagyon is tartalmaz. Mindenki kizárólag saját felelősségre kattintson! Én szóltam.

Hát... erre vártunk. Ki két évet, ki egy évet, de az is lehet, hogy van, aki semennyit. Adott esetben talán ő járt a legjobban. De tegyük ezt félre, egyelőre heppiség van. Annyira, hogy az országban több moziban is Amcsi Kapcsi maratonokat tartanak – még nem késő bejelentkezni egyikre-másikra –, hogy újra moziban élhesd át a lagymatag első és a kőkemény második részt. Aztán felfrissült memóriával ülj be 2016 legjobban várt képregényfilmjére, már ha nem fordulsz le a székről a fáradtságtól. Ahogy a Kapitány mondaná: bírom én egész nap.

Az ember, aki lefektette a modern kori romantikus vígjátékok alapkövét, a Micsoda nőt. Aztán megcsinálta ezt még egyszer az Oltári nővel. Az ember, aki beindította Anne Hathaway karrierjét a Neveletlen hercegnővel. Aztán majdnem kinyírta a Neveletlen hercegnő 2-vel. Szóval ez az ember, Garry Marshall csinált egy filmet 2010-ben Valentin nap címmel, aztán megcsinálta ezt még egyszer a rákövetkező évben Szilveszter éjjel címmel, és most öt évvel később ismét tovább fejlődött, mert megcsinálta harmadszor is. Na, ez az Anyák napja, aminek ha nagyon rosszmájú akarnék lenni, mindössze egyetlen jó eredménye, hogy eszedbe juttatja, van egy édesanyád, és fel kéne köszönteni most hétvégén!

Ezek a színészek ilyen keveset érnének? Vagy jó kedvükben írtak alá? Sam Rockwell, Anna Kendrick és Tim Roth, meg az összes többi gázsija kijött nyolc szaros millából? Mi van? Ja, hogy ezért nem maradt pénz normális rendezőre, forgatókönyvíróra, operatőrre, világosítóra, vágóra. De komolyan. Még a főcím is, még a főcím is Times New Roman 12p. Na ilyen az, amikor egy teljesen jó filmen érződik a csóróság. De szó se róla, amit lehetett, azt ebből kihozták. Hölgyem és uraim, a Gyilkos páros igazi feelgood movie lett, egy atomjó fekete komédia, ami teljesíti a 90 percnyi szórakozás ígéretét, de tartok tőle, ha csak fű alatt kultklasszik nem válik belőle, egy év múlva, ha valaki rákérdez a címre, a többségnek előbb fog a Dumb és Dumber kettyó eszébe jutni.