No de mi az a KAFF? Ezt a kérdést szegezték nekem legtöbbet június 24 és 28 között, miután abbéli örömömben, hogy a sajtós zsákomban lapult egy póló is, gyorsan belebújtam - nem a zsákba! - és onnantól kezdve le se lehetett rólam tépni. Nos a KAFF, a Kecskeméti Animációs Film Fesztivál rövidítése, amelyet régebben három, de újabban kétévente rendeznek meg a Hírös városban - városomban -, és mivel tavalyelőtt lemaradtam róla, mi sem volt természetesebb minthogy idén elmegyek rá. Az Anilounge is tetszett, a Titanic is jó volt, mégis úgy érzem, így, hogy nem minden évben rendezik meg ezt a fesztivált, kevésbé érződik rajta a "kötelező" jelleg, és az egész olyan volt számomra, mintha egy szűk hétig a rajzfilmet ünnepelnénk. Kis városom lett az ország, talán egész Európa közepe.

1. nap - szerda

Már az első napon reggel tíztől válogathattak a résztvevők a különböző programokból, amelyeket sikerült úgy elosztani, hogy Kecskemét belvárosát bárki megismerje közben, még az is, aki először járt itt. Többen nehezményezték, hogy túlságosan széthúzták a különböző programokat. Mert eddig szinte mindent a Kulturális és Konferencia Központ - leánykori nevén Erdei Ferenc Művelődési Központ - ban tartottak meg, ami miatt nem lehetett látni fel alá járkáló sajtósokat, nyüzsgő tömeget, hiszen mindenki bent ült és sírt valami filmen a művházban - tudjátok az a szocializmusból visszamaradt épület, amit a legtöbb megyeszékhelyen megtalálni, és mindenhol koppra ugyanúgy néz ki.

Azt is furcsállották sokan, hogy a KAFF-ot a VIII. Pálinka fesztivállal egyszerre tartották meg, pedig szerintem ez egy tuti ötlet volt. Úgy éreztem magam a városomban - talán most az egyszer - mintha az élne, vagy mintha egy hétre Budapestté vált volna. Az emberek rengetegen voltak, a legtöbb vetítés dugig volt, ráadásul mozgatták is őket, mert mint írtam nem a Művelődési Központ vetítőtermében láthatta a közönség a filmeket, hanem a Malom Mozi két termében, valamint a vele szemben lévő Otthon Mozi-ban. Ezáltal a tömeg folytonos mozgásban volt. A filmeket ugyanis úgy ütemezték, hogy legtöbbször kényelmesen át lehetett érni egyik teremből a másikba. Nem is értem az efféle összedolgozás még miért nem jutott eszébe a két mozinak, mondjuk maratonok idején? Ezen kívül fontos helyszín volt még a Főtér, ahol este mindig tartottak egy koncertet, és egy záróvetítést, a Katona József Könyvtár, ahol előadásokat hallgathattunk, és a Tudomány és Technika Háza, ami pedig a SZAFT amatőr filmesek székhelyéül szolgált a fesztivál középső három napján.

A vetítéseken kívül öt kiállításmegnyitó, és számos egyéb program, zene, mulatság szórakoztatta a nagyérdeműt. Esténként pedig fényfestésben gyönyörködhettünk amit az Ifjúsági Otthon szecessziós homlokzatára vetítettek ki. Így mindenki megtalálhatta magának a kedvére való programot, ami a Pálinkafesztivál miatt tovább bővült Borlovag felvonulással, kézműves bemutatóval, és ki tudja mennyi mindennel. Ezek miatt végül néhány program erejéig mégis csak ellátogathattunk a Kulturális Központba, sőt még a Népi Iparművészeti Múzeumba is.

A központ egyértelműen az Ifjúsági Otthon lett, ahonnét a többi helyszín egyenlő távolságra helyezkedett el. Itt volt szerdán a fesztivál megnyitója, valamint szombat este a díjkiosztás is. Az Otthon kávézó/teázó/pub - kinek hogy - egyébként is afféle értelmiségi klub, ahol a város - és lényegében a Dél-Alföld - egyetlen art mozija található, ami nyilván azért élte túl a nagy mozihalálozást - ami kinyírta a város két másik fő moziját, előbb az Árpád, majd a Városi mozit -, mert ugyanúgy működik mint Pesten a Toldi, vagy a Puskin, elsősorban afféle lazulós hely, és csak másodsorban filmszínház. Ráadásul az Ifjúsági Központ révén nem csak moziként funkcionál, hanem foglalkoztató házként is, ahol a gyermekek, és tinédzserek végtelen szórakozási lehetőség, szakkör, tanfolyam stb. közül válogathatnak.

Na most ez idáig minden szép és jó, de azért nem lennék scal, ha nem fanyalognék kicsit. Először is, ha tudom - mint városvezetés -, hogy idén két fesztivált is megtartunk egy héten, amiből a KAFF nem csupán egy fesztivál, hanem egy jubileumi, szám szerint idén volt harminc éves, és erre még rájön, hogy a magyar animáció meg idén ünnepli létezésének századik esztendejét... És ráadásul a 9. Európai Animációs Játékfilmfesztivál is ezzel lesz egybevonva, ami miatt, Dél-Amerikából, Nyugat és Kelet-Európából, sőt még Ázsiából is érkeznek vendégek.... Mint megtudtam Kecskemétet nagyon is ismerik külföldön animációs múltja miatt, és olyan fesztiválokkal emlegetik egy lapon mint a Torontói, vagy az Oszakai.

Szóval ha már ennyi minden nyüzsgés lesz ezen az öt napon, akkor nem biztos, hogy előtte egy hónappal robbantanám szét a Főtér felét, ami miatt véleményem szerint Kecskemét nem éppen a legjobb arcát mutatta. Többek között járhatatlanná téve a város egyik leghangulatosabb utcáját a Kéttemplomközt, kinyírva a Vincent kávézót - személyes kedvencemet -, ásatásra emlékeztető tankcsapdákat helyezni el a Posta, és  Református Gimnázium elé, valamint körbekeríteni a két szökőkút közül azt, amely jelenleg még árnyékban van. Persze, oké, aki nem akar, úgyse arra megy, de pont egy hónappal előtte elkezdeni, amikor utána a Hírös hétig - uszkve két hónap - SEMMI nincs ebben a városban, számomra meglehetősen érdekes döntés. Bár ez nyilván a pestieknek fel se tűnt, ott még életemben nem volt egy hónap, hogy valahol ne fúrnának, faragnának valamit.

Szerencsére a több évtizedes fákat, akkor még nem kezdték kivágni, - ezt épp most csinálják. Ennél azonban sokkal durvább volt, hogy a borzasztó időjárás elmosta az első napot, meg kicsit még a másodikat is, és mivel vasárnap már csak a díjnyertes filmeket vetítették újra, Így igazából a Péntek, és Szombat volt az, amikor fesztivál valóban fesztiválként működött.

Ami ennél még durvább, hogy bár két programfüzet is létezett - egy vetítésekre specializálódott, és egy összesítő - mindkettő kicsit átgondolatlanra, és zavarba ejtőre sikeredett. Hovatovább csomó minden benne sem volt, pl. ha külön nem kapok meghívót a kapcsolattartómtól egy egy eseményre, fogadásra akkor helyette megyek haza alukálni. Az Ifjúsági Otthon aulájában ugyan volt egy tábla, ahol az aktuálisabb programok voltak feltüntetve, de hát ezt először is észre kell venni, aztán meg napi szinten bejárkálni, változott e valami. Vagy például, hogy esőnapnak számít-e ha csepereg az esőcske, vagy az még nem, mert akkor bizonyos programok totál máshol lesznek megtartva mint az eredeti kiírás.

Az már csak hab a tortán, hogy a programfüzet tele volt elírásokkal, néhol ugyanaz a film kétféle címmel szerepelt, néhol nem annyi volt a vetítési idő, stb. De ezeket lehet kezelni, meg csak szőrözések, és különben is az újságírók rugalmasak, már HA tudnak egy eseményről, akkor TALÁN oda is érnek. Emiatt a második naptól rászoktam, hogy a KAFF STAFF-tól - ez milyen jól hangzik :D - kérdezgettem ha valamiben nem voltam biztos. Ők voltak az egyedüliek ugyanis, akik mindig mindenről tudtak, és nagyon kedvesen informálták az érdeklődőket.

No de félre gond, délután négykor viszonylag hamar átvettem a cuccost, szerencsére nem karszalagot adtak, hanem nyakbaaKAFFhatós pántlikát. Valamint egy hatalmas könyvet, amiben a köszöntők, és a zsűri tagjainak rövid bemutatója után, valamennyi megnézhető film háttér információja következett igen részletesen. Csak ennek áttanulmányozása minimum egy napot vett volna igénybe, úgyhogy én utólag olvastam el, mit is találok benne arról, amire beültem. Nem tudok elmenni azon szomorú tény mellett, hogy a könyv egyharmadát még így is a szponzorok tették ki...

Mindezt már az Otthon kávézóban tanulmányoztam, ahol szembesültem egy újabb - nem éppen kedves húzással -, miszerint minden kaja, pia hirtelen a duplájába került. Pesti, vagy mondjuk inkább úgy, Európai árak domináltak ezen az öt napon. Bár tudom, ez valószínűleg csak nekem tűnhetett fel. Mire sikerült felocsúdjak a programok széles választékából, azon kaptam magam, hogy este hét óra van, rohanok a megnyitóra. Ha valaki elkésett, az ülhetett a lépcsőn.

Itt már teljesen világos volt, amit addig is sejtettem, Kecskemét nagyon odatette magát az egész fesztiválra, nem csak úgy lezavarni szerették volna. Hogy úgy mondjam olyan fesztivált szerveztek, ami a főváros javára is vált volna. A polgármester nagyon frankó beszédet mondott, és természetesen mindenkit arra buzdított egy üveg barack pálinka és egy szál kolbász nélkül haza se menjen. Giannalberto Bendazzi olasz animációtörténész életműdíjat vehetett át, a közönséget pedig az Etnofon Zenei Társulás szórakoztatta a megnyitó első negyedórájában.

Az idegen nyelvű közönségre tekintettel, természetesen szinkrontolmács is közreműködött, aki magyarról angolra, és angolról magyarra fordított. Ugyanakkor meglehetősen sok mulatságos percet is szerzett a közönségnek, mert volt pár egészen egyedi fordítási megoldása, rövidítése, ami miatt sokszor nem tudtam eldönteni, ez most nála le van írva papírra, vagy fejből nyomja az egészet. Összességében szürreális hatást eredményezett, kevés helyen találkoztam hasonlóval.

Amit viszont durván gáznak érzek, hogy szép, szép ilyenkor megemlíteni, a Mézga Családot, a Vuk-ot, meg a Macskafogót... DE!!! Ezek mind harminc, negyven éves rajzfilmek!!!! Miért is van az, hogy nem tudunk egy hasonló sikert említeni az elmúlt húsz évből sem? Nem hogy az elmúlt tíz, öt évből? Miért nem figyel erre oda az ország, amikor a magyar animáció világhírű (volt), és jelenleg inkább külföldi munkák pörögnek az összes még létező hazai stúdióban? Nem érzi azt senki, hogy lassan búcsút inthetünk ennek az egésznek? Mert a magyar élőfilmekkel ellentétben a magyar Animáció szinte bármit csinált az siker lett, csomó rajzolót adtunk a világnak, de a Vizipók Csodapók sem tegnap volt. Totál úgy éreztem magam, mint amikor a focinál mai napig a 6:3-at emlegetik, mert ott sincs mire büszkének lenni. Miért nem emlegetik a Macskafogó 2-őt, vagy a Kis Vuk-ot... jah igen azért nem. Lehetne ez ellen tenni valamit, egy jókora tőkeinjekcióval, de hát nincs rá keret egyelőre.

Ugyanakkor Bendazzi monológja nagyon megérintett, és egyre inkább úgy érzem '56-ot lassan egyedül mi magyarok nem tudjuk helyén kezelni. Mert mindenhol máshol azt látták, hogy volt egy apró nép, aki ha pár napig, hétig, de be mert szólni a fél Európát rettegésben tartó vörös démonnak, és akár nyertünk, akár nem, volt értelme. Az a sok halál nem volt hiába. Bendazzi egyenesen úgy fogalmazott interjújában, hogy "a magyarok a világ legnemesebb népe". Itthon meg mást se hallok, minthogy szégyelljük magunkat milyenek vagyunk.

Este kilenckor díszvacsorával zárult a nap, amit a pocsék időre való tekintettel az Iparművészeti Múzeum helyett a Kulturális Központban tartottak meg. Valószínűleg nagyon sok ember erről sem tudott, mert itt viszont rengeteg hely maradt üresen. A Főtéren vetítendő Hófehért is betették a Malom Moziba.

2. nap - csütörtök

Másnap a Könyvtárban kezdtem, ahol reggel 9:00-tól 16:00-ig egy konferenciát tartottak a kistelepülések mozgóképkultúrájáról. Többek között úgy néz ki, végre elérünk arra a szintre, hogy a Megyei Könyvtárunkban filmkönyvtár is lesz, ha más nem, magyar animációs részleg biztosan. Itt meg is néztem két új magyar animációs filmet, amit sorozatnak szánnak. Egyikük a Cigánymesék volt, amely a Magyar Népmesék példájára immáron a harmadik résznél tart. A Másik pedig Jankovics Marcell új történelmi sorozata lenne, melyből a III. Béla király című rész készült el eddig.

Egyiktől se estem hanyatt, a következők miatt. A Cigánymesék 3D-s animációval készül a Kecskeméti Stúdióban, de konkrétan visszalépésnek érzem a Magyar Népmesékhez képest. Nincs szájanimáció, a karakterek amolyan South Parkosak, a mozgáskultúra szintén - és ez nyerte a legjobb 3D-t a díjkiosztón? És most komolyan, az a rész amit levetítettek - a cigánymeggyes - nem láttam mind a száz valahány magyar népmeséket, de erősen gyanítom, hogy már egyszer elmesélték, csak itt most női narrátort kapunk.

A III. Béla ha lehet még szörnyűbb, és mondom ezt úgy, hogy a Mondák a magyar történelemből az egyik legfaszább sorozat amit egy hatodikos gyereknek lehet ajánlani. Megnézed azt a tizenhárom részt, és MINDENT tudsz a magyar középkorról, amit érdemes tudni. Egyáltalán nem értem miért érezte most úgy Jankovics, hogy ezt folytatni kell. Bizonyára vannak benne lyukak, ahová sok mindent még be lehetne tenni, de a III. Béla konkrétan nem ilyen. Nem ordított ez a rész, hogy márpedig csináljanak meg, de tüstént! Ráadásul mint történész - amiből képesek voltak adni egy diplomát nekem Szegeden -, csak kapkodtam a fejem, hogy ez most ki, ez mikor halt meg, melyik évszám? Ha én nem tudok mindent felfogni belőle, akkor mit szóljon egy gyerek, aki a potenciális közönség lenne?

A régi epizódok szórakoztatva neveltek, ez meg lényegében egy évszám, és névadattár megrajzosítva. És akkor a technikáról még nem is szóltam. Annyira ordít róla a csóróság hogy az fáj! Talán 4-5 képkocka ugrált a szemem előtt/másodperc, de lehet volt az nyolc is. Konkrétan állóképeket mozgatnak. Régóta adós vagyok Jankovics Ember Tragédiájának kritikájával, de sikerült alulmúlnia önmagát. Nincs ott egy ember, aki be tudna szólna neki, Marci ez így kevés! Tedd már oda magad, írj egy olyan forgatókönyvet, ami nem csak abból áll, hogy kétévente megmérgeznek egy királyt, meg, hogy Bélát Bizáncban okították. És ezt is onnét tudom, hogy MÁR EZ IS lement egyszer másképp, izgalmasabb formában az eredeti sorozatban. Ugyanazt az ötlettelenséget érzem rajta, mint amikor külföldön nincs új ötlet, és akkor kanyarítanak valaminek egy erőltetett folytatást, spin offot, stb. Szomorú tény, hogy Helyey László lett volna a sorozat narrátora, aki ugye tavaly elhunyt. Szerencsére a közönséget bőséges büféebéddel nyugtatták le az események után - ami megjegyzem, megint csak nem volt feltüntetve sehol.

Node, ideje volt, hogy elkezdjem a versenyfilmeket is szemlézni. Irány a Malom. Az idei fesztiválon Latin-Amerika volt a díszvendég, ahogy a kolumbiaiak fogalmaztak, "ha meghívjuk őket egy kávéra, már boldogok lesznek." Emiatt rengeteg olyan blokk volt, ahol velük foglalkoztak. A másodikra értem oda, de előtte egy kis bürokrácia. A filmekre bárki beülhetett, ingyenesek voltak, tehát nem kellett hozzá sajtó - vagy akármilyen más - pass, a helyeket érkezési sorrendben lehetett elfoglalni. De, hogy azért ez ne legyen ilyen egyszerű, jegyet azért kellett váltani rá. Mindegyik előadásra, külön, külön. Mint utólag megtudtam, statisztika miatt, hányan is nézték ezeket a filmeket.

A legtöbb filmet magyar és angol felirattal is vetítették. De volt olyan, ahol még az angol is hiányzott!!! Mint rögtön a Latin-Amerikai blokknál. Én meg néztem ki a fejemből, hogy oké rajz meg minden, de a spanyol nyelvtudásom kb. annyi, hogy No lo sé! és ez így nagyon nem lesz frankó. Utána egyik animációnak volt felirata, másiknak nem, de az egy órás blokk végére - ami egyébként mint kiderült inkább kétórás volt - már nem is érdekelt, csak azt akartam legyen vége. Egytől, egyig szörnyű volt, mindegyik a politikáról szólt, és ezt egyébként a spanyol filmgyártásban is érzem, hogy szinte minden filmjükben így vagy úgy de megjelenik a diktatúra, akkora bélyeget nyomott ez rájuk. Most akkor képzelhetitek Latin-Amerikát. Még talán a legjobb a szótlan Apa című volt, ami stop-motion animációval készült, kellően groteszk... de annyira lekerültem odáig már alfába, hogy fogalmam nincs mi volt a csattanó.

A csúszás miatt sietni kellett át a másik terembe, a Lisa Limone és Maroc Orange nevezetű szörnyűségre, bővebben a linken találtok róla epés megjegyzéseket. Majd vissza A halbolt hercegnőjére, amiről bővebb információt szintén a linkre kattintva találhattok. Eredetileg ezután zárásképp valami jót is akartam nézni, ez lett volna A Tenger Dala, de a Csík Zenekar - és a még mindig szemerkélő eső - megoldotta, hogy inkább betérjek pár barátommal az Aranyhomok étterembe - maga a szálloda alkotta a zsűri főhadiszállását -, és alkoholba fojtsam bánatom.

3. nap - Péntek

Ezt a napot élveztem a legjobban. Végre sütött a nap. A SZAFT-osok is gyülekeztek már a TEKÁ-ban, és bár napközben az egész helyszín úgy nézett ki mintha valami vesztőhely lenne, estére már sokkal lazulósabb - ööö, meditálósabb, babzsákosabb - lett az egész. Ráadásul ezen a napon lényegesen jobb filmekre sikerült beülnöm. Kellő műgonddal kihagytam az összes többi Latin-Amerikai blokkot, hogy ne fárasszanak le - nem hiszitek el, hány helyről hallottam vissza a szünetekben elfogyasztott kávék/sörök mellől, hogy mennyire rosszak. Nyilván ezért nem gyakran hallani, hogy "Hallottad, nem sokára mozikban a legújabb kolumbiai animációs filmalkotás." 

Az ilyen pusmogásokból egyébként az egyszeri firkász sokat tanulhat, néha többet mint amit a színpadon elmondanak filmek előtt, mert az ugye hivatalból szól, ez meg, őszintén. És az interjúalanyok sokszor nem szeretnek a lényegről beszélni - khm, zsűrizés, khm. De vissza a filmekhez. A Megszállva című spanyol produkcióról már egyszer hosszasabban beszámoltam. Akit érdekel, ott elolvashatja. Az előző napi filmekhez képest megváltásnak bizonyult. Majd következett a Kövek a zsebemben, egy olyan Lett film, ami minél tovább tartott annál szörnyűbb lett.

Arról még nem is beszéltem, hogy a filmeket lehetett osztályozni is egy papíron, amit vagy megkaptál, vagy nem, amikor a terembe léptél, ezeket a végén le lehetett adni, és ez alapján választották ki Kecskemét város nyertes filmjét. A skála nem volt túl széles, egytől ötig, de minthogy bárki osztályozhatott, fogjuk rá, hogy ez volt talán a legobjektívebb. Mindkét film nyert egy díjat a 9. Európai Animációs filmfesztiválon - ami mint elmondtam suttyomban a KAFF-al együtt zajlott - a Megszállva lett a legjobb egész estés film, míg a Kövek a zsebemben Kecskemét Város Díját kapta végül.

A nap végét fényfestés zárta, ami egy egészen érdekes esemény. Kicsit úgy vagyok vele, most még érdekes, mert nem csépelték el, mint a tűzijátékot - jé, hát az most nem is volt, feltűnt valakinek a hiánya? -, és valóban jópofa, ahogy az épület egyes részeit kiszínezik, ahogy anno az üres felülettel tettük gyerekként a kifestőkönyvekben. Nem tartott sokáig, tíz perc, negyedóra, de nem is kell több, mert a jóból pici falatkák is elegendők.

Falatkákról jut eszembe. A pénteki buli a Latin-Amerikai fogadás volt az Ifjúsági Otthonban. ami szintén nem volt feltüntetve a programfüzetben. Pedig rengeteg kaja maradt még, halmokban álltak a fűszeres csirkeszárnyak, húsgolyók, burritók, tacok, tortilla chipsek - amiből végtelen refill volt -, és tíz különféle szósz. Ital terén már ennyire nem volt jó a helyzet, lévén csak Sangria volt rogyásig, én hiányoltam a Tequilát. Mondjuk az még tuti odavert volna. Aznap már valahogy beestem egy sátorba, ahol szintén volt valami bemutató, meg terülj, terülj asztalkám, és a pontos kiírás hiánya miatt azt se tudom min és hol voltam. De az a helyzet, ha az ember nyakában lóg egy ilyen biléta, az jobban működik mint a szezám tárulj.

És természetesen ha az ember, egy olyan városban van, ami az animáció fellegvára, és ráadásul együtt járt egyetemre egy csomó emberrel, akik grafikát és rajzot tanultak, akkor ilyenkor elkerülhetetlen, hogy akármelyik helyről akarsz hazamenekülni, ne fussál bele valakibe, akivel csak még egy sört megiszol egy másik helyen, és egy idő után az lesz az a hely, ahonnét meg kéne próbálni úgy lelépni, hogy ne sértődjön meg senki. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy ugyan nem akarsz berúgni, de persze sikerül. Hajnali négyre valahogy azért ágyba kerültem, mert...

4. nap - Szombat

Reggelt tízkor megtekintettük a Kecskeméti Rajzfilmstúdiót. Igazság szerint nem tudom mit vártam, egyik terem, számítógép, másik terem még több számítógép, harmadik terem, ismét számítógépek. Igazából tudom, hogy magánkézben van a stúdió - lehet ezért él még -, de rossz volt látni mennyire lelakott az egész, és szinte ugyanúgy néz ki, mint amikor negyed évszázada jártam ott utoljára az iskolával. Az ültetett fák azóta nagyobbak lettek. Külön megkértek, hogy ha lehet ne közöljünk képeket a készülő Red Turtle japán projectből, szóval ezt nem is teszem, de azt azért elmondom, hogy nekem nagyon tetszett, amit láttam belőle, és öröm, hogy ilyen klassz projectek készülnek ebben a nagy múltú stúdióban. De ezt írtam fentebb, leginkább bérbe dolgozunk külföldieknek.

Déltől már ismét a központban voltam, ugyanis a Múminék a Riviéránt mindenképpen meg akartam nézni. Szerencsére a legtöbb nagyfilmet kétszer is vetítették a héten, de még így is előfordult, hogy annyi program összetorlódott, hogy egész egyszerűen az ember nem tudott ott lenni mindenhol, ahol szeretett volna. Lehet legközelebb több munkatársat kell vinni a KAFF-ra. Legalább annyit, ahány teremben zajlanak a vetítések. Kis közbeékelés, HungaroConon, vagy Sci-fi napon az ilyesmi sose probléma, ott szinte várhatja az ember, hogy végre legyen valami előadás.

A film után úgy döntöttem, megtekintem a kiállításokat, ezek közül a KAFF történelmét bemutató tetszett a legjobban, rögtön utána a bábos Zsebkendőnyi Királyság, de nagyon ötletesre sikeredtek Haris László panorámafotói, ahogy önmagát, vagy az embereket többféle helyzetben rámontázsolta egy képre, és ahogy az egész a végén körbeér. Sajnos a Kápolna Galéria zárva volt, így Szűcs Édua karikatúráit nem láttam, a Cigánymesékből meg már kaptam eleget, ami a Rákóczi úton volt megtekinthető a Művész kávézóban.

A legérdekesebb program azonban az Ifjúsági Otthonban zajlott, ahol századeleji fotózást tartottak, korabeli technikával. Nagyon érdekes volt a folyamat, ahogy szépen megjelenik maga a kép az üveglapon, és egy idő után mindenki úgy nézhetett ki mint a saját nagyanyja, nagyapja. Sajnos két gond volt vele, az egyik, hogy egy kép fél órán át készült, a másik, hogy ez a program sem volt feltüntetve. Elviekben bárkiről készítettek képet, gyakorlatilag a KAFF STAFF fotózkodott. Én délután háromkor jelentkeztem be, este hatig se kerültem sorra, utána meg jött egy kis eső, és a fotósok összecsomagoltak se szó se beszéd. És mi van a szimpla nézőkkel? Ők aztán végképp nem tudtak erről, pedig promóciónak is bizonyára nagyon jó lett volna. Mert ha pl. én aznap esküdök - lévén szombat van - lehet szerettem volna kihasználni ezt a lehetőséget.

Mit tesz ilyenkor az ember? Addig járja a várost, míg bele nem botlik egy borkóstolóba, és ott szépen összehaverkodik a borlovagokkal. Pedig simán kilógtam a mínusz 20-30 évemmel. De szerencsére mikor látták, hogy nagyon nem találom a helyem, gyorsan a kezembe nyomtak egy "szűz poharat" és onnantól kezdve már haverok voltunk. Így aztán gyorsan eltelt az idő, és egykettőre eljött este hét óra. Díjátadás, záró ünnepség!

Sajnos kicsit késve érkeztem, az első három sorba meg csak akkor lehetett ülni, ha valaki díjazott, vagy díjátadó. Nosza felnyargaltam az erkélyre. Ahol még ugyan volt hely, csak a szervezők felejtették el, hogy a vásznat ugyan lehet látni, de a színpadot nem igazán. Márpedig az események ott zajlottak. Szóval fogtam magam lementem, gondoltam inkább állok, még úgy is többet látok. De mivel sok versenyző nem érkezett meg, az egyik szervező szólt, hogy leülhetek az első sorokba is. Én meg ahogy szokott lenni, naná, hogy a legjobb helyre akarok ülni. Amikor egyik mellettem ülő úriember odaszólt, milyen jól tartom magam a koromhoz képest még nem esett le a tantusz. De amikor a másik oldalról kezet fogtak velem, hogy gratuláljanak a Fehérlófiához már tudtam hogy valami nem stimmel. Aztán egyre több szempár szegeződött rám, én meg hátrafordulok, és a szék támláján ott virít a felirat: Jankovics Marcell.

No gyorsan hátrébb ültem két sort, ott már nem volt probléma. A díjkiosztót én felettébb hosszadalmasnak éreztem, ráadásul a poént érthetetlen módon lelőtték előre azzal, hogy mindig bemutattak egy részletet a nyertes filmből. Így csupán azok lepődtek meg, akik nem látták az adott filmeket. Maga a díj tetszetős volt, egy működő praxinoszkóp, bár összehasonlítva a korábbi évek díjaival, számomra kicsit puritánnak tűnt a kivitelezés. Valamint az egyéb adományok mellett mindenki kapott egy üveggel Kecskemét Város Borából - én mondjuk simán pálinkát adtam volna, abban sokkal hírösebbek vagyunk.

Ugyanakkor viccesen hatott, hogy a díjazottak közül, alig voltak jelen, szinte majdnem mindenki máshol tartózkodott, s emiatt helyettesek vették át a díjakat. És az sem volt teljesen tiszta mikor illik tapsolni, amikor átadják a díjakat? Vagy amikor a tolmács úr a méltatást elmondja angolul is. Emiatt még inkább hosszadalmasnak tűnt az egész ceremónia. Aki ennél bővebben kíváncsi a versenyfilmekre és a díjazottakra, annak ajánlanám kolléganőm három további írását: a Versenyfilmekről, a Rövidfilmekről, és egy interjút Koji Yamamurával.

A díjátadót egy szolid ünnepség zárta. Azért írom, hogy szolid, mert egy időben tartották a díjnyertes filmek vetítésével, ergo vagy kajáltál, vagy filmeztél. A legtöbb újságíró vagy díjazott késve érkezett, amikor már csak üdítő, meg ásványvíz maradt. Pedig a lakoma pazar volt, még születésnapi tortát is vágtak fel. De valóban nem szép, hogy egy ilyen ünnepségen elfogy az étel, miközben épp most osztogattak szét nagyjából tízmilliót azoknak, akik éhen maradtak.

De félre gond, este még ki ki gyönyörködhetett a fényfestésben, vagy a Kerekes Bandet hallgathatta, netalán Gusztáv kalandjain derülhetett jót a Főtéren, hogy az utolsó nap még kicsit szolidabban ráhúzzon egyet - ej igyék rá egyet. Vagy pedig pihenjen, ahogy én tettem. Leszámítva az apró malőröket - amikből aztán van ám mindenhol ahol valami nagyszabásút kell megszervezni - én nagyon elégedett voltam az egésszel. Örültem, hogy városkámban végre van egy kis élet. Teljesen olyan volt mintha ismét a pesti éjszakában járnék. És most itt valami túlromantizált, nosztalgikus Pestre gondoljatok. KAFF 2017 mi ott leszünk, és ti?

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!