Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mission: Impossible

2015. augusztus 03. - Santino89

„- Szerinted ezt meg lehet csinálni?

- Nem, de mi megcsináljuk!”

Egy olyan mozi, amit már kiskoromban is nagyon szerettem, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy értettem. Ezer éve nem láttam, és nem kicsit féltem, hogy milyen lesz újra nézni Brian De Palma filmjét.

Valahogy úgy érzem, így kell nagyvászonra vinni egy tévésorozatot. A történet elején megy az Akciócsoport jópofa kémkedése, ahogy annak idején a televízióban is mehetett. Persze csak az sejtheti, hogy ennél jóval többet kapunk, aki figyelt a sorozatot idéző főcímnél a rendező nevére. Ugyanis 15 percen belül az egész hangulat megfordul, és Tom Cruise-t leszámítva az egész csapat elhalálozik, hangulatos képsorok közepette. Brian De Palma ebben a filmben igazán elemében érezhette magát, a korábbi filmjeiben megszokott mesteri beállításokat és fantasztikus kamerakezelést itt játszi könnyedséggel állítja egy vérbeli hollywoodi blockbuster szolgálatába. Neki köszönhetően a filmtörténet közel legizgalmasabb, legfeszültebb jeleneteit láthatjuk, elég ha csak az ügynöklista ellopásának már annakidején ikonikussá vált képsoraira gondolunk. Ilyen minden ízében 100%-osan profi, kicentizett feszültségkeltéssel nem sok moziban találkozhatunk. Ahogy Ethan Hunt nem hallathatott egyetlen pisszenést sem, ugyanúgy el tudom képzelni mindezt a mozik nézőterén is. A film befejezése pedig ha lehet, legalább ennyire emlékezetes.

Persze, nem egyedül De Palmáé az érdem. A forgatókönyvre két vérbeli profit szerződtettek; Robert Towne amellett, hogy rengeteg megfeneklett forgatókönyvet húzott ki a szarból a ’70-es években (például ő írta A keresztapa legjobb jelenetét is, melyben az öreg Don az utódjával beszélget a kertben), ő készítette el a Kínai negyed című klasszikust is. David Koepp már nem ekkora ász, pusztán csak a kor legsikeresebb mozijának (Jurrasic Park), illetve De Palma ezt megelőző, amúgy kiváló filmjének, a Carlito útjának írója. A Mission:Impossible esetében épp ezt a szőröstökű profizmust lehet tetten érni: ez a két forgatókönyvíró pontosan tudja, mi kell a közönségnek egy mozifilmben, és mi az, ami csak a tévében működik. A cselekmény nem csak folyamatosan pörög, de a sztori az utolsó pillanatig fordulatos, csavaros és rendkívül komplex. Szerintem épp ez lehet az oka annak, hogy nem vált sokkal népszerűbbé ez a film, minden erénye ellenére sem: túl sokan voltak, akik elvesztették a fonalat. Ez azonban nem a Mission: Impossible hibája.

A főszerepben Tom Cruise-t láthatjuk, aki akkoriban volt pályája csúcsán, igazi szupersztárnak számított, még nem tépázták meg a hírnevét. Sokan utálják őt, és bevallom én is féltem egy kicsit tőle ebben a szerepben, mert gyerekként még más volt látni őt, mint most. De a félelmeim teljesen alaptalannak bizonyultak: Ethan Hunt szerepe nem kíván meg közepesnél jobb színészi alakítást, és Tom Cruise ezt teljesíteni is tudja. Néhány pillanatába bele tudnék kötni, de összességében nem volt vele komolyabb probléma, nem volt se túl macsó, se túl szépfiú. Mellette a többieknek már nem jutott sok szerep, viszont még így is remek színészgárdát hoztak össze a készítők: Jon Voight azóta se nagyon tudott többet alkotni a gonosz ügynök szerepkörnél, amit itt bemutat. Vanessa Redgrave üdítő, mint a titokzatos Max, Jean Reno-t pedig mindig jó látni. Emanuelle Béart szintén jó választás volt, anélkül hogy vetkőznie kellene, elképesztő erotikus kisugárzása van, egyáltalán nem az a tipikus, hagyományos szépség.

A zene tökéletesen szolgálja a képi világot, a sorozat zenéje remek hangulatot teremt, és kiválóan használták fel az egyes jelenetekben. Így válik a Mission: Impossible a ’90-es évek egyik legjobb mozijává. Beleköthetnék pár helyen (még a zseniális nagyjelenetbe is), de annyira átkozottul élvezetes és szórakoztató az összkép, hogy eszem ágában sincs. Ez a mozi még egy olyan korban született, melyben nem csak a marketinggépezetnek és a trükköknek köszönhette egy film a sikerét, hanem annak, hogy nagyszerű alkotók sajtolták ki mesterségbeli tudásukból a maximumot, így létrehozva egy minden ízében kiváló filmet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.08.03. 08:46:04

egyetlen gondom ezzel a filmmel, illetve nem is ezzel, hanem később a frencsájsszal, hogy pont a lényeg veszik el, tudni illik, hogy a mission impossible egy csapat. Minden tag kell a küldetés megoldásához.

Ezzel szemben cruise csinált egy amerikai james bond-ot belőle ahol ő egymaga megcsinál mindent, és a csapat (már amikor van egyáltalán) csak azért kell, hogy valakinek elmondhassa, hogy mit fog csinálni, ne kelljen monologizálnia.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.03. 09:01:49

@doggfather: ebben látod igazad van. Bár nem tom mennyire volt ez Tom ötlete. Nekem az első részben mindig ez nem tetszett, mert anno én nagyon szerettem a sorozatot.

2015.08.03. 09:54:00

Úgy tudom, Tom ötlete volt az egész, végtére is ő volt az egyik producer, és ő választotta Brian De Palmát, mert tudta, hogy a direktor karakteres arculatot fog adni a filmnek. Egyébként szerintem Ethan épp az a szerep, amely kifejezetten illik Tomhoz, és bár doggfather barátunknak igaza van, úgy gondolom, elfogadható az a változtatás, hogy Ethan a kulcsfigura. Különben az egész tényleg olyan lenne, mint a tévésorozat mozivászonra átkomponálva. Oké, így viszont Ethan a 007-es egyik konkurensévé lépett elő, de szerintem fel is adta a leckét neki. :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.03. 10:10:22

@field 64: hát azért ez a film számomra egyáltalán nem volt olyan mérvadó mint Brosnan bevetései, de lehet a héten újranézem, elvégre elég rég láttam már

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.08.03. 10:27:59

@scal: ő az egyik producer ahogy @field 64: is írja, szóval igencsak meghatározó abban, hogy merre mennek.

Azt azért nem mondanám, hogy konkurense tudott lenni bondnak. :D De nem rossz tényleg. Mondjuk engem részről részre jobban zavar ez, hogy nincs csapat, h hogy cruise maga superman.

És sztem az egyetlen vagyok a világon akinek a második rész a kedvence. :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.03. 12:21:58

@doggfather: Én is szeretem a második részt (és ezzel úgy tűnik nagyon kevesen vagyunk), de szerintem az első a legjobb.

Petrow 2015.08.03. 13:26:42

Emlékeim szerint ez anno szinte egyszerre ment a mozikban az Aranyszemmel. Érdekes, hogy anno az tetszett jobban, később viszont ez mégis közelebb nőtt a szívemhez. Mindezt úgy, hogy szerintem a GE volt Pierce Brosnan talán egyedüli, vállalható James Bond filmje.

Jerryco 2015.08.03. 14:16:10

Santi, ne legyél genya, ha már felcsigáztál!!! :)
Tessék szépen a cikk mögé biggyeszteni egy külön véleményt, melyben összegzed, amit hibának vélsz, vagy elmarasztalsz a filmmel kapcsolatban, hogy árnyalódjon az összkép!
Köszönöm.
(Nem véletlenül szeretem az oldal cikkeit; legyen mit olvasni és agyalni rajta!)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.03. 14:34:10

@Petrow: nekem a Holnap Markában is jó volt még, Santi meg egyenesen isteníti a Világ (hát ) nem elég(ett?)

meg persze az Everything or Nothing is jó volt tőle

2015.08.03. 14:47:13

@scal:

Igaza van Santinak: A VILÁG NEM ELÉG tényleg jó, a kedvenc Bondjaim között jegyzem. A HOLNAP MARKÁBAN nekem nem jött be annyira, részben a Bond-girl miatt sem: nem szeretem ezeket a túl aktív Bond-nőket, mert nem ez a dolguk. :))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.03. 14:49:41

@field 64: érdekes pedig mintha úgy rémlett volna, hogy te meg én egyformán szeretjük a Holnap markában-t :)

2015.08.03. 15:05:16

@scal:

Nekem ez a Brosnan-toplistám:

1. Aranyszem
2. A világ nem elég
3. A holnap markában
4. Halj meg máskor!

De az összes Bond-film vonatkozásában a 3. és a 4. helyezett közé még jó néhány más film is bejön.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.03. 18:52:53

@Jerryco: Ja, ne gondolj semmi elgondolkodtatóra, ez inkább a felesleges kötözködés kategória lenne, amit olvasni is utálok, írni meg aztán különösen :)

@field 64: Persze, hogy igazam van, ezt nagyon jól látod, köszönöm a megerősítést :)

@Selkath - Nightwish rulez!: A második részben Limp Bizkit volt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.03. 23:44:29

@Selkath - Nightwish rulez!: "csak a Metallica betétdal ér benne valamit" :D jah akkor elnézést kérek, és még a zene se jó benne :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.08.04. 13:12:40

@Selkath - Nightwish rulez!: nincs igazad, mikor a második rész kijött akkor a limp bizkit mindenhol number 1 volt.

David Sumner 2015.08.05. 21:54:48

@doggfather: @scal: @field 64: A csapat kiiktatása Brian De Palma ötlete volt. Ebben a magyar nyelvű interjúban ő maga vallja be: www.filmkultura.hu/regi/2007/articles/profiles/briandepalma.hu.html

Mellesleg, szerintem zseniális ötlet volt, sokkal jobb, sokkal izgalmasabb volt ekkor egy tanácstalan Ethant nézni, mint a későbbi részek szuperhősét. Ha a hős nem tudja, kiben bízzon, a dráma is nagyobb.
süti beállítások módosítása