Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Charlie Kaufman: Anomalisa

2015. december 04. - luckylany

Duke Johnson és Charlie Kaufman filmje januárban (pontosabban december 30-án) kerül az amerikai mozikba, de már most tele van recenziókkal, ajánlókkal és elragadtatott kritikákkal a háló, hiszen szeptemberben már látható volt egy fesztiválon a Kickstarter kampánnyal készült stop-motion animáció (1070 nevet sorolnak fel a külön köszönetben). Az IMDb-n jelenleg kb 1000 vélemény alapján 10-ből 8 pontot kapott, a plakát 'mesterműként' és 'alapfilmként' jellemzi. Az Esquire kritikusa szerint az év legemberibb filmje, melyben egyetlen ember sem játszik. A kritikusok szerint „fájdalmasan vidám és mélységesen szomorú”, „minden metaforája pontos és jól érthető”, „Charlie Kaufman a lélek térképésze”, aki újabb „animációs odüsszeiát” alkotott, mely „különösen bölcs film a másokhoz odafordulás olthatatlan szükségességéről és végtelen nehézségéről”. 

A Rotten Tomato-n megjelent valamennyi kritika igen nagyra értékelte, bár a nézői vélemények megoszlanak – az, hogy valakinek unalmas az élete, s ezt az unalmas életet a maga teljességében mutatjuk meg, ezeknek a nézőknek nem okozott mást, mint unalmas perceket. Michael élete Kaufman szerint is unalmas, de a lényeg az a monotonitás, amit a motivációs szakember az élettel kapcsolatban megtapasztal, s ami sokaknak lehet ismerős élmény a bábénál vérrel telibb testközelből. S az a kérdés, ha megmutatkozik a kiút, képesek vagyunk-e élni a lehetőséggel? Miért az elragadtatottság és miért váltott az utoljára hét évvel ezelőtt jelentkező Kaufman (Synecdoche, New York) az animációs technikára?

A film egyszerre írható le egy szerelem történeteként, egy életközépi válság hiteles megjelenítéseként, vagy egy unalmasnak induló, bár érdekessé váló, de végül mégis az unalomba visszazökkenő egynapos üzleti útként is. A történet szerint Michael Stone ügyfélszolgálati motivációs szakember egy konferenciára érkezik Cincinnatibe, a városba, ahol korábbi szerelme él, hogy bemutassa saját könyvét. Az első jelentben, a repülőúton Stone maga előtt tartja Donna, a volt szerelme levelét, a nő szellemképe megjelenik előtte zöld pulóverében, és férfihangon mondja el a levél tartalmát – értetlen elégedetlenségét a szakítás miatt. A férfihang elsőre meglepő, de hamar értelmet nyer. A motivációs szakember, aki másokat azzal lelkesít (könyvének címe Hogyan segíthetnék, hogy segíthessétek őket?), „keresd meg, mi a különleges minden egyes emberben, s koncentrálj erre”, maga mindenkit, akivel összetalálkozik, ugyanolyannak észlel. A legtöbben ezt narcisztikus egójának kivetüléseként írják le, de éppígy lehet egy életközépi válság, vagy a mások lelkesítésébe és megértésébe belefáradás eredménye is.
A bábok életszerűek, az arcuk azonban az orrnyeregnél jól láthatóan összeillesztett, erősen álarcszerű. Ez a bábszerűség utal arra is, mennyire könnyen darabjaira hullhat egy-egy személyiség. Bár hajviseletük vagy nemük más és más, arcukban megegyeznek, s hogy ezt a főhős, Michael Stone számára való hasonlóságot eléggé érzékeltessék, hangjukat is ugyanaz a színész adja (Tom Noonan). A különbséget erősíti az a magyar néző számára tán kevésbé evidens tény is, hogy a Michael Stone-nak hangját kölcsönző David Thewlis angol akcentusával is elkülönböződik Tom Noonan mindenki más-ától. A másik egyénivé tett hang Lisáé, akit Jennifer Jason Leigh alakít – a film így remek lehetőséget ad a szinkronszínészetben való kiteljesedésükre. Remélhetőleg, ha a magyar mozikba kerül, lesz feliratos verzió is.
A film első szakaszában Michael megérkezik a repülővel, s lassan érzékelhetővé válik ez a mindenkiben megjelenített uniformizáltság az ijedős repülőgép-szomszédtól a beszédes taxisofőrön át a hotel recepciósáig és a londinerig. A szállodaszoba átlagos sterilsége is erősíti az unalom érzetét, s nem hoz különösebb lelkesedést a hazatelefonálás ténye sem – a feleség és a gyerek hangja is ugyanolyan, s szándékaik tisztán kivehetők. Izgalmasabb, intimebb, magával ragadóbb az a természetesség, ahogy Michael Stone a térben mozog, vagy az a szerencsétlenkedés, ahogy inkább visszahúzódik, mikor a szemközti irodaházban maszturbáló alkalmazottat látja meg, vagy többször nekilát másnapi beszéde begyakorlásához, kevés sikerrel, s ahogy vacsorát rendel, az érthetetlen piktogramok önismétléseitől zavarba jőve, melyik is a szobaszerviz, vagy ahogy a 11 éve nem látott ex-barátnővel próbálja újra felvenni a kapcsolatot. A találkozás végül összejön, de kudarcba fullad – Michael nem képes megmagyarázni, miért is hagyta el a nőt, aki máig egyedül van, ahogy arra sem tud magyarázatot, miért érez mindent unalmasnak.
Mikor szobájába visszatérve nem tudja, jó helyen jár-e, s maga is a többiek álarcszerűségét érzékeli önmagán, hirtelen nagyon fontossá válik számára, hogy bármiféle emberi kapcsolatot teremtsen. Barátja keresésének indokával kopogtatja végig a szállodaszobákat, míg két magányos nőre akad, akik lelkesen fogadják, felismerik – hiszen könyve segítségével emelték profitjukat 90%-kal. A hölgyekkel a bárban eltöltött idő után Michael az egyéni hangú Lisát kérdi meg, eljön-e a szobájába.
Különös, hogy Lisa az arca miatt szerény, szégyenlős és hitetlen, mikor őt választják megszokott arcformájú társnője helyett. Arcának egyik felét takarja a haja, s csak, mikor belép Michael szobájába, derül ki, miért: arca jobb felén a darabok illesztésénél, a szemközéptől a halántékon át a hajas fejbőrig évtizedekkel öregebben ráncos a bőre. Michaelt elbűvöli Lisa különössége, hangja egyedisége, hát beszélteti, énekelteti – elhangzanak azok a banáliák, melyeknek csak két ember egymás közötti dialógusában van jelentősége, de amelyek nélkül ritkán kezdhető meg egy közeledés. Lisa különös énekhangja még a film vége után is elkísér: Cindy Lauper Girls just wanna have fun-ját énekli el Michael kérésére.

Miután eltöltenek együtt egy éjszakát, a két egészen magányos figura (Lisa, akinek nyolc éve nem volt kapcsolata, és Michael, aki mindentől és mindenkitől kb. ugyanannyira van távol), elhatározzák, hogy együtt folytatják. Ám Michael azonnal megéli a megélhetetlent: egy részletes rémálomból felébredve, melyben szétesik az arca és csaknem elveszíti Lisát, ébredés után kimondva, hogy mellette Lisa az egyedüli más, az anomália, így nekik kettesben kell folytatniuk, Lisa egyénisége egyetlen reggeli időtartama alatt szép lassan eltűnik, hangja átváltozik a megszokott mindenki másévá, így a kapcsolat azonnal bukásra ítéltetik. A megszokás teszi? Michael beteg? E tekintetben érthető, ha az érzelmek és félelmek radikális leltáraként értékelik a filmet. Tán épp esendőségünk természetessége késztette Kaufmant arra, hogy a stop-motion animáció világába helyezze a történetet (s nem egy kritikus szerint az, hogy ezek a jelentek élő szereplőkkel még erősebb besorolási szabályok alá vonnák a mozit, bár nincs benne durvább annál, amit csaknem mindnyájan megélünk, ha megélhetünk a mindennapokban - nyitott ajtónál vizelni, dalolászva zuhanyozni, játékboltnak nézni egy szex-kiegészítőket árusító boltot, vagy átesni egy hosszú kihagyás utáni ismerkedő szeretkezés bénázásain).
Amiben az elragadtatott kritikusok megegyeznek: Kaufman e műve az Egy makulátlan elme örök ragyogásával mérhető munka, mely inkább a sokunk által megélt belső világgal, semmint meta-tartalommal telített, így jogosabban formál igényt a közönségsikerre. Nem attól különleges, hogy a stop-motion technika tökéletességének elérése érdekében napi két másodpercet tudtak felvenni, mert annyira gondos beállításokat igényeltek a bábok, hanem sokkal inkább attól, hogy egyéni női karakterrel dolgozik, s az összeomlás fölé is képes reménysugarakból fonni koszorút. Az „élet hideg és magányos, a boldogság múlandó, a szerelem anomália”, és „sokszor épp az a tanítás, hogy nincsen tanítás”, de az érzések térképésze a monoton mindennapok visszahúzó sötétségébe is képes az egyediség és művészet allegóriájával fényt csempészni.

Stáblista

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.12.05. 23:04:09

Ez a film engem érdekel. Nem tudom, miért van az, hogy az ehhez hasonló kivitelezésű filmeket kedvelem. Mondjuk első ránézésre (nem az előzetesre, hanem a képkockákra) nekem természetesen az Amerika Kommandó Világrendőrség ugrik be, persze-persze, az marionett.
Gondolom, nálunk nagyjából teljesen esélytelen, hogy moziba kerüljön, meg persze a dvd-BD ( :-DDDDDD ) is igencsak szájenszfiksön-kategória mifelénk.
Egyébiránt őszintén szólva nem olvastam el az ismertetőd, az ötödik bekezdésnél abbahagytam. Megtekintés előtt (szerintem) túl sokat árul el a filmről. Ez nem kritika, csupán észrevétel.
Remélem, az illetékesek már felfigyeltek a filmre és gyártanak hozzá egy kellemes és igényes fansubot. Vagy fúj-fúj-fúj, a sötét oldalt támogatom?
A legjobb lenne egy hivatalos kiadás, de tényleg azt gondolom, teljesen reménytelen.

luckylany 2015.12.06. 20:36:03

Meglehet, hogy nem mértem be jól, mennyi info viselhető el előzetesen, de igyekeztem nem lőni le minden poént. A néző mindenképp szerencsésebb, ha felirattal látja a filmet, mint ha szinkronizálnák. A bábozás - ember/báb témára vonatkoztatási horizontként adódik a John Malkovich menet is. Remélem, mielőbb hozzájutsz a filmhez!

2015.12.07. 15:13:51

Duke Johnson és Charlie Kaufman filmje januárban kerül az amerikai mozikba"

legyünk szőrszálhasogatóak: december 30.
a január csak a wide

2015.12.08. 03:01:34

@luckylany: Általában nem lelkesít a szinkron, szeretek olvasni :-D (na, jó, mondjuk egy Gilmore Girls-stílusú filmet nem feltétlenül, ha közben még akció is van :-D )
Az információ-dömpinges megjegyzésem tényleg csak észrevétel volt, van az úgy, hogy egy-egy ismertetőben nem lehet keveset elmondani.

luckylany 2015.12.08. 08:46:02

@Tralfamador75: Akkor nehézkes csak igazán, ha igen gyorsan beszélnek, s egymásodperces váltásokban követik egymást a kétsoros fordítások a feliratban vagy 14 másodpercig - utána egy-két percig, a filmet is figyelve, azon tanakodom, vajon miről is szólhatott az a rész, miről maradtam le. Legjobb spanyol filmeknél, amiből végképp semmit nem értek... Az információdömping meg reális észrevétel volt - legalább a feléig elolvastad, az se kevés. :)

2015.12.08. 20:14:48

@luckylany:

akkor működik ha, kevés szöveg van, vagy másodszorra nézzük, vagy mesterszinten értjük az adott nyelvet.
vagy ha eleve nyelvtanulás céljából nézzük így aztán édesmindegy, lemaradunk-e valamiről vagy sem:)

2015.12.08. 20:16:09

@WiteNoir:

jó, persze, még akkor is ha kétszavas mondatokban beszélnek, vagy annyira érdektelen a vizuális világ hogy jobb csak a szövegre koncentrálni

luckylany 2015.12.09. 14:10:42

@WiteNoir: Legutóbbi eset az antifilmé - a főhős tökéletes sötétségben, ébredés előtt, csukott szemmel elmélkedik az élet értelméről; azt látjuk, amit ő lát - játékidő 90 p. :) - Azért legtöbbször mégis jó, ha hallod az eredeti hangot.

Darkcomet 2015.12.12. 19:19:14

@luckylany: Spanyol? Ők még lassúak is beszédben mondjuk egy koreai vagy hindi nyelvű filmhez képest, de mondjuk ha belemelegednek a dumába, akkor egy japán vagy kínai mozi is követhetetlenné tud válni. Mondjuk én már ezeket megszoktam, mert szinkron ugyis nuku ezen nemzetek filmjeihez, meg ami van, egy kalap trutyit sem ér, de ez a szinkron vs. felirat ellentét csak angol nyelvű moziknál értelmezhető.
süti beállítások módosítása