1942.május 27-én Prágában hajtották végre az egyik legközismertebb európai politikai merényletet, amely alaposan felbolygatta a magabiztos náci vezetők életét. Nem csoda, hiszen a kontinens nagy része a kezükben volt és a keleti fronton a Moszkva alatti vereség ellenére még offenzívában voltak a csapataik. Erre a Harmadik Birodalom közepén csapnak le rájuk. Az áldozat Reinhard Heydrich volt, a Cseh-Morva Protektorátus ügyeinek mindenható ura, még ha a ranglétrának nem is ő állt a csúcsán. Továbbá, ha hivatalosan nem is, de kimondatlanul Adolf Hitler legvalószínűbb utódjaként emlegették "bizonyos körökben." Ám a britek meg akarták mutatni a náciknak, hogy korántsem élhetnek biztonságban. Mivel a bíróság előtt akkor még nem felelhettek a tetteikért, más módszert kellett alkalmazni a rádöbbentésre. A megszervezett merénylet egyedülálló a világháború eseményeinek sorában, több ilyenre nem került sor.

1942 tavaszán három cseh katonát hívat magához a szövetségesek egyik tábornoka. Felfedi előttük, hogy egy veszélyes, ám fontos küldetésre szemelték ki őket. Bár van választási lehetőségük, az érintettek nem haboznak vállalni a kockázatot. Repülőgépről dobják le őket a megszállt Csehszlovákia területére, hogy végezzenek Heydrich helytartóval, a nácik egyik legmagasabb rangú vezetőjével. A küldetés rosszul indul, mert a pilóták 200 kilométerrel elvétik a bevetési pontot. Az elszánt kommandósok ennek ellenére eljutnak Prágába és felveszik a kapcsolatot az ellenállókkal. Már csak egy kis szerencsére van szükségük a sikerhez, mert sürget az idő.

Elsőként gyorsan szeretnék leszögezni valamit. A történet Alan Burgess regénye alapján íródott, aki a forgatókönyv összehozásában is részt vett.  Emiatt nem csoda, hogy a történelmi tények felhasználása mellett bőven találunk írói fogásokat a kész műben. Ezekről lentebb részletesen lehet majd olvasni. Ide csak annyit, hogy a britek komoly kiképzésnek vették alá a kiválasztott személyeket. A fizikai és fegyveres felkészítésen túl megépítették a lehetséges helyszínt, hogy ott gyakorolhassanak. Mindez teljesen kimarad a moziban, ami hogy úgy mondjam, már-már az amatőrködés érzetét kelti az illetőknél, pedig profik voltak. A fülszöveg részben említem a szerencse faktort. Fortuna istenasszonyt gyakorta illetik a csalfa jelzővel. Ebben a moziban viszont igazi ribi, aki kaján vigyorral az arcán „húzd meg, ereszd meg”-et játszik a főhősök sorsával, kénye-kedve szerint osztva pechet és mázlit. Például: a kommandósok messze a célterülettől landolnak, ám pont ellenállókkal futnak össze, nyakukba szakad pár német, de azok óvatlanok, így a hó alatt végzik; a tudomásukra jut Heydrich vonatának indulási terve, viszont lelőni nem tudják, a géppisztoly besül a merénylet elején, ellenben a gránát jó helyre pottyan; biztos fedezékbe jutnak, ám ott ragadnak, ami végzetessé válik.

Mindez nyilvánvalóan írói fogások sora, de el kell ismerni, jól működik a taktika, fenntartja a feszültséget. Szükség is van rá, mert bár a téma ugyan vonzaná, egyáltalán nem a megszokott „kemény és profi fickók mindenáron végrehajtják a feladatot” stílusú kommandós mozival van dolgunk. A bő 120 perc első órája kimért tempóban halad, viszont hangulatában elsőrangú. A főhősök emigránsok, akiknek mondhatni minden új a megszállt hazájuk életében. Ügyesen megválogatott helyszínek adják a hitelesség érzetét, jól kiválasztott jelenetek érzékeltetik a megszállt ország lakóinak napi megalázását. Kubiséknak meg kell tanulniuk, hogy az ember „nem látja,” ha valakit mellettük a falhoz lök egy katona és átkutatja. Fapofával halad tovább és kész. Nem nyúl a zsebébe a bicskáért, ha a bolt ablaknál kenyérért állók elé belép egy német pár és elnézést sem kérve viszi az árut. Ha pedig egy teherautóból katonák pattannak ki egy háznál, majd hamarosan nőket és öregeket lökdösnek fel a platóra, akkor sem lehet mást tenni, mint nyelni egyet és mielőbb elmenni a helyszínről. Lewis Gilbert, a rendező, európai volt, így tudta, miként adja vissza a jeges hangulatot. A sötét, köves utcák, a házfalakon lévő eredetinek tűnő plakátok hiteles prágai atmoszférát teremtenek. A ruhák kor hűek, de akadt egy melléfogás. Ha valaki abban a jellegzetesen angolos garbóban sétál ki a Vencel térre, mint amit látunk, negyedórát sem lett volna szabadon. Szépen haladunk a merénylet felé, ami nem lett túlcifrázva. Éppoly rövid és zavaros, ahogy a valóságban volt. A mozi innentől gyorsabb tempóra vált, a feszültség fokozódik. A templom ostroma hosszú és látványos, viszont több részlete nem reális. Lewis három James Bond mozit vezényelt le az évek során, ebből sejthető, hogy értett hozzá, miként szolgálja ki a nézőt.A fényképezés elsőrangú. Több váltás volt szükséges, hiszen a kezdeti havas vidékből érkezünk be a nyomasztó hangulatú nagyvárosba, majd csapunk bele egy látványos harcba. A képi világa minden epizódnak stílusosan lett összehozva. Henry Deacae érdemelte ki a kalapemelést érte.

A zene bennem felemás érzetet keltett. Két összetevője van. Az első, a hagyományos hangszerelésű kompozíció, nekem jobban bejött. Egész „thrilleres,” ami illik a történelmi korszakhoz. Viszont a forgatás idején divatos elektronikus hangképzők, amire a későbbiekben átváltanak, számomra stílustörés volt. Pedig a szintetizátoros dallamok tulajdonképpen nem rosszak, de nem éreztem, hogy ebbe a miliőbe illenének. Ám lehet, ez csak egyéni morgolódás, másokat nem zavar.

A mozi ugyan koprodukciós vállalkozás volt, de az összes jelentős karaktert angolszász színészek játszották. A házigazdák csak a mellékszerepekre kaptak megbízást. Pár ismerős, akkor még fölöttébb fiatal arcra biztosan ráismerhetünk, akik később sikeresnek bizonyultak a színjátszás rögös útján. Timothy Bottoms, Martin Shaw és Anthony Andrews a főszereplők, akik Európának ezen a részén nem lettek ismertek, viszont Angliában szép karriert futottak be. Képzett színészek, ennek megfelelő alakítással. A negatív hős már ismertebb lesz, ebben biztos vagyok. Anton Diffring, a maga hideg, arisztokratikus kinézetével szinte predesztinálva volt a náci tisztek eljátszására. Számos korabeli moziban alakított hasonló karaktereket. Az ő Heydrich felfogása közel állhat a valódi személyhez. Régi probléma, milyen nehéz egy könyörtelen embert hitelesen ábrázolni. Robert Duvallt kérdezték meg, hogy az általa alakított Sztálin miért úgy lett bemutatva, ahogy. Azt felelte, filmen és alakításban igazából nem lehet mit kezdeni egy akkora méretű gyilkolással, mint amit Sztálin a valóságban elkövetett. Túl sok, túl tömény volna, és egy idő után undor helyett közönyösséget váltana ki a nézőből. Viszont egy olyasvalakit bemutatni, aki a saját családjával is kíméletlen, már lehet jellemezni, mint egyént. Diffring Heydrichje pont ezt az módszert alkalmazza. Hihetetlen, de a prágai hóhérról feljegyezték, hogy ha akart, elbűvölő is tudott lenni. A felesége emlékirataiban szerepel, hogy őt azonnal, az első találkozásukkor levette a lábáról. A moziban láthatjuk a gyermekszerető családapát, a megértő bajtársat, a lelkesítő vezért – ha a sajátjai között van. Aztán megy „dolgozni,” vagyis hidegvérrel lövetni agyon a túszokat, megtervezni Európa elfoglalt részein a zsidók kiirtását. Azt, hogy tényleg a fejére helyezte-e a cseh koronát, pedig ismerte a jóslatot, miszerint a jogtalan használója rosszul végzi, nem tudtam kideríteni. Meglehet, csupán filmes fogás a gőgösség kifejezésére, de roppant érzékletes. A cseh ellenállásnál hasonló az eljárás. Igazából egy család tagjainak a tragédiáján élhetjük át a történteket, holott a valóságban sokkal több áldozat volt.

Elképzeli az ember, miként lehetett nála odahaza: „- Milyen napod volt, szívem?” „Áh, ne is kérdezd. Rengeteg papírmunka, szervezés, telefonálgatás Adolfnak, sok inkompetens beosztott, akik pazarolják az erőforrásainkat, amikor a nyakamon a zsidókérdés megoldása. Teljesen kimerített. Hozzájött, hogy ma küldöttséggel könyörögtek ötven cseh túsz érdekében. Persze, hiába. Még jó, hogy csak egy papírt kellett aláírnom az agyonlövetésük ügyében.” 

A filmben Gabcik és Kubis a valósághoz hű, elszánt hazafiak. Viszont furcsa módon, szinte éretlen tinédzsereknek látják őket a helyi ellenállók, akik nincsenek tisztában az ország belső helyzetével. Ez így nem igaz, de némi alapja van a film megközelítésének. (Azt tudni kell, hogy a merényletet egyszer már elhalasztották a cseh ellenállás vezetőinek kérésére, akik nagyon tartottak a megtorlás mértékétől. Létezik egy elmélet, hogy a britek végül azért döntöttek Heydrich likvidálása mellett, mert nyomára jutott az A-54-es nevű ügynöküknek, aki Németország legmagasabb helyeiről szerezte be az értesüléseit. Paul Thümmel volt a neve. Talán nem teljesen légből kapott a teória. Heydrich ugyanis magát Canarist, a kémelhárítás fejét kényszerítette meghátrálásra május 18-án, amire addig nem volt példa. 27-én pedig lecsap a kommandó, ami igazolja, hogy nagy lehetett a félelem Angliában a szuperkém esetleges lebukása miatt.) Miután az egyikük 30, a másik 29 éves volt, és képzett, harcot kóstolt katonák lévén, a zöldfülűség szóba sem jöhet. Másrészről azért igyekeztek hitelesen bemutatni őket, még a sapkahordás módjára is ügyeltek. A szerepük nem redukálódik csupán a katonai részre, emberként is láttatják mindkettőjüket. Ebbe beletartoznak a vágyaik és az apró modorosságaik. Olyan hősök, akikkel mostohán bánt a sors. Egyszerű, hétköznapi örömökre vágynak, de más útra kell lépniük. A moziban erősen úgy tűnik, a britek bizony eleve áldozati bárányként tekintettek rájuk. Az oda út megszervezése még hagyján, bár az sem az igazi. Viszont a kihozásuk a „majd csak megoldjuk valahogy” érzetet adja. Pedig nyilvánvaló kellett, hogy legyen, sikeres merénylet esetén nem közönséges méretű kutatás következik a németek részéről. A mentés kudarca mondhatni borítékolva volt, így jön át. A valóságban alaposabban volt megszervezve a menekülésük. Koporsóban, de élve jutottak volna ki a nagyvárosból, ha nem jön közbe az árulás.

Még nagyobb az eltérés az ábrázolásban az árulóvá lett Curda esetében. Hogy ő a gyenge láncszem, azt hamar megérezni. Lelkileg sebezhető már a kezdet kezdetén. Így nem csoda, hogy végül a családja féltése viszi tévútra a moziban. Csakhogy a kőkemény valóság egészen más volt, lásd lentebb.

Röviden a merénylet történelmi hátteréről és a szereplőiről

 Reinhard Heydrich

1904-ben született. 18 éves korától a haditengerészetben szolgált. 1931-ben megismerkedett Himmlerrel, akinek felvázolta egy hírszerző szolgálat tervét, ami alaposan meglódította a karrierjét. Éles eszű elemzőnek tartották, viszont kegyetlen természetűnek. A "hosszú kések éjszakáján" minden további nélkül részt vett az SA embereinek likvidálásában, így bizonyítva Hitlernek a "hasznosságát." Hamarosan az SS tábornoka lett, ahol a keleti fronton a speciális gyilkoló alakulatokat irányította. Egyszer még a szovjet vonalak mögül is sikerült épségben visszatérnie. A cseh-morva területek élére azért nevezték ki, hogy németek számára fontos fegyver- és motorgyártást tovább fejlessze és végképp elfojtsa a maradék népi ellenállást. Prágában hamarosan a "hóhér" néven emlegették a helyiek, Az oka nyilvánvaló. Az 1942-es wansee-i konferencia után, - ahol „a zsidókérdés végleges megoldásáról”  döntöttek -  az összes megszállt területet rábízták. (Itt megállok egy pillanatra. Mennyire igaza volt az Illés együttesnek, amikor arról énekeltek, hogy „a szó veszélyes fegyver.” Megdöbbentő, milyen semleges ízű megfogalmazás mögé lehetett bújtatni egy népirtás elhatározását.) Ekkor ért a karrierje csúcsára, de már fél év sem volt hátra az életéből. Teljes részletességű orvosi feljegyzések nem állnak rendelkezésre a fennmaradt dokumentumok között, így több teória létezik a halál konkrét okáról. A leginkább elfogadott az, hogy az ülés tömítését adó lószőrt a gránátszilánkok magukkal vitték a test belsejébe és azok vérmérgezést okoztak. Nem volt könnyű halála. Bordatörés, lép- és májkárosodás, tüdősérülés egyaránt szerepel a korabeli jegyzőkönyvben. Egy hétig kínlódott, de meglepő módon már a javulás jelei mutatkoztak rajta, amikor váratlanul összeomlott a keringése és vége lett. Hitler dühöngött és tízezer cseh lelövetését akarta elrendelni, elsősorban értelmiségiekét. Az ipari terület fontossága miatt erről lebeszélték, de így is 13 000 embert fogtak el a merénylők utáni hajsza során, akik közül Prágában 500-at ki is végeztek. Számos más áldozat veszett még oda a koncentrációs táborokban. Lidice és Lezáky falvak ártatlan lakói fizettek meg leginkább a történtekért a „kollektív bűnösség” jegyében. Természetesen a közük nem volt a Prágában történtekhez, a megfélemlítés miatt kellett meghalniuk.

 Jozef Gabcik

1912-ben született, Poluvsiében, a mai Szlovákia területén. Világéletében ügyes kezűnek számított. Többek közt a kovácsoláshoz és órakészítéshez is értett. A katona életbe Kassán kóstolt bele, a gépesített gyalogságnál.1939-ben, amikor Csehszlovákia mint állam megszűnt létezni egy darabig, Franciaországba menekült, ahol tagja lett egy emigráns cseh alakulatnak. Később, a franciák kapitulációja után, Nagy-Britanniába került, ahol ejtőernyős kiképzést kapott. A Heydrich elleni merényletre tért vissza a hazájába. Ő volt az, akinek a gépkocsi szélvédője előtt besült a Sten géppisztolya. A menekülése során pisztollyal megsebesítette az őt üldöző sofőrt. A templom ostromakor megsebesült és az ellenállók többségével együtt öngyilkos lett. Ma nemzeti hősnek számít és számos elismerés mellett Gabcsikovo falva és a szlovák hadsereg legelitebbnek tartott alakulata őrzi a nevét.

Jan Kubis

1913-ban született Dolni Vilemovicében, ami ma Csehország területén található. Már a háború előtt a cseh hadseregben szolgát és Gabcikhoz hasonlóan 1939-ben hagyta el a megszállt országot. Belépett a francia idegenlégióba és a háború elején már harcolt a németek ellen. A véletlen úgy hozta, hogy ekkor ismerte meg a későbbi társát, akivel aztán a rendkívüli küldetésen újra találkoztak. Később Nagy-Britanniában kapott ejtőernyős kiképzést. Eredetileg nem ő volt kiválasztva a feladatra. Karel Svoboda helyére került be, aki fejsérülést szenvedett a kiképzés során. Kubis nem rendelkezett megfelelő hamis papírokkal a bevetéskor, ami roppant kockázat vállalást jelentett. Ennek ellenére kiválóan teljesített. A templomban vívott tűzharc során esett el. Ma Prágában nyugszik.

Karel Curda

Róla csak kelletlenül írok pár szót. A filmtől eltérően, nem tartozott az eredeti kommandós csapathoz. Márciusban, utánuk dobták le, de szintén az ellenállás tagjaként. Egy percig sem akart harcolni. Eleinte Morvaországban bujkált, így nem volt része a merénylet szervezésében és kivitelezésében. Már jóval május 27-e előtt levelet írt a rendőrségnek. Sok információval rendelkezett, amit Prágában kitálalt a németeknek. Ő azonosította Gabcik táskáját, amiben a géppisztolyt rejtegették és azt is közölte, hol látta utoljára, melyik lakásban. A Gestapo innentől gyorsan felszámolta a rejtekhelyeket és az elfogottak közül sikerült megtörnie Vlastimil Moravecet, akiből kiverték a templom nevét. A harc végén valóban részt vett az áldozatok azonosításában, holott tisztában volt vele, az elesettek családjának az a biztos koncentrációs tábort jelenti.Tehát Curda korántsem csak a családja miatti aggódás következtében bizonyult a gyenge láncszemnek, bár az igaz,  a féltésük közrejátszott az árulásában. A háború után felkutatták, elítélték és kivégezték. Cinikusan azt mondta a bírónak a tárgyalásán: „A 10 milliós jutalomért maga is átállt volna.” (Amikor 1945-ben nyugatra próbált szökni, egymillió korona volt a bőröndjében. Maradt még a júdáspénzből. Rászolgált az akasztófára.)

A merényletről

A filmben mutatottak nem minden követik a történelmi tényeket. A nyilvánvalón túl, miszerint Heydrich veszélyes ember volt, a gyilkosság valódi oka mélyebbre nyúlik. A nácik ugyan lerohanták Európa sok országát, de azokban az ellenállás korántsem szűnt meg. Elég Lengyelország, Görögország vagy Norvégia példájára gondolni. Az egykori Csehszlovákiában viszont csak pislákolt a láng, miközben a terület a németek hadigazdaságának jelentős központja volt. Az emigráns cseh kormány aggódott, hogy romlanak a tárgyalási pozícióik a szövetségeseknél, és tenni akartak valamit, hogy bizonyítsák, érdemesek a figyelemre. Egy merész csapás valamelyik náci vezetőre, alkalmasnak tetszett a szemükben. A brit hírszerzés segítségével – amely egyébként régóta sürgetett egy ilyen tervet - nekiláttak a szervezésnek.  A kiszemelt célpontok eredetileg Karl Hermann Frank és Heydrich voltak. A magasabb rang döntött a véglegesítésnél, majd a brit ügynök fenyegetettségéről szóló információ döntőnek bizonyult. Később Frank vette a meggyilkolt pozícióját és rendelte el a lidicei vérengzést. Az akció a „Anthropoid” fedőnevet kapta, nem a „Hajnalt.” ( A görögből származó szó gúnyos célzás arra, hogy csak „emberi formájú” de valójában nem humanoid lény a célpont.) A kommandósok korántsem korán reggel támadtak, a valóságban 10.30-kor csaptak le. A helytartó mániákus pontossága ebben a kezükre játszott, aki a lassúsága miatt hátrahagyta a kísérő gépkocsit a testőreivel. A Mercedese jóval gyorsabb volt, mint egy katonai teherautó. Oldalt a merénylet utáni állapota látható.

Az nem fikció, hogy a merénylők gépfegyvere besült a rajtaütés elején, a szűk fordulós helyszín szintén stimmel. Valós, hogy Heydrich a pisztolyával lőni kezdett a támadóira. Végül egy módosított, eredetileg tankok ellen kifejlesztett gránátot dobtak a gépkocsijára, és a szilánkok súlyosan megsebesítették. (Vele együtt Kubist is.) Ezután a cseh ellenállók elmenekültek a helyszínről, mielőtt a kíséret befutott volna, és a Szent Cyrill és Method templomban leltek menedéket. A lebukásuk után mintegy 360 - más források szerint még több - SS katona rohamozta meg az épületet, akiknek parancsba volt adva, hogy lehetőleg élve fogják el az ott lévőket. Az ellenállók elsősorban pisztolyokkal rendelkeztek. Az elején három hazafi esett el kemény tűzharcban, amelynek hossza vitatott. Van ahol kettő, másoknál hat óra olvasható. Tény, hogy a szűk ajtós templom belseje jól védhető volt. Végül a négy életben maradott a kriptába menekült le és annak elárasztása után öngyilkos lettek, nem akarván a nácik kezére kerülni. Kubis nem volt az utolsó harcolók között. Őt már jóval hamarább telibe találta egy gránát, a kórházba vitele közben elhunyt. A könnygáz és a víz bevetése a kriptában menekülők ellen hiteles. Gabcik, három másik társával együtt, az utolsó golyót magának tartotta meg. Az SS csupán öt katonájuk elvesztését ismerte el, de ténylegesen 14 halott és 21 sebesült volt a listájukon, ami az ellenállók elszántságát mutatja.

Az akció eredményességéről nehéz véleményt formálni. Heyrich halála mit sem változtatott a koncentrációs táborokban lezajlott emberirtás tényén. De meglehet, az ő tekintélye és szervezőkészsége még nagyobb mértékűvé tette volna azt a borzasztó folyamatot. Remélhetőleg ezért volt értelme a cseh nép szenvedésének, amely bizony keményen fizetett egy ember haláláért.

A  film a „szocializmus idején” a mozi hálózatba nálunk nem került be, pedig a hasonló témákat szívesen látták a korszak ízlésformálói. (Sanszos, hogy ebben közrejátszott Curda ábrázolása, amely csak a végső változatnál derült ki. Ha tudják, miként akarják bemutatni, aligha adtak volna helyet a forgatásnak.) VHS formában viszont elérhető lett a rendszer vége felé, „Hajnal hadművelet” címmel. Talán valakinél még ott lapul a fiók mélyén egy kópia belőle. Részemről a hadművelet szót erős tükörfordításnak érzem, lévén, hogy egy kommandós akcióról van szó, és nem fronton játszódó, nagyszabású eseményt látunk. De ez igazából nem fontos, csak érdekességként írom ide. Az Operation Daybreak ügyes vegyítése a hitelességnek és a fikciónak. Mint film végig jól működik, de ha valaki a náci helytartó elleni merénylet valós történéseit szeretné megismerni, csak kellő óvatossággal igazodjék utána. Nívós szórakoztatásra és némi ismeretterjesztésre azért teljesen alkalmas. Lehet meggyőződni róla, akinek megjött a kedve hozzá, mert magyarítása létezik.