Miért működik a mai napig ez a film, holott már lassan 72 éves lesz? Persze a színészi játék már néha egy picit elavultnak tűnhet, de még ez sem akadály, ugyanis Joan Fontaine annyira szerethető, és minden pillanatában tökéletesen azonosulható főhősnő, hogy a színpadias hatásokat észre sem vesszük. Annál is inkább mert Laurence Olivier mélabús karaktere vele szemben annyira kiszámíthatatlan, egészen a film háromnegyedéig nem lehetünk tisztában vele, hogy mit érez valójában, mik a szándékai. De a legnagyobb meglepetés mégis inkább a házvezetőnő szerepében látható Judith Anderson, aki a megszállott hidegségével a mai napig a frászt hozhatja ránk elég könnyen.

Amikor először láttam, nagyot csalódtam a Diploma előtt-ben. Azonban kivételesen nem a filmben volt a hiba, hanem bennem. Először is vígjátékot vártam, és ugyan tényleg előfordult itt-ott néhány poén, mégis túlzás lenne rávágni erre a filmre, hogy vígjáték. Másodszor pedig nem értettem, miért tartják olyan nagy alkotásnak; egy csöndes, mai szemmel nézve visszafogott film. Persze a zene tetszett, meg az egész hangulat megfogott, de attól még úgy éreztem a számtalan felesleges epizóddal a csigalassú cselekményhez hiába társul a remek színészi játék. Pár év elteltével eszembe jutott, hogy újra meg kéne nézni. Nem tudom mi vitt rá, de meg akartam nézni. Az egyik kedvenc filmem lett.

A Diploma előtt nagyjából három nagy részre (felvonásra) osztható, amelyek eléggé elkülönülnek egymástól, és a zenei betétek is különválasztják ezeket a szakaszokat. Az első felvonás Mrs. Robinson és Ben, a második Mrs Robinson, Ben és Elaine, a harmadik pedig Ben és Elaine kapcsolatáról szól, miközben Ben folyamatosan változik a film során, hogy a végén ugyanoda lyukadjon ki, ahonnan elindult.

Tavaly, amikor sorra néztem az Oscar-ra jelölt filmeket, egyedül A gyerekek jól vannak maradt ki, ha jól emlékszem azért, mert a Közösségi háló, meg a Winter's Bone minimalistának hazudott unalma után már nem volt kedvem egy nyomasztó leszbikus drámához. Most kiderült, hogy ez a film nem is igazán nyomasztó, nem is igazán dráma, és bár leszbikus, egyáltalán nem ez a lényeg.

Illetve, ahogy vesszük. A film szerintem akkor is tökéletesen jól működne, ha egy hetero párról szólna, így kicsit olyan, mintha azt tesztelné a mozi, hogy: "na elég toleráns vagy? látod, ez normális, elég toleráns vagy?". Ez nekem kicsit erőltetetten hatott, pláne azért mert a fő mondanivaló nem is lehetne ennél konzervatívabb, politikailag korrektebb, szóval olyan, mintha ez az egész leszbi szál csak egy álca lenne. Nem feltétlenül működik azonban rosszul, hála a remek színészi alakításoknak; külön élmény volt nekem most nem sokkal az Amerikai szépség után Annette Beninget egy teljesen másféle kertvárosi anyuka szerepében látni, de az általam nemigen kedvelt Julianne Moore is kifejezetten jól játszik ebben a filmben. A történet drámáját valahogy nem tudtam igazán komolyan venni, ami lehet, hogy az én hibám, de egyszerűen nem ment.

Mégis A gyerekek jól vannak egy abszolút működőképes filmecske. Hétköznapian szól egyszerű, emberi dolgokról, mégsem válik unalmassá egy percig sem, jók a szereplők, néha még nevetni is lehet, bár azon csodálkoztam, hogy a gyerekek és az igazi apuka mennyire háttérbe szorulnak a történet vége felé. Oscar-jelöltnek én nem nevezném ezt a mozit az egyszer biztos, de tavaly ennél sokkal-sokkal rosszabb alkotásokat is jelöltek, ez az ártalmatlan drámácska pedig végül is elfért.

2004 végén láttam először a Szigorúan piszkos ügyeket, amit az egyik legigényesebben elkészített távol-keleti filmnek tartok; nagyszerű forgatókönyve, színészei, fényképezése, és a zenéje egyaránt nagy hatással voltak rám, ráadásul bárkivel együtt néztem meg, mindenkinek tetszett, mert izgalmas volt, és végig fent tudta tartani a feszültséget. Nagy sikert aratott világszerte, megújította a hongkongi mozit, melyben eddig a bűnügyi filmek inkább akcióközpontúak voltak, míg a történet háttérbe szorult, az SzPÜ-ben viszont nyugati mintára a forgatókönyv került előtérbe és a színészi játék. Nagyszerű elemeket forrasztott sikeresen egybe, nem mellesleg pedig a legnagyobb és legjobb hongkongi színészeket láthattuk a főbb szerepekben.

Az USA-ban is bemutatták, de csak néhány moziban, hírverés nélkül, hogy lehetőleg senki se tudja megnézni. Akkor már megvették a megfilmesítési jogot, így érthető, hogy egy nagy sikerű filmnek miért kellett a nyilvánosság előtt rejtve maradnia. Kétféle remake készülhetett ebből a filmből; vagy egy az eredetihez hasonló színvonalú, értékes alkotás, vagy pedig egy akcióval feldúsított, tipikusan mai hollywoodi film. Amikor kiderült, hogy Martin Scorsese lesz a rendező, megkönnyebbültem, ugyanis ennél jobb kezekbe nem is kerülhetett volna ez az alapanyag. A színészekről pedig akkor még nem is szóltam; kezdésnek már is itt van minden idők egyik legnagyobb színészegyénisége Jack Nicholson, mint gengszterfőnök. Már miatta érdemes lenne beülni egy filmre, pláne hogy újra negatív szerepben láthatjuk. Leonardo DiCaprioról már régóta tudjuk hogy nem akármilyen aktor, de a Titanic óta mindenki egy nyálas szépfiúként könyvelte el, pedig ennél jóval többre képes. De a többiek sem akárkik; Matt Damon, Mark Wahlberg, Martin Sheen, és Alec Baldwin neve mindnyájunk számára mond valamit.

SPOILER!!!!! (hegyek)

Luc Besson 1990-ben készült akciófilmjét sokan a Leon, a profi előképének tekintik, ami a sok hasonlóságnak köszönhetően egyáltalán nem is véletlen. Jean Reno kissé buta, ám pszichopata bérgyilkosa már itt megjelenik, ráadásul a film egyik legjobb jelenetében, valószínűleg maga Besson is érezhette, hogy ebből a karakterből sokkal többet is ki lehet hozni. A Leon, a profi-val való összehasonlításban persze nem állja meg a helyét a Nikita, de még így is egy egészen kiváló mozival van dolgunk.

"Ez nem a jó zsaru-rossz zsaru játék, én meleg vagyok, ő new york-i, ez rosszabb!"

Valaha Shane Black volt Hollywood legjobban fizetett, és leginkább keresett forgatókönyvírója, olyan kiváló munkáknak köszönhetően, mint például a 22 éves korában írt Halálos fegyver, vagy épp Az utolsó cserkész. Végül úgy alakult 2005-ben, hogy a legjobb forgatókönyvét éppen ő rendezte meg, és nem vallott kudarcot.

Mostanság "A Karib tenger kalózai" és a folytatásai viszik a pálmát a tenger farkasai témakörében, de ez nem megy újdonság számba. A stúdiók gyakran tűzték célkeresztbe a fantáziát megmozgató rabló népséget már régebben is. Érdekes módon, amennyire véreskezű és könyörtelen népség voltak a valóságban, a filmvásznon annál könnyebben lett belőlük lovagias vagy éppenséggel mulatságos társaság. A "Tortuga kalózai" az utóbbi vonalat erősíti.

Bart Paxton kapitány azt a feladatot kapja, hogy a hírhedt Henry Morgant fülelje le, aki Tortuga szigetén erős kalóz köztársaságot hozott létre, bosszantóan megtizedelve az arra járó hajók rakományait. Miután a spanyolok gyarmataihoz közel van a rablófészek, az angol Admiralitás nem mer hadihajókat küldeni, nehogy háború robbanjon ki a két tengeri hatalom között. Álruhában kell hát beosonni, de teljes legénységgel. A küldetés rögtön egy bosszantó epizóddal indul, potyautas hölgy kerül a fedélzetre. S micsoda szája van a hölgynek, aki nem igazán mondható úrinőnek! Viszont átkozottul csinos. Hadihajó fedélzetén nem véletlenül tiltja a szabályzat a szebbik nem jelenlétét, erről a jobb sorsra érdemes kapitány hamar meggyőződhet. Továbbá arról, hogy a kalózok a kisebb gondot jelentik ott, ahol egy ilyen tüzes természetű menyecske feltűnik.

Ki ne ismerné Errol Flynnt, sherwoodi erdő bátor Robinját, Blood kapitányt, - aki igazából orvos, nem kalóz, - a "Hét tenger ördögét", továbbá számos daliás alak megszemélyesítőjét? Bár volt ő halálrohamra induló lovastiszt Balaklavánál, meg veszített csatát Custer tábornokként az indiánok ellen. Győzött vagy elbukott, mindegy volt. Kísérte a nézők szimpátiája. Fénykora az 1930-as évekre esett. A II. Világháborúban még propaganda filmeket forgattak vele, de később egyre inkább háttérbe szorult. A nosztalgia faktorra építve már az alkonyi éveiben leforgatott néhány olyan történetet, amik az egykori sikereit próbálták visszahozni. Ez a film szintén ezért született meg.

Tulajdonképpen ez nem más, mint egy összesítő azokról a kiemelkedően jó filmekről, amelyeket 2011-ben láttam először. Így kiesik a versenyből a Leon, a profi, az Oldboy, az Amerikai szépség, vagy az Agyament Harry című Woody Allen klasszikus.

Azok a filmek, amelyekért kivétel nélkül érdemes volt moziba járni 2011-ben. Sosem láttam még annyi filmet egy évben, mint idén, ennek ellenére mégis kissé szomorú voltam a lista összeállításakor, ugyanis elég gyenge évünk volt. A lista végén szereplő filmek bármelyikét könnyű szívvel lehagytam volna, ha tudok helyettük kicsit is jobbat találni. Ennek ellenére természetesen kivétel nélkül jó mozikról van szó, amelyeket nagyon is ajánlok a figyelmetekbe.

Nem tudtam, hogy milyen rossz kritikákat kapott ez a film mindenfelé, és azt sem, hogy milyen alacsony az imdb pontszáma, így teljesen jó szívvel ültem neki.

Hónapok óta porosodik nálam ez a tévéfilm, de nem tudtam rávenni magamat, hogy megnézzem. Al Pacino az abszolút kedvenc színészem, de egy több mint két órás, eutanáziáról szóló film, így látatlanban nem tűnik épp a legjobb szórakozásnak.

És a Dr. Halál valóban olyan, mint amilyenre számítottam. Rendkívül nyomasztó, tényleg leterheli az ember lelkét ez az egész téma, meg a betegek sorsa, hogy olyan szenvedéseken mennek keresztül, hogy inkább meghalnának. Mellesleg ez a téma alapból nem könnyű ügy, bár a Dr. Halál állásfoglalása teljesen egyértelmű, még annak ellenére is, hogy kicsit dokumentumfilmszerűen mutatja be a ténylegesen megtörtént eseményeket. Mindenesetre elképesztő ellentmondás az, hogy az igazi humanista jobban tiszteletben tartja az embert, mint az emberi életet. Szóval érdemes megnézni ezt a mozit már csak a fontos témája miatt is.

És persze Al Pacino miatt. Drámai látni, hogy korunk legnagyobb színésze nagypapává öregedett már, viszont annál jobb hír, hogy nem hülyült bele szürke mellékszerepek tucatjaiba, mint De Niro. Ebben a filmben is hatalmasat alakít, mintha csak ereje teljében lenne ugyanúgy, mint eddig. Az utolsó rezdüléséig, minden másodpercben hiteles a kissé furcsa, ám elképesztően céltudatos és határozott doki képében. A tárgyalótermi jelenetek felidézték előttem az ...és légyen igazság című fiatalkori filmjét, amely szintén miatta lett egészen kiváló. Neki köszönhetően néhány szórakoztató pillanata is akad a Dr. Halálnak, hogy oldja egy kicsit a végtelenül nyomasztó hangulatot.

Mert a film tényleg nagyon hosszú, de szerencsére kifejezetten mozgalmas, a téma meg nagyon érdekes, Pacino alakítása pedig lenyűgöző. Egészen remek a Dr. Halál, mindenképpen ajánlatos megnézni, csak előtte mindenképpen készítsd fel magad rá lelkileg.

Azért szerencsére annyira rosszul még nem állunk, hogy a legszarabb filmek mind idén készüljenek, a filmtörténelem szerencsére tartogat számunkra jóval mocsokabb élményeket is, amelybe az ember akarva-akaratlanul belefut. Következzen hát az a szégyenteljes lista, amely a 2011-ben általam látott filmek leginkább vállalhatatlan példányait tartalmazza.

Avagy mit NEM kellett volna megnéznünk az idei filmtermésből.

Nem láttam túl sok ördögűzéssel kapcsolatos filmet, sőt konkrétan csak egyetlenegyet, az Ördögűzőt, így nincs sok viszonyítási alapom. De ha minden ilyen horror úgy másolja az elődöt, mint A rítus, akkor nem is baj.

Nézzük csak: itt is van egy fiatal pap, aki küszködik a hitével, és akinek meghalt az egyik szülője, és a Gonosz ezzel támadja. Aztán persze van egy öreg pap, aki már gyakorlottabb az ördögűzésben, illetve van egy fiatal lány, akit megszállt az ördög. Na most mindezen annyit csavartak, hogy Hopkins bácsiba is beköltözik a végére a Sátán, úgyhogy végre színészkedhet is egy kicsit. Érezni is a profizmust, tulajdonképpen egyedül miatta érdemes megnézni ezt a minden szempontból vérszegény, ötlettelen alkotást. Meg ahogy láttam az épületeket, eszembe jutott a film nézése közben, hogy Róma tényleg ennyire hasonlíthat Budapestre. Aztán később utánanéztem, és kiderült, hogy itt forgatták nálunk A rítust, és a stáb jó része magyar volt, úgyhogy nem véletlen ez a nagy hasonlóság.

De ezek miatt kár megnézni ezt a kicsit unalmas, és sajnos egy cseppet sem félelmetes mozit. Egyedül Anthony Hopkins elvakult rajongóinak tudom ajánlani.