Na jó, ezt addig húztam, halasztottam ameddig lehetett. Essünk túl rajta. Először is, teljesen biztos voltam benne, hogy a tavalyi migráns helyzet pillanatok alatt megihleti a filmeseket, akik kellő nyállal, meg csöpögéssel fogják ezt a kérdést, egyik vagy másik irányból szélsőségesen eltorzítani. Abban azonban nem voltam biztos, hogy ennyire elfuserálják, és egy nézhetetlen, mi több érdektelen szemét lesz a végeredmény. Ennél a migránsok többet érdemeltek volna. Mindenesetre pár kisfilmes próbálkozás után, itt az első igazi film, amely kísérletet tesz a helyzet bemutatására.

Quentin Tarantino talán az egyetlen filmkészítő, akit úgy tartanak eredetinek, hogy köztudomású, műveinek majd összes elemét kölcsönözte valahonnan. Olyan ő, mint egy szakács, aki veszi az ismert összetevőket és egy soha nem látott receptet alkot belőlük. A két részre bontott Kill Billbe belesűrített szinte mindent, amit szeret, felfogható akár a rendező kedvenceinek enciklopédiájaként is, amihez hozzáadta saját humorát és zenei érzékét. Az első részben az Ázsia-imádat kapta a fő hangot, míg a folytatásban a western hatás erősödött fel. A zsánerek keverésében való tobzódáson túl a Kill Bill elsősorban egy bosszú története. Megismerjük a sokáig névtelen Menyasszonyt (Uma Thurman), akit saját esküvőjének főpróbáján végeznek ki a teljes násznéppel együtt. Négyévnyi kómából felébredve – és egy kettős gyilkosságon hamar túlesve – listát készít azokról, akik kórházba juttatták, melyen ott sorakozik egy válogatott bérgyilkos kommandó, aminek régen ő is tagja volt, valamint annak főnöke, az ő egykori szeretője, Bill (David Carradine).

Sajnos megtudtam vetítés előtt, hogy magyar filmről van szó...

Mit vársz egy filmtől? Hogy meghökkentsen? Elvarázsoljon? Valami szokatlant adjon? Én minden esetben egyetlen dolgot várok el, hogy bevonjon, hogy beszippantson, hogy érdekeltté tegyen, abban hogy én ezt akarjam nézni. Hogy ne úgy gondoljak arra a kilencven-százhúsz percre, hogy jól van, mindegy mi ez, csak kapcsolódjunk ki, hanem, hogy azt az időt tartalmasan tölthessem el. Ne adj isten, megváltoztassa a gondolkodásmódom, akár az egész életem. Az utóbbi idők filmjeinél folyamatos problémának találom, hogy téttelenül mindenféle baromsággal töltik ki az értékes időt. Messziről bűzlik, hogy nem akarnak ezek elmesélni, átadni semmit, csak könnyű pénzt keresni, amiből elvannak egy ideig.

Szeretem a háborús filmeket. Szeretem Mel Gibson rendezéseit. Szeretem Andrew Garfield alakításait. Mi baj lehet itt? Ugye, hogy semmi.

Két agyatlan, idióta sorozat létezik, amik akármekkora ökörségek nem tudok rájuk haragudni. Az egyik a Kaptár, a másik meg ez...

Letisztult elegancia.

Ez a két szó tökéletesen jellemzi Tom Ford legújabb FILMjét. Bizony, így csupa nagybetűvel. A főhősnőt alakító Amy Adams az egyik jelenetben valami utolsó trasht néz a tévében, és utálkozva kikapcsolja. Később arról beszél, hogy a szemét kultúrájában élünk. Az ő kifinomult, kőgazdag környezetében ez könnyen sznobizmusnak hatna, de valójában igaza van, mi sem bizonyítja jobb, mint ha egymás mellé állítjuk ezt a remekművet 2016 tetszőlegesen kiválasztott fősodorbeli szennyével.

A Fantasmania online játékbolttal közösen újabb nyereményjátékot hirdetünk!

Részletekért kattints a Tovább gombra!

November 24-től már kapható az utóbbi idők egyik legnagyobb magyar meglepetéssikere, a Félvilág DVD-je. A film egyetlen meghatározó férfi szereplőjét Kulka János alakítja, a most következő interjút a film sajtóbemutatójakor készítettem vele a Puskin moziban.

A berni követ volt a Köbli–Szász duó első filmje, vagy ha úgy vesszük, a Köbli–Kulka duó második dobása, amelyhez csatlakozott Szász Attila rendező. Bár csupán egy hetvenhat perces tévéfilmről beszélhetünk, de ad annyit, hogy érdemes legyen leülni elé, nagyon jónak találom a dinamikáját, feszültséggel telinek a forgatókönyvét, a párbeszédeket, és érdekesnek a témát, amelyet körüljár. Elvégre mindenki hallott 56-ról az országban, mindenkinek van róla legalább egy storyja, de kívülről még nemigen találkozhattunk vele, pláne nem filmen, márpedig A berni követ pontosan ezt mutatja be.

Valamelyik nap épp a Stadionok állomáson grasszálok, bal oldalt Anger Zsolt vicsorog a Cop Mortem plakátján, bőszen szorítva pisztolyát. Előttem sopánkodik egy „csak hatos” csaj a pasijának: Annyira elegem van ezekből az akciófilmekből, tele van férfival, és mindegyik lövöldözik, meg erőszakos. Le se tagadhatná ez is, hogy valami amerikai szemét. Mire a csávó: De drágám, ez egy új magyar film, arra gondoltam, valamelyik nap megnézhetnénk. Mire a csaj: Magyaaaaaar? Hát akkor még szar is lesz.

Hát, kisanyám, te tudhattál valamit, nem tudom mivel foglalkozol, de ha kirúgnak, már mehetsz is jósnak.

Miután Adolf Hitler golyót röpített a saját fejébe, és Joseph Goebbels megmérgezte a családját, a náci vezetés tisztikarából még épp elegen életben maradtak. Heinrich Himmler és Hermann Göring még 1945-ben lakolt bűneiért: előbbi tisztázatlan körülmények között állítólag öngyilkos lett, utóbbit a nürnbergi perben ítélték halálra, de ő is öngyilkos lett a kivégzés előtt. Azonban nagyon sokan sikeresen menekültek el a Harmadik Birodalomból egy olyan helyre, ahol köptek rá, hogy dúl vagy épp véget ért a második nagy világégés. Az isten háta mögött megbúvó Dél-Amerikában Argentína hamarosan az egyetlen olyan hellyé nőtte ki magát, ahol a náciknak még jutott egy kis Lebensraum. Itt vert tanyát az orvos, Josef Mengele, a Führer helyettese, Martin Bormann – aki egyesek szerint mai napig él – és Adolf Eichmann, a zsidók szorgos hóhéra. Ez utóbbi volt az egyetlen, akit a Moszad sikerrel vadászott le 1961-ben, majd Izraelben 1962-ben felakasztották. Most lehet csodálni, ha ennyi film készül róla?

Az ismeretlen lány rendezői, Jean-Pierre és testvére, Luc Dardenne, le se tagadhatnák, hogy szeretik Dosztojevszkijt. Filmjükbe a bűn és bűnhődés, a lelkiismeret-furdalás és az önmarcangolás olyan erősen beivódott, hogy szinte nincs is olyan karakterük, aki ne tépelődne, vagy akár ne érezne fizikai rosszullétet, csak hogy bevallhassa valakinek mélységes nagy bűnét. De komolyan! Életemben nem láttam még ilyen becsületes embereket, mármint hogy az elején hazudoznak, mint a vízfolyás, majd Adéle Haenel addig bünteti őket tekintetével, hogy legkésőbb a harmadik találkozáskor könnyek között vallják meg bűneiket.

Kissé meglepve és megrökönyödve vettem tudomásul két nappal ezelőtt, hogy gyerekkori szerelmem, egyik kedvenc színésznőm, aki számomra mindig is a tökéletesség földre szállt angyala volt, mind szépségét, mind tehetségét tekintve, immáron 50 éves lett. Most azt hagyjuk, hogy még mindig milyen elegáns, és gyönyörű, és mennyire jól tartja magát, és a világ férfiainak túlnyomó része ugyanolyan szívesen látná az ágyában, mint 18 éves korában, inkább emlékezzünk meg - amúgy tehetségéhez és szépségéhez nem különösebben méltó  -pályafutásának legjobb darabjairól.

Jövő héten már kapható lesz az utóbbi idők egyik legnagyobb magyar meglepetéssikere, a Félvilág DVD-je. Rendezőjével, Szász Attilával a film sajtóbemutatójakor beszélgettem a Puskin moziban.