A Baljós árnyak okozta csalódottság következtében már jóval kisebb volt a hype A klónok támadása körül, én mégis nagyon vártam. Nagy szerencsémre a Baljós árnyak is az én akkori korosztályomat szólította meg, és három év múlva, 13 évesen A klónok támadása is a legjobb életkorban érkezett. Ma már ennek annyira nem örülök, de akkoriban ez a film volt a csúcsok csúcsa, annyira tetszett, hogy kétszer is elmentem megnézni a moziba. Nem emlékszem, hogy legelőször kivel láthattam, így nagy valószínűséggel egyedül mehettem, másodjára pedig elrángattam a nénikémet. Csak egy film volt ezen kívül, amit kétszer is megnéztem, mégpedig a Pókember első része, ami szintén ugyanebben az időben készült. 13 évesen ennél jobbakat nem is kívánhattam magamnak. Aztán az sem elhanyagolható tény, hogy A klónok volt az első filmem divx-ben, amit hihetetlen nagy dolognak éreztem, hogy még ment a mozikban, én meg már otthon nézhettem. A minőség persze finoman szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után, még úgy is, hogy nem kamerás verzió volt. Valahol talán még mindig megvan a 2 db cd, amik rengetegszer végigpörögtek a számítógépben, az új trilógiából messze ezt láthattam a legtöbbször. A Baljós árnyakat már akkor is kicsit gyerekesnek tartottam, mások viszont nyálasnak és unalmasnak A klónokat. Persze, ők nem látták moziban.

Emlékszem 1999-ben mekkora reklámkampány övezte a legújabb Star Wars mozi bemutatóját. Minden létező csatornából a Phantom Menace ömlött ránk, a nagyobb eladási számok miatt minden valamirevaló újság a címlapjára tette, már fél évvel a bemutató előtt, csak mert volt benne egy vagy két oldalas cikk a filmről. Az emberek csak azért jegyet vettek egy filmre, hogy láthassák a két perces előzetest. Akkora tömeghisztéria és hype vette körül a produkciót, amilyet talán azóta sem láthattunk. Tíz éves voltam a bemutató idején, amikor anyukám elvitt engem, és a húgomat a Lurdy Házba, így igazi multiplexben láthattam életem első Star Wars filmjét moziban. Kár is lenne titkolni, egy tíz éves gyerek számára ez a film maga volt a tökéletes szórakozás, sőt talán még több is annál. Korosztályomban sokan a mai napig szeretik nosztalgiából a Baljós árnyakat, pedig ebből a filmből nagyon könnyű kinőni.

Azt mondják, hogy sokszor a valóság sokkal érdekesebb, meghatóbb, életközelibb, véresebb, egyszóval sokkal többet nyújt bármilyen kitalált, akár rá építkező történetnél is. Így van ez Hermann Melville "Moby Dick" történetével is. Míg azonban a regény és a belőle készült filmek az emberi lélek legsötétebb mélységeiből feltörő és mindent, s mindenkit elpuszító bosszúvágyról szóltak, addig az eredeti történet megfilmesítése két eltérő világlátás különbözőségét mutatja be az Essex bálnavadász hajó pusztulásán keresztül. 

Hát Szinbád te se igyekezhettél sorba állni amikor az észt osztották! Ezt a filmet gyakran az egyik "legszebb mesének" aposztrofálják, sőt természetesen fantasy vonulat is van benne, hiszen tobzódik a misztikus kelet jegyeiben. Azonban ilyen idegesítő, elcseszett, hülye, egyáltalán nem szerethető főhőst életemben nem láttam. Szinbád, és az őt megformáló - tehetségtelen - színész Kervin Mathews számomra tönkretette az egész filmélményt, így, bár kétségtelenül rengeteg figyelemre méltó pillanattal bír ezen alkotás, mégse tudom jó szívvel ajánlani, mert rettenetesen ambivalens az egész mozi.

"Nem halott az mi fekszik örökkön, a halál sem ér át végtelen időkön."

Duke Johnson és Charlie Kaufman filmje januárban (pontosabban december 30-án) kerül az amerikai mozikba, de már most tele van recenziókkal, ajánlókkal és elragadtatott kritikákkal a háló, hiszen szeptemberben már látható volt egy fesztiválon a Kickstarter kampánnyal készült stop-motion animáció (1070 nevet sorolnak fel a külön köszönetben). Az IMDb-n jelenleg kb 1000 vélemény alapján 10-ből 8 pontot kapott, a plakát 'mesterműként' és 'alapfilmként' jellemzi. Az Esquire kritikusa szerint az év legemberibb filmje, melyben egyetlen ember sem játszik. A kritikusok szerint „fájdalmasan vidám és mélységesen szomorú”, „minden metaforája pontos és jól érthető”, „Charlie Kaufman a lélek térképésze”, aki újabb „animációs odüsszeiát” alkotott, mely „különösen bölcs film a másokhoz odafordulás olthatatlan szükségességéről és végtelen nehézségéről”. 

A nagy francokat!

A Hotel Transylvania első részét azért szerettem, mert valami más volt mint a többi mese. Vicces volt, hogy akiket megszoktunk, hogy főgonoszak és szörnyek azok igazából jófejek és humorosak és imádnivalóak.

“Olyan.. Mint a mentolos fingszag...”

Miért nem létezik ma olasz filmgyártás? Vagy ha létezik, hol bujkál? Elvégre ha harmincnégy éve meg tudták csinálni minden idők egyik legjobb vígjátékát, akkor az azt jelzi, hogy volt némi nemű tehetségük. Sőt, annyira nem is lenne reménytelen utánozniuk az egykori receptet, elvégre ha a magyaroknak ennyi idő alatt sikerült a lehetetlen – ismét kijutottunk egy világeseményre, jelen esetben az EB-re –, úgy az olaszoknak se kéne feladni.

"There are strange aeons where even death may die..."

A repülő csészealjak támadása után Harryhausen elvállalt egy dokumentumfilmet, amely az Animal World címre hallgatott. Itt egy tíz perces rész munkája hárult rá, ahol a földtörténeti korszak letűnt dinoszauruszait keltette életre. Sokak szerint ez adta a dokumentumfilm egyetlen emlékezetes és említésre méltó epizódját. Majd ezután ismét a Columbia égisze alatt, nekilátott egy újabb ikonikus szörny, Ymir megteremtéséhez, amely mai filmünkben tör-zúz Róma belvárosában. Készüljetek, mert tudjátok milyen messziről jött, megmondhatom. TVENTI MILJON MÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁJLSZ TU ŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐRSZ!!!!!!!!

Tom Hanks és Steven Spielberg nem először dolgozott együtt és közös alkotásaik általában valami maradandót nyújtottak a lelkes moziba járó közönségnek. A "Kémek hídja" azonban arra tesz kísérletet, hogy valós figurákat mozgasson a történelem egy olyan korszakában, amelyben a világ karnyújtásnyira került az atomháborútól. Ezt az időszakot úgy nevezzük: hidegháború. 

Azt hiszem ennél aktuálisabb filmmel nem is zárhatnánk párizsi tematikus hetünket, hiszen mit ad isten, nem arab pakisztáni terroristák robbantgatnak a szerelem fővárosában? De, ráadásul éveket leélt, beépült, hétköznapi emberek, akik egy nap ráébrednek, hogy a létezésnek vannak felsőbb formái is, mint a kocsi, család, gyerek trojka. Mondjuk felrobbantani magunkat akárhol, Allah akbart kiáltva! És ez egy öt éves film...

Kevés olyan film van, amelyet már bemutatója óta ilyen sokféleképpen, és ennyire eltérően szélsőségesen véleményeztek a kritikusok, a nézők és az alkotók egyaránt. Bemutatásakor hatalmas botránynak számított ez a mozi; hazájában, Olaszországban rögvest betiltották, sőt a rendezőre, Bernardo Bertoluccira négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabtak. Egyúttal pornográfia vádjával elrendelték a kópiák megsemmisítését. (Ilyenkor jó, ha eszünkbe jut, hogy itt a nem különösebben finnyás olaszokról van szó, akik pár évvel később már futószalagon gyártották a Cannibal Holocaust szerű mozikat.) Máshol csak simán szarrá vágták a filmet, nálunk, Magyarországon pedig 1983-tól kezdve vetítették. Mindenesetre hatalmas sikert könyvelhetett el, a fiatal rendező számára pedig nemcsak börtönbüntetést hozott, hanem világhírnevet is.