A Wachowski-tesókra rájár a rúd mióta a Mátrix-folytatásokkal felidegelték addig szerzett rajongóikat. Az egykor újító mesterként üdvözölt testvérpáros akkora bukásokat könyvelt el egymás után, hogy felfedezőjük, a sztárproducer Joel Silver is lemondott róluk. Élőszereplős anime őrületükkel, a Speed Racerrel a világ nagyobbik része nem tudott mit kezdeni, ahogy ködös tekintetekbe ütközött a reinkarnáció körül forgó, több műfajt keverő Felhőatlasz is. Felkapott sztárpalántákkal megtűzdelt sci-fi eposzuk, a Jupiter felemelkedése az utolsó utáni szalmaszál volt, amibe belekapaszkodhattak, de azért, hogy elérhessék, nagy árat kellett fizetniük.

Japánban a filmes világban kezdik újra felfedezni a történelmi témákat, köztük a szamurájokat. Eredetinek éppen nem mondható az ötlet, de kik jöhetnének tőlük jobban szóba? Az újhullámos filmek eddig többnyire a lassúbb, drámai vonalra koncentráltak. A Twillight Samurai vagy a Hidden Blade a lassúságuk ellenére szép sikert arattak. Aztán a „The Sword of Desperation” vagy az „At River’s Edge” esetében már újra minőségi munkába álltak a katanák, ahogy az illik. Várható volt, hogy előbb-utóbb eljön az ideje egy komolyabb kiállítású historizáló műnek. Ez a most kivesézendő film pont ilyen. Az időpont a „hadurak korszaka,” amin túlságosan nem meglepő.

„Visszavontam az engedélyt, hogy baszogasson.”

Az Erőszakik és A hét pszichopata című filmek író-rendezője, Martin McDonagh eredetileg a ’90-es évek második felében futott be Angliában színpadi szerzőként. Darabjait nálunk is rendre bemutatják különböző színtársulatok, legutóbb a Vaknyugat című egészen zseniális előadáshoz volt szerencsém, amit jelen cikkünk alanya követett.

Mire számítson az ember egy olyan filmtől, aminek egyáltalán nem érdekel a témája?

De most komolyan. Egy fiatal srác halhatatlan dzsesszdobos szeretne lenni. Nem mondhatnám, hogy a dzsessz a kedvenc stílusom, a tömegeké meg aztán pláne nem, már 50 vagy 60 éve. Dobolás? Pont nem érdekel, még ritmusérzékem sincs.

És ennyi?

Mert erre aztán nem csodálom, hogy senki sem akart pénzt kiadni, én se adnék. A kritikusok körbeugrálták? Mikor számított az? De nézzük csak közelebbről!

Mindig is szeretted volna moziban megnézni a Hetedik című filmet, de lemaradtál róla 1996-ban, amikor bemutatták hazánkban?  Most megteheted. A Bem mozi és a FilmBOOK közös nyereményjátékának keretein belül itt a soha vissza nem térő lehetőség. A Bem mozi jóvoltából most rá teheted a mancsod a 7 db páros jegy egyikére, melyek a Bem moziba szólnak  2016. február 5-én, pénteken, a 21:30-as előadásra. A feltételekért kattints a „Tovább” gombra!

– Emlékszel arra arra a hülye trollra, aki a FilmBookon lefikázta a Breaking Badet?

– Ááááá, ne is mond, a fejem is fáj, ha csak rágondolok.

– És ugye ott van a Trónok harca, amit évek óta üt, mintha bármit is számítana a véleménye.

– Jah, hülye gyökér, nem tudja ez, mi a jó.

– Tudod, mi lesz a következő terve?

– Nem tudom, lesz neki?

– A Walking Dead!

– Úristen, nemááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááár!!!!!!!

Úgy tűnik, Konsztantyin Lopusanszkijt nagyon foglalkoztatta a világ sorsa. Nem találta megnyugtatónak a maga körül látottakat. Így született meg a gyakran „posztapokaliptikus trilógia” elnevezéssel illetett filmjeinek második darabja. Az elsőről már olvashatott nálunk az érdeklődő itt.

„A halott ember levelei” az emberség és a felelősség kérdését feszegette egy véletlenül kirobbant atomháború témakörébe ágyazva. Szomorúan, de mégis reménykedőn, bízva benne, hogy a Föld nem minden részét érte el a pusztítás. A trilógia középső darabja ennél tovább megy. Ezúttal valóban a teljes bolygó a tét, nincs kibúvó. A Gaia (élő Föld) elmélet köszön vissza benne, némi módosítással.

Egy meg nem határozott, de annyira nem távoli jövőben, az emberiség gyakorlatilag egy hatalmas szemétdombon tengődik. A bolygó maga a Szeméthegy. Az emberiség ezen folytatja nemtörődöm életét. Egy ismeretlen turista érkezik meg a halott tenger szélére. Célja a vízzel elzárt mitikus Város felkeresése, amely csupán az év hét napján érhető el, a tartós apály idején. A Városban van az egyik utolsó Múzeum, a maga titkaival. Közelében található a Hegy, melyen talán választ kaphat a vándor az őt gyötrő kérdésre: Élhet-e tovább az emberiség?

Stephen Hawking nevét szerintem mindnyájan ismerjük, ha máshonnan nem, a Big Bang Theory című sorozatban rengetegszer említik és hivatkoznak rá, még szerepelt is egy rész erejéig. Továbbá bármelyik Libribe bementek, szembetalálhatjátok magatokat valamelyik könyvével, amelyek amúgy egyáltalán nem érthetetlenek, és előjön bennük a szerző zseniális humora. Ezt képtelen vagyok felfogni valahol, mert el nem tudom képzelni, bármelyikünk hogy lehetne ilyen vicces egy olyan állapotban, amelyben fizikailag semmit nem tudsz tenni.

Törökország messze nem sorolható a legbigottabb iszlám államok közé, mégha kedves vezetőjük, Erdogan mostanában ezt nem is nézi jó szemmel. Ráadásul, a török kultúra is (a maga rendkívüli sokszínűségében) egy markáns, külön vonulatot képvisel a kisázsiai, közel-keleti népek között. A törökök történelmük során mindig is erős kapcsokkal fűződtek hozzá a nyugati világ értékeihez, ma, amikor sokmilliónyi török dolgozik Európában és az otthon maradottak között is sokan vágyják azt, hogy országuk teljes jogú tagja legyen az Európai Uniónak, talán még fokozottabban így van – miközben az iszlám is újra erőre kapott az egyik legliberálisabb muzulmán vallású országban. Azt azonban nem gondolnám, hogy az alkoholizmus társadalmi problémaként jelentkezne, hiszen részegeskedést a Próféta egyáltalán nem ajánlja, sem a hithű, sem a hitetlen követőinek. Nuri Bulge Ceylan tavaly Cannes-ban Arany Pálmára érdemesített Téli álom című filmjében viszont több részeget látni, mint a valaha iszlám országban készült filmben összesen sem.

Az FPS-játékok őse nem először tér vissza a színre, a sorozat legutóbb 2009-ben esett át egy rebootoláson. Az Activision forgalmazásában megjelent Wolfenstein vegyes kritikákat és alacsony eladásokat produkált, ezért az új rész elkészítésének illetve kiadásának terhe másokhoz vándorolt. Az id Software ezúttal a MachineGamesnek adta a jogokat, mely lecserélte a II. világháborús környezetet egy alternatív ’60-as évekre, amiben a nácik uralják a világot. Hősünk maradt B.J. Blazkowicz, az izomból dolgozó kém és katona, aki egy rosszul sikerült akció után katatón állapotba kerül és így tölt el 15 évet egy szanatóriumban. Magához térve ott folytatja, ahol abbahagyta, vagyis nácikat gyilkol. Miután végez a nyugalmát megzavaró katonákkal, az őt addig ápoló nővérrel az oldalán elindul Berlinbe megtalálni az ellenállás még életben lévő tagjait.

A L L        M E N        M U S T        D I E!

Nem is ragoznám a szót, masszív spoilerek következnek!

Aki nem látta az évadot, csak saját felelősségére kattintson a „tovább” gombra! Köszönöm.

Remélem elégedettek azok, akik folyvást azzal jönnek állandóan, "már megint milyen hülye magyar címet találtak ki ezek a ferdítők". Nesztek itt van, lehet benne gyönyörködni! Miért nem lehet felfogni, hogy azért mert valami angolul szuperkúlnak hangzik még nem biztos, hogy ugyanez magyarul is ütni fog! Ehhez a filmhez jobban szerettem volna egy csöppet hangzatosabb címet. Mondjuk: Vonat a jövőbe, vagy Snowpiercer - a terror vonata. Bármi mást, csak nem ezt, amiről nagyapám cipész szerszáma jut eszembe.

Hagyományteremtés, exkluzivitás, szórakozás! Hagyományteremtő jelleggel, első alkalommal rendezik meg a 2015. évi báli szezonban az infokommunikációs szektor gálaeseményét, az InfoBált. Ezen az eseményen most nem a szakma technológiai kérdései dominálnak, hanem a szórakozás és a társasági jelenlét.

Nick Cave szerintem egyike annak a még élő néhány hiteles rockzenésznek, akik miatt egyáltalán még érdemes komolyabban is foglalkozni ezzel a mára végletesen elüzletiesedett, eliparosodott műfajjal. Nem mintha Nick nem változott volna a hosszú, gyötrelmekkel, démonokkal és euforikus őrületekkel teli életében, hiszen mára már egy teljesen konzervatív Jaguárral hajt ki brightoni családi házának udvaráról, miután gyerekeivel pizzát majszolva megnézett valami piff-puff baromságot a hatalmas lapostévéjén, és megmosta arcát egy olyan dizájn-fürdőszobában, amilyet épeszű ember soha nem építene lakásába, mert műtárgy (és hogy szarjon az ember egy jót egy műtárgyba?).

„Úgy szeretnék szólni most hozzátok, mint egyik halott a másikhoz.” Mellbevágós mondat. Nem csoda, ha gyakorta idézik, mint a film tartalmának esszenciáját. Világosan tisztázza a tényállást, ugyanakkor felkelti a néző érdeklődését.