Tegnap kora délelőtt tudtam meg, hogy Fonyódi Tibor elment. Elképesztően szívenütött. Órákig nem akartam felfogni. Az nem lehet. Hatvan éves volt csupán. Ott volt a legutóbbi HungaroConon, rendszeresen felköszöntöttük egymást a névnapunkon. Tudom, mert én is Tibor vagyok. Nagyon szerettem vele beszélgetni, valahányszor összefutottunk Könyhét, ilyen-olyan filmfesztivál alkalmával, vagy akár csak online, ismerve a szoros időbeosztását. Még Ian Watson halálát se hevertem ki, de Tibié most sokkal személyesebb. Úgy gondoltam nagy nekrológ helyett megosztom egy idestova tizenöt éve készült írásomat, amikor még javában zajlottak az Írószövetség SF szakosztályi ülései. Igaz, ez nem az SF-szakosztályé volt. A végén meg is jegyeztem, hogy az eddigi legjobb SF-szakosztályest egy nem SF-szakosztályest volt. Fonyódi Tibor a magyar sci-fi közéletének megkerülhetetlen alakja volt. Hiánya örökké fájó seb marad. Isten Veled!

A Michael című életrajzi film nagyjából két évtizedet ölel fel Michael Jackson életéből a Jackson 5 együttes szólistájaként színpadra lépő gyereksztáros időszakától a szólókarrierének elindulásáig, a Thriller és a Bad korszakának ikonikus pillanataiig.

Nem minden idők legjobb filmje. Nem minden idők legszórakoztatóbb filmje. Meg csak nem is a rendező Robert Zemeckis legjobb filmje, hiszen erre a címre joggal pályázhat a Forrest Gump. De egy generáció, számos ember számára ez a film jelenti a filmet, az igazi, a nagy filmélményt, egy generáció e miatt a film miatt kapott rá az élőszereplős filmekre.

Nem gondoltam volna, hogy az egész Anolouge legerősebb filmjére ülök be, amikor jegyet kértem Zaven Najjar első nagyjátékfilmjére. De engem egész hét alatt ez a francia film taglózott le a legjobban. A címe is félre vitt. Azt hittem, valami vallásos, arabos maszlagot kapok. Meg persze így utólag belegondolva, lehet kiírhatták volna, hogy csak erős idegzetűek részére. De hát istenem, az ilyen véletlenszerű találkozások edzik a szőrt az egyszeri kritikus szívén. Úgyhogy csak óvatosan, ki itt tovább lépsz!

Külön rövidfilmes blokkot kaptak az elmúlt két évben készült magyar animációk, amiket már mind bemutattak a tavalyi KAFF során, de ott jó néhányról lemaradtam, így a legtöbbüket pótoltam. Csodálkoztam is, hogy csak hetven percet ölel fel ez a szekció, miközben a legtöbb rövidfilm, kilenc, kapott benne helyet – de mindenképpen hozzátenném, hogy ez még egy egészséges intervallum, ennél több, és már elkezdni kapargatni az ember a saját homloklebenyét –, viszont azután rendre találtam az összes versenyszakcióban is egy-egy magyar animációt, ezeket külön ki is emeltem, amikor írtam róluk. Szóval ide azok kerültek, amelyek bár majdnem mindegyike imitt-amott nyert valami díjat, de most ennek ellenére mégsem versenyeztették őket. Lássuk, melyek voltak ezek.

A mai napon befejezzük a 23. Aniloguen látott rövidfilmek taglalását. A C blokkot már friss fejjel láttam, egy teljesen különálló napon, de azt kell mondjam így se lett jobb az összkép, bár a katasztrofális B blokkhoz képest sokkal jobban válogatták össze az animációkat. De legalább elhessegette azt a gondolatot, miszerint csak azért nem tetszik egyik-másik alkotás, mert tellítődtem, fáradt vagyok. Azért nem tetszik, mert nem tetszik és kész. Ebben a blokkban is nyolc darab rövid animáció kapott helyet a huszonháromból.

A mai napon folytatom a tegnap megkezdett 23. Anilogue-on látott rövidfilmek ismertetését. A B blokkal folytatom, amit egy technikai malőr miatt előbb láttam, mint az A-t, és mivel szerintem ebben a szekcióban kapott helyet a legtöbb rossz animáció, meglehetősen kellemetlen felvezetője lett a rövidfilmeknek. De azután szerencsére láttam jobbakat is. Minden esetre tanulságos volt, soha többet nem nézek meg ennyi rövidfilmet egy halomban. Ebben a blokkban nyolc darab rövid animáció kapott helyet a huszonháromból, és azon csak most gondolkodtam el, hogy lehet nem véletlen, hogy huszonhárom rövidfilm szerepelt a versenyszekcióban a 23. Anilogue fesztiválon.

A különböző filmfesztiválokon rendszeresen vetítenek és persze versenyeztetik a rövidfilmeket is. Nincs is másképp ez az Anilogue-n sem. Annyi a különbség, hogy itt akárcsak a KAFF-on kizárólag rövid animációkat lehet látni. És néha nem is árt, mert ellentétben a nagyfilmekkel, ezek sosem kerülnek máskor mozikba, csak kivételes esetekben, ha mondjuk megállapodnak egy nagyfilm esetében, hogy előtte vetethetik a rövidfilmet is. Erre a legjobb példa a Pixar, amely régen vetített rövidfilmeket a nagyfilmjei előtt, de mára már ők is felhagytak ezzel. Igaz, ezeket elsősorban a szakma nézi, és gyakran nekik is készülnek, ha csak nem teszi fel az alkotójuk a YouTube-ra, akkor sehol máshol nem lehet megtekinteni. A legutóbbi Magyar Filmszemlén egyetlen egyre sem sikerült beülnöm, de most derekasan bepótoltam a bepótolni valót. A huszonhárom rövidfilmből ugyanis megnéztem az ÖSSZESET! Nézzük az első szekciót.

Múlt héten szerdán volt a 23. Anilogue megnyitója az Urániában, ahol a nyitófilmet Sylvain Chomet legújabb egészestés rajzfilmjének premierje adta, ami az első francia hangosfilmet elkészítő Marcel Pagnol életéről szól. Nálunk most mutatták be először, de sokatmondó, hogy Chomet-et továbbra is úgy vezették fel, mint aki huszonhárom éve megcsinálta a Belleville randevú-t, merthát azóta se csinált jobbat, és ez bizony továbbra is így marad. 

Március 28-án, szombaton kiosztották a 23. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díjait Budapesten. A fesztivál versenyprogramjának nyerteseiről a nemzetközi zsűri mellett a gyerek- és felnőtt közönség is dönthetett. A program azonban a díjátadó után is folytatódik: az Anilogue vetítései vasárnap estig várják a nézőket.

Egy hétvégére a hazai geek közönség foglalta el a Hungexpo területét. Az ötödik alkalommal megrendezett Budapest Comic Con a hazai popkulturális élet egyik legfontosabb eseménye, amelyet évről évre egyre nehezebb felülmúlni, de a rendezők azért rendre feljebb teszik azt a bizonyos lécet. A rendezvény idén talán a szokásosnál is nagyobb tömeget vonzott, köszönhetően a nemzetközi sztárvendégeknek, a népszerű magyar előadóknak, a cosplayes közösségnek és persze a vásár ellenállhatatlan és végtelen kínálatának.

Igazából nem tudom, mikor követnék el nagyobb bajt. Ha ezt mondanám, ez egy remek film, és mindenképpen moziban nézd meg, akkor még magamat is becsapnám. Ellenben ha azt mondom, ne moziban nézd meg, akkor meg lemaradsz egy gyönyörű 3D-s moziról, amely kenterbe veri a nyár legtöbb hasonló címét, amelyek amolyan utó- vagy ál-3D-s technikával csalogattak be a moziba, persze ugyanolyan áron.

Annyira szeretem, amikor bebizonyosodik, hogy van élet a Pixaron túl. Mégpedig ennek ékes példája eme CGI-rajzfilm, mely a DreamWorks műhelyéből jött ki. Attól a DreamWorkstől, mely a Shrek után nem igazán találta a helyét ebben a világban, és a Cápamese, meg a még viszonylag jól sikerült Shrek folytatás után végre összeszedte magát, és kaptunk egy valódi érzelemmel, hovatovább mondanivalóval feltöltött történetet, mely valóban mindenki számára hordoz értéket, legyen az felnőtt, avagy gyerek.

Igyekezni kell, aki be akarja zárni a kört, mert annak csak Federico Fellini-féle 8 és felek maradnak. És most anélkül, hogy mélyebben utánanéznék, ott van még David Fincher Hetedikje, meg a legutóbbi magyar sci-fi az 1. Ez a számmal ellátott film azonban végre más, egy animációs vízió, és nem igazán gyerekeknek.

A mostani film nem olyan régi film a főszerepben Tom Cruise, alias Claus von Stauffenberg ezredessel. Ez a név már önmagában is büntet, ha le akarjuk írni, s a karaktert is hasonlóra tervezték, ami jól is sikerült volna, ha Clint Eastwood játssza, de nem így van.