Azt, hogy a balett egy könyörtelen és embert próbáló... hobbi... a Fekete hattyú óta tudjuk. Azt viszont, hogy az európai CGI valamiért tíz évvel lemaradva kullog az amerikai után, azt ebből a meséből fogjuk megtapasztalni.
Azt, hogy a balett egy könyörtelen és embert próbáló... hobbi... a Fekete hattyú óta tudjuk. Azt viszont, hogy az európai CGI valamiért tíz évvel lemaradva kullog az amerikai után, azt ebből a meséből fogjuk megtapasztalni.
Mindig is fura volt a viszonyom a disztópiákkal kapcsolatban. Nagyon tetszett az a gondolat, ami a művek alapvetését adja, azonban irodalmi téren nem igazán tudtam beleélni magam egyetlen olvasott mű atmoszférájába sem, egyszerűen idegennek éreztem az egészet. Aztán jött a…
A címhez hű módon teljesen idegenként érkeztem a moziba. Összes információm annyi volt, hogy egy olasz filmet fogok látni, kevés szereplővel. Mindössze ennyit futottam át a sebtében keresett első szócikk bevezetőjéből. Semmilyen elvárásom nem volt, mindössze a minimális…
A magyar filmek engem mindig képesek meglepni. MINDIG. Amikor már azt hiszed, mindent láttál, akkor jön egy Cop Mortem, egy Vakfolt, vagy egy R.E.M. Miért pont ezt a három retekszar filmet citálom ide a leadben? Mert a Tékasztorik is félprofi/félamatőr film, amire a pénzt úgy gründolták össze a…
Fantasztikus, ez egyszerűen fantasztikus. Szóval miről is szól a filmje? Ha jól értem, valami szuperhősről, ugye? Hogy micsoda? Egy félőrült hippi elvonul a világtól, és neveli a kölykeit? Most komolyan, és ki szerepel benne? Aragorn? Hát megőrült maga? Kilincseljen a Sundance-nél, hátha ott…
„Vörösfenyő, két szó, a színe vörös. Add fel, gyerekkorom óta ezt csinálom, sosem kapsz el! Ravasz róka... buta nyuszi..."
Féltem ettől a filmtől, mert ki nem állhatom, ha tíz-húsz-harminc év távlatból találják ki az alkotók, hogy nosza, csináljunk folytatást. Egy film nem véletlenül működik akkor, amikor, nem véletlenül ütik a legtöbb esetben addig a vasat, amíg csak ketté nem törik, tehát eleve averzióm alakult ki a…
„Vannak gyufák otthon... mostanában a kék fejű a kedvencünk... mert vágyunk a változatosságra... és mert kifinomult ízléssel rendelkezünk..."
Az emberi szervezet fontos adalékanyaga a boldogsághormon. Ezt a hahota, a jóízű vagy kárörvendő nevetés, visnyogás, hasfalszaggató röhögés és társai termelik. Az alábbiakban ezek legkönnyebb kiváltásáról ejtenék pár szót. Az, hogy a régi vágású akciófilmek eltűntek, az egy dolog, de hogy…
Na, ilyen az, amikor csinálnak egy kurva jó filmet, és aztán semmi reklámot nem tolnak alá. Tegye már fel a kezét, aki látta ezt a filmet, aki hallott róla, akinek ajánlották, akinek mondta valaki, hogy ez baromi jó, nézzük meg a moziban! De várjál, melyikben, hol játsszák ezt? Láttuk a trailerét?…
Hé, ébresztő! Kövessetek! Legyetek társaim ezen a nagyszerű kalandban. Spirituális utazásra invitállak most titeket, a mesés India kevésbé mesés részeire, ahol megannyi mókában, kacagásban, sírás rívásban, románcban lesz részetek. Mígnem elérjük a végső célunkat, a…
A tavalyi - szintén szar - karácsonyi mozis kínálatban minden második ember ehhez a filmhez menekült, mert valami olyasmit nyújtott, amit a 90-es években Sam Raimi és Peter Jackson filmjei. Én azonban mindkettőnek utáltam ezeket a nevetségességbe fulladó, sokszor öncélú és pozőrködő horror filmjeit.…
Szar karácsonyi filmeknél maradva - nehogy megtörjük már az ünnepekre való hangolódást -, gondoltam, mivel az idei kínálatból kifogytunk, nézzük jobb volt e a helyzet tavaly. Hát nem igazán...