Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Transformers - A kihalás kora

2014. június 30. - Filmbook

Vendégkritika következik.

Ismét egy Transformers, IMAX 3D, kegyetlen látvány ígérkezik. Hát, igen, ebben nem is csalódtam, ez a film ebből a szempontból tényleg ütősre sikeredett. Sajnos azonban ez a legjobb dolog, amit elmondhatok róla.tr1.jpg

Felebaráti figyelmeztetésként mondom, hogy a film egy picivel több mint két és fél órás, akinek a hólyagja nem bírja a literes üdítőt, annak kínszenvedés lesz. Persze néha megéri a szenvedés. Nos, én elég gyakran néztem az órámra, hogy körülbelül hogy állunk az idővel, ami nemigen jó jel. Ennek ellenére nem kíséreltem meg elhagyni a termet, ugyanis az idő és az inger előrehaladtával egyre több és több volt a szaftos akciójelenet, amiről nem akartam lemaradni. Az utolsó fél-háromnegyed óra tulajdonképpen nettó akció. transformers-4-poster-crop-invasion.jpg

A filmen kifejezetten érződött, hogy építkezni akarnak rá a jövőben, nagyon sok mindent akarnak elmondani, azért lett ennyire hosszú. Michael Bay bátran tett azért, hogy a jövőben az n+1-dik Transformers részt is megkapjuk az arcunkba. Problémák felvetése, majd szálak el nem varrása, remek recept. Egyébként nincs bajom a hosszú filmekkel, csakhogy ha valamit jobban össze lehet foglalni, akkor bizony vágni, rövidíteni, gondolkodni kell. Hogy miért mondom mindezt? Nos, körülbelül ötven perc kellett ahhoz, hogy az elején nagyjából képbe kerüljünk az alapállapottal kapcsolatban, de valójában a lényeg maximum húsz percbe is belefért volna: Bob Kelso, a Dokik (Scrubs) c. sorozatban mondta a következő igazságot: „People are bastard coated bastards with bastard filling.” („Az emberek gazember borítású gazemberek, gazember töltelékkel.”) Ennyi, meg a köret. Transformers-age-of-extinction-chaaaarge.jpeg

Azonban az, hogy túl hosszú a film eleje, csak annak tükrében igazán mulatságos, hogy bizonyos dolgok, okok, „miért?”-ek kifejtése elfelejtődik, vagy a válasz igencsak bagatell, hányaveti, „mert, b+, csak!” jellegű. Hozzáteszem, hogy ezt ritka kivételekkel minden sci-fi elköveti, és a legtöbb hibát természetesen csak a folytatásokban magyarázzák meg. Hogy ezek tényleg hibák vagy én nőttem ki a parasztvakítás világából, szerintem mindenki maga döntse el. A forgatókönyv egyébként, ha nagyjából rájövünk, hogy miről is van szó, nagyjából kiszámítható, hatalmas fordulatokat ne tessék várni. Transformers-Age-of-Extinction-Premiere-On-Twitter.jpg

Amiben a film viszonylag kellemes meglepetéssel szolgált, az a főhős karaktere. Mark Wahlberg (Cade Yeager) alapvetően sokkal inkább tiszteletreméltó, mint a Shia LeBeouf által alakított intelligens lúzer ficsúr. Ő legalább feltaláló, sőt, apa, aki egyedül neveli a gyermekét. Szerintem ez egy jó, átgondolt döntés következménye, ugyanis rá akarják építeni majd a folytatásokat.

Mellesleg nem a főhős dugja a film jócsaját. Ugyanis az a lánya. Vagyishogy minderről a film nem tesz említést… Pedig az a forrónacis érettségi előtt álló bakfislyány igencsak szemrevaló teremtés. Pont annyira, mint amennyire az előbbi mondat modoros. Vagy az előbbi, melyben azt fejtem ki, hogy az az előtti mondatom modoros volt. Lényeg a lényeg, a „felhozatal” szempontjából a film folytatja az elődök szép hagyományait. Ugye emlékszünk még Megan Foxra? Transformers-Age-of-Extinction-Spy-Shots-transformers-35965700-634-496.jpg

Hadd pöcköljek még egy fikát azonban a monitorra, ugyanis eléggé piszkálja a csőrömet. A dialógusok nyomokban tartalmaznak ugyan humort, de messziről lehet érezni az újrahasznosítás szagát. Szinte nem volt olyan mondat, melyet ne hallottam volna már korábban tucatnyi akciófilmhős szájából. Tényleg. Bezzeg, ami eredeti poén akart lenni, valahogy nem sikerült viccesre. Vajon vicces dolog Szent Patriknak nevezni egy ír felmenőkkel rendelkező embert? Nem, b+, korántsem.

Összességében tulajdonképpen jó, élvezhető a film, de őszintén szólva ennél sem többet, sem kevesebbet nem vártam tőle. A holnap határa klasszisokkal jobb, majdnem minden szempontból. Azonban aki szereti az akciópornót, és nem szeret közben gondolkodni, annak be fog jönni. A mai ízlésnek már elég, ha egy filmben van sok akció, jó csaj, a történet már senkit sem érdekel. Lehet, hogy ez a korszellem, ez már nem a forgatókönyvek kora.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.30. 13:13:37

már azt hittem nem is lesz írás a filmről.

Scal nem ír róla?! Vele szoktam legkevésbé egyetérteni egy egy képregényfilmmel kapcsolatban. :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.06.30. 13:33:46

nem hiszem. nincs pénze mozijegyre :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.06.30. 13:47:01

@doggfather: kezdve azzal, hogy ez nem képregényen alapul, hanem a Hasbron, úgyhogy én soha nem tekintettem képregényfilmnek, az, hogy véletlenül abba a médiumba is betörtek az egy dolog, de képregényfilmnek azt tartom, ami eleve annak készült

másrészt egyedül a hármast láttam moziban és az bőven elég volt

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.30. 14:26:52

@scal: jaj, ne vagizz, hogy tudod, hogy a játék volt előbb. :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.06.30. 22:12:40

@doggfather: "vagizz?" :D ki a fasztom vernyákol ilyen babanyelven? :D vegyük úgy hogy ezt most nem is hallottam

amúgy TMNT-re biztos elmegyek, a Holnap Határát lehet a héten pótolom, és a Guardianst várom leginkább jelenleg a nyárból (bár már nem sok minden maradt) meg persze az is számít, hogy nyáron lesz-e nálunk maraton :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.01. 10:52:16

@Yooha: nem az írás, hanem a blog 18 karikás úgy általában.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.01. 12:37:40

@scal: elmész te a csába, mi az, hogy ki beszél és hogy. :D:D

A TMNT nekem is tuti mozis, meg a guardians is, de sztem rock herculese is az lesz még a nyáron.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.01. 15:15:00

@scal: ógy gondoltam, hogy nekem az lesz. :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.12. 10:40:05

na tessék megnéztem, nem értek egyet a kritikával, mert ez a film végre szórakoztató

a másodikon még lehetett röhögni de tele volt gáz megoldásokkal, a harmadik meg egy felidézhetetlen botrány

egyértelmű, hogy Witwickiéket hagyni kellett volna a picsába, nem ők a főszereplők hanem a Transformersek

a látvány valami baszott jó, a 3D meg az év eddigi legjobbja, a fejemből úsztak ki az űrhajók, érted a fejemből öreg, pedig oda sok minden nem fér be :D

az első tíz percen azon röhögtem EZ EGY MICHAEL BAY film, lassan trade markot csinálhatna a jelenetk fölé

Wahlberg alsó kameraállásból bassza le Lucast
Lucas alsó kamerállásból stírüli a csajokat

(csöcs+pina forró ruciben csekk)

amerikai zászló pipa
Texaszi bunkó farmos pipa
rasszizmus, + sztereotípiák pipa
nagypofájú négernő pipa
kigyúrt pasi pipa
körfahrtban porzó kocsik pipa

EZ EGY MICHAEL BAY film ha valaki nem tudná (mert egész eddig azt hittem csak producerkedett, de nem ő rendezte)

mínusz nálam ez az új autobotbagázs, de nem vészes, viszont nekem már túl emberiek ezekkel a szakállkezdeményekkel, ezeket honnét szedték?

és még Racsni élt az eredetiek közül sikerült kicsinálni a film elején, következőben remélem Űrdongó is hasonló sorsra jut, mert őt már az egyesben is rühelltem :D

amúgy Optimus Prime végre nem egy liberális barom hanem egy tökös vezér, aki még embert is öl ha kell, ez igen, végre egy kis jellemfejlődés,

de az, hogy konkrétan négyszer megy végig ugyanaz a történet?

embereket védeni kell (dehogymér) emberek berágnak, Optimust agyonverik (ez hogy marad életben mindig? meg hogy gyógyul?) jön a Megatron, a végén Optimus hirtelen helyrejön és kicsinálja Megatront, aztán kiderül Megatron is életben maradt valahogy :D

a film valójában két film, egyik fele Amerikában a másik Kínában játszódik, értelemszerűen a Kínai a jobb

Stanley Tucci karaktere az elején idegesített, de a végére ő lett a show igazi ásza, nem is Wahlberg, aki meglepő módon veszett jó volt itt is és szimpatikus
de ez a Tucci, szerintem csak a PG rated miatt nem nyomott el egy édes hármasos poént, két jó nőt is kapott, főleg ez a kínai csaj, hát ettől eldobtam az agyam

annyira hihetetlen az egész karaktere, és annyira jól állt neki, csak úgy vibrált körülötte a levegő, és akkor kiderül ez a csak volt Ada Wong a Kaptár 5-ben :d már ott is alávertem volna :D

de az egész film annyira szórakoztató, a Sears Toweri hajcihő is tetszett, egyedül az nem, hogy a dinobotok a film utolsó két percében jöttek be, jah és a dinók CGI-je megagáz volt, legalábbis a Jurassic Park dínói 20 éve hihetőbbek voltak és azóta is azok, ezek meg olyan odahányt baszásoknak tűntek

de ez a film egy kellemes csalódás volt
süti beállítások módosítása