A világ tíz legrosszabb rendezője

2015. április 01. - scal

Az oldalon páran már összeállították a kis listájukat azokról a rendezőkről, akiket ők jónak tartanak. Sokáig gondolkoztam, hogy nekem is illene egy hasonló listát összeállítani. De azután rájöttem, hogy nem tudnék összeszedni tíz olyan direktort, akinek munkájával makulátlanul elégedett lennék - akiket érdekel, összesen három ilyet találtam: Paul W.S. Underson, Keenen Ivory Wayans, és Uwe Boll. Szóval úgy döntöttem inkább megfordítom az egészet, és írok tíz kreténről, akiket manapság körbenyalnak, mert hogy ez a divat. És ha nem borulsz le eléjük, akkor ott valami nagy gáz van, de legalábbis kikerülnek az utcán. Úgyhogy íme, tessék a világ tíz legelbaszottabb zabigyereke, akik valaha is azt álmodták, hogy ők majd rendezők lesznek. Figyelem! Ezúttal nem csak a saját, személyes véleményemet írom le, ahogy azt szoktam volt. Hosszas kutatómunka eredményét olvashatjátok. És mivel maximálisan törekedtem az objektivitásra - aki ismer, el se vitathatja ezt tőlem -, magyarán, ha eddig azt hitted bármelyikükről, hogy jó rendező lenne, olyan hülye vagy mint a seggem közepe, és nyugodtan lődd fejbe magad, az emberiségnek csak jót teszel vele.

10. - Christopher Nolan - az ötlettelen közhelygyáros (1970-

forgatott filmek száma: 6, ha a Batmanaket is filmnek tekintjük, akkor 9

christopher-nolan-001.jpg

Na. Essünk túl rajta. Nolan koma csak azért a tizedik, mert MÉG készíthet jó filmet. Fiatal, látszik, hogy neki azért van egy hangyafasznyi tehetsége, csak épp eddig ezt nem tudta kamatoztatni. Manapság ha van túlértékelt rendező, hát Ő az. Egész egyszerűen ha szarna egyet a vászon közepére, arra is tíz pontokat dobálnának a nyomorék kritikusok. És még külön elemeznék az árnyalatokat, és a rétegeit. Még egy kicsit fényezik az ürgét és beállhat a Nap helyére. Miközben elég megnézni egyetlen filmet, hogy az ember rájöjjön, Nolan agyában homok lapul, a kreativitásról meg nyilván azt hiszi valami bőrbetegség. Vegyük például az Eredetet, ami álmokról szól(na), vagyis lehetett volna csomó klassz dolgot csinálni, erre ez a barom, fegyvereket, meg vonatokat álmodik, irodaházakat, meg Escher-lépcsőt (nem is tudom... utoljára négy éves koromban álmodtam Escher-lépcsővel). Ugyanez nyilvánul meg a legutóbbi filmjében is, az üres parttalanság. Vizes bolygó, Jeges bolygó, Sziklás bolygó, kíváncsi voltam, ha lett volna még két bolygó, nem véletlenül a Vulkános, meg az Erdős jön? Csak mert ez egy 90-es évekbeli Nintendo játék változatossága. És a legfőbb bizonyíték, hogy képes volt realizálni egy szuperhőst, nem azért lett olyan a Batman trilógia, mert annyira meglátta benne a potenciált, hanem mert Nolan egy fantáziátlan karót nyelt fasz, aki nyilván közösülni is kizárólag gyermeknemzés céljából szokott.

 

9. - Guillermo del Toro - a megtűrt személy (1964-

forgatott filmek száma: 8

deltoro.jpg

Hogy megértsük a Del Toro jelenséget tudnunk kell valamit. Amerika mai napig nem vetkőzte le az álságos Politikai Korrektséget. Nem akarják megbántani a kis duci bevándorlót, és emiatt... évek óta nem ütöttek rá azokra a virsli ujjaira, amikor filmet forgat, hogy: DOBOD EL AZT A KAMERÁT!!!!! Ezt a csókát én max lángossütő bodegában tudnám elképzelni, - hasonlóképp Michelle Rodriguezt max egy pornóban villanthatná meg "tehetségét" - ahogy így beszól a segédjének: Arankaaa, még három adagot kérek! Azt utasítgathatná, nem a színészeket. Ez az ember elhitette Ron Pearlmannal, hogyha felismerhetetlenségig elmaszkírozzák, az neki jó lesz. Ráadásul kétszer. Ez sül ki abból, ha egy mexikói, meg egy francia angolul próbál zöld ágra vergődni. A Faun Labirintusa meg, arról jobb nem is beszélni! Beharangozzák mesének, közben meg valami hagymázas őrület, a spanyol polgárháborúról. Egy olyan Faunnal, ami nem is Faun, hanem valami, csirkefejű akármi, és akkor ő lenne korunk legérdekesebb, meg legvizuálisabb direktora. Persze, ugye milyen érdekes volt a Tűzgyűrű? Ha két éves voltál, talán.

 

8. - Martin Scorsese - az önmajmoló epigon (1942-

forgatott filmek száma: 24

1793518-poster-p-feature-how-to-lead-a-creative-life-the-vision-thing.jpg

Az ember, aki öt évente leforgatja ugyanazt a filmet, és, akkor szerinte ez a rendezés. Ez a szellemi maszturbáció felsőfoka. Egy digó geci, aki úgy kapott Oscart, hogy vért pisált, és kínjában egy remaket készített. Mi másról szólt volna filmje, mint a maffiáról. Annyira hiányzott a világnak egy hatvanezredeik digó-maffia film, hogy azt el nem tudom mondani. Különben is, van Scorsesenek bármi olyan tulajdonsága, ami hiányozna a filmszakmából, ha őt nem szülte volna az anyja a világra - és nem kergette volna a trattoria körül, hogy márpedig eltakarodsz rendezőnek? Mert Nolan ötlettelen, Del Toro hátrányos helyzetű. De Scorsese? Annyira üres, annyira semmilyen, pedig így közel a harminchoz illene valamit felmutatni. Lényegében Scorsese is rendezői verziókat készít korábbi filmjeiből de ő ezt tökélyre fejlesztette. Mert míg a többi lúzer, újravágja a már meglévő filmet, Scorsese átírja a főszereplő nevét, leszerződtet egy új színészt - bár ha Joe Pescinek, vagy Robert De Nironak hívnak, akkor ez sem biztos -, kifundál egy sablonos címet, mondjuk ha a filmben szerepel egy Kaszinó... akkor legyen mondjuk... á meg van Kaszinó. És ezzel kész az új film. Ami az előző film rendezői verziója, lásd Nagymenők. Vagy hívjuk Wall Street farkasának leszarom. Ez az ember nálunk már tehetséges politikus lenne.

 

7. - Steven Spielberg - a szorgos iparos (1946-

forgatott filmek száma: 28

steven_spielberg_a_l.jpg

Spielberg azért tud valamit. Ha mást nem, hát azt, hogy negyven éve mindenki úgy emlegeti őt, mint rendezőt. Pedig ha valamit nem csinál a filmjeiben, az a rendezés. Ő az ember, aki nem képes normálisan befejezni egy filmet, mert csak addig húzza, hogy elbassza  végül. Lásd Ryan közlegény megmentése. Ha nem forgatja le az utolsó másfél órát, akkor kapunk egy velős, ütős filmet. De miért is tett volna ilyet, a végén még jó lett volna. Vagy a München, ahol a csávó miközben dugja a nőjét, átéli a lelőtt atléták utolsó pillanatait. Egy olyan jelenetet, amiről fogalma sem lehet. Miféle beteg állatság ez? Vagy a Jurassic Park. Csinál hozzá egy tökéletesen felesleges folytatást, mert rájött, hogy maradtak páran, akiket a Brontosaurus még nem evett meg. De hát mit is várunk egy olyan senkiházitól, aki azzal kezdte a forgatást, hogy két autó néha megelőzi egymást. Spielberg olyan mint egy mesekönyvíró, aki elégedetlen a sorsával és minden áron meg akarja írni a Nyomorultak 2-őt. Amíg nem akar mondani semmit nem sok vizet zavar, a maga szintjén elmegy, de amikor valami velős témához nyúl, akkor rögtön elvérzik. De évek óta ez sem megy már neki, talán utoljára a Lincoln lett nézhető, vagy a Kristálykoponya királysága.

 

6. - Clint Eastwood - a szélsőjobb szócsöve (1930-

forgatott filmek száma: 34

gran_torino_clint_eastwood.jpg

Hámozzuk le az előítéleteinket. Felejtsük el az embert, akit annyian szerettünk mint színészt. Mert ő is elfelejtette már mióta megvénült, és elkezdett hülyülni. Nagyjából huszonöt éve ontja magából a tömény baromságot, pedig filmjeiből ordít a republikánusok csőlátása. Isten, haza, család. Ennyi. Ha Magyarországon élne, már tuti forgatott volna valami szélsőjobbos kampányfilmet. De mivel Eastwood történetesen az USA-ban él, ezért vigyázzba kell állni, ha pofánszarja a western mítoszát, ha arról készít filmet, hogy legszívesebben kinyírná a bevándorlókat, vagy ha leteszi lándzsáját az eutanázia mellett. Eastwood a tipikus példája, hogy a legtöbb ember bizony nem bölcsebbé válik az életkor előrehaladtával, hanem el kéne zárni valami kibaszott gumiszobába, és a kulcsot is eldobni, mert kellő mennyiségű hírnévvel, és pénzzel ilyen rombolást végezhet az emberi pszichében. Unalmas filmeket gyárt, dagályosakat, amolyan öregurasakat, elég csak az idei Amerikai Mesterlövészt elővenni, hogy ezt bárki beláthassa. Ez történik kérem szépen, ha egy sorozatszínész elhiszi magáról, hogy rendező is lehet még belőle. Ja kérem az egy szakma, azt tanítani szokták ám hosszú évekig. És ha ez mind nem győzött volna meg az igazságról, akkor tudd meg, hogy a vén idiótának már két Oscarja is van, amit ezekért a csodálatos filmekért vágtak hozzá - és azt ugye mindenki tudja, hogy Oscart csak flepnisek kapnak, az igazi tehetségeket folyvást ignorálja az Akadémia. Lásd Uwe Boll, még csak nem is jelölték soha!

 

5. - Woody Allen - a pedofil (1935-

forgatott filmek száma: 45

allen.png

Na még egy vén szar. Én nem 'tom. Ezek nem tudnak lenyugodni? Ennyire unatkoznak, vagy a rendezők nem kapnak nyugdíjat, hogy megihassák a napi híg lógége gulyásukat? Ez az ember inkább gyűjtsön bélyeget, vagy lesse a szomszédokat naphosszat, csak könyörgöm, ne gyártson már több filmet. Tudom, hogy kényszeresen csinálja, tudom, hogy ezen kívül nem tud már mihez kezdeni önmagával, és azt hiszi a világ elfeledkezne róla, ha nem ordibálna a soron következő filmje, hogy Vegyetek már észre! Csak épp Mr. Koenigsberg ha hiszi ha nem, a Világ kurva jól el lenne a maga egykaptafára készülő, szaros faszos filmjei nélkül. Tudja mikor csinált maga jó filmet? Amikor lopta Bergmant. És az nem tavaly volt, és nem is tavalyelőtt. Még egyessel kezdődött az évezred. Az, hogy Allennek a kis híján félszáz filmjéből akad egy, kettő már már nézhető, az a nagy számok törvénye miatt lehetséges csupán. DE! Akkor még nem dugta a saját lányát. Ami akár hogy is nézem, kibaszott undorító, és beteg dolog.

 

4. - Orson Welles - a hiú önimádó (1915-1985) 

forgatott filmek száma: 15

orson-welles-007-copy-copy.jpg

Nem kell megijedni. Innentől kezdve csak olyanok jönnek, akik már nem árthatnak az emberiségnek. Legalábbis több filmjük biztos nem lesz. Az Orson névnek akkor örültem utoljára, amikor a Garfield hasábjain találkoztam vele. De egyébként ha meglátod egy film kezdő öt percében, akkor kezdj el menekülni hanyatt homlok. Ez az ember kis híján elérte, hogy ne végezzem el a filmkurzust, mert az Aranypolgár, egy kiszámítható trükkmozi, ami utoljára 1920-ban hathatott volna újdonságként, vagyis bemutatása előtt 21 évvel. De!!! Ha láttál két filmet mióta megszülettél, mondjuk a Macskafogó 2-őt, meg az Álom.net-et, akkor számodra semmi újat nem tud a film adni. A közismerten homokos Welles amúgy narcisztikus vonásokat is felvonultatott, emiatt a egyetlen filmjében szerepelt csupán a saját orrával. Mert ő tipikusan az a rendező volt, aki a forgatókönyvet is ő maga írta, meg a főszereplőt is ő játszotta - szerintem ha a mellékszereplőket is el akarta volna, azt is hagyják neki. Állítólag akkora sutyerák volt, hogy egy alkalommal gúnyt űzött a Világok Harcából, csak mert H. G. Wellsnek hasonlított a vezetékneve az övéhez.

 

3. - Alfred Hitchcock - a szexmániás (1899-1980)

forgatott filmek száma: 53

hitch.jpg

Az Alfréd név se jelent túl sok jót, kivéve ha kacsa vagy komornyik. A "horror nagymestere", vagy a "rémület mestere" állítólag rendezett egy jó filmet is, csak az elveszett. Aztán jött a hangos film, a színes film, a szélesvásznú film, - egyszóval a FILM - és ezekbe szépen lassan idegileg tönkrement. Olyan hülyeségeket kezdett készíteni, mint a Madarak, meg a Psycho, az Óra körbejár, meg még mit tudom én, nem is lényeges. Azért gyártott napestig filmeket ugyanis, hogy minden idejét a feleségétől távol tölthesse kedvenc stúdiójában. Ugyanis Hitch egy kicsit púpos, kicsit pikkelyes csávó volt, a por is félig belepte, hat lóval se tudták kivontatni a kulisszák mögül. Ha megpróbálták volna rögvest kiderül, hogy elveszett ember, és egy épkézláb jelenetet nem képes leforgatni. Az örökké magasztalt Psycho zuhanyzós gyilkossága is azért lett olyan amilyen, mert nem tudott dönteni, hogy a 120 beállításból melyiket is használja fel, - így jár az ember, ha nem tud mihez kezdeni az idejével. Persze a rendező urat egyáltalán nem érdekelte a végeredmény, őt csak és kizárólag az foglalkoztatta, hogy a szünetekben megkefélhesse az aktuális színésznőt - Grace Kelly egészen Európáig menekült előle. Hát igen, Hitch egy igazi fasz volt, de hát aki ilyen névvel születik, attól mit várjon az ember...

 

2. - Sergio Leone - a tolvaj szarka (1929-1989)

forgatott filmek száma: 7

leoneeastwood.png

Szóval Leone kultusza azért él, mert összesen HÉT filmhez engedték oda. HÉT filmhez, így mutatom HÉT kibaszott filmhez. Ami közül legalább kettő bérmeló volt. A híres Egy maréknyi dollárért, meg egy pofátlan lopás. De hát olasz volt a lelkem, benne volt a vérében a bűnözés. Kurosawa állítólag már a jakuzáit akarta ráküldeni, amikor végre tessék, lássék tejelni kezdett, mert évekig csak kamuzott a bíróságon. Ami hülyeség az eszébe jutott, azt előkotorta. Ráadásul egy ideig elhitette a világgal, hogy a garasoskodó megoldásai egy zseni agyból pattantak elő. Pedig csak azért alkalmazott olyan gyakran szuperközelit, hogy elfedje vele, mennyire amatőr a színészi játék. Most komolyan, azzal akar bármit is elérni, hogy csak a szemeit mutatja valakinek? Mert honnan tudná bárki, most éppen KIT mutatnak? Leone nem a westernt reformálta meg, hanem a block bustert találta fel, ő volt az 1960-as évek Michael Bay-e. Teletömte filmjeit, vérrel, meg robbanással, és a jó zene elvitte a hátán a sekélyes történetet. Természetesen azt is okosban oldotta meg, hiszen a szomszéd fiút kérte meg, akivel a fruttivendolától loptak almát iskola után, meg helyett. Ráadásul ez valami olasz népszokás lehet, de Leone még profibban hasznosította újra ötleteit, mint a műfogsoros. Hiszen Egy maréknyi dollárért után jött a Két maréknyi. A Jó, a Rossz, és a Csúf hármasa újrázik a Volt egyszer egy vadnyugatban - ugyanaz a három szereplő találkozik, csak más színészek játsszák őket. A Vadnyugat után pedig Volt egyszer egy Amerika is. Ezért került Leone előrébb Scorsesenál, mert őneki hét film is elég volt ahhoz, hogy zsinórban újrázza az "ötleteit"... amit lopott... mert digó volt.

 

1. - Stanley Kubrick - a manipulátor (1928-1999)

forgatott filmek száma: 12

stanley-kubrick_2.jpg

És el is érkeztünk a lista első helyére, ahol ki más is trónolhatna, mint ez az ember, akiről olyan vicceket gyártanak, hogy még a Jóisten is állítólag őrá akar hasonlítani. Megjegyzendő, hogy a fentebb említettekkel ellentétben Kubricknak legalább tényleg volt egy szakmája. Vágó volt, és ahhoz kegyetlenül értett. Ő a filmszakma Hemingwaye, aki addig vágta filmjeit, addig szálkásította, mígnem... hát nem sok minden maradt belőlük. A rendezéshez noha neki sem volt sok köze. Mivel saját ötletnek ő is híján volt, legtöbbször valami bestsellert gyalázott meg, pl. a Lolita, Gépnarancs, vagy a Ragyogás - állítólag Steven King küldött neki egy köszönő levelet, amiben 250 gépelt oldalon az állt, hogy: your work no play makes Steven a dull boy. Hogy miért tehette mindezt meg? Miért KELL őt isteníteni? Nos azért, kérem szépen, mert Kubrick rendezte 1969-ben az Amerikai kormány számára a Holdraszállást. Emiatt a későbbiekben 200%-os támogatást adtak neki, bármit megtehetett, mindent megkapott, még Kingre is rászóltak, hogy ha nem fejezi be Mr. Kubrick zaklatását legközelebb nem ússza meg egy karcolással. Persze Kubrick egy idő után mindenáron el akarta ezt pofázni - még az internet korszaka előtt, amikor lehettek államtitkok, erről szólt volna a Mesterséges Életem című film, aminek jegyzeteit Spielberg alaposan félreértelmezte -, és így sajnos ki kellett nyírni. De Kubrick emiatt az ámokfutás miatt így is többet ártott a világnak, mint a másik kilenc együttvéve. Ezért Ő a világ legrosszabb rendezője, és kész!

 

Na szóval most, hogy megvilágosodtatok szegény sötétségben élt báránykáim nyomás valami értelmes filmet nézni. Mondjuk Transformers 2, vagy Álomháború, esetleg Need for Speed.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bhead 2015.04.01. 08:21:00

I see what you did there :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.01. 09:47:17

Mint mindig, úgy természetesen most is mindenben a lehető legmélyebben egyetértek tanult kollégámmal.

2015.04.01. 10:40:31

@Santino89:

Furcsa ez a Scal gyerek, nemde? Amikor azt hiszi, csak poénkodik, a legnagyobb igazságok hagyják el a száját, és amikor azt hiszi, komolyan nyilvánít véleményt, dől belőle a hülyeség.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.01. 12:02:01

@field 64: nem is értem, hogy a fiatalokat kábítószerre szoktató, unalmas tolvaj Tarantinot hogy hagyhatta ki... ő annyira borzalmasan rossz, hogy még ehhez a listához is kevés valószínűleg.

Nyílméregbéka 2015.04.01. 12:42:41

Miért kell erőltetni ezt az április elsei vicceskedést? Pláne ha nem megy...

2015.04.01. 13:12:31

@Santino89:

Tarantino egy nímand, meg sem érdemli, hogy egy ilyen listán szerepeljen. Na de örök kedvencem, Oliver Stone hol maradt? Aki leleplezett már mindent és mindenkit, és magabiztosan megoldott minden politikai rejtélyt harsány és videoklipszerű filmjeiben? Aki Castro után épp Putyinról készül egy őszinte, mély, face-to-face seggnyalós filmet forgatni?

És néhány észrevétel:
1. Christopher Nolan: Mi az az Escher-lépcső? Nem inkább Ischler-lépcső? Mert annak még lenne értelme...

2. Scorsese: „aki ötévente leforgatja ugyanazt a filmet”.
Még ha csak ötévente tenné!

3. Spielberg: Ugye, én már régebben megmondtam, hogy a MÜNCHEN micsoda amatőr propagandafilm?! „A szemtanú” folyton olyasmikre emlékszik vissza „hitelesen”, amiket nem is láthatott onnan, ahol volt!

4. Clint Eastwood: Nálam alighanem ő lenne az első. Nagyon nem kedvelem. Az év többi napján sem. Színészként sem.

5. Woody Allen. Vessetek a mókusok elé, de a FOGD A PÉNZT, ÉS FUSS! még nézhető volt. Aztán egyre gyengébbek lettek a filmjei, mert Spielberghez hasonlóan eszébe jutott, hogy ő többet tud a szórakoztatásnál, neki MONDANIVALÓJA van. És mondta, de minek?

6. Orson Welles. Hát igenis ijedj meg, mert neki halála után 30 évvel is lehet még új filmje! Csak az örökösökön múlik. Ha megegyeznek, a befejezetlen Welles-filmekből összeállhat még valami, nem beszélve arról, hogy ismert filmjei George Lucast megszégyenítő mennyiségű verziókban keringenek, és számos kivágott jelenet kerülhet még vissza beléjük. Ja, és Welles közismerten homokos volt? Ez még nekem is annyira új infó, hogy szinte meleg. De elhiszem, mint általában bárkiről bármi rosszat.

7. Hitchcock: AZ ÓRA KÖRBEJÁR-t nem ő rendezte, hanem Welles. De mindegy, akkor is elég szar film.

8. Leone: Hát igen, ő az, aki háromórás unalmas klipeket forgatott Morricone-szerzeményeihez...

9. Kubrick: Igen, tényleg ő rendezte a holdra szállást, és alighanem ez volt a legrosszabb munkája, Rajnai András szerintem sokkal jobban megcsinálta volna...

Oldfan 2015.04.01. 13:28:18

Scal, már nem vagy régi. A kedvenc rendezőid között nem említed Edward D. Wood Jr.-t. Ilyen slamposságot...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.01. 16:16:32

@Oldfan: ED wood egy kurvára túlértékelt rendező: nem csak szar filmeket készített de még ráadásul unalmasakat is, egy pedig se volt a kedvencem, a legjobb filmje még mindig az amit Burton rendezett róla (és azt se érdemelte meg)

gizmo26666 2015.04.01. 19:28:05

David Finchert hogy lehetett kihagyni ebből a listából. A Pánikszoba, a Benjamin Button meg a Facebook film miatt itt lenne a helye.

gizmo26666 2015.04.01. 19:33:08

Kubrick 1964-ben megrendezte a Dr Strangelove-ot, amiben hülyét csinált az amerikai hadseregből, ezért kétlem, hogy azután 69-ben bárki rábízta volna a holdraszállás megrendezését.

Gazz 2015.04.01. 19:45:31

tömény izzadtságszag

2015.04.01. 20:16:13

Cohen fivérek nem fértek volna fel?

thegabcsi 2015.04.01. 20:18:22

Tarantino hogy hogy nincs rajta?

Armbar 2015.04.01. 20:19:42

Nolannél még nem voltam biztos, hogy április elsejei iromány :)

leicapress 2015.04.01. 20:21:28

Szép április 1-i tréfa, sajnos némi igazsággal. Néhány rendező egy-egy zseniális alkotását leszámítva tényleg túlértékelt.

sanch.sanch 2015.04.01. 20:28:06

Azt akartam írni hogy mekkora buta egy troll vagy Te, de aztán rájöttem hogy áprilisi tréfa lehet csak. Spielberg mondjuk elege betalált.

Coyote82 2015.04.01. 20:29:53

jól csinálod, mert én full beszoptam az egész cikket. Aztán mikor már tikkelő szemmel és tajtékzó homlokkal elolvastam az ajánlatot a végén, akkor esett csak le, hogy április elseje van.

Megyek, és kiröhögöm a saját nyomorom :-)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.01. 20:34:22

@Coyote82: welcome! Neked írom a dalt, Neked énekelek :D

@thegabcsi: mert Tarantino tényleg szar :) és ide
a kedvenceim kerültek :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.01. 20:43:05

@gizmo26666: "David Finchert hogy lehetett kihagyni ebből a listából. A Pánikszoba, a Benjamin Button meg a Facebook film miatt itt lenne a helye."
Mély egyetértés, és nem április elseje miatt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.01. 20:49:11

a lista nem túlértékelt rendezőket tartalmaz, mert akkor Ridley Scott ülne a trónon :D

SINtelen 2015.04.01. 20:50:12

Úgy néz ki itt mindenki Michelangelo szinten ért a művészethez, hogy ennyire utálkozik a vizuális festőkön.
Azért megnézném némelyiküket ki mit tudna kihozni az elméjéből. Látszik magyarok a lelkek mert csak a másik szapulása megy ezerrel, ha tudsz jobbat csináld de ne pofázz róla, hogy mennyivel jobb vagy a 0-nál. Mert Drágáim itt mindenki csak a szavakat fossa köztük én is de legalább ha valamihez nem értek nem beszélek róla úgy mint szakértő ellenben veletek.

Parajpuding 2015.04.01. 20:54:03

Még szerencse, hogy a rendezőket nem szokták érdekelni jelentéktelen listák és jelentéktelen vélemények.

kultúrpesszimista 2015.04.01. 21:07:57

Őszintén remélem, Puzsér Róbert tiszteletét teszi itt, és ízekre szedi scal-t és "cikkét"!

2015.04.01. 21:09:46

@kultúrpesszimista:

Őszintén remélem, hogy tiszteletét teszi itt, hogy Scal végre ízekre szedje őt.

kultúrpesszimista 2015.04.01. 21:11:14

@field 64: gyomorforgatóan öklendetes az a seggnyalás, amit most műveltél. Csontig, tövig, az egész nyelveddel. Hányok tőled és szégyellheted magad.

2015.04.01. 21:16:26

@kultúrpesszimista:

Jaj, Istenem, hát akkor én most mindjárt eret vágok magamon...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.01. 21:17:43

@kultúrpesszimista: "gyomorforgatóan öklendetes az a seggnyalás" micsoda puzséros szófordulatok... sajátra nem telik?

kultúrpesszimista 2015.04.01. 21:21:01

@field 64: azt ne, nem venném a szívemre, de talán érdemes lenne odafigyelni arra, amit Puzsér mond, és intellektuálisan, kognitíve feldolgozni a látottakat-hallottakat.

kultúrpesszimista 2015.04.01. 21:23:10

@Santino89: ó, te nem ismersz egyáltalán. Nagyon hasonló a szóhasználatunk, ennyi. Szeretem magam hasonlóképp pregnánsan, de választékosan kifejezni. Ez minden.

Falshang 2015.04.01. 21:30:53

@sanch.sanch: a többi is, nolané a legreálisabb.

2015.04.01. 21:51:14

@kultúrpesszimista:

Úgy Scalt, mint Puzsér urat van szerencsém személyesen ismerni, dolgoztam velük együtt. Előbbivel ebben a blogban, utóbbival máshol, de szintén filmtémában. Maradjunk annyiban, hogy merőben ellentétes előjelű élményeim vannak kettőjükről. Ettől függetlenül engem egyáltalán nem zavar, ha te kedveled Puzsér urat, és az se, hogy nem tetszett Scal szösszenete. Van ilyen. (Mondjuk nekem se ez a mostani a kedvencem az április elsejei szösszenetei közül.) De mivel ez Scal blogja (is), a saját véleményéhez itt aztán főleg joga van – és nem csak ezen a napon –, és még akkor is, ha ez másnak (akár magának Puzsér úrnak) nem tetszik.

Gatts 2015.04.01. 22:37:42

Egy picit belekötnék.

"Ez sül ki abból, ha egy mexikói, meg egy francia angolul próbál zöld ágra vergődni."

Ron Perlman annyira francia, hogy New Yorkban született és a szülei is amerikaiak voltak (pontosabban Askenázi zsidó családból származik, akik ugyan valóban Franciaország területéről származtak, de az már régen volt).
Egy szót nem beszél franciául, viszont Az elveszett gyerekek városához megtanulta ettől függetlenül az összes francia szövegét.

De persze lehet, hogy félreértem a dolgot és ez is a vicc része volt valahol. Ha igy lenne, akkor respekt a finom, többrétegű humorért! :)

Csigataposó 2015.04.01. 22:48:27

Coppola hol van bazdmeg?
Es ha nagyon kell meg Darren Aronofsky is megerdemelne egy helyet mar pusztan azert mert ilyen nevvel muveszkedik, hogyaztan az osszes ujsagiro verejtekezzen mire leirja a nevet.
Meg Luc Besson is ra kene zsufolni valahova.

2015.04.01. 23:23:05

@kultúrpesszimista:

én próbáltam, csak hát nem nagyon volt mit. nála még armond white is érdekesebb, ha már film.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.01. 23:34:19

@Csigataposó: Coppola kb egy kategória Lucassal, Jacksonnal, meg Kevin Smithel, egyszer beletalált, aztán azóta semmi

Luc Besson :D aranyos

@kultúrpesszimista: tehát te egy epigon vagy? de miért bánt ennyire? nagyon felhúztad magad rajta? bántottalak? :D

@Gatts: hagy nyújtsak át egy hangszórót, :D kíváncsi voltam ki figyel annyira, hogy ezeket az apróbb baromságokat kiszűri. Valóban Perlman amcsi, de mivel sokat forgatott Jeneauval, és elég érdekes arca van, szerintem sokan gondolják róla, hogy francia,

hasonlóképp Hitch nem rendezte meg soha az óra körbejárt (az Wellesé), továbbá a Brontosaurus soha nem evett embert :D mert növényevő volt, és kb 25 éve Apatosaurus a neve

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.01. 23:39:20

@kultúrpesszimista: "gyomorforgatóan öklendetes az a seggnyalás, amit most műveltél. Csontig, tövig, az egész nyelveddel. Hányok tőled és szégyellheted magad." ez a mondatod amúgy priceless

nem is értem mire írtad, Field semmiben nem írt olyat, hogy mennyire húdefasza gyerek lennék - bár Puzsért támadni nem olyan nehéz, van egy sarkalatos látásmódja, és azt nyomatja napestig, különösen azt szeretem benne, mikor a rádióműsorában elspoilerezik néha filmeket :D

vagy felkészületlenül kezdi boncolni azt a pár filmet amit arra a napra beválogattak, esetleg azért jó egy film, mert a kedvenc témáit taglalja (pl. megváltás, stb.)

@field 64: bevallom nekem se a kedvencem, de az eredményt látva... (orrszívás) megérte az agyalást :D

2015.04.01. 23:45:13

@scal:

továbbá a Brontosaurus soha nem evett embert"

te valamiről lemaradtál.
3:50 után mi történik?:)

www.youtube.com/watch?v=3r0gQMvKZVQ

king kong 1933

Csigataposó 2015.04.02. 00:32:20

@scal: Hat Coppola meg Besson azok akiknek volt kb 10 jo eve aztan keptelen volt megujulni es utana masodvonalbeli szarokat csinal. Coppola ez alatt a tiz ev alatt lerakott az asztalra annyit 3 filmmel amit azert a listabol amit szerintem del Torro egesz eletben nem fog utolerni. :)

Jackson pedig kimaradhat a listarol hisz elvetve tehetseges; regen kepes volt olyan igazi jo filmeket is rendezni mint a hullajo.

Viszont kozben eszembejutott ha mar listra nem fert fol legalabb Woody Alannel megemlekezhettel volna a fopedofilrol Chaplinrol.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.02. 02:16:28

@Csigataposó: Jackson én egy fannak tartom, a Gyűrűk Urát kellett megrendeznie ez volt az életének küldetése, de ennyi, a Hullajót sose tartottam jónak, inkább a videokorszaknak köszönhette hogy egy időben szerették az emberek

Chaplin munkásságát szándékosan de egyelőre egyáltalán nem ismerem, hogy mennyire volt pedo nem tudom :D

olyan rendezőket akartam összeszedni akikről beszélnek és ismerik őket, és Del Toro szerintem most átvette Gilliam meg Burton helyét vizualitás terén, én őt egyáltalán nem írnám le, minden filmje lélegzik, és él (most a Tűzgyűrűvel a világ fele nem értett egyet) de alig várom hogy mit csinál legközelebb, remélem az őrület hegyeit

gigabursch 2015.04.02. 08:04:32

Parádés válogatás.

Spi(e)lberg és Woody Allen szerintem a két legszarabb.

Fentebb írták, hogy Morricone zenéire csinált Leone 3 órás videóklippeket.
Ez igaz, de mint klipp - nagyon jó. Szerintem.

Hitchkokot aki nézi és élvezi - elmebeteg.
Scorsese - hááát. Sosem győzött meg.

gigabursch 2015.04.02. 08:06:31

Kedves Scal!

Egy apróság. TÉnyleg dühítő a felsorolt emberek jópár viselkedés formája, de attól még nem lesz jobb, hogy tolod a b+-et.
Ennél Tenmagadnak sokkal többet érsz és érdemelsz, hát még nekünk.
(alapvetően bírom és szeretem a kritikáidat, mert millióegy olyan háttérinfót ad, amit nem tudtam és alighanem sose jártam volna utána)

gigabursch 2015.04.02. 08:23:24

@Nyílméregbéka:
Személy szerint a fent leírtakat egyáltalán nem tartom április 1-i viccelődésnek.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.02. 08:36:53

@gigabursch: szevasz, hát te mióta olvasol :D (mármint engem, nem úgy általában :D)

amúgy elmebeteg vagyok, bár vannak Hitchnek filmjei amit nem szeretek, egyre inkább megkedvelem

én sokkal inkább azon csodálkozom, hogy az emberek azért anyáznak, mert egy-két kedvencükre teszek egy ártatlan megjegyzést (amit kizárólag április 1 célzatán követek el), de azon játssza továbblendültek, hogy már a bevezetőben arra kérem, lőjék főbe magukat :D

"mert millióegy olyan háttérinfót ad, amit nem tudtam és alighanem sose jártam volna utána"

NEKED készül és frissül a FilmBOOK, örülünk hogy olvasol minket

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.02. 08:37:38

@gigabursch: jah igen, tudod én úgy hallottam az az igazán jó tréfa, amin kiröhögöd magad, aztán elgondolkozol, hogy valójában nem is akkora baromság :D vö. minden viccnek a fele igaz

gigabursch 2015.04.02. 14:33:30

@scal:
Régóta. Nem rendszeresen, de régóta. Igazában ha elémkerül egy film, van úgy hogy beleolvasok előtte. Spiler-már rég nincs, hisz ezek "ismétlések".

poén:
na ja...

gigabursch 2015.04.02. 14:36:49

@gigabursch:
mármint Spoiler..., sípler... ?)

K.Leslee 2015.04.02. 16:31:11

Hmm.. szamitottam a cikkre.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.02. 18:29:06

@gigabursch: értem, de törekszünk is rá hogy ne fussatok bele spoilerbe

Nyílméregbéka 2015.04.02. 18:51:37

@kultúrpesszimista: Puzsér egy pöcs...

@gigabursch: Akkor ott komoly bajok vannak! :D

kultúrpesszimista 2015.04.02. 21:05:18

@Nyílméregbéka: Aha. te meg egy kretén vagy. Akkor ezt meg is beszéltük.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.02. 21:14:52

@kultúrpesszimista: amúgy azt tényleg elárulhatnád, mégis mit véded ennyire azt az embert? nyomorék talán és nem tudja megvédeni magát? szerintem felnőtt ember, meg tudja ő védeni magát ha kell, azon kívül TE említetted meg őt ezen az oldalon, senki nem szidta

akkor szidjál valakit, ha Téged minősít, nem egy kedvencedet

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.04.03. 01:49:28

@kultúrpesszimista: Az a baj, hogy ha Puzsérra intellektuálisan odafigyel az ember, akkor hamar kiderül, hogy egy olyan valakiről van szó, aki egy ideig menőnek számított azzal, hogy ki merte mondani a szarról, hogy szar, azóta viszont leginkább ugyanazokkal az egyre inkább közhellyé érett gondolatainak sulykolásával és hatásvadász (bocsánat, "pregnáns, de választékos") stílusával + médiaperformanszaival próbál az ismertség felszínén lavírozni, mert sajnos ő sem érezte, hogy mikor fogy el a tartalom és marad csak a stílus, illetve mikor lesz bátor és úttörő gondolatokból fárasztó, önfetisizáló megmondóembereskedés. De azt hiszem, az ő kudarcát mi sem szemlélteti jobban, mint hogy önállóan gondolkodó, intelligens emberek helyett az internet most már tele van a hozzád hasonló birka módra rajongó wannabe-Puzsérekkel...
Mindenesetre nyugodtan hajtom álomra a fejem, hogy ma is lesz, aki megvéd Hajdu Pétertől. ;)

gigabursch 2015.04.07. 08:37:58

@scal:
Hogy mennyire volt pedo?
A fene se tudja, de ebbe épp most futottam bele
kuruc.info/r/6/141579/
(alapforrás: blikk, tehát korlátozottan megbízható az egész)

classy57 2015.04.12. 08:09:10

A Bikk ugyan egy szenylap ,a kuruc.infot pedig inkább nem minősiteném, de mi kedves "csavargónk" még ennél sokkal zürösebb ügyekbe is bonyolódott hosszú élete során. Az legutóbi életrajzi filmje ezt nem is próbálja elmismásolni .
gtfkephost.hu/files/yir01sruvx6btwhtu1ih.jpg

classy57 2015.04.12. 08:11:27

Bocsi itt nem lehet javitani , törölni ...a fentebbi kép természetesen nem ide való :( ezt a linket akartam betenni : www.imdb.com/title/tt0103939/

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.12. 09:33:34

@classy57: heh, legutóbbi, jó régen volt ez már, amúgy a filmben mintha azt mutatták volna, hogy elvette feleségül őket így nem lehetett perelni amiért megtiporta a liliomjaikat :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.12. 12:31:25

Csak gratulálni tudok ehhez a listához, sok mindent bizonyít, csak nem a rendezőkről.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.12. 12:51:35

@ColT: a hozzászólásod is, csak nem a cikkről :)
ha egy kis segítség kell a megértéshez, javaslom, olvass bele a kommentekbe :)

2015.04.12. 13:03:22

amúgy ha vérkomolyak akarunk lenni, az ambíciók és lehetőségek kontra megvalósult filmek vizsgálata vezethet valakit arra, hogy egyik-másik itt szereplő rendező nem olyan jó, mint amennyire a rajongói istenítik...vagy amilyen lehetne/lehetett volna.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.12. 13:53:20

@ColT: úgy látom ez a lista is fogja majd még a legyeket hetek/hónapok/évek múltával is akár :D

a gratulációdat természetesen köszönöm

timidwolf25 2021.12.23. 16:16:01

Akkor esett le, hogy a cikk nem komoly, amikor megláttam, hogy az első helyen nem Tarr Béla áll. :D
süti beállítások módosítása