Nem is olyan rég írtam Woody Allen  Férfit látok álmaidban című végtelenül középszerű filmjéről, ami most kiderült, hogy gyakorlatilag nem más, mint a Férjek és feleségek remake-je. És mint a remakeknél oly gyakran előfordul, az eredeti ezúttal is sokkal jobb.

A Férjek és feleségek komoly drámai, illetve filozofikus dolgokkal foglalkozik, melyek ráadásul nagyon életszerű problémákból indul ki, és rendkívül bölcs megoldásokkal zárulnak le. Mindemellett rendkívül szellemes is a film, amely javarészt a remek párbeszédekből, illetve a szánalmas szereplők jelleméből fakadó humor, és igen jól működik. A színészek pedig nagyszerűek, de ki kell emelnem közülük az ekkor még nagyon fiatal Juliette Lewis-t, akiből a filmvászon messze legjobb Lolitája lehetett volna, annyira bájosan alakítja a rendkívül érzéki és erőteljes szexuális kisugárzással bíró tinikaraktert. Bár a történet szerint 21 éves ugyan, de nézzétek meg a filmet, és majd rájöttök, miről beszélek! Éppen ezért kissé álszent Woody Allen végső önmegtartóztatása a végtelenül romantikus csókjelenet után, pláne ha a színész-rendező magánéletére gondolunk. Ilyen szempontból Woody Allen számomra mindig is sokkal hitelesebb volt az Agyament Harry antihőseként. Továbbá a kifejezetten sokat rángatózó kameramunka se nyerte el a tetszésemet, számomra sokkal inkább volt elidegenítő hatású, pedig pont az ellenkezője lett volna a cél.

A Férjek és feleségek egyértelműen a Woody Allen életmű egyik igencsak kiváló darabja, amit azért nem sorolnék a legjobbak közé. Más kérdés persze, hogy egy ennyire jó mozi más rendezőnek az élete csúcspontja is lehetne.