Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Vissza a jövőbe III (1990)

2015. október 26. - scal

"- Vonatrablás?

- Tudományos kísérlet!"

back-to-the-future-wallpapers-back-to-the-future-29447188-1366-768.jpg

No hát mindenkit köszöntök az utolsó Back to the Future írásomban... legalábbis ami a mozifilmeket illeti. Nem nem lesz második rész, ugyanis a harmdik részről nagyon kevés anyagot tudtam előbányászni. Ami egyrészt köszönhető annak is, hogy ezt a részt a másodikkal egyszerre forgatták le, így már az előző írásaimban sok mindenről beszéltem, ami erre is igaz. Például, hogy tizenegy hónapon át forgatták a két részt, ami között csupán három hetes szünetet tartottak, és a második rész vágási munkálatai miatt további egy hónapon át  a rendező, Robert Zemeckis naponta átrepült Burbankbe, hogy ellenőrizze a vágást, aztán másnap hajnalban már ment is vissza Észak-Kaliforniába, ahol a harmadik rész forgatásának oroszlánrésze zajlott.

Emiatt a második rész kicsit meg is sínylette, és Zemeckis hiába mondja azt, hogy számára egyszersmind az a legkedvesebb filmje, rendre hozzáteszi, hogy a legfurcsább is, amit a nézők azzal díjaztak, hogy sokan a legkevésbé szeretik, egész egyszerűen azért, mert nem kerek, félbe lett hagyva, mintegy előkészíti a harmadik részt, ami az egészet, s magát a trilógiát is lezárja. Aztán ott van a forgatási költség, ami még mindig negyven millió, a színészek, akikről megint nincs sok értelme beszélni, hiszen akit megnyertek a folytatásnak, az szerepelt itt is, kivétel nélkül. George McFly egyetlen pillanatig látható, amikor Marty végül megérkezik újra 1985-be, itt tettek rá egy napszemüveget, hogy a csere senkinek ne legyen nyilvánvaló, ugye nem Crispin Glovert, hanem Jeffrey Weissmant láthatjuk.

A jelenethez visszahívták a Marty két testvérét alakító Marc McCluret, és Wendie Jo Sperbert. Utóbbi épp szülés után jött vissza egy nap erejéig. Lea Thomspon se járt jobban, lényegében egy alibi szerepet kapott, ő játssza Saemus feleségét Maggiet és jelenléte csupán arra volt jó, hogy ismét megkapjuk az ébredős jelenetet. De Saemus szerepét se érzem olyannak, amit ne lehetett volna kihagyni, persze rajta keresztül láthatjuk a McFly família első generációját, akik Írországból jöttek át, és az eredeti hangsávban elég ékesen nyomatják a folklórt, sajnos ebből egyik szinkron se ad át semmit.

back_to_the_future_iii_by_david_williams.jpg

Saemus szerepét eredetileg Glovernak írták, de miután ő nemet mondott így őt is Michael J. Fox játssza. Sokkal jobb mint amikor a 2015-ös énjét kellett megformálnia, mert ide elég volt egy vörös paróka, bajusz, meg egy hülye kalap. Azok után amennyi trükkfelvételt készített az ILM a második részhez, ez már igazán gyerekjátéknak bizonyult, és bár rengeteg "közös" jelenetük van, igazából csak egy volt a necces, amikor átadják neki a még gyermek dédapját. Hogy hogy nem Maggie pont az átadás pillanatában kitakarja a képernyőt, cseles, és egyben ügyes is. Saemusnak volt egy testvére Martin, aki dettó ugyanolyan heves vérmérsékletű volt mint Marty - a Marty a Martin becézése -, tehát Marty Martinra ütött, Saemus meggondoltsága pedig gyávaságba csapott át George idejére.

Ebből is látszik, hogy a McFly famíliáról már nem lehetett többet elmesélni, meg nem is nagyon volt érdemes, az első két rész lényegében róla szólt. Barátnőjét Jennifert - Elizabeth Shue - is csak az utolsó két jelenetben láthatjuk. No és mindez azt mutatja, hogy a harmadik rész bár folytatás, de többé kevésbé sokkal eredetibb mint a második rész, mert új arcokkal találkozhatunk benne, és végre Doki karakterére fókuszálnak a készítők, míg Marty mellékszereplővé degradálódik hiába lesz sokat a vásznon. Ugyanakkor bár nagyon szeretem Christopher Lloydot azt kell mondjam, hogy ő mindig is érdekesebb volt karakterszínészként, mintsem úgy, hogy ő kerül a középpontba. És ez bizony itt is igaz.

Értem, hogy a karakterét színesíteni akarták, de kis híján elérték vele, hogy totálisan beszürküljön - ez egy általános hiba, hogy egy klassz mellékszereplőről annyi mindent tudunk meg, hogy a végére kiderül, a legtöbb fölösleges. Itt van Doki, aki 1985-ig csak a tudománynak élt, nem akart semmi mást és az ember elfogadta, nem kérdezősködött, de 1885-ben hirtelen szerelmes lesz, és mindent kész felforgatni mert öt perc alatt belezúgott a helyi tanítónőbe. És jönnek a kérdések. Most komolyan ez az ember az életében nem volt még szerelmes? A tudomány embere, aki nem hagyta Martynak, hogy önös érdekből változtasson a történelmen, most minderre fittyet hány? Mindenáron meg akarja semmisíteni az időgépet... hogy aztán építsen egy másikat? Ha a vonat tud gőzzel menni, nem lett volna egyszerűbb a DeLoreant is átszerelni gőzüzeművé?

back_to_the_future_3_train.jpg

A film érezhetően leül, amikor ezek a romantikus részek következnek, mert a néző továbbra is Martyra kíváncsi, és Doki meg segítse bölcs tanácsaival kalandjai során. Emiatt, bár a harmadik rész is egy remek film, én ezt tartom a leggyengébbnek, noha a kritikusok sokkal jobban fogadták mint a kesze-kusza második etapot. Szinte a teljes film a vadnyugaton játszódik, leszámítva az első húsz percet ami 1955-ben, és az utolsó tízet, ami meg 1985-ben. És mivel az előző rész hipermodern volt, itt most a fő poénforrást az elmaradottság fogja jelenteni - hozzáteszem az iparosodás előtti technikai elmaradottság, ami kizárólag a 20. századhoz mérten elmaradott.

Amikor Marty kér egy pohár vizet Saemuséknál, és meglátja mit is ittak elődei, vagy, hogy a hús tele van söréttel. Történészként gyakran találkozom azzal a kérdéssel, hogy milyen jó nekem, mert betéve ismerem a különböző korokat - ??? -, kisujjból kirázom a világ bármely részéről mi állt ott száz éve - ??? -, szóval, mi a kedvenc korszakom, és hova mennék vissza? Sehova, normális vagy? Igazából a modernkor embere addig virgonckodna mondjuk a középkorban míg egy bennszülött rá nem lehelne, utána kimenekülne a világból, csak kerüljön vissza a saját korába. Gyerekként persze az ember nem gondol bele, de maximum a huszadik századot járnám be, bár lehet internet nélkül egy hét abból bőven elég lenne.

 

1955

Az előző film végén Marty sikeresen megsokkolta Dokit, hogy visszajött a jövőből. Ezt itt is láthatjuk, a film a legendás első rész fináléjával nyit, immáron harmadszor nézhetjük meg, amint Marty visszamegy 1985-be, anélkül, hogy visszatekertük volna a filmet. Te ez olyan jó rész volt nézzük meg megint! - Minek még kétszer láthatod, csak nézd tovább a trilógiát... Persze nem kárhoztatom őket, tényleg hihetetlenül színvonalas bármikor, és bármennyiszer újranézem. A cliffhangerek halála azonban, hogy felcsigázzák a nézőt, majd elütik valami viccel a következő részben. Itt is majdnem ez történik. A film hihetetlenül csendesen indul, nyugodtság árad belőle, és ez később az egész filmen is tetten érhető.

November 13-a vasárnap van, a nagy események másnapja. Doki békésen pihen, Marty alszik, lábát stílusosan a légdeszkán pihentetve, amit a világ minden kincséért se adna ki a kezéből. Az órák ketyegnek, Einstein... izé Kopernikusz is alszik, aztán a film kezdetét veszi. És ez az első, ami nem tetszett, - mármint nem az, hogy kezdetét vette a film, hanem, - hogy Doki az egészet totál úgy reagálja le, mint aki előtte egy hétig nem azzal foglalkozott, hogy megvalósítson egy időutazást. Persze poénos, hogy ismét nem akarja elhinni Marty meséjét - a jelenet ugyanaz mint az első részben, csak pepitában -, és mivel bemenekül a fürdőszobába még azt az órát is láthatjuk, ami miatt beütötte a fejét... no de, miért viselkedik így a tudomány embere?

Doki ebben a részben nagyon sokszor úgy viselkedik, hogy az rémesen karakteridegen. Ennyire nem tudja elfogadni, hogy Marty akár ugyanabban a pillanatban visszajöhetett a jövőből? Akár minden másnap? És ezúttal még a plutóniummal se kell bajlódni. Különben is Doki azt mondta az első rész végén, hogy milyen kár, hogy el kell mennie, és csak harminc év múlva tudnak majd újra beszélgetni. Erre tessék, amikor teljesül a vágya, és nem is kell harminc évet várnia, akkor meg előbb hinné el, hogy egy kísértetet lát? Értem a poénfaktort, mert tényleg vicces, de nem illik a karakterhez.

Ugyanez a karakteridegen viselkedés indítja be az eseményeket is, mert a bányánál megtalálják Doki sírját, és Doki elkezd őrjöngeni, hogy mégis miféle jövő ez. Bazdmeg dokikám olyan jövő, hogy te arról se akartál tudni, hogy majd a terroristák kinyírnak, tudod, tegnap este ott üvöltöztem véresre a torkomat, te meg azt mondtad, hogy nem vállalod a kockázatot. Most meg érdekes módon vállalod? Apropó Doki majd ragassza már össze azt a levelet, ami még mindig ott hever a ballonkabátjában széttépve. Mert csak hogy tudja 1985-ben majd szitává lövik a terroristák!!! Tehát Doki ha valamiről nem tud, az nem érdekli, de ha igen, akkor azonnal meg akarja változtatni a jövőt? Eszerint elég lett volna egy alkalmas pillanatban Martynak ráüvöltenie, hogy DOKI magát lelövik 1985-ben!

back-to-the-future-part-iii.jpg

Tudom, tudom, kötözködök. De csak azért, hogy lássátok, a trilógia harmadik része alapvetően, és sok helyen bolygatja meg az eddig jól működő filmek tematikáját. Az se tetszik, ahogy Doki önfeledten örül annak, hogy a vadnyugaton kovács lett belőle... Azért az egy nehéz, fizikai meló, és egy tudósnak nem valami nagy karrier, még a vadnyugaton se, és miért is nyugodott ebbe bele? Marty kellőképpen le is reagálja a dolgot. Persze maga a levél tetszik, és végső soron minden ember maga dönt a saját sorsáról.

Ezenkívül csomó mindent megtudunk Dokiról, hogy mennyire szerette a Verne könyveket, és hogy emiatt szentelte életét a tudománynak. Hogy az ő szülei az I. Világháború idején költöztek Hill Valleybe és nevüket von Braunról változtatták az angolosabb Brownra. Hogy van egy második keresztneve: Lathrop, valamint, hogy ekkor is volt egy kutyusa, akit azonban még Kopernikusznak hívtak. Albert Einstein 1955. április 18-án halt meg. Kopernikusz valós neve Foster volt. Einsteint pedig valójában Tigernak hívják, de mivel 1989-re túl öreg lett, le kellett cserélni, és a folytatásokban egy Freddie nevű kapta meg a szerepet. A csere szerintem minden kutyabolondnak nyilvánvaló, dacára a hasonlóságnak, mert még nekem is feltűnt. Fajtája valami terrier keverék, a pontos információkat nem lehet tudni.

Szinte hihetetlen, de az 1955-ben játszódó jelenetek során csak Fox és Lloyd szerepel. Senki más. Hill Valleyből se látunk sokat, persze igazából már nincs is mit látni belőle. Marty további négy napot tölthet itt, ami egyáltalán nincs érzékeltetve, november 16-án kezdi meg újabb időutazását. Itt be kell ismerjem, elkövettem egy hibát, a vadnyugati részek ugyanis szeptember 2.-a és 7.-e között zajlanak, nem értem miért hittem azt, hogy oda is október 26-án érkezik. Viszont mivel az mégiscsak a legfontosabb dátum az egész trilógiából, így talán nem baj, hogy mai napra időzítettem az írást, és talán elnézitek nekem, hogy nem írtam a harmadik részről szeptemberben.

gwpusgx.gif

1955 ismét lehetőséget adott arra, hogy elsüssenek pár újabb poént. Amikor Doki fitymálóan megjegyzi, hogy nem csoda ha tönkrement a mikrochip, hiszen silány japán gyártmány, Marty meg csak néz, mert a japánok gyártják a legjobb cuccokat. És Persze Doki azt se tudja ki az a Clint Eastwood, és amilyen hacukába felöltözteti Martyt, nos az mindent elmond arról milyen "westernek" is uralták a vásznat Sergio Leone előtt. Új helyszínként megismerhetünk egy autósmozit - ahol szerintem simán kevesebb a hely a gyorsuláshoz, mint a Lyon estates főutcáján, ahol még hátra is kellett tolatni, és Doki persze nevetve közli, hogy Marty nem gondolkodik négy dimenzióban, hiszen az indiánok már nem lesznek ott, de persze 1885 után rittig ott lesznek, még a fegyvereket is úgy tartják mint a paravánon. Doki utal az első részre is, hogy azért választotta ezt a területet, nehogy nekicsapódjon valami fának, ami 1885-ben ott állhatott, ugye 1955-ben elcsapott egy fenyőt, ha még emlékszünk rá.

A DeLoreanon ismét végeztek egy kis átalakítást. Ezt egyébként nagyon bírtam, hogy mindegyik részben kicsit változtattak rajta. Itt a csomagtartóra szereltek böhöm nagy tranzisztorokat, ami kb. manapság egy odvas fogban elfér, és mindig is érdekelt, hogy ekkoriban miért voltak a gumikerekek fehérek? Eleve nagy ötlet, hogyan is küldi át az 1985-ös Doki a hozzá képest jövőben - tehát a múltban - ragadt Martynak a kocsit, és persze lehetne vitázni, hogy hetven éven át senki nem találta meg, nem omlott be a bánya, a kocsi se rohadt szét - még a külső rozsdamentes acélváz csak hagyján, de a belseje? - de egyelőre nincs kedvem, mert majd eljön ennek is az ideje, de nem most, hanem majd 1885-ben. És mivel 1955-ről most már sokat dumáltam, ugorjunk is csak át 1885-be, hiszen csak egyetlen pillanat.

 

1885

Köszöntök mindenkik 1885-ben. Miután Marty túlélte az indiántámadást, és elrejtette a kocsit, konstatálja, hogy a kocsiból szivárog a benzin. Éppen tenni akarna valamit, de hát nem lehet, mert egy medve pont arra jár, nehogy egy cseppet is meg tudjon menteni. Ezt nevezem erőltetett írói megoldásnak. Ez a kocsit több lövés túlélt, de egy nyílvessző kinyírta. Legalább a csizmáit nem húzta fel, így utat adhatott egy újabb jópofa Nike reklámnak. A vadnyugat amúgy meglehetősen ki is nyírta a termékelhelyezéseket, igazából csak a Nike, meg a Pepsi úszta meg, utóbbi is csak az utolsó előtti jelenetbe tudott bekerülni pár másodperc erejéig.

Miután Marty ismételten belefutott a családjába és megint felébresztették - Maggie amúgy miért ilyen ellenséges vele? - szemrevételezhetjük az éppen épülő Hill Valleyt. Ez a jelenet kis híján vetekszik az első rész 1955-ös rácsodálkozós jelentével. Éppen ácsolják az új törvényházat, már ott a helye az órának, amit hamarosan át is adnak, Lou kávézója helyén most még egy egyszerű ivó áll, és így tovább. Zemeckis szerint mindenki akar előbb utóbb westernt forgatni, mert az az igazi Amerika. És az általuk választott időszak a legromantikusabb, mert a polgárháborúnak már vége, közel húsz éve volt az országnak felépülnie belőle, az iparosodás még nem indult be, de a vonat már az élet részét képezi.

Hogy miért épp itt játszódik a harmadik rész? Állítólag Fox beszélte rá a rendezőt, amikor az megkérdezte egy forgatási szünetben, hova is szeretne visszamenni. A kaszkadőrök egymást ölték, hogy benne lehessenek a filmben, mert a 90-es években már szinte senki nem csinált ilyen mozikat, és meg kellett fogni minden lehetőséget, úgyhogy a legjobb szakemberek közül lehetett válogatni, akik tudtak lovagolni, esni, lőni, lasszózni, szóval mindent, amit a színészeknek úgy kellett elsajátítani. Fox külön emiatt a film miatt tanult meg lovagolni és lőni is, úgy érezte magát, mintha a suliban lenne ismét, mert minden nap valami új dolgot kellett megtanulnia.

A Biff ősét alakító Thomas F. Wilson kifejezetten kérte, hogy minden jelenetét ő csinálhassa meg. Rengeteget gyakorolt mire tökéletesen lovagolt, és bánt a lasszóval. A vadnyugat egyébként is kézenfekvő volt, hiszen ha ekkor építik Hill Valleyt, vajon még meddig lett volna érdemes visszamenni? A polgárháborús időkbe? Davy Crockett korszakába? Igazából a nézőnek az is a vadnyugat. Előtte meg az USA-ban sok minden nem történt, és ugye, sose térben utazunk a filmekben, hanem csak időben.

vissza_a_jovobe_iii.png

A filmet akár egy Eastwood emlékműnek is felfoghatnánk, külön engedélyt kértek Eastwoodtól, hogy felhasználhatják e a nevét a poénokhoz, persze ebbe mindenki kedvenc pisztolyhőse szíves örömest belement, utólag úgy nyilatkozott, hogy felettébb hízelgő volt, hogy Marty számára ő jelenti az igazi vadnyugatot. Most képzeljük csak el ha John Wayne-ként mutatkozik be. Marty később még egy poncsót, meg egy normális kalapot is szerez, hogy az utalás minél teljesebb legyen. Az Eastwood nevet aztán minden létező helyzetben ki is használják, már azon is röhögnek, hogy miféle hülye név ez - pedig Marty láthatóan nagyon vagánynak gondolja -, majd amikor nem akar kimenni Tanennel párbajozni, benyögik, hogy mindenki tudni fogja, Clint Eastwood volt a vadnyugat leggyávább embere. A leszámolás egyértelműen az Egy maréknyi dollárért-ot idézik meg, csak nem vaslappal, hanem kályharostéllyal. Marty tanult az első rész hibájából, ahol saját névvel mutatkozott be az anyjának, jobban tette volna, ha ott is Calvin Kline marad.

Két másik filmből is kapunk idézetet, egyrészt a Taxisofőrből a "Hozzám beszélsz?" részt, amikor végre megkapja az első Peacemaker Coltját, valamint a Piszkos Harryből, ami Eastwood másik meglehetősen híres filmsorozata. Ezen kívül bemutatja Michael Jackson híres moonwalkingját, amikor Tannen ráparancsol, hogy táncoljon. Ha valakit érdekel, az ekkor keletkező hangokat Michael Winslow szolgáltatja, aki a Rendőrakadémiában meg az Űrgolyhókban is többször bemutatta egyedi képességét már ha zörejek hangutánzásáról volt szó.

Marty sikeresen eléri, hogy még mielőtt összefutna Dokival, felakasszák, mert a vadnyugaton sajnos se gördeszka, se semmi, ellenben itt nem csak megverik az embert, de egyenesen le is lövik. Persze Doki miután meglehetősen könnyedén túltette magát azon a tényen, hogy bár megírta Martynak mit tegyen, ő nagy ívben tojt az egészre, máris nekilátnak, hogy előkészítsék a DeLoreant az újabb időutazáshoz, és ezzel meg is érkeztünk a trilógia legnagyobb kérdőjeléhez, mármint, hogy miért is kellett ezt a kocsit ripsz ropsz benzinessé tenni?

back_to_future-deloran-dmc-time_machine-2x-terabass.jpg

Csak mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy az első részben Marty még rá is kérdez mivel megy a járgány. Mire Doki mondja, hogy a kocsi ELEKTROMOS, a PLUTÓNIUM pedig ahhoz kell, hogy létrejöjjön az időutazáshoz szükséges 1.21 gigawatt. Na most ha a kocsi mindig is benzinnel ment, ahogy itt állítja Doki, miért is nem kaptunk soha egy jelenetet, hogy a kocsit feltankolják? Hiszen külön kapunk egy részt, ahol nagy körültekintéssel belehelyeznek egy adagnyi plutóniumot. Egy filmben soha nincs olyan jelenet, ami fölösleges lenne. Pláne ezekben a filmekben, ahol külön kis modelleken mutatják be azt, ami majd a fináléban történni fog, nehogy a néző elveszítse a fonalat.

Azt is mutatják elég gyakran, ahogy a házi atomreaktorba, Mr. Fusionbe szemetet pakolásznak. Azt nem ronthatták el, mert ha 1955-ben gond volt a plutónium, mekkora gondot okozott volna 1885-ben? Emiatt viszont kitalálták, hogy a kocsi mégiscsak benzinnel megy. De jó legyen, bár a seggetekből rángattátok elő, mint nyulat a kalapból, legyen. Menjen benzinnel. Ha viszont benzinnel megy akkor az újabb kérdést generál: miért nem szívták le a benzint abból a kocsiból, amivel Doki jött 1885-be? A két kocsi ziher, hogy létezik egymás mellett, mert Zemeckis saját maga mondja az első rész kapcsán, hogy csakis azért rohadt le a járgány a film végén, mert a trükkmestereknek épp elég gond volt a két Martyval foglalkozni, a két DeLorean újabb heteket jelentett volna, amire nem volt idő - kérdés, hogy ha Marty kocsival érkezik a Lone Pine Mall parkolójába, akkor is elkésett volna e?

Sokan kérdezik azt is, miért nem használják eleve azt a DeLoreant, amit Doki elrejtett? Egyrészt mert ha Marty azzal a kocsival menne 1985-be, akkor nem találná meg 1955-ben amivel visszajöhetne 1885-be, ami időparadoxont hozna létre, másrészt mint ahogy azt Doki is írja 1885-ben nem tudja megjavítani a kocsi időáramköreit. Tehát ez tiszta sor, de meddig tart leszívni egy gallonnyi benzint, még csak nem is az összeset, esetleg egy cetlin figyelmeztetni Martyt, hogy vigyen magával benzint, mert kelleni fog, és hasonlók. Egy burleszkbe illő jelenetsorozatban sikeresen totálisan tropára is vágják a kocsit a biztonság kedvéért. Lovakkal húzatják... Doki meg megjegyzi, a leggyorsabb ló se tud negyven mérföldes sebességnél gyorsabban vágtatni... akkor miért is próbáltátok ki egyáltalán? Vagyis van itt nekünk hirtelen egy soha nem hallott magyarázat, aminek fizikális kivetülése rögtön meg is hibásodik, és használhatatlanná teszi a kocsit, csakhogy megkaphassuk a vonatos lezárást.

deloreanback2futureiiimontereyaug2011.JPG

Imádom a vonatos finálét, majdnem még jobb is mint az első rész vége, de már gyerekként felkaptam a fejem, amikor Doki mondja, hogy MINDIG IS benzinnel ment a kocsi. Hát soha az életben nem volt erről szó, pedig amennyi benzinkutat mutattak a filmekben igazán tehettek volna bele egy tankolást. Nem, ezt az utolsó pillanatban tette bele Bob Gale, szívesen meghallgatnám a konkrét magyarázatát miért nem talált ki rá valami jobbat. Mi meg elhisszük neki, mert ettől nem válik rosszabbá maga a film, de az látható, hogy még egy rész, és totálisan szétesik az első részben még kikezdhetetlennek látszó logika, ami alapján felépült a cselekmény. Kár érte.

Ezt leszámítva logikailag nem igazán tudok és akarok a filmmel kötözködni, csak olyan jó lett volna, ha kicsit jobban megerőltetik az agyukat. Például mi lett volna, ha a gumik mennek szét? 1885-ben volt már autógumi? Nem hiszem, és ugyanott vagyunk, kocsit nem bírja el a szekérkerék, elég hamar eljutunk a vonathoz, aztán jöhet az elosztó, és már meg is van miért is nem tud a kocsi önerőből gyorsulni.

Minthogy Doki karaktere került a középpontba, keresni kellett egy hozzáillő menyecskét, akit a film legüdébb jelensége Mary Steenburgen formál meg Clara Claytonként. Őt ismerősként köszönthettem már gyerekként is, mert az Irány Délre című filmet előbb láttam mint ezt, lényegében ugyanezt játssza, a vadnyugati nő, szinte a ruhája is ugyanilyen. Leginkább azonban akkor lepődtem meg, amikor féléve megnéztem az Időről időre című filmet, amiben dettó az történik vele mint a filmben. Csak ott ő játssza a 20. századi nőt, aki beleszeret az időutazó 19. századi férfiba, itt meg ő a 19. századi nő, aki beleszeret az időutazó 20. századi férfiba.

hill-valley-clocktower-bttf.jpeg

Amikor kiderült, hogy ez a film Zemeckis egyik kedvence, akkor már tudtam, hogy nem lehetett véletlen, kettő, ennyire hasonló a szerep. Kifejezetten neki írták. Amit végül alig vállat el, kizárólag a gyerekei unszolására írta alá a szerződést. Abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy Lloyd vele csókolózott először a vásznon - egy egyáltalán nem giccses jelenetben, még egy üstökös pont akkor szántja ketté az eget. Más források úgy tudják Lloyd már csókolózott előtte is filmen.

És akkor most kicsit számoljunk. A 19. századi tanítónő 30 éves ekkor, Brown a különböző források szerint vagy 1914-ben, vagy 1920-ben született, én azért kétlem, hogy 35 évesnek akarják beadni 1955-ben, szóval, legyen inkább 41. Vagyis 1985-ben 70 éves. Soha nem volt senkije, feleségül vesz egy nála 40 évvel fiatalabb nőt, aztán pár éven belül csinál is neki két kis lurkót, majd tíz évvel később épít egy másik időgépet, hogy 80 évesen találkozzon Martyval. Persze befeküdt egy fiatalító klinikára, ami miatt ebből le lehet csípni 30-40 évet. Időben pedig még ennél is öregebb. Lloyd valójában 47 volt az első rész, 51-52 a két folytatás forgatásakor.

Kettejük romantikus viszonyát meglehetősen nehezményezi Marty, mert Doki egyre inkább nem az eszére, hanem a szívére hallgat, és megint azt mutatja egy film, az időutazásba egy nő bizony csak bekavar. Kifordítva ismétlődik meg a jelenet az első részből, amikor Lorraine kopogott be a garázsba, és akkor is épp tesztelték hogyan is fog az időutazás a valóságban lezajlani, csak akkor Martyhoz jöttek, most meg Clara jön Dokihoz. Doki itt is elnézést kér, mert nem tudta méretre vágni a makettet - a harminc évvel későbbi Doki hetven évvel korábban -, pedig még egy kis mozgó szélkereket is eszkábált, és persze megint minden úgy lesz, ahogy azt bemutatják.

4001_8.jpg

Ez előtt már csak egy dolog van hátra, valahogy elintézni Biff Tannen 1885-ös kivetülését, Kiforrt Vadkutya Tennemet. Bizony, a Scalféle nagy elhallásokba tuti bekerül Kiffort Vadkutya, mert annak van értelme, de a Bjufordnak annak mégis micsoda? Bufordot Wilson játssza, és amennyire bírtam őt a második részben itt annál kevésbé. Először is, egy istentelen nagy barom, erőszakos, analfabéta, de hát milyen legyen egy bandita a vadnyugaton? Azonban, hogy az emberei okosabbak nála, számomra totálisan hiteltelenné teszi, és nem félelmetes, csupán egy papírízű gonosz. Nem tudok róla ódákat zengeni, a lényeg, hogy a végén tárgyát köpjön, amit sikerült minden eddiginél frissebbre és undorítóbbra megalkotni.

Bumfordi Tannen egy szószegő, csalárd, hitvány, aljas haramia, aki ráadásul egyes megnyilvánulásával nagyjából olyan mintha valami korai westernfilmből szökött volna, esetleg a némafilm korszakból. Fejbevágják egy üveggel, eltörnek a hátán egy széket, aztán mindenki jót nevet, hogy seggberúgták, amitől eltaknyol. Pedig Buford eredetileg veszedelmesebb volt, még a Strickland sheriffet is megölte egy kivágott jelenetben, ezért van az, hogy a végén a helyettes tartóztatja le, és utószinkronizálták, ahol a sheriffgyilkosság vádját postakocsi rablásra cserélték. A kivágott jelenet egyébként marha pocsék, felvezetik micsoda szigorú, meg kemény ember a sheriff, aztán meg simán kilövik a kezéből a puskát, és ráadásul mindenhová magával hurcolja a fiát? Eszméletlen suta, és kiábrándító pillanat, a vágódeszkán végül azért maradt, mert a stúdió szerint egy családi filmbe nem igazán illett volna.

Buford egyébiránt számolni se tud, már itt is gondjai vannak, a szólásokkal: "- Lepuffantalak mint egy kacsát!" csak itt nem Lorraine-re nyomul, hanem Clarara, és nem a McFlyokkal van gondja, hanem Brown dokival, akivel egyébként a többi idősíkban még csak nem is találkozott. A végső párbaj - amiben azért kapunk egy kiszólást a Délidőre is - során is úgy viselkedik mint egy pojáca, ott köszöngeti a közönségnek, hogy "lelőtt" egy embert. Szerencsére már ekkor is tudja mivel lehet Mr. Eastwoodot kihozni a sodrából, de a nyuszi vagy kiszólást nem chickennek mondják az eredeti hangsávban, hanem yellow-nak a yellow-bellyből, amit ebben az érában szerfelett alkalmaztak a dél-nyugati területeken.

Korhű utalásokból megint el leszünk látva, miszerint a frizbit valóban a Frisbie sütiket gyártó családi vállalkozás fedezte fel véletlenszerűen. Dokit Tabascoval térítik magához, ami az egyik legerősebb paprika készítmény, és ekkoriban fejlesztette ki Edmund McIllhenny, az üvege szinte mai napig változatlan, ahogy címke is, és a legviccesebb az egészben, hogy kiötlője sose gondolt úgy rá, mint valami sikertermékre, csak a fiai fedezték fel, hogy ebben akár még pénz is van. A drótkereskedő úriember az a személy, aki később megalapítja a Texacot. Ugyanígy konzisztens a film a saját történelmén belül is, Mr. Statler jelenleg telivéreket árusít, 1985-ben Toyotát fog, ahogy a trágyahordó A. Jones leszármazottja D. Jones is ugyanúgy trágyával üzletel.

Doki és Marty kapcsolata talán ebben a filmben a legfurább. Egészen a harmadik részig kellett várni, hogy Doki végre szóljon Martynak, hogy balesetet fog szenvedni, miközben saját halálától annyira kikészült, hogy még Martyra is ráripakodott, hogy ugyan ne álljon már a sírján. Állítólag mindenki elnézőbb saját magával, és ez Dokira különösen igaz, néha ugyan felereszkedik a köd az agyáról, de ha Clara a vászonra kerül, totálisan meggárgyul, egyszer a múltban akar maradni, egyszer meg a nőt akarja magával vinni. Véleményem szerint Doki túlságosan ragaszkodik saját konvencióihoz, elvégre mi történik a nővel? Maximum nem róla neveznek el egy szakadékot.

Sőt mivel eredetileg meghalt, simán magával is vihetné, hiszen azáltal, hogy tovább él, sokkal jobban tudna változni a történelem. A tér-idő kontinuum pedig még hálás is lehet érte. Mindezen csupán azért akadékoskodok, mert nagyon tetszett az első rész lezárása, ahol mindezt leseperte. Ezután elvárható lenne, hogy kicsit lazábban kezelje a dolgokat, hiszen láthatta már ekkorra, a sors nincs előre megírva. Doki ezt mondja, Doki azt mondja, Doki összevissza beszél. Pedig olyan jó dolgokat ki tud találni az eszével... mint... mint... mint azt a hűtőgépet, ami egy közepesnél nagyobb darab jeget képes előállítani. Vagy a reggeli pirítós készítője, ami megint egy klassz reflektálás az első rész nyitányára.

max1347283141-front-cover.jpg

Aztán egyszer csak meglátja a fényt az alagút végén, és igazat ad Martynak, nem kockáztathatja a tér-idő kontinuumot, lehet, hogy hetven év alatt egyszer se volt szerelmes, de a tér-idő kontinuum mindenek előtt. Ahogy Marty fogalmaz: Nehéz ügy. Illetve itt most szöveget cserélnek, és míg ezt Doki mondja, Marty úgy reagál: Te magasságos egek! És aztán jöhet a finálé.

A második részről sok jót lehet mondani, de nem volt egy olyan fináléja, mint az elsőnek, ami a nyitott befejezés miatt történhetett, vagy mert nem tudtak mit kitalálni. Zemeckis azonban mindenképpen valami olyasmit akart, amitől tátva marad a szája a nézőknek, és szerintem ezt sikerült is elérnie. Noha Marty lehet nem is tudja, de ez volt a legveszedelmesebb utazása. Ugyanis, mi történik ha nem gyorsul fel 88 mérföldre? Szépen kinyiffan, vagy jobb esetben kiugrik a kocsiból, összetöri magát, az időgépnek meg annyi, és várhat tíz évet, míg Doki kifejleszti a vonatot. Addig kellemes kikapcsolódást a vadnyugaton.

Ehhez képest az első rész villámos megoldása kutyafasza volt. Ha ott elcseszik a dolgokat Marty nem hal meg, a járgány se megy tönkre, és miután elintézte, hogy összeboronálja a szüleit, a nagyobb problémát elhárította. Onnantól kezdve addig marad a múltban ameddig csak akar. Még mindig belóghattak volna Nevadába, hogy lopjanak egy kis plutóniumot. Itt viszont. Hát egy kicsit meredek, bár Dokinak úgy tűnik meg van az adottsága, hogy folyamatosan életveszélyes helyzetbe sodorja szeretteit - ugye, a kutyán teszteli a kocsit, amikor ezelőtt a találmányai nem működtek, aztán meg képes elé állni, és még Marty életét is kockáztatja a siker gyanánt. Dokinak kétségkívül vannak fura pillanatai.

Mindenesetre ahogy folyamatosan gyorsítják a vonatot nagyon tetszik, a végén még a kazán is felrobban, és szinte hajszálra addig tart, mint az első rész végi finálé, 7 perc 22 másodperc. A három fázist, három különböző színű füst jelzi, aztán megkapjuk a légdeszkát is, az egész rendkívül izgalmas, és székbe szögezi az embert. A film egyik legjobb poénja, amikor megmondják, hogy ez márpedig nem vonatrablás, hanem tudományos kísérlet. Bár azt nem tudom a szenes vagont miért nem kapcsolják le amikor egyáltalán nem is lapátolnak, a gyutacsok fűtik a kazánt. Nem lenne gyorsabb a mozdony anélkül? És ha már itt tartunk, abban sem vagyok biztos, hogy bármikor bármilyen mozdonyt fával fűtöttek volna szén helyett.

Persze semmi nem a terv szerint megy, mégis a végére minden a helyére kerül, tisztára mint egy matek másodfokú egyenlet. Marty megérkezik 1985-be, ahol immáron az Eastwood szakadékon keresztül szépen integethet a sok kocsiban ülő elképedt utasnak. Azért ez se semmi jelenet. De persze nem miatta van leeresztve a sorompó, hanem a vonat miatt, ami jön és mivel erősebb pozdorjává zúzza a DeLoreant. Sose szeretem ezt látni, egy álom törik itt össze, tudom sokszor elmondták a filmek alatt, de sose akartam elhinni, hogy valóban meg fog semmisülni. Elvégre Marty feltölti benzinnel és megint visszamehetett volna Dokiért. A jelenethez két DeLoreant is felhasználtak, az egyiket kilapították, a másikat pedig ripityára robbantották.

Ebben a filmben egyetlen tárgy jelezte az idő változását, egy fénykép 1955-ből, amiről érdekes módon hol eltűnt, hol feltűnt annak a neve, aki meghalt. És egy emlék 1885-ből, ami azt bizonyította mindez megtörtént. Jah és persze a fax, amit Jennifer elhozott 2015-ből, még az előző részből. Itt végre kipróbálhatják a hőn áhított Toyotát, jön a fiatalkori Needles, és mint egy idegbeteg rocksztár túráztatja a verdáját... Marty a trilógia végére megtanulta a leckét, nem kell minden barom heccelésének felülni. Ettől még nem lesz valaki gyáva.

Az utolsó jelenetben kénytelen beavatni barátnőjét, akit pedig elkábítottak, meg hazudni is készült, hogy csak egy álom volt az egész és aztán ebben a hazugságban élte volna le vele az életét. Nyilván amikor a nő a fiatalkori Jenniferbe is belefut, és elájul, akkor megint hazudott volna neki. De ez mindegy is, hiszen kezdetét veszi a csilingelés, és egy hihetetlenül logikátlan, de mégis fantasztikus jelenetben - a műszerek előbb jelzik a vonatot, minthogy az materializálódna - megérkezik Doki a csodavonattal, ami nekem már kicsit sok. Hát igen van ami már nekem is sok, egy gőzzel működő, repülő vonat, az bizony sok.

Ebből is látszik, hogy milyen lutrinak tette ki Marty életét a Doki. Amikor ő érkezett bezzeg fél percen belül jött egy vonat: Marty nyugodj meg a híd már meg lesz építve 1985-ben... no persze lehet épp akkor jön arra egy száztonnás szerelvény, ami halálra zúz... Esküszöm Doki helyenként a tér-idő kontinuum miatt jobban aggódott mint Marty életéért. De a lényeg, most nem jön vonat, és el tudunk búcsúzni, majdnem öt percen keresztül. Hogy megismerjük a világ két legirritálóbb és leghülyébb nevű gyerekét, Gyulát, és Vernét, - a szinkronban felcserélték, pedig Verne, akinek hülyébb neve van, a sokkal ijesztőbb kölyök.

És miután mindenki elbúcsúzott, és már kiírják a Vége feliratot is, hogy elejét vegyék a spekulációknak, hogy lesz e újabb rész, és én is legalább ötvenszer megnéztem csak ezt a  részt... Meglátom egy elemező videóban, hogy miközben Doki beszél a kis Verne kb. olyan fejet vág mintha ő lenne az Ómenből Damian, integet Jennifernek, hogy jöjjön csak fel hozzá, és a kukijára mutogat???? És ezt egyetlen egyszer se vettem észre? És ezt benne hagyták a világ egyik legjobb trilógiájában? És ezt Zemeckis nem vágta ki? És ezt a stábból SENKI nem szúrta ki? És nem tudták kitakarni? És nem tudták újra felvenni? Más szögből, más kamerabeállásból? Nem tudott az ILM a kezébe rajzolni valamit, egy Verne regényt esetleg, amit fogott volna maga előtt?

Ép ésszel nem tudom felfogni. Állítólag azt mutogatta, hogy pipilnie kell - nyilván sokáig kellett egyhelyben állnia, de akkor is, hát ilyesmit benne hagyni a filmben? Ezt nem akarom elhinni, vagy fél napig röhögtem újra, meg újra, amikor először megláttam. Betettem ide a videót, 2:40-től kezdődik a móka, de előtte is jó dolgokat mondanak úgy en bloc az egész trilógiáról.

 

A film utóélete -

Még ez a rész is 243 milliót hozott, ami a legkevesebb a három rész közül, de Zemeckis elmondása szerint folytatást nagyon nehéz csinálni, ugyanis mindenkinek a fejében pontosan meg van egy kép, milyennek is kell annak lenni. A Rotten Tomatoeson 74%-on áll, ami pontosan 11%-al több mint a második részé, és 22%-al kevesebb mint az első részé. Elég egy jó westernt készíteni és az amerikai kritikusokat kenyérre lehet kenni. Alan Silvestri zenéjét ismét dicséret illeti, ugyanis nagyon jól hangszerelte át a főtémát, hogy westernes legyen, kicsit mintha nyúlt volna a nagy klasszikusoktól, pl. a Hét mesterlövész tökéletesen kihallatszik, de, ennyi kellett ide. Ami a lényeg, megkülönböztethető a zenéje a másik két résztől, és így önálló ízt kap, holott a főtéma ugyanaz maradt. Az albumot még 1990-ben kiadták.

Ezen felül a filmhez felkérték a ZZ Top-ot is, hogy készítsen egy nótát, ez lett a Doubleback, ami legalább olyan jól sikerült, mint öt éve a Power of Love - ami Needles kocsijában szól -, és jelzi, hogy a 90-es évek visszafordíthatatlanul megérkeztek. A klipet előbb láttam, mint magát a filmet, és onnét ismerősek voltak a karakterek. Ha valami nagy hiányossága a második résznek, akkor az az, hogy nincs egy ilyen frankó betétdala, ami aztán a stáblista alatt is szólhat. A ZZ Top egyébiránt a filmben is szerepel, ők alakítják a táncos mulatság alatt zenélő... zenészeket, de hiába szakállasak, legalább annyira kilógnak a filmből, mint ZZ Top a Back to the Future 3-ból. Zenéjükkel nagyon jó hangulatot csináltak amíg ott voltak, gyakran segítették a stáb fáradalmait kipihenni. A filmhez írt nótán kívül a korabeli muzsikákat is ők játsszák, mint az Ó te drága, Clementine, vagy a Turkey in the Straw.

A filmnek három úgynevezett RIDE parkot is építettek. A Floridai 1991-ben, a Kaliforniai 1993-ban nyitott de mindkettőt bezárták 2007-ben. A Japán 2001-ben nyílt, és aki akar, oda még ellátogathat, egészen 2016 február 28-ig, Tehát van rá még négy hónapja. 1991-ben a CBS egy animációs rajzfilmsorozatot készített, ahol néha Lloyd emberi mivoltában is feltűnt. A sorozat 26 részt ért meg, nem ígérem, hogy tartok belőle bemutatót, mert meglehetősen bugyutácska, és sajnálatos módon nem Martyra fókuszál, hanem Vernére meg Gyulára. Nálunk ráadásul nem is vetítették, idáig azt se tudtam, hogy volt belőle rajfilm is. Itt ráadásul az időgép már téren keresztül is utazik. Nyilván nem volt nagy siker, különben száz részig tuti nem állnak meg. Pedig még egy hétrészes képregényt is rajzoltak hozzá.

Készültek játékok is, az első részé még csak Commodore 64-re jelent meg 1985-ben a második részé 1989-ben Nintendora, majd 1990-ben a harmadik részt végre kiadták PC-re. Lett egy árkád verzió is, de igazából nem nagyon használták ki a témát, egészen 2010-ig nem is jelent meg semmi egyéb. Nyilván a 25. évfordulóra vette meg a jogokat a TellTale. Ez utóbbi kalandjáték lett, így várható róla egy ismertető, mert nagyon jó kritikákat kapott, valamint ennél is fontosabb, hogy egy ideje már tesztelem.

 

A DVD kiadásról -

Az első DVD kiadás 2002-ben jelent meg, majd 2007-ben ezt követte a Blu-ray, 2010-ben a 25 éves, és most pár napja a 30 éves kiadás. Nálunk az első verzió jelent meg. A specifikációk ugyanazok mint az előző részben tárgyaltnál, még a cseh hangzást is megkapjuk. A menü igazodik a westernes témához, és ez is mozog. Az érdekességek az extrák lesznek ezúttal is, ami viszont még soványabb mint a kettes lemezen. Kommentárt ne is várjunk, a korabeli werk rajta sincs - az eredeti kiadáson ott van -, csak a 2002-ben készített negyedórás kisfilm - vagy a szétvágás előtt három negyedórás dokumentumfilm, mert legalább annyit beszélnek az első két részről is, szóval lehet csak a jobb hely kihasználtság miatt vágták háromba.

61pvju_18nl.jpg

Kapunk egy percnyi vicces jelenetet, a kivágott jelenetet, ahogy megölik Stricklandet, nagyjából ötven fotót a forgatásról, és a színészekről, valamint az eredeti mozielőzetest - és milyen jó, hogy megnéztük A magányos lovast, legalább tudom, hogy a Tell Vilmos is egy újabb utalás az egykor népszerű amerikai western sorozatra -, és egy ajánlót, hogy vegyük meg az E.T.-t hát kurvára nem fogom megvenni az E.T.-t mert még ma is beszarok tőle. Továbbá három storyboard-végső jelenet összehasonlítást is végignézhetünk, egyik az indián támadás, a második a párbaj a főtéren, a harmadik pedig ugyan mi más lehetne, mint a nagy vonatos finálé. Érdekesek ezek a storyboardok, lehet nálunk is kötelezni kéne rá a filmeseket, egyből megugrana a grafikusok melója.

A szinkron ugyanolyan amilyen volt, itt már sok eltérés nincs az előző részhez képest, ha szeretitek a szinkront az eredetit ajánlom, a DVD-n ugyanis az új - értsd: pocsék - van. Vagy nézzétek angolul, a harmadik részre egész megkedveltem Fox és a Lloyd eredeti hangját, utóbbié nagyon idegenül csengett elsőre.

És akkor egy kis statisztika a végére. A DeLorean összesen 15-ször utazik a három film alatt, 570 évet oda és vissza, minden egyes időzónából található rajta alkatrész amikor megsemmisült, a toronyóra hetven év, két hónap, hét nap, két óra, és négy percig járt folyamatosan. A DeLorean 71 évet öregedett, Marty 14 nappal, három órával, és 27 percet, Jennifer viszont hét óra, huszonhat percet fiatalodott. Én pedig több mint egy teljes napot töltöttem csak és kizárólag a filmek újra meg újra nézésével, - hatszor az első, háromszor a második és a harmadik - nem számítva extrák, kisfilmek, és a YouTube érdekesebb videóit.

Összességében jól szórakoztam, amit én Zemeckistől megtanultam ez alatt a három hét alatt, hogy ha egy ember mond valamit a munkádra, azzal nem kell törődni, mert véleménye mindenkinek van, de csak egy. Ha valamit ketten-hárman mondanak, abban lehet valami, ha viszont ugyanazt mondják újra és újra nagyon sokan, akkor azon érdemes elgondolkozni. Doki pedig azt tanította... de hiszen tudjátok: "A sorsotok nincs megírva előre. Senkié sem. A sorsotokat magatok irányítjátok, úgy csináljátok, hogy jó legyen."

Nos lassan nekem is el kell búcsúznom, Isten veletek, drága olvasóim. Megértő, kedves és hűséges társaim voltatok ezen az utazáson, örömömre szolgált, hogy a FilmBookot választottátok az elmúlt napokban, hetekben. Megőrzöm majd építő hozzászólásaitokat, kiegészítéseiteket, és valahányszor majd egy újabb ismertetőre szánom el magam, igyekszem ezeket szem előtt tartani. Barátotok, az internet szövevényében, Scal.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

UI: Nem szívesen rontom el a kedvét senkinek így a végére, de mivel szándékosan nem beszéltem erről az első két rész során, nem tudom most kihagyni. Foxnak ugyanis 1990 az utolsó jó éve, 91-ben behívják a dokik és közlik vele, hogy fiatalkori Parkinson kórban szenved. Egész egyszerűen annyira igazságtalannak érzem ami történt vele, hogy azt nem tudom szavakban kifejezni. Bizonyára banálisan hangzik, mert nagyon sok hétköznapi emberrel is történik szörnyűség, de őket nem ismerem, Foxtól pedig kaptam valami jót, ezt a három filmet mindenképpen. És általában követem a színészek életét, akiket bírok, és tudom külön kéne választani a karaktert a színésztől - de hiszek is abban, hogy általában egymásra találnak - és Foxról soha nem hallottam semmi olyat, amiért megérdemelte volna ezt.

Persze senki nem érdemli ezt, de Fox egy annyira jóravaló és kedves ember, az egész lényéből ez árad, akárhol nyilatkozik, ezt az ember nem tudja hosszútávon titkolni. Az is szörnyű, ami Reevessel vagy Walkerral történt, de Reeves balesetet szenvedett, Walkernek meg legalább gyors halála volt. Fox pedig ezzel él immáron huszonnégy éve. 1997-ig még el tudta titkolni, de aztán egyre jobban átvette a testén a mozgáskoordinációs zavar, és mostanság már egy interjú erejéig se nagyon tud nyugton maradni. Éppen ezért egyik szemem sírt, a másik meg nevetett amikor most a Marty McFly nap alkalmával láttam vele  asok interjút. Tudom, hogy alapítványt hozott létre, de úgy tűnik akármilyen gőzerővel kutat, ő ezt már nem tudja legyőzni, egész egyszerűen vannak gyógyíthatatlan betegségeink, amik ellen nincs orvosság - talán csak a jövőben.

Ennek ellenére mai napig nem adta fel, bár az első években az alkoholizmusba menekült, de végül a családja segített neki. Ráadásul pont a Vissza a jövőbe III forgatásán halt meg az apja, cserébe megszületett az első fia. És annyi barmot látok mai napig kommentelni a különböző videók alatt, hogy miért táncol. Szerintem aki a FilmBookot olvassa, az tisztában van vele, hogy milyen az állapota, de ha mégis innét hallottál volna erről először, hát akkor tudd, hogy ezért. Nincs a filmszakmában még egy ember, akit ennyire sajnálnék azért, ami történt vele.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jerryco 2015.10.26. 09:22:25

Nem úgy értette a doki, hogy a DeLorean elektromos, mint a mostani kocsik is, hogy lemeríthetik az akkut, mert elektromosak, de a motort benzin hajtja, míg a flukszuskondenzátorhoz kellett plutónium, majd szimpla szemét.

Terézágyú 2015.10.26. 09:58:08

"hanem a vonat miatt, ami jön és mivel erősebb pozdorjává zúzza a DeLoreant."

Mondjuk azért ennyire kis darabokra nem igazán lehet törni egy autót...

Még ha a motorblokkot ki is vették belőle...

Meg aztán a vonat fékezés nélkül elment? A masiniszta nem jelentette rádión? Nem ment ki azonnal a vizsgálóbizottság a roncsokhoz???

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2015.10.26. 10:22:12

Pár extra infó:
- A bányából november 14-én szedik ki a Deloreant, és november 16-án indul vele Marty 1885-be. Nem is az időgép megreparálása az irreális 2 nap alatt, hanem egy 70 éve álló autó mozgásképessé tétele és a futóművének megemelése.
- Miért nem szívták le a benzint a bányába tett Deloreanből: mert már nem volt benne. Ha te 70 évre leraksz egy autót, akkor nem az az első, hogy eltávolítasz belőle minden létező folyadékot?
- Mint az első hozzászóló írta, az elektromos meghajtást az időgépre értette a doki, nem a Deloreanre. A plutónium állítja elő az energiát az elektromossággal működő időgép számára, de a kocsi mindig is benzinnel ment. Lásd a villámcsapás előtt 1 perccel, amikor hiába önindítózik Marty (elektromotornál nem lenne szükség erre).
- Szerintem a 3 film leggázabb része, hogy ugyanaz játsza Maggie-t és Lorraine-t. Mekkora baromság ez, hiszem vérségileg semmi köze egymáshoz a két nőnek. Mondjuk az is ciki volt, hogy MJF játszotta a saját lányát.
- "Abban sem vagyok biztos, hogy bármikor bármilyen mozdonyt fával fűtöttek volna szén helyett": abból kiindulva, hogy arrafelé tégla helyett fából építették a házaikat, inkább a fával való fűtésre fogadnék.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.10.26. 10:23:54

Szerintem is ez a leggyengébb rész, itt már érezhetően kezdtek kifogyni az ötletekből, emiatt jött a képbe a doki erőltetett szerelmi szála. A benzin elfolyása tényleg elég banális ok az ottragadásra, gondolom ezért is fejelték meg az elosztó kipurcanásával. Ami nekem még elég meredek volt utoljára megnézve, hogy Clara lazán lefutja a távot a vonattól a doki műhelyéig.

Terézágyú 2015.10.26. 10:30:47

@Szabi DMC:
"- Miért nem szívták le a benzint a bányába tett Deloreanből: mert már nem volt benne. Ha te 70 évre leraksz egy autót, akkor nem az az első, hogy eltávolítasz belőle minden létező folyadékot? "

ott a pont :))
Csodálom, hogy ezt az érvet még senki nem hozta elő :)

De azt már mondták, hogy 1888-ban azért már nem volt olyan távol a autós korszak (Benz már két éve autókázott Németországban), illetve a benzin lepárlása sem ördöngösség ekkor - pláne egy ilyen zseni számára, mint doki.

Terézágyú 2015.10.26. 10:33:34

""Abban sem vagyok biztos, hogy bármikor bármilyen mozdonyt fával fűtöttek volna szén helyett": abból kiindulva, hogy arrafelé tégla helyett fából építették a házaikat, inkább a fával való fűtésre fogadnék. "

Hát, a szeneskocsi, bizony "fás"-kocsi volt :)

wiki:
"A gőzmozdonyok tüzelőanyagaként feketekőszén, barnakőszén, szénpor, fa, tőzeg, könnyű fűtőolaj, vagy nehézolaj, az ún. pakura szolgálhat."

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.26. 10:43:59

@Jerryco: de ezt az első két részben egyszer se mondták, pedig Marty konkrétan rá is kérdez. Szal nekem csak ezért furcsa, de ha benzines akkor jön a következő probléma.

@Terézágyú: na látod ez is érdekes, meg az is, hogy Doki honnét tudta Jenniferék mikor jönnek vissza roncsokat szemrevételezni? :D

1885-ben járunk

de az tényleg furcsa, hogy Doki ne lenne képes benzint előállítani

@Szabi DMC: ha Doki leszívta a benzint, akkor hová tette? de mondjuk ebben van logika (bár ezen a fanok azóta vitáznak mióta van internet)

igen ez nekem is eszembe jutott, hogy Lorraine esetében volt értelme Thompson szerepeltetésének, de itt? hát nem nagyon, de még csak nem is a színész a gond, hanem az egész szerep, mi szükség volt rá? egyetlen poén miatt

igen, ez is igaz, de a fa nem ad akkora fűtőértéket mint a szén, sokkal többet kell belőle elégetni ugyanakkora gőz kifejlesztéséhez, de ennek nem néztem utána, lehet volt ilyen is

@Lazók György: kipurcant az elosztó? jah tényleg, amire Doki mondja, hogy egy hónap mire megjavítja - na ennyit értek a kocsikhoz, de ez egy fokkal már valóban jobb

Terézágyú 2015.10.26. 10:48:59

@scal:
"1885-ben járunk"

Izé :)))
Szóval akkor Benz egy év múlva autót épít Németországban :)

Terézágyú 2015.10.26. 10:53:45

@scal:
"ha Doki leszívta a benzint, akkor hová tette?"

nyilván kiöntötte, vagy eleve kiengedte...

"amire Doki mondja, hogy egy hónap mire megjavítja"

Valójában, miután elintézték Tannent (és elmúlt a "fegyverrel lelövés" réme), utána már nem kellett volna sietni a vonathoz. Akkor már ráértek volna az egy héttel később induló szerelvényt felhasználni.

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2015.10.26. 11:12:33

@Terézágyú: Sőt, adhattak volna 200 dollárt meg pár üveg whyskey-t Bufordnak, és akkor végképp nem kellett volna sietniük. De ha minden reális és logikus lenne a filmekben, pont olyan unalmasak lennének, mint a mindennapi élet :)

Bennem az is felmerült, vajon kivel és mikor alapított családot Buford, mert ugye Biff az ő leszármazottja.

Terézágyú 2015.10.26. 11:14:48

@Szabi DMC:

"Bennem az is felmerült, vajon kivel és mikor alapított családot Buford, mert ugye Biff az ő leszármazottja. "

:))))))))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.26. 11:20:12

@Terézágyú: de miért öntötte volna ki? egy üzemanyagot amit fel se találtak, ritka kincs, ez már olyan fokú felelőtlenséget feltételezne, hogy egyáltalán nem a tudomány emberére vall

de basszus ez is igaz :D vagy egy olyan sínen meghajtani a kocsit ami nem a szakadékba vezet, persze vonatrablásért akasztás jár, Dokiból nyilván outlow lett

@Szabi DMC: jaja ezen is gondolkoztam, hogy eleve volt már gyereke? vagy még ezután lett ideje légyottra, mielőtt fellógatták?

Terézágyú 2015.10.26. 11:28:13

@scal:
"de miért öntötte volna ki? egy üzemanyagot amit fel se találtak, ritka kincs, ez már olyan fokú felelőtlenséget feltételezne, hogy egyáltalán nem a tudomány emberére vall"

Nem tudom. És ott a fából készült házban tartani x liter benzint biztonságos? Körötte csupa faház, meg néha lődöznek is...
Miben is tárolta volna? Tudott szerezni fémkannát?
Mennyire volt tele egyáltalán a tank??? Hány literről beszélünk?

Mellesleg: amikor repült a kocsi, akkor mi vitte előre?...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.26. 11:51:39

@Terézágyú: ha piát lehet tárolni üvegben, benzint is, annyi literről, amennyi pont elég felgyorsulni 88 mérföldre :D

az ami a kerekekben van propulson meghajtás ;)

ne védd a forgatókönyvírókat, elbaszták, nem kicsit, nagyon :D

Terézágyú 2015.10.26. 11:57:43

@scal:
"ha piát lehet tárolni üvegben, benzint is, annyi literről, amennyi pont elég felgyorsulni 88 mérföldre"

Na jó, de ő úgy gondolkozott, hogy erre többet nem lesz szükség, mert nem látja viszont az időgépet - vagy ha igen, akkor tele lesz tankolva...

Mellesleg: az 1955-ös amerikai benzin jó volt az 1985-ös kocsiba? :) Az amcsiknál ez se változott (mint ahogy a videókamerát csatlakoztatni lehetett a harminc évvel korábbi tévéhez...)

Mellesleg2: az sincs megmagyarázva, hogy miért kell egyáltalán ilyen sebességgel haladnia az időgépet szállító kocsinak? Mit ad hozzá a gyors sebesség az egészhez?....

"ne védd a forgatókönyvírókat, elbaszták, nem kicsit, nagyon :D "

Nem védem, csak jár az agyam... :) Ha már ilyen szemmel nézzük ezt a filmet :)

Terézágyú 2015.10.26. 12:02:13

A szakadékba ZUHANÓ kocsi átlépte volna (önmagától) a 88 mérföldes sebességet? :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.26. 12:51:50

@Terézágyú: baszki apám nem tudós, és egy levágott drótvéget eltesz, ismerős? :D azt jobban elhiszem, hogy leszívta és felhasználta valami idióta kísérlethez :D

a videokamerát szerintem meg tudja oldani egy tudós, ahogy egy mai monitort, egeret is lehet csatlakoztatni egy 20-25 évvel korábbi számítógéphez, a csatlakozó más, de a kábelek ugyanazok

a benzin meg szerintem marha keveset változott alapjaiban ugyanaz

szal ezek számomra nem ilyen kardinális kérdések

szerintem a sebességet nem kell magyarázni, az indítja be az eseményeket, a Fluxus Kondenzátor csak az energiát kapja a plutóniumtól, de annak intenzitása csak akkor lép működésbe, ha a megfelelő sebességen kapja mindezt

mit értesz a zuhanó kocsin? O.o melyik zuhant? mármint ha belezuhant volna?

Terézágyú 2015.10.26. 12:57:26

@scal:
"baszki apám nem tudós, és egy levágott drótvéget eltesz, ismerős? :D azt jobban elhiszem, hogy leszívta és felhasználta valami idióta kísérlethez :D"

:)) na, akkor ez történt :)

"a videokamerát szerintem meg tudja oldani egy tudós, ahogy egy mai monitort, egeret is lehet csatlakoztatni egy 20-25 évvel korábbi számítógéphez, a csatlakozó más, de a kábelek ugyanazok"

Hát éppen ez az, hogy a csatlakozó más. Mégis Marty azonnal összedugta a tévével a kameráját... Nem kellett csinálnia semmit...

"a benzin meg szerintem marha keveset változott alapjaiban ugyanaz"

Alapjaiban igen, de nem mindegy, hogy egy autóba 98-as szupert, vagy 86-os oktánszámút töltesz-e a kocsiba...
Pl. Magyarországon tudtak volna szuperbenzint tölteni 1955-ben egy Deloreanba...? :)

"mit értesz a zuhanó kocsin? O.o melyik zuhant? mármint ha belezuhant volna? "

Hát ha nincs ez a mozdonymegoldás, hanem egy szakadékba lökték volna a kocsit... zuhanás közben elérte volna a 88 mérföldet... :)))))
Mondom, hogy megindult az agyam.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.26. 13:22:52

@Terézágyú: azt nem lehet látni, hogy azt a kábelt dugta e össze, lehet Doki adott neki egy átalakítót, és Martynak már csak össze kellett dugnia

ezt Doki is mondja, csak valami hegyről vagy honnét akarja legurítani

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.10.26. 13:53:07

Scal megint azt csinálja, mint korábban. Két teljesen eltérő mérce szerint értékel. Hol tudomásul veszi azt, hogy ez egy film, hol meg nem. Félelmetes, hogy képtelen erről leszokni...

Az elektromos - benzines kapcsolatot és hosszútávú tárolást már elmgyarázta más is...

A mozdonyokat meg hol fával hol szénnel fűtötték, attól függően, hogy mi volt és mi kellett. (Teljesítmény sűrűség miegymás...) A berakott izénk meg az alap fűtőanyag MELLETT dolgoztak, a doki ezt mondta.

Szóval scal néha nem ártana még jobban figyelni. Ha az ember már kritikust játszik, akkor adjon magára. Főleg, ha helyenként elég arrogánsan teszi.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.26. 15:32:43

@molnibalage: mert helyenként igazolja önmaga logikáját, helyenként meg totál idegenként viselkedik és nem tartja be azokat a szabályokat amiket felállított

nem értem ebben mit olyan nehéz megérteni... ez nem két mérce, ez a belső logika megléte, vagy annak hiánya

lehet ezt mondta, de ki pakolta a kazánt? miközben Marty a kocsiban volt, a Doki meg épp mászott kifelé, egyszer megrakták, bedobják a turbótüzelőt, aztán totál fölöslegesen viszik magukkal a fáskocsit

dehogy vagyok arrogáns, a rád való tekintettel kivettem az Elizabeth Shue itt is egy rakás szar mondatot ;)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.10.26. 15:42:59

@scal: A mozdony mögötti cucc lekapcsolása sanszosan nehezebb vagy akár lehetetlen is, mert a mozdonnyal koherens egységet alkot. Nézd meg a Google-t, alig van olyan fotó, ahol a mozdony mögött nincs olyan. Mivel minden mozdony adott mennyiségű főtőanyagot használ, ezért sanszosan saját maga mögött a hozzá tervezett cucc van. Hosszabb utakon egyébként még ezen felül egy külön kocsiban is vittek fát régen és útközben pakolták.

Senki nem tervne olyan mozdonyt, ami anélkül üzemel, mert senki nem arra méretezi, hogy már egy felfűtött mozdonnyal menjen 3-4 mérföldet...

Megkérdezzem vasutas fan oldalon?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.26. 17:32:12

@molnibalage: azt a betyár mindenit összeakadtam egy mozdonyszakértővel :)

de okés, ez amúgy is csak ilyen látszat kötözködés a film szempontjából sokat nem oszt szoroz, mint ahogy az sem hogy mivel fűtötték

isten ments, pár hete voltam a vasútparkban majd megnézem a fotókat, de igen végül is azon is agyaltam, hogy lehet nem is lehet lekapcsolni, hiszen közel kell legyen, bizonyos mozdonyokhoz eleve építettek egy részt

a benzin leszívást is elfogadom, meg a félrerakást, kiöntést, elpárolgást - pl mi van ha épp kifogyott Doki kocsijából? :D

engem egyedül a benzines kocsi ami nagyon zavar, mert Marty 3 rész után meglepődik azon, hogy mindig is benzinnel ment? szóval ez nekem akkor is légbőlkapott

erről én egyáltalán nem vagyok meggyőzve,

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.26. 17:40:01

@molnibalage: jah még valami egyáltalán ne vedd magadra a stílusomat, én már csak ilyen vagyok (lehet nem sok mindent olvastál tőlem eddig)

más az amikor írok egy filmről általánosságban, és más az amikor előveszek egy klasszikust, amiről MINDENT leírtak már, maximum nem ennyit és nem egyhelyen egyszerre

ilyenkor akaratlanul is elkezdek kötözködni a filmmel, mert egész egyszerűen annyiszor láttam már, hogy feltűnnek az apróságok is, persze, hogyha a film nem érdemli meg akkor nem nagyon kérek rajta számon semmit

azonban a harmadik rész szerintem SOKKAL gyengébb mint az első kettő, és eleve azok húzzák magukkal ezt - a bántást maximum azért érdemli meg, mert a középsőt igazságtalanul lehúzták a kritikusok (leginkább mert nem igazán értik)

de ha még a kötözködéseket is kiveszem az írásból, fele ennyit se írtam volna :)

szóval nem ellened szól, egyszerűen szeretek az ördög ügyvédje lenni :D ha te történetesen az ÉN álláspontomon lennél, teljesen bizonyos, hogy rögtön a a Te nézőpontodat vallanám, csakhogy lehessen vitatkozni

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2015.10.26. 21:07:30

Hát nem sok értelme van egy időutazós film alatt engedélyezni a kommenteket :) Szerintem az a lényeg, hogy az első 5-10 alkalommal, amikor megnézte az ember a filmet, akkor fel sem tűntek neki ezek logikátlanságok. Mert ugye lenyűgözte a film maga.

Akkor most vegyük pl. a legutóbbi Die Hard filmeket, ahol az egyszerű zsaruról hirtelen kiderül, hogy szükség esetén tud repcsit vagy helikoptert vezetni, meg hirtelen lesz egy lánya, a következő részben meg a semmiből lesz egy fia. De a dögös orosz csaj is simán elboldogul a világ legnagyobb teherszállító helikopterének vezetésével. Na az ilyen ökörségekhez képest a Vissza a jövőbe egy logikus láncszemekből felépített, hihető sztori :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.26. 21:27:36

@Szabi DMC: na ne keverjük a helyszínt a tejszínnel, a Vissza a jövőbe Trilógiához képest a Die Hard 4-5 pláne az öt, nem is mérhető. és mindaddig senkit nem érdekelnek a logikátlanságok míg a filmek jók.

Itt se érdekel, de itt van értelme beszélgetni róla, egy DH5 esetében kurvára nincs értelme erre időt pazarolni :D Az egy rakás szar ennyi.

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2015.10.26. 22:36:04

@scal: ez így van, csak azt akartam kiemelni, hogy nem a hibák száma minősíti a filmeket, hanem hogy már a film első nézése közben felvisít az ember a kilógó lólábak miatt, vagy csak a sokadik megnézés után kezd el morfondírozni.

Egyébként John McLane király csávó, csak szar forgatókönyveket kap :)

szófogadatlan prókátor 2015.10.26. 22:39:57

Sziasztok!
Tiszteletem a cikk szerzőjének! Alapos, türelmes, toleráns. A filmek, a három rész nekem is örök kedvencem. Gyerekként is imádtam az egymásra építettségét, a gyönyörű logikát, az utalásokat, amitől nem lehetett elégszer megnézni a filmet, mindig feltűnt egy újabb összefüggés. A fás kocsit viszont sosem értettem. Ha le lehet, kapcsolni, ha csak ki lehet pakolni, de útban volt, felesleges teher volt. Egy dolgot szeretnék még hozzáfűzni, kedves scal! Nekem doki személyiségében mindig is ott volt a tanár, aki tudja a választ, de a tanítványával akarja kimondatni, és szerintem ez megmagyaráz több felvetésedet is. És még egy utolsó: én nem tudok sorrendet állítani a részek között, az utalások miatt gyönyörű az egész, és pont ezért nem értem miért mondod, hogy a harmadik rész sokkal gyengébb.

¿Qué tapas hay? 2015.10.27. 00:06:53

Jól összeszedett cikk ez, csak a benzinen való rugózás egy kicsit túl lett lihegve. Másrészről meg ilyen részletességgel kár a tudományos alapjait boncolgatni ezeknek a filmeknek. Mert akkor ezeknél nyilvánvalóbb anakronizmus a Twin Pines Mall parkolójában végzett első kísérlet.

A gőzmozdony esetében én logikusan lekapcsoltam volna a szerkocsit, amennyiben a teljesen vízzel feltöltött kazánban lévő vízmennyiség elég a mozdony felgyorsításához 88 mph-ra. Persze ez csak elméleti számítás, mert ezekkel a hajtókerekekkel a mozdony sose gyorsult volna fel 88-ra, mert az ahhoz tartozó fordulatszám mellett a gőzhengereket nem lehetett volna frissgőzzel feltölteni a tolattyú rövid nyitvatartási ideje miatt. Szóval akárhogyan is, a műszaki elemezgetésnek itt nem sok értelme van.

2015.10.27. 06:14:41

"Itt végre kipróbálhatják a hőn áhított Toyotát, jön a fiatalkori Needles, és mint egy idegbeteg rocksztár túráztatja a verdáját..."

Talán, mert Flea valóban rocksztár :-DDD

Nekem két kérdésem lenne a trilógiával kapcsolatban.

1.) Honnan tudták, mikor csap bele a villám a toronyba? Persze, 22:04-kor. De azt honnan tudták, hogy másodpercre pontosan mikor? Mert ugye másodpercre pontosan kellett időzíteni a DeLoreant... Nyilván nem az óra mutatta, mert a mutatója percenként ugrott, és nem folyamatosan haladt.
2.) A professzor szerint ugye alternatív idősíkot hozott létre Biff az autó ellopásával. Ha jól emlékszem, utal rá a professzor, hogy ha elvarrják azt a szálat, akkor az az idősík megszűnik. Ha ez így van, akkor hogy is van ez a dolog a tornácon alvó Jenniferrel? Ő nem a saját idősíkjában alszik. Tehát, mivel Martyék megjavították, amit kellett az időben, Jennifer alól megszűnik az az idősík. Akkor hogy kerül a helyes idősíkba? (Azt most hagyjuk, hogy a harmadik rész végén eleve nem a "helyes" idősíkba kerül vissza Marty, mert ugye az első rész végére megváltozott a McFly család státusza - ami szerintem is némileg kifogásolható, azért minimum, mert George McFly egy irritáló majom.)

Amúgy ez a rész mindenképpen jobb, mint a második, bár Lea Thompson nem tudni, mit keres a filmben (de legalább nincs olyan gagyi maszkja, mint általában a trilógiában), a ZZ Top is annyira hiányzott belőle, mint csokoládéból a spenótos töltelék.
Hm. Azért az első rész az igazi...

Terézágyú 2015.10.27. 08:39:23

"de sose akartam elhinni, hogy valóban meg fog semmisülni. Elvégre Marty feltölti benzinnel és megint visszamehetett volna Dokiért."

Aligha. Kivel szereltethette volna vissza a kocsi rendes kerekeit? Itt már nincs doki...

Hogy magyarázta volna meg egy sima szerelőnek, hogy miféle Delorean ez, miért lett sínautó, mért van rajta Mr. Fusion, az elején meg a tranzisztorok...

(Mellesleg: azok a tranzisztorok kibírták kétszer is az időutazást?... Nem fagytak meg/nem égtek el...?)

Terézágyú 2015.10.27. 08:44:59

@Tralfamador75:
"De azt honnan tudták, hogy másodpercre pontosan mikor? Mert ugye másodpercre pontosan kellett időzíteni a DeLoreant..."

Kellett volna... de eleve az a felhúzós óra aligha volt másodpercre pontos... Meg az önindító is lefulladt, tehát eleve késve indult el.
Mázli.

Terézágyú 2015.10.27. 08:48:04

@Tralfamador75:
"Ha ez így van, akkor hogy is van ez a dolog a tornácon alvó Jenniferrel? Ő nem a saját idősíkjában alszik."

Mellesleg nem alszik, hanem elájult. Bármikor magához térhetett volna...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.27. 10:40:33

@szófogadatlan prókátor: szia, köszi a laudációt!

érdekes ez a felvetés, mármint hogy a diákkal mondatná ki a megoldást - én inkább azt érzem ő miközben Martynak a nézőnek is magyaráz, Marty folyvást olyasmiket kérdez ami a nézőt is érdekli, megnyugtatja

vannak filmek ahol nagyon nehezen tudok különbséget tenni egyik és másik rész közt, pl az Indiana Jones 1-3 közt nagyon nehéz

a Vissza a Jövőbe kapcsán az 1-2 ilyen, a hármas érezhetően rosszabb, persze összességében jó csak az első kettőhöz mérten marad el, a már felsorolt üresjáratok, ötletek hiánya, és az egyre inkább kiütköző logikátlanságok miatt

@¿Qué tapas hay?: ez igen :) ebbe még bele se gondoltam, hogy alapjaiban, fizikailag képtelenség

@Tralfamador75: ezt sokan kérdezik, szerintem a PONTBAN 10:04 az azt jelenti, hogy amikor ráfordul a 04-re, vagyis abban a pillanatban - ahogy ez látszik is -, nem a köztes 60 másodpercben

a második kérdésedre a választ a ripple effektus adja meg amiről Doki magyaráz is, ami egybefésüli a különböző síkokat

@Terézágyú: egy kerékszerelés talán csak nem olyan nagy gond, bármelyik autószerelő megcsinálta volna, egy sima szerelő nem kérdez, kapja a pénzt oszt dolgozik

igen az igaz, hogy semmi se úgy megy ahogy kéne, mégis mp-re pontos minden

azt miért nem kérdezi meg senki, hogy Dokit miért nem vágta agyon az áram? :D

Karvaly 2015.10.27. 10:49:26

A benzinek (legalábbis a mai adalékoltak) fél év alatt képesek szétválni, leülepedni, és kiadós pucolásig eltömíteni az injektort (vagy karburátort) - hosszú idejű tárolásnál le kell engedni, és homogén anyaggal (pl. petróleummal) feltölteni, hogy ne oxidálódhasson (nincs szórakoztatóbb, mint egy rozsdás tank miatt folyton leállni - tudom, a maiak már műanyagból vannak), a műanyag csövek, tömítések pedig ne száradjanak ki.
Én abban sem bízom, hogy a szervófolyadékok kibírnának hetven évet.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.10.27. 10:54:21

@scal: Értem én. Az én stílusom is olyan amilyen, nem egyketten mondták már. :)

Jerryco 2015.10.27. 11:06:22

@Terézágyú: Benzint el lehet tárolni, hiszen már ott volt a fémből készült frisbie tálca, vagy a masszív köpő csésze a kocsmából, így biztos találtunk volna a kisvárosban tejes ibriket és hasonlót annak a pár liternek, ami még benne lehetett a kocsiban az akciók után.

Jerryco 2015.10.27. 11:09:19

@scal: Azért nem mondták, hogy benzines, mert e-vi-dens. :) 1985-ben egy DeLorean benzinnel ment. Gondolom, a dokinak elég fejlesztés volt az időgép, a motorral már nem keccsölt annyit.

DeLorean, Lorraine, ezt is jól kitalálták. Végül valamilyen formában csak utalnak rá, hogy Marty bejut anyuba... :)

Jerryco 2015.10.27. 11:16:57

@Szabi DMC: Nem a semmiből lett lánya és fia. Az első részben Holly hazatelefonál és világosan látszik egy kislány a telefonnál, egy kisfiú a háttérben és Holly megjegyzi: - Itt meg az anyukád beszél. Később közös fotó az irodában, Anya, apa, gyerekek.

Jerryco 2015.10.27. 11:21:40

@Terézágyú: Megfogtad a lényeget, habár, ha elájult és nem ébredt abból fel, akkor gyakorlatilag már ájulásból átment alvásba.
Te kis okos. :)

Terézágyú 2015.10.27. 11:23:46

@Jerryco:
"Megfogtad a lényeget ... Te kis okos. :) "

Köszi. És te mit szoktál megfogni?.... :-/

Jerryco 2015.10.27. 11:32:28

@Terézágyú: Sörös korsót, rézkilincset, olcsó, máskor drága kincset, nőknek csöcsét, tehén pöcsét, gyümölcsöket, üvegeket, lekvárosat, pálinkásat, reggel ilyet, este másat.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.27. 11:45:52

@Jerryco: jah ezt a Die Hardosat akartam is írni, csak már kihagyott az agyam

De Marty rákérdez benzinnel megy vagy ólommentessel, ezért nem hiszem, hogy evidens

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.10.27. 11:49:39

@scal: De az nem a kocsira, hanem magára az időgépre vonatkozik...

Jerryco 2015.10.27. 12:02:47

Biztos, kocsi, mint jármű, benzines, kocsi, mint időgép, elektromos - számláló, kondenzátor ledeinek villogása, stb. - és magához az időutazáshoz kell a plusz nafta.

Terézágyú 2015.10.27. 12:08:45

A második rész Deloreanjában három különféle erőforrás van:

1. A szabvány Delorean-motor - benzines
2. Az időgép - elektromos, ahol az áramot plutónium/villám/Mr. Fusion adja
3. Nemtommilyen motor, ami lebegteti/felemeli a kocsit és még hajtja is előre a levegőben - nemtommilyen hajtóanyag.

Magának a kocsinak 88 mérföldes sebességgel kell mennie ahhoz, hogy időutazhasson - ezt alapesetben a benzines motorral érik el, de amikor repülnek, akkor nem megy a benzines motor (vagy igen?)...

maksz 2015.10.27. 18:52:39

@Terézágyú: Nem 4 dimenzióban gondolkodsz. :) Ha el is érte volna a 88 mérföldet zuhanás közben a kocsi, Marty-nak nem sok öröme lehetett volna benne hogy a seriff helyett az 1985-ös rendőrörs emberei kotorják össze a szakadék alján ami maradt belőle.

Tom Tuttle Tacomából, Washington államból 2015.10.27. 20:28:55

Nem értem ezt az értetlenkedést azon, hogy elektromos vagy benzines a kocsi. Nekem tök egyértelmű a helyzet.
Marty legnagyobb problémája, hogy a saját összetört kocsijuk helyett mivel fognak elmenni Jenniferrel hétvégén a tavakhoz. Nincs más lehetősége, mint elkérni a Doki kocsiját. Látja, hogy abból épített időgépet. Meg is akarja kérni, de a Doki félbeszakítja, annyira izgatott az első teszt előtt. Marty megint rákérdez, a Doki mondja neki, minden kérdésére választ kap. Megtörténik Einstein időutazása, örülnek, és akkor Marty megkérdezi, hogy ólommentessel vagy közönségessel megy a kocsi. Ő a kocsira érti, mert vinné a tavakhoz, nem igazán érdekli az időgép. A Doki meg az időgépre gondol, neki az az élete.

A trilógiához visszatérve nekem az egyetlen bajom a következő. Az első részben Marty egy kedves, szerethető, bár nem túl eszes tinédzser, akit tényleg nem érdekel más, csak a barátnője, meg a terepjáró, meg a következő randi. A második részre viszont felruházták ezzel a nekem kicsit visszatetsző tulajdonsággal, hogy nem tudja elviselni, ha nyuszinak nevezik. Szerintem, máshogy is bele tudott volna állni bármelyik konfliktusba a 2-3. részben. Ráadásul MJF-on nagyon látszik, hogy idősebb lett, nem hiszem el róla hogy tinédzsert játszik.
Ja és elgondolkodott valaki azon, hogy az első részben miért nincs lőszer a Doki fegyverében, amikor jönnek a líbiaiak? Mert a harmadikban kilőtte :-)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.27. 21:10:54

@Tom Tuttle Tacomából, Washington államból: BAAAAAAAAAAAZMEEEEEEG! handsdown

hát ez apám, ez elsőrangú okfejtés volt, és még kurva jól meg is állja a helyét

azt én is néztem, hogy ugyanazon pisztoly e, és azóta nem töltötte volna meg? :D

MJF-en picit látszik, de azért annyira nem vészesen szerintem :)

GERI87 2015.10.27. 21:29:04

"noha a kritikusok sokkal jobban fogadták mint a kesze-kusza második etapot. "

Én meg arra jöttem rá, az ilyen kritikusokra nem kell odafigyelni.
Nekik az a jó film, ami annyira populáris és csöpögős hogy egy fatál is megérti....

A harmadik rész jó, vannak benne azért "dokis" pillanatok, pl a makettes jelenet vagy amikor a szobányi géppel 1 db jégkockát csinál....
A vége valóban túl családbarát lett a kis Vernével és Gyulával....meg a gőzidőgéppel....de hát ez egy kalandfilm...
Nem kell velejéig logikusnak és hajszálpontosan következetesnek lennie.
Ennyi erővel a második részben minek utaznak a jövőbe amikor végig arról beszélt a doki hogy nem szabad beavatkozni, most meg ő vitte Marty-t 2015-be megváltoztatni azt...? stb.

"Az se tetszik, ahogy Doki önfeledten örül annak, hogy a vadnyugaton kovács lett belőle."

Kezdjük ott hogyha doki tudja hogy Marty kicsoda, hogy lesz egy időgép és hogy ő majd valamikor visszamegy 1885-be, akkor az máris mindent megváltoztat...vagy újabb alternatív jővők és múltak jönnek létre....egy időparadoxon az egész, de nem csak a harmadik résztől...

Szóval eleve: időutazás.
Nem kell ebbe belemenni mélyen.

Tom Tuttle Tacomából, Washington államból 2015.10.27. 21:32:43

@scal:

Nem titkolom, hogy a Vissza a jövőbe trilógia az egyik kedvenc "filmem". Amit negatívként mondtam az semmi, csak kicsit zavar :-) Marty személyiségébe szerintem nem fért ez bele, plusz az, hogy a 2. részben tulajdonképpen az ő hibája az egész Almanacos bonyodalom. Jobban illett hozzá, hogy csak sodródik az eseményekkel, és amikor kicsit is nyugalom van, első dolga, hogy a barátnőjére gondol, akihez vissza akar jutni. De ez legyen az én problémám :-)
A Doki pedig persze, hogy nem töltötte meg a fegyvert, szerintem pont illik a személyiségéhez ez a szétszórtság :-)

vercetti 2015.10.29. 21:09:51

ez egy fantasztikus írás-sorozat lett :)

nekem olyan kérdésem lenne, hogy az 1,21 GW érték honnét jött a készítőktől?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.29. 21:47:35

@vercetti: köszi szépen, igyekeztem örülök, ha tetszett

amikor az atomenergiát felcserélték a villámlásra akkor hozták be ezt is, mert olyan nagy érték kellett, amit egyedül egy villámcsapás tud generálni, hogy passzoljon a forgatókönyvbe, szóval lehet kiábrándító, de ilyen plot device, pusztán hogy erre legyen szükség mindenképpen

és az a legdurvább hogy a villám miatt került bele a fél forgatókönvy, lényegében minden amivel a Dokis részek kapcsolatosak, pl. az óratornyos jelenet, a gyűjtés az épületre, az egész finálé a végén, a nyitóképsorokban az utalás, a röplap, az öregasszonyok, akik gyűjtik a pénzt, nem beszélve a megannyi utalásról a két folytatásban

vercetti 2015.10.29. 22:20:47

@scal: gondolom a készítőknek sejtelme sem volt, hogy az mekkora teljesítményt is jelent, pl. a paksi atomerőmű négy reaktorának összteljesítménye 2GW.

Nekem még az tűnt fel a filmben, hogy legtöbbször mindig az igazi problémát az idő hiánya okozza, mindig sietniük kell. Pedig az időutazásnak pont az lenne a lényege, hogy időt nyerjenek. Direkt csinálták ezt a kontrasztot vagy csak a feszültség megteremtése miatt jött így ki?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.29. 23:03:49

@vercetti: az első résznél még adott az időhiány, a másik kettőnél már csak műbalhé, ahogy ezt fejtegetem is

az USA-ban azért Paksnál nagyobb atomreaktorok vannak, (amúgy ezt te hogy vágod? egyszer voltam az atomerőműben, de már régen és a jegyzeteim nincsenek kéznél)

GERI87 2015.11.02. 13:30:42

@Tom Tuttle Tacomából, Washington államból:

A kocsi benzinnel megy. Ez teljesen egyértelmű.
Mikor Marty kérdezi hogy "közönséges benzinnel működik vagy ólommentessel?"
Bár doki azt mondja hogy "Egyikkel sem sajnos...a szerkentyú teljesen elektromos..de plutónium kell az 1,21 GW-hoz.."" azt az időgépre érti, így logikus. Ha már elötte megkaptuk a motorhangot...

Lehet hogy csak a magyar szöveg nem fogalmaz pontosan és az eredetiben egyértelmű hogy mire érti Marty és mire mondja a Doki..

Hallani is a motor hangját, amikor kipróbálják még túráztatja is, sőt, mikor eléri 88-at és időt ugrik, akkor hörög mint az állat...Marty pedig mikor menekül inditózik, sebességbe is rakja, sőt kuplungol és vált...tehát mégcsak nem is automata!
Vízhőfok márő is van, és ford. mérő is. (a napi- és össz kilóméteróra állás meg változik amikor menekül látni is, elöször több aztán kevesebb, aztán megint több)
Az időáramkörök mennek plutóniummal majd később Mr. Fusion-nal.
A kocsi benzines marad, hiába tud majd repülni is.

Amúgy az egész trilógia egy időparadoxon, ami a filmbeli törvényszerűségeket sem tartja be következetesen!
PL az első részben amikor Marty visszamegy 55-be, bekavar a szülei és Biff hármasába, megváltoztatja a jövőt (ugye majdnem el is tűnik).
És mikor visszamegy 85-be, egy teljesen más családot talál otthon...a doki már ismeri, tudja hogy találkoztak 55-ben, nem hal meg, tudja hogy gépet fog építeni (vagyis az a doki akit lelőttek, és akit addis ismert eltűnik) a szülei teljesen másképp élik le az életüket, így Marty-t is másképp nevelik! ...vagyis létrejött egy alternatív 85...amiben ott kéne lennie az ő megfelelőjének, ebbe ő nem illik bele...Martynak tehát el kéne tűnnie! Vagy az öreg Biffhez hasonlóan a saját 85-ébe visszatérni és ott eltűnni!
Ami viszont meg az első rész időutazós szabályainak nem felel meg!

Na meg eleve ott a jövőbe utazásnak a problémája:

2015,az nekik a jövő...méghozzá egy olyan jövő ahol szintén tudják hogy van időgép.
Ha a 85-ös dokiék tudják hogy baj lesz a jövőben, akkor minek kell "odautazni"? Elég ha elmondja és tudják hogy 30 év múlva nem úgy tesznek hogy baj legyen, ahogy doki is tudja 55-ben hogy mit tegyen 85-ben...

A másik: Ha előre lehet menni menni az időben akkor az azt jelenti hogy előre meg van írva mi fog történni, hisz találkoznak saját magukkal, tehát onnan majd visszatérnek, viszont 1985 és 2015 között elvileg nincsenek jelen a világban, ahogy Einstein számára is kiesik 2 perc mikor előre küldik az időben, és akkor nincs jelen abban az "idősíkban" tehát nem találkozik saját magával....

Az időutazás hülyeség, így nincsenek szabályai, nincs is mit betartani, így vagy úgy mindig ellentmondásokba ütközünk...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.11.02. 13:57:15

@GERI87: szerintem, az angolban még kevésbé egyértelműbb mivel azt mondja "this sucker nuclear?" mire a válasz " no no no, this sucker is electrical"

de most ha egy motor hörög, meg indító kell hozzá akkor az egyből aláhúz valamit, amit sose mondanak ki? csak két résszel később? mit lehetett azt tudni 1980-1984-ben, hogy egy elektromos kocsit hogyan kell beindítani? milyen hangot ad, mások itt még a V6-V8 hangot is megkülönböztetik mert vájtfülűek, miközben lehet, hogy épp napraforgóolaj van benne

de okés ezt így megmagyarázod magadnak, mert nem pörögsz rajta, legyen

viszont én simán úgy vagyok vele, hogy Marty mikor változtatott 1955-ben, akkor az emlékei utólag előjöttek neki a ripple effektus miatt, lehet nem ugyanaz a Doki az, de csak annyiban hogy pár dolgot előbb tudott meg (pl lehet tudja, hogy időgépet fog építeni, de valójában ezt már tudta amikor beverte a fejét, csak később jött rá, vagyis max annyival tudott többet, hogy sikerülni fog)

sokan pl. nem értik miért csinált mindent ugyanúgy a Líbiaikkal, szerintem azért, mert tudta hogy így azt hiszik megölték, probléma megoldva, ha valamin változtat, már lehet máshova lőnek, máshogy lőnek, szal nekem ez is tiszta

nah igen az öreg Biff eltűnése kérdőjelezi meg az első részt, ezért írtam azt, hogy ahogy szaporodtak a részek, úgy jöttek a gubancok, mert átírták, változtatták az első rész viszonylag jó törvényeit

az is érdekes, hogy 2015-ben lehetnek egy Martynak gyerekei úgy, hogy még nem csinálták meg őket, pl ha Jennifer hasában lenne már két kis magzat, akkor okés, de lehet ezek még el se feküdtek egymással egyszer se és azért készültek a nagy túrára

igen alapvető probléma ez a 2015-ös plot, látszik hogy egy átgondolatlan poén volt az egész :D

na és Einstein hol a faszba van abban a két percben? csak mert a kocsi halad ám

GERI87 2015.11.02. 17:14:44

@scal:

"mit lehetett azt tudni 1980-1984-ben, hogy egy elektromos kocsit hogyan kell beindítani? "

Ez csak kekeckedés....már 1985-ben is tudták hogy egy elektromos autóba - már voltak akkor - nem kell váltó, kuplungolni meg aztán pláne nem kell. Ha valóban elektromosnak szánták, akkor se váltás, se kuplungolás nem lenne benne, se motorhang, se túráztatás, indítózás stb.
Persze a hang nem a valós hangja a kocsinak, ez bevett szokás filmeseknél, de ekkora ellentmondást hogy villanyosnak mondják, de minden másban sima benzines tulajdonságai vannak, nem követnének el!

"viszont én simán úgy vagyok vele, hogy Marty mikor változtatott 1955-ben, akkor az emlékei utólag előjöttek neki a ripple effektus miatt,"

Ezt nem értem.
Milyen emlékek? Mikor 85-be visszatér fogalma nincs róla, miért olyanok a szülei és Biff amilyenek!
Az az elmúlt életéből amire emlékszik nincs többé, az emlékei csak neki vannak meg, másnak nem azok. Kb mintha emlékezet kiesése lenne...
A Doki pedig ebből semmit nem érzékel, hisz ő már az "Új" doki....aki találkozott vele 1955-ben...

"nem ugyanaz a Doki az, de csak annyiban hogy pár dolgot előbb tudott meg"

Egy ilyen információval teljesen másképp telik el neki a következő 30 év. pl mikor meglátja először Marty-t, vagy a Delorien-t....

"(pl lehet tudja, hogy időgépet fog építeni, de valójában ezt már tudta amikor beverte a fejét,"
"csak később jött rá, vagyis max annyival tudott többet, hogy sikerülni fog)"

Mikor beverte a fejét, rájött hogyan lehetséges az időutazás (flusukondenzátor) és hogy meg akarja építeni....ennyi.
Azt nem tudta meg belőle hogy 30 évbe telik, hogy mibe építi bele stb.
Én nem intézném ezt el ennyivel...ha már.
Ugye Biff is bekavart és egy teljesen más 1985 lett belőle....

Szóval az első rész szabályai szerint Marty-nak már akkor el kellett volna tünedeznie hogy találkozik a Dokival és elmondja neki ki ő mi ez, és miért jött...mert az a 85, ahonnan ő jött, megváltozik.

"na és Einstein hol a faszba van abban a két percben? csak mert a kocsi halad ám"

Hogy hogy hol? A téridő-dimenzió izéban...
És Marty meg Doki 30 évig 1985 és 2015 között...vagy "visszafelé" hogy és hol mennek 100 meg 30 évet?:)

GERI87 2015.11.02. 17:25:12

@scal:

"nem értik miért csinált mindent ugyanúgy a Líbiaikkal, "

Muszáj lelövetnie magát, különben Marty nem tér vissza 1955-be és nem mondja el neki levélben hogy le fogják lőni!
Ezt tiszta sor.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.11.02. 17:43:01

@GERI87: nem rögtön jönnek elő az emlékek, ahogy a fénykép is egy hét alatt tűnt el, azt már nem látjuk a filmben, de szerintem valami ilyesmi lett volna (persze szigorúan az első résznél ahol még nem tűnt el Biff)

jaaaj Einsteinnél elfelejtettem hogy sehol nincs, mert neki az egy pillanat, fenébe pedig már olyan jó kis elméletem volt, hogy a kocsi közben utazott abban a percben :D fail

¿Qué tapas hay? 2015.11.02. 18:19:20

@GERI87: Sokkal egyszerűbb kérdés: mi lesz azzal a Martyval, aki 1985(2)-ből (a Lone Pine Malltól) visszamegy az időben 1955-be? Hova fog visszatérni? 1985(1)-be nem tér vissza senki.

bakni 2015.11.02. 18:59:13

@scal: Szerintem Einstein nem ment sehova, legalábbis a klasszikus értelemben nem utazott az időben, hanem hibernálódott... Ezért volt jéghideg a kocsi, és ezért mutatott 1 perccel kevesebbet az ő órája a valós időhöz képest, amikor "visszajött". :)

¿Qué tapas hay? 2015.11.02. 19:03:06

@scal: Ez annyiból nem logikus, hogy akkor Marty II. apja ugyanaz a lúzer lenne, mint 1985(I)-ben. Marty II vagy összeütközik Marty I-gyel az óratoronynák 1985(2)-ben, vagy ugrik egy világot a Pineless Mall 1985-jébe, és ez így szépen folytatódik az Negative Infinite Amount of Pines Mall világáig. :)

GERI87 2015.11.02. 19:16:03

@scal:

"de szerintem valami ilyesmi lett volna "

Hát a későbbi részekből nem derül ki hogy Marty milyen múltjára emlékszik pl a szüleivel kapcsolatban...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.11.02. 19:16:12

@¿Qué tapas hay?: szerintem nem, mert Marty 1-nek az a realitás ahonnan épp menekül

Marty 2-nek meg a megváltoztatott

kb úgy tudnám leírni ahogy a Langolierek felzabálták az időt, vagyis az mindig annak realitív aki éppen meéli azt

kb mint amikor egy eseményre tíz év távlatából ketten totál máshogy emlékeznek

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.11.02. 19:17:30

@GERI87: mert nincs rá idő, fontosabb dolga is van, meg szerintem ebbe Glover miatt nem is akartak belemenni a készítők

GERI87 2015.11.02. 20:03:35

@¿Qué tapas hay?:

Na igen, erre nem is gondoltam: Marty 1985/1 visszatér 55-ből egy 1985/2-be, miközben onnan egy olyan Marty megy vissza 55-be aki elvileg már az új 85/2-es dimenzióban élt, de akkor az a Marty nem ez aki most jött vissza és ő hova fog visszatérni? lesz egy újabb 85/3?:)
A paradoxonoknak, variánsoknak soha nincs vége..

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.11.02. 20:06:52

@GERI87: hát elméletileg minden egyes másodpercben létezel, és haladsz végig az idő szövetén, ha ezt vesszük végtelen éned van, aki halad a múltból, a jövőbe

GERI87 2015.11.02. 20:08:38

@scal:

A válasz: nincs kidolgozva és kész.
Ami nincs a forgatókönyvben, filmben, az adott film univerzumában arra hiába keresünk választ mert ők sem dolgozták ki.

Ez a "Jennifer felébred a tornácon" dolog, is necces..bár nem emlékszem most rá hogy hogy volt pontosan.
De a lényeg hogy nincs minden aprólékosan kidolgozva és nem is kell, mert minek.

GERI87 2015.11.02. 20:24:04

@scal:

Kivéve ha előre mész, ahogy Einstein és akkor bizonyos időben nem vagy jelen...

Einstein nem találkozott a 2 perccel későbbi énjével mint dokiék a 30 évvel későbbiekkel, itt még logikus volt a film...már amennyire az időutazás az lehet..

A logika szerint előre csak úgy lehetne utazni a jövőbe, ha a kiindulóponttól kezdve a célig nem vagy jelen abban az idősávban.
Ha valaha is ott megjelensz akkor sincs ott egy éned.
Szóval Dokiék semmi esetre sem találkozhattak volna Marty 2015-ös családjával.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.11.02. 20:39:43

@GERI87: én azzal magyarázom a 2015-ös hogy lehet gyerek Martynak dolgot, hogy a harmadik rész végén visszakerül 1885-be, vagyis az idő folytonossága miatt, lehet akkor épp a második film elején hiányozna, és nem lehetne gyereke emiatt, de mivel a végén visszakerül az idejébe, így mégiscsak lehet ergo találkozhatnak

ugyanez magyarázza azt is, hogy minden időben jelen vagy, akkor is ha előre mész, ha elkövetnéd azt a hibát hogy ott maradsz, vagy nem jössz vissza, akkor meg kitörlődsz

A Jennifer is ripple effekt :D (mármint ezt tekintheti a film axiómának) és akkor sok mindent nem kell magyaráznia, kérdés, hogy valóságban működne e?

GERI87 2015.11.02. 21:12:50

@scal:

Sehogy nem jó.
Mindenképpen az kéne hogy lásd magad a jövőben hogy "előre meg van írva" mi fog történni, de akkor meg manipulálni sem tudod az eseményeket ami a film szerint meg lehetséges...

"ha elkövetnéd azt a hibát hogy ott maradsz, vagy nem jössz vissza, akkor meg kitörlődsz"

És honnan tudja a nemtom micsoda, hogy mit fogok tenni?

"A Jennifer is ripple effekt :D"

A Jenniferes rész hülyeség, amikor visszacsinálják amit Biff elcseszett, akkor egy új 1985/3 jön létre, ebbe térnek vissza, Jennifer pedig nem várná őket a tornácon. De ha mégis ahogy az öreg Biff is abba a 2015-be tér vissza honnét elcsórta a kocsit és a dokiék vannak...akkor Marty-nak és Dokinak el kéne tűnnie.
De Doki azt mondja hogy "minden visszaváltozik" az eredeti 85-re, ahonnan elindultak 2015-be...Jennifer meg teleportál egy másik dimenzióba, vagy én nem is tudom hogy gondolták ezt...
Ez azért necces, mert akkor az első részben sem 1985/2-be térnének vissza ahol menő kocsi van a garázsban az anyja nem iszik, az apja meg könyvet ír...hanem az eredeti 1985/1-be.
ÉS ezek szerint, ha kicsit beavatkozol (flangálsz a múltban), az nem baj...minden ugyanúgy történik ahonnét eljöttél.
Tehát nincs "pillangóhatás", ami meg kéne hogy legyen az első rész szerint is...

¿Qué tapas hay? 2015.11.02. 22:50:09

@scal: A legsúlyosabb paradoxon a második részben van, de ez szükséges volt a történethez. Martyék (Marty I, Doki II, Jennifer II) 1985(2)-ből mennek 1985(2) jövőjének eseményvonalán 2015-be. Onnan tér vissza Biff (II) 1955(2)-be. Ha lineáris eseményvonalat feltételezünk (egy jövő van a legnagyobb valószínűségű események vonalán), akkor Biff(II) és Biff (III) találkozásakor, a Martyékat körülvevő 2015-nek át kellene pillanatszerűen alakulnia 1985(3) jövőjévé. Ha 2015 nem változik, akkor párhuzamos eseményvonalakat kell feltételezni, mely szerint egyidőben létezik 2015(1) (lúzer McFlyok), 2015(2) (Marty balesetben megsérül), 2015(3) (a disztópia jövője), 2015(4) (a III. rész végének eseményvonala, Marty nem sérül meg a balesetben) és így tovább.Ekkor viszont 2015(2)-ből visszafelé 1985(2)-be és nem 1985(3)-ba jutnának.

Mindegy, szerintem túl lett ragozva.

GERI87 2015.11.04. 15:24:12

@¿Qué tapas hay?:

"....akkor Biff(II) és Biff (III) találkozásakor, a Martyékat körülvevő 2015-nek át kellene pillanatszerűen alakulnia 1985(3) jövőjévé."

Ez világos.
Ha Marty az első részben 1955-ből 1985!2-be érkezik meg és nem tűnik el.
Akkor az öreg Biffnek is 2015/3-ba kellene megérkeznie és nem tűnne el, a Dokiék meg igen, mert mindenki aki aki abban az időben van ami megváltozik, az eltűnik...kivéve ha az idő tudja hogy ki van a saját idejében és ki nincs...ami még nagyobb hülyeség.

"Ekkor viszont 2015(2)-ből visszafelé 1985(2)-be és nem 1985(3)-ba jutnának."

És 1955-ből 1985/1-be.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.11.04. 17:16:28

@GERI87: a mellékszereplők tűnnek el a főszereplőkhöz viszonyítva :D

Gery87 2019.01.29. 20:01:44

".....már gyerekként felkaptam a fejem, amikor Doki mondja, hogy MINDIG IS benzinnel ment a kocsi. Hát soha az életben nem volt erről szó, pedig amennyi benzinkutat mutattak a filmekben igazán tehettek volna bele egy tankolást."

Az első rész 50-dik perce körül amikor az elrejtett kocsiért mennek az 55-ös dokival, Marty megemlíti hogy "vmi baj van az önindítóval, ezért elrejtettem...." önindítója elektromos autónak nincs ugye.....tankolni meg azért nem látni soha mert teljesen evidens volt hogy benzines....minek mutatták volna?
+ a kocsi hangja, etc etc....
Így 3 év múlva is...:D
süti beállítások módosítása