Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Orosz szimfónia 1994

2021. április 03. - Oldfan

A világban időről-időre sorsfordító események játszódnak le. Az emberek ezeket néha érzékelik, néha nem. Azoknak, akik megérték és megélték a XX. és a XXI. század fordulóját, nehéz lett volna nem érzékelni egy nagyhatalom eltűnését. 1991-ben megszűnt a Szovjetunió, a rettegett, vagy csodált, - mindenkinek a saját érzelmei szerint – a világ sorsát évtizedeken át jelentősen befolyásoló szuperhatalom. A folyamat az ország méretéhez képest viszonylag gyorsan zajlott le. Úgy, mint a természetben valami kataklizma. Vagy mint valami biblia jövendölés. Például az Armageddon. Konsztatyin Lopusanszkijnak, A halott ember levelei film közismert rendezőjének, pont ez jutott eszébe az események láttán. Mint érzékeny művész, természetesen nem hagyhatta veszendőbe menni a témát., így egy újabb látomásos filmmel gazdagodott az életműve.

orosz_szimfonia_07_1.png

Lopusanszkijt, mint értelmiségi embert, mindig is foglalkoztatta az emberiség sorsa, és a Földünk iránti felelősség kérdése. 1986-ban született meg az apokaliptikus látomása az atomháború sújtotta bolygónkról. A halott ember levelei az első önálló munkája volt, mégis rögtön az elismert rendezők közé emelte. A Múzeumlátogató 1989-ben, ha lehet, még nagyobb ívre emelte a pusztulásra ítélt Föld látomásos képét, a humánus eszmék mellé pedig bevonta a vallás kérdését is. Az Orosz szimfóniával trilógiává fejlesztette a témát, bár más művészi eszközökkel, mint az első két történetben. Később, 2006-ban, a Rút hattyúk csatlakozott az apokaliptikus témákhoz. Az összes filmhez készült fordítás, így ha valaki érdekesnek találja a témát, sorban a saját házi mozi műsorára tűzheti őket.

Azt hiszem, épp ideje rátérni a film konkrétumaira. Lássuk hát a medvét,- orosz filmről lévén szó, a szófordulat pont idevaló – hogy ezúttal mivel szembesít minket az általános és személyes felelősség kérdésének nagymestere.

Iván Mazajev író, megdöbbenve látja, hogy miközben biblikus jelek sorjáznak a napi életünkben, az emberek közömbösen teszik mindennapi dolgaikat, mit sem észlelve abból, ami hamarosan bekövetkezik. A jövő nemzedékre gondolva, egy áradás által fenyegetett árvaháznak szeretne segítséget szerezni, mentőhajó formájában. Sürget az idő, a vízbefulladás rémsége már szó szerint az ajtón előtt áll a magára hagyott épületnél. Megdöbbenésére a nagyvilág értetlenséggel, sőt, gyanakodva fogadja a humanitárius szándékot, egyre késik a segítség. Ám ő, az önmagával és környezetével egyaránt harcot vívó ember, elszántan megy az útján, és egyre szürreálisabb kalandokba bonyolódik. Nem adhatja fel, hiszen tudja, sokak élete múlik rajta. Talán több is, mint egy árvaházé.

orosz_szimfonia_03.png

Amikor legelőször végig néztem az alkotást, teljesen elhűltem. „Nem létezik.” – mondtam magamban. „Ez nem lehet Lopusanszkij film. Ő mindig összeszedett történetekkel állt ki a nézők elé.”  Bizony, hiszen a rendezésen túl, néha egyedül, néha másokkal, de mindig ott volt a keze munkája a forgatókönyvben. Már pedig értő kéz az, többszörösen bizonyítottan. Csakhogy ezúttal mintha a véletlen dobálta volna össze az epizódokat. Elsőre a gyér nyelvezetű angol fordítást okoltam. Nem teljesen indokolatlanul. Hivatalos szöveget nem találtam hozzá, csak valami rajongói munkát. Ám az sem adott magyarázatot mindenre. Be kellett látnom, rendező-író eltért az előző rendezéseiben alkalmazott megoldásaitól, egyúttal feladva a leckét a néző figyelmének. Az újranézésnél kezdtem észrevenni a rejtett „csapdákat.”   

Biztosra nem vehetem, de úgy vélem, Lopusanszkij gondolataiban felmerült, hogy a halott ember és a magára maradt múzeumlátogató történetei után egy újabb földi, - sőt, ezúttal talán égi is – kataklizma rémképével előállni, bizony visszaüthet. Miután az akkoriban születendő, új, a szovjet korszak utáni Oroszország épp vajúdó állapota volt a mese középpontjába állítva, végképp nem volna célszerű holmi reménytelen helyzettel riogatni a kedves nagyérdeműt. Csak nem lehet ilyen a várva várt „szép új világ.” Így nekilátott, hogy a forgatókönyvben gondosan kiegyensúlyozva, mondhatni patikamérlegen mérve, kis fricskákkal ellensúlyozza a magvas mondanivalót. Miután előtte ezen a téren nem kényeztette el a rajongót, az eszköz üdítően frissnek tűnt az életművében.  A szelíd humorba oltott önkritikát viszont jól eldugta. A komoly történetmesélésből egy pillanat alatt átvált paródiába, majd visszatér a fővonalhoz. Meghökkentő fegyver, becsapós is. Gyakorta csak utólag esik le az embernek, hogy nem zöldséget látott az imént, hanem groteszk humort tálaltak neki. Mert milyen is az, amikor a nagy bajban lévő gyermekeken segíteni akarók a vészterhes tanácskozás idején egyszerre csak kilépnek a történetből, próbáló színészekké lesznek, akik kitárgyalják, miként lehet például egy fej hagymával hatásosabb színészi megoldást előidézni? Majd mintha mi sem történt volna, uccu, neki, vissza a dráma közepébe.  Bizony, zavarba ejtő. Nem folytatom, nem fogom elrontani a poénokat, de az biztos, hogy a leírtnál még furfangosabb megoldások, - képi és szóbeli - is lesznek a meghökkentés érdekében. Az asszociációs készség fölöttébb jól fog jönni, különösen a burkolt politikai jelenetek kapcsán.

Most térjünk át néhány kulcskérdésre, amik talán kevésbé ismertek mifelénk, de az oroszoknak, vagy a rendezőnek fölöttébb sokat jelentenek.

A kulikovói csata - 1380

Egy formálódó társadalom mindig szívesen nyúl vissza a múlt értékeihez. Mint azt tudjuk, a filmrajongók például a Jégmezők lovagja című film elejéről, az orosz nép ugyancsak megszenvedte a mongol-tatár fosztogatásokat. Hosszú időn át még az állami létük is veszélyben forgott. Az Arany Horda kánjai, akik a Mongol Birodalom egyik leágazása voltak, tetszésük szerint dúlták a szláv területeket, saját embereiket ültetve a kisebb államkezdemények vezetői székeibe. Ám Dmitrij moszkvai nagyfejedelem 1380-ban úgy döntött, lerázza a rabigát. Nem vette félvállról a készülést. Felkészült, hivatásos hadsereget hozott létre, a filmekből közismert csúcsos sisakot viselő, testmagasságú pajzsot cipelő, láncpáncélos, hosszú dárdákkal és méretes kardokkal ellátott elit egységet. Éveken át készültek az ütközetre. Hozzájuk csatlakozott a szövetségesek és a rokonság vezette kisegítő csapatok sora, más fejedelemségekből. A túloldalon Mamaj kán szintén nem tétlenkedett, még a lengyeleket is megpróbálta maga mellé állítani. Dmitrij váratlan húzással beékelődött a mongol-tatár fősereg útjába, akik a szövetségeseikhez tartottak, így az ütközet elkerülhetetlenné vált. Kevés ilyen véres viadal volt az emberiség történelmében, pedig ugye elég nagy a választék. Egyes történészek szerint a két fél egyaránt kétharmados emberveszteséget szenvedett el, de 30% alá még a legmértéktartóbbak sem becsülik az áldozatok számát. A Don folyó mellett vívott egész napos csatában a pusztaiak hatalmas vereséget szenvedtek. Az orosz nép számára pedig kézzelfogható valóság lett a megmaradás álma. Nekik ez olyan fontos történelmi esemény, mint a magyaroknak a pozsonyi csata, a létükről határozott.

orosz_szimfonia_08.png

Vallás

Lopusanszkij hithű pravoszláv, nyíltan felvállalja. Sőt, hirdeti, hogy ez az a hitforma, aminél jobbat egy orosz magának nem találhat. Hasonlóan szilárd meggyőződése, hogy az emberiség csak akkor haladhat előre, ha mindenki rendezi a belső viszonyát Istennel. Amihez illik ismerni a Bibliát, az ad erkölcsi tartást. A „szovjet ember” egyik jelkép figurája le is bukik a tudás hiánya miatt. Ez a vélemény már az előző filmjeiben is tetten érhető, ennyire nyíltan még sosem fogalmazta meg. A történet vívódó értelmiségi hőse korántsem Grál lovag, neki szintén kemény dió a saját tetteit szembesíteni a hit értékeivel. Megnyugtatok mindenkit, nem unalmas hegyi beszédet kapunk a meggyőzés érdekében, sokkal inkább kemény kérdéseket. Olyanokat, amiken még a vallást nem gyakorlóknak sem árt elgondolkozni. Nem aprózza el a témát, rögtön az Armageddonnal szembesíti a nézőt. Legalábbis szóban, nem képileg. A téma fölöttébb összetett vallási vonalon.  Bár elég közismert, de hátha van, aki mégsem ismeri. A Jó és Gonosz közötti, földi közegben vívott döntő csatát jelenti. A jók a vallásosok, fel is vonulnak nagyszámban.  A Főgonosz kiléte talányos. Talán maga az Antikrisztus. A Biblia ismerő gazdagabbnak érezhetik a történetben megjelenő vallási mondanivalót a gondosan megválogatott részletek és szóhasználat folytán. Részemről redukálom az napi életben használt tartalomra. A lényeg, hogy az összecsapás érik, sőt, kifejezetten közel van. Ütős indítása a filmnek, nem vitás. Bár a hit fontos a rendezőnek, az elvakultságot nem szereti. A „mini-próféta” alakja ezt egyértelműen megmutatja. Maga Dmitrij fejedelem osztja ki az illető fejét, neki csak hihetünk. Konsztantyin mester a sajátjaival is szigorú.orosz_szimfonia_01.png

 

 A Szovjetunió

A császár vezette Orosz Birodalom 1917-es felbomlása után az 1991-ig létező Szovjetunió sokáig a világ legnagyobb területű országa volt, egyben katonai szuperhatalom. Sokáig volt sikeres az eszmeisége a világban, nagyrészt a valóság elhallgatása miatt. Veszedelmes szomszéd volt. A korabeli vicc szerint azzal az országgal voltak határosak, amelyikkel csak akartak. Erősen ideologizált államszervezet lévén, a vallást nehezen tűrték el, ellenségként tekintettek rá. Merev, rugalmatlan gazdaságpolitikája és vezetési rendszere fokozatosan aláásta az alapjait, bukásának oka lett. Egyaránt voltak rajongói és elszánt ellenségei. Így vagy úgy, sok-sok millió ember életét befolyásolták a létezésének évtizedei. Jelen cikkben számomra csak a rendezőre gyakorolt hatása érdekes, politikai érvelés nélkül, sem pro, sem kontra. Lopusanszkij mester korántsem ennyire visszafogott a témában. Számára az akkor már egykori, de még mindig veszedelmesen közel lévő SZU egyértelműen a nagybetűs Gonosz birodalma volt. A felbukkanó képviselői véletlenül sem pozitívak. Az egykori pártfőtitkár, Brezsnyev, pont olyan, mint a korabeli, róla szóló viccekben. Idióta. Gorbacsov kétszínű. Reformokat akar, műveltet játszik, de lenézi a saját népét. Csak a rosszat látja meg bennük. És sosem lehet tudni, valóban ő van-e ott, vagy a dublőrje. Érdekes karakter a filmben a nálunk kevéssé ismert Vozduhina. Őt Jekatyerina Furceva ihlette, aki talán az egyetlen, valóban magas tisztséget betöltő, de legfőképp igazi, tartós befolyással rendelkező nő volt a Szovjetunió létezése folyamán. Nem mindig volt a reflektorfényben, de a véleményére sok pártfőtitkár adott. Vannak, akik máig ápolják a formálódó kultuszát. Aki többet is szeretne tudni róla, a Vosztok egyik cikkéből mazsolázgathat. https://vosztok.blogspot.com/2018/12/pok.html  Lopusanszkij érte sem rajong. Nagyszájú egyetemi vezetőként mutatja be, aki beszól a fejeseknek, de érdemben nem végez munkát. Visszatérő alak a filmben, megjárja a népítélet poklát. (Nem tudom létezett-e valaha orosz földön a bűnökért meztelenül bocsánatkérés szokása, de a szimbolika elég egyértelmű.) Majd talaját és hatalmát vesztett közemberként láthatjuk, sőt, nagyon hétköznapi feleségként, aki a meleg zokniról kiabálva rohan a világmegváltásra induló férfiak vonata mellett. Hát igen, így múlik el a világi dicsőség. Lenin csak közvetve kerül képre, viszont a legkeményebb – átvitt – kritikát ő kapja. Röviden, Lopusanszkij egy percet nem nosztalgiázik a bukott államforma felett. Szerinte jobb tőle minél messzebb kerülni, Oroszországnak nem lehet többé az útja.

orosz_szimfonia_09.png

Önparódia

Aki bírálni akar, választhatja az ostorozás útját, vagy szelídebb elnézését. Netán a humorét. A filmből kiderül, a formálódó új országnak nagy szüksége van felelősen gondolkodó értelmiségiekre. Ám nem úgy, hogy hozzák magukkal a rossz beidegződéseket. Az első „főbűn” az alkoholizmus. Tény, hogy még Jelcin elnök idején vezető szociológusok írtak jajszóval felérő tanulmányt arról, hogy mekkora veszélyt hordoz a jövőre vonatkozóan alkoholfogyasztás elburjánzása. Megesett már ez a világ minden részén, mindig akadtak, akik a gondok megoldását a poharak alján vélték megtalálni. Lopusanszkij elsősorban az írással foglalkozókat állítja a középpontba, de a nép más rétegeire is kivetíti a problémát, mintegy jelezve, össztársadalmi a jelenség. Az ábrázolása engem Mikszáth szelíden feddő kritikájára emlékeztetett. Értelmiségi alakjai jószándékúak, csak túl gyakran nyúlnak a vodka felé. Legyen akármi a téma, legyen bárhol a helyszín, az üvegek valahogy mindig előkerülnek, és az éppen aktuális megoldás "valahogy" elakad. Egy idő után az összefüggés nyilvánvaló. Miként az is, hogy „a tett halála az okoskodás.” Hiába a baj felismerése, a segítőkészség, ha poharazgatás követi az elhatározást a cselekvés helyett. A kényelem eltunyítja az embert. El kell ismerni, Lopusanszkij önmagát sem kíméli, hiszen a főhőse nyilvánvalóan rá hajaz. A legdirektebb példa önkifigurázásra, amikor az írói társaság a saját - Még forgatás alatt álló! – filmjéről szóló újságcikkre pakolja a ki a zsíros ennivaló és „megkoronázza” a poháraljakkal. Természetesen ügyet sem vetve a cikk tartalmára. (Kis asszociáció: „A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni.” 1974-ben készült ilyen címmel egy film. A neten könnyen fellelhető szinkronos formában. Groteszk kedvelők előnyben.) Biztató hír, hogy legújabb szociológiai felmérések szerint mostanra mintegy 20%-kal sikerül visszaszorítani Oroszországban a mértéktelen vodkázás szokását. Tény és való, ilyen százalékos javulást mi is szívesen látnánk.

orosz_szimfonia_05.png

Mazajev polgártárs világ- és gyerekmentő küldetése többször is megfeneklik az értelmiségi teszetoszaságon, a döntésképtelenségén. Miközben ő magát nyíltan a nagy irodalmi elődök utódjának tartja. Miközben kiderül, egy műve sem jutott még el senkihez a film szereplői közül. Ha egyáltalán megjelent tőle valami, nem csak az íróasztal fiókjának alkotott. Emberi gyengesége is lelepleződik, amikor rövid időre a politikába keveredik bele, és azon kapja magát, a pillanatnyi népszerűség keresése mennyire el tudja venni az ember józan eszét. Szerencsére gyorsan feleszmél, és kilép. Mert azt meg kell hagyni, bármikor hajlandó szembenézni a hibáival, az erkölcsi érzéke épen marad. Tehát a következtetés adja magát, a szilárd erkölcs bármi másnál fontosabb.orosz_szimfonia_02.png

A film egyfajta keretbe foglalja az új megszületésének problémáit. A befejezése erősen emlékeztet a szintén értelmiségi  múzeumlátogató dilemmájára. Ember, nézz szembe önmagaddal, keresd Isten útját, másként nem lehetsz egy új kor méltó képviselője. A történetből adódóan a tanulság személyre szabottan jelenik meg, de igazából az egész néphez szól az üzenet.

orosz_szimfonia_04.png

Végig az volt az érzésem, az „Orosz szimfónia” Lopusanszkij talán legösszetettebb munkája a történetvezetést nézve. A felvetett kérdések elgondolkodtatóak, és érthetően nincsenek kész válaszok. De egy hatalmas változás előszobájában már maga probléma felvetése is roppant fontos. Furcsa, de igazából ez a film ismét aktuális lett. A pandémia felér egy kisebb apokalipszissel, már ha olyan létezik. Ha belegondolunk, az ábrázolt kritikus helyzet a mai Európára is igaz, áttételesen persze.  Egy dologban viszont nagyon egyértelmű a film üzente. Kibúvó nincs. Rajtunk múlik, miként fog formálódni a jövő. A passzivitás, a nemtörődömség, szintén a szavazás egyik formája. Az értelmiség, - átvitt értelemben a vezetők, - felelőssége pedig egyértelműen nagyobb, mint az átlagemberé. Nem muszáj azonosulni az író-rendező összes álláspontjával, ám amiket felvet, érdekes meglátások.

Jó tűrőképességű és a filmek üzenetét tovább gondolni szerető nézőknek ajánlom ezt az alkotást. Minden nyitott szellemű, felelősen gondolkozó embernek.

Ui: Ezúttal is köszönöm a Vosztok blog gazdájának a film fordításában nyújtott hathatós segítségét. Nélküle sok apró, fontos részlet elsikkadt volna a gyakorta pontatlan angol szöveg miatt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2021.04.03. 10:09:19

Érdekes volt, felkeltette a kíváncsiságomat. Bevallom, a rendezőnek "a híres" filmjét sem láttam még, csak nagyon sokat olvastam róla. (Már annak idején, a korabeli Galaktikában élő klasszikusként említették.) Arra a bizonyos "groteszkre" is rákeresek mindjárt, hátha előkerül.
süti beállítások módosítása