Sárkányt el, kincset ki, királylányt meg... vagy valami hasonló.

Történetünket ott hagytuk abba, hogy 2000-ben az első Dungeons & Dragons film akkorát hasalt, hogy 23 évet kellett várni mire a franchise úgy gondolta visszamerészkedik a mozikba. Pedig mennyivel másabb lenne a világ (más lett a világ), ha az a film jó. Nem átütő erejű, azt megoldotta volna A Gyűrűk Ura csak simán jó. Akkor a fantasy egy sokkal felnőttesebb vonalon indulhatott volna el. De sajnos Hollywood úgy gondolta haladjunk inkább a gyermeki vonalon, Harry Potter, Arany iránytű, Narnia, meg Eragon. És miután az összes többi a Potteren kívül szintén befuccsolt, 2010 után pedig még a Marvelt is Marvellel ettük, az egész fantasy reneszánszból, ami a 80-as években olyan filmeket kreált, mint a Végtelen történet, a Fantasztikus Labirintus vagy A vadak ura, nem lett SEMMI. Sőt, még A gyűrűk urát is sikerült kicsit beárnyékolni egy monstre Hobbittal.

No persze volt egy Trónok harca sorozat a tévében, ami úgy látszott újabb erőt pumpál ebbe az irányba, de elnézve ezeket a sárkányvérszegény próbálkozásokat, mint amilyen a Witcher szerencsétlenkedése, vagy a közel nézhetetlen Idő kereke, megfejelve két spin off sorozattal, ami csak árnyéka az egykori sikereknek - Sárkányok háza, a Hatalom gyűrűi - tényleg felmerül az emberben a kérdés, miért nem jön össze, soha semmi? Igaz, 2016 óta a legkevésbé kedvez bármi is Hollywoodban egy fantasynek, ahol a férfiak még férfiasak, a nőkön meg minél kevesebb a ruha, annál jobb. És amikor még a bármihez hozzányúlok az arannyá lészen Blizzard is éppen csak nullszaldósra tudta kiizzadni a CGI orgia WarCraft filmjét, akkor be kell lássuk, hogy ezeket a csodálatos kalandokat nem képesek megfelelően a vászonra álmodni. SENKI, SOHA.

No, ebbe a letargikus környezetbe csapódott bele derült égből Gary Gygax öröksége, jelenlegi filmecskénk. Ami olyannyira csekélység, (cak egy cekélyszég) hogy éppen csak nem kér elnézést önmaga létezése miatt. Nem akar ő itt semmi nagy dolgot véghez vinni, mint a rossz tanuló amikor felel, és viccekkel húzza az időt, hogy egyszer csak jön a megváltó csengő. Na menj te szőrös szív, odakünn a helyed! Szóval a film bár nem váltja meg a világot, de mindenképpen kellemesebb emléke lesz a 20-as éveknek. Kicsit furcsán is érzem, magam, hogy a vérszegény Hangya és hova lett Darázs - Kvantummánia után három ilyen klassz élményem is volt moziban idén, ráadásul ilyen közel egymás után az uborkaszezon végén - a másik kettő a Shazam - Istenek haragja, meg a John Wick 4. felvolás.

Történet az sajnos nincs, illetve ami van, az kábé olyan, mintha a 90-es években a kalandmester a nagyinál hagyta volna a Summariumát, és emlékezetből dobált volna mindent egymás hegyére hátára. Van itt egy kis jeges, szeles völgy, egy kis Sohasincsen Tél, no meg az elementáris Gonosz Temploma, éppen csak Baldur Kapui hiányoznak. Ehhez vették a mára klasszikus partit, bárd, barbár, mágus, druida, paplovag. Jól összerázták, aztán eldobták, hátha dupla hatost gurítanak. Szóval érződik, hogy ebbe a filmbe a készítők most mindent, de tényleg mindent beleakartak rakni, mert nincs nekik újabb tíz évük, míg mindent szépen felépítenek apránként. Talán emiatt is, a CGI elég trehány lett, elképesztően sok mindent kellett legenerálni, szinte minden CGI és bizony ez két órán át majd kiböki az ember szemét. Az egyedüli, ami bocsánatos helyszín az a temető, mert tudod-e, hogy hívják ha éjszaka a temetőben egy bárd meg egy szellemidéző szexel? Nekromantika!

Michelle Rodriguez ha ezek után nem kap egy Xena reboot sorozatra felkérést, akkor nincs igazság a földön. de hát azt már régóta tudjuk, hogy nincs. Chris Pine is meg tudta csillogtatni végre komikusi vénáját, csak azt nem értem miért HÁRFÁSnak hívják, amikor, ha létezik echte D&D kaszt hát az a BÁRD! Ez ennyire nem szúrta senki fülét a stúdióban? Vagy csak senki nem ismeri az AD&D-t? Justice Smith hebehurgya mágusa telitalálat volt, sőt neki köszönhetően azért kapunk pár igazán emlékezetes, és ötletes pillanatot is. Regé-Jean Page szintén nagyon jól hozta a karót nyelt paladint, aki a humorban sem ismer tréfát, azt viszont én nem értettem, hogy miért nem tartott a csapattal a küldetésre? Sophia Lillis druidája jött be a legkevésbé, de legalább a film egyik legemlékezetesebb - bár kétségkívül logikátlan és bugyuta - jelenetét megkapta. Van még egy Hugh Grant-ünk, aki lubickol a szerepében és úgy néz ki az egykori szépfiú meg is találta azt az irányvonalat, ami a továbbiakban karrierje szempontjából a legelőnyösebb lesz a számára. Daisy Head karaktere viszont elnagyolt, - szegényke a plakátra se fért rá - hovatovább érthetetlen, ami azonban nem a színésznő, hanem az írók sara, akik nyilván Fördős Zé megúszós receptjein nevelkedtek.

A készítők nyilván érezték, hogy a gyengécske történet, meg a házibarkács látvány mellé kell valami, ami mindezt jótékonyan elfedi, úgyhogy egy ötéves óvodás gondolkodását kölcsön véve mindezt nyakon öntötték jó adag humorral. Igaz a trailerek ezek tetemes részét ellőtték, és a film első felében sokkal jobban működnek, mint a második etapban, amikor már ez sem menti meg a sok logikátlanságtól, és hogy a szereplőket A-ból B-be rángatja a sekélyes dramaturgia. A legnagyobb problémám mégis az, hogy ez a film vagy tíz évet késett, mert a bemutatott trükköket, fordulatokat már mind láthattuk máshol - elsősorban a videojátékok világára gondolok, (think about Portals) de megidézik a Gyűrűk Urát is -, ami így már minden volt, csak friss nem. De a legdurvább, hogy még így is simán a legjobb fantasyfilm, amit moziban a Csillagpor óta látni lehetett. No persze nem kell semmi egetverőre számítani, de ha mondjuk minden évben csak egy ilyen filmet kapnánk a fantasy zsáneréből már jobb lenne a helyzet. Tartok tőle, nem fogunk.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4