Hiányzik a sivatag, hiányzik a tenger, de leginkább a nyolcvanas évek hiányzik, amikor még tudtak filmeket csinálni...

A most következőkben leírom ifjabb Henry Jones, alias Indiana Jones nekrológját, aki élt, küzdött, és reményt adott. Kalandot keresett, hírnevet és vagyont hajkurászott szerte e földön, és nyilvánvalóan nem csak számomra jelentett példaképet. Úgyhogy, ha valami hurráoptimista kritikára vágysz, akkor keress valami más felületet, mert itt most nem az van, hogy egyik szemem sír, a másik meg nevet, hanem az egyik szemem zokog a másik meg kiszúrták. Nem, nem tetszett a film, tök jó volt a trailer, és nagyjából ennyi jó az egészből, maguk a jelenetek kifejtve üresek, lélektelenek, unalmasak, és ennek tetejében még az egész plot is egy kegyetlen nagy baromság. És ezt a remek forgatókönyvet három ember hozta össze. Megérte kotlani rajta tizenöt évet.

Megpróbálok valami jót találni ebben a katyvaszban. Először is, annyira azért nem baszták el, mint a vállalhatatlan Kristálykoponya királyságát. Mi sem bizonyítja jobban mindezt, minthogy a Rotten Tomatoes drasztikus 38%-a, ami a cannes-i bemutató után viral lett, mára felkúszott suttyomban 60%-ra, tehát beért. A film első húsz perce kifejezetten sokat ígérő, és megcsillant valamit a régi trilógia - merthogy trilógia létezik ebből, és az a film, amiről nem beszélünk - legjobb jeleneteiből. De egyrészt ez nem tart sokáig, - a meglepetést maga a trailer lőtte le - másrészt pedig, annyira túltolták, hogy kis híján visszájára fordul az egész jelenetsor. Mindenesetre az látszik, hogy tanultak Az Ír hibájából, és sokkal okosabban használták fel a deep-fake technológiát, mint bárki ezt megelőzően.

Néhány karaktert is jól eltaláltak, pl. Mads Mikkelsen eléggé odatette magát főgonoszként, akár emlékezetes is lehetne, nem ő tehet róla, hogy pocsék szerepet írtak neki. Külön tetszett Boyd Holbrook mint legfőbb henchmen, és Thomas Kretschmann ötezredik náci megformálása. Valamint Harrison Ford megint elemében van, nem alibizte végig a filmet, mint ezelőtt megannyiszor, nem unottan, hanem frissen, fiatalosan lendít át ezen a két és fél órán. Nem tudom, alapból kozmetikáztak e rajta, de a negyedik filmben sokkal öregebbnek és fáradtabbnak látszott, ahol csak hatvanöt volt. John Williams muzsikája most is jó, bár meglepetést már nem tud okozni, és... jah igen, van egy jó poén a filmben, és azt hiszem nagyjából ennyi.

No de, térjünk csak rá a film ostorozására, amit az erősen megérdemelt, és kezdjük is az elefánttal, akarom mondani vombattal a szobában. Honnan a francból akasztották le ezt a Phoebe Waller-Bridge-et? Erre mondták régen: ez vajon kinek a szeretője? Ilyen antipatikus, irritáló, fölényes, flegma, hülye picsát, mint akit a filmben ripacskodva alakít, azért nagyítóval kell keresni az elmúlt százhúsz év filmes termésében. Talán Brie Larson meg Amber Heard lehetnének méltó ellenfelei, elsősorban azokért, amiket leműveltek az elmúlt években, de az ő javukra legalább azt lehet írni, hogy szépek. Waller-Bridge meg nem az. Ellenben az egész filmre rátelepszik, mellette a címszereplő Indiana inkább csak asszisztál, és minden jelenetben azt juttatja az ember eszébe, ő Kathleen Kennedy kétlábonjáró öntudata. Ő a jövő, Indy meg a múlt. És most megspórolom a következő három bekezdést, hogy a woke-generation-next jelenségen őrjöngjek, igen ugyanezt csinálják az összes franchise-al, amiben eddig férfi volt. Aki ezt nem veszi észre, az VAK. Kötőtűket igényelhet a blog címén, ingyen postázzuk.

Emiatt nagyjából élvezhetetlenné válik az egész film, ami különösen azért csalódás, mert a Sors Tárcsája, annyira MacGuffin, hogy a film végéig nem is használják, - és a százötvenszer látott, nincs meg a másik fele, de ahhoz kell egy térkép, bejáratott úton jutunk el hozzá. Közben meg azt hittem, van annyi eszük a készítőknek, hogy ezt a szerkezetet oda-vissza tekergetik, hogy minél nagyobb kavarodást okozzanak az időben, amit aztán majd ki kell javítani. Olyan nedves vágyálmokat már csak félve említek meg, hogy akár hőseink látogatást tehettek volna az egykori filmek kulcsjelenetiben, mintegy meglovagolva a Végjáték második harmadát. Úgy valóban szép lezárás, sőt főhajtás lett volna, akkor MINDENT megbocsátott volna a világ ennek a filmnek. De nem, a film első húsz perce mintegy demozza, hogy erre is képesek lettek volna, ilyen is lehetett volna az egész film, csak nem akarták, mert inkább az érdekelte a készítőket, hogy bemutassák az öreg és elcsigázott Indiana hétköznapjait 1969-ben.

Azt se értem mi az isten történt James Mangolddal? Aki egy Logant, meg egy Aszfalt királyait levezényelt, hogy a francba képes olyan akciószcénákat kreálni, ahol annál unalmasabb lesz az egész, minél jobban pörögnek a dolgok? Dögunalmas lovaglás, dögunalmas tuk tuk chase, semmi feszültség, nulla suspense a mélytengeri jeleneteknél, és akkor mindez nyakon öntve egy csomó teljesen fölösleges áltudományos maszlaggal, amiben még az olyan egyszerűbb dolgokat se sikerül megértetni a közönséggel, mint a Polübiosz négyzet. Igen, az egy viszonylag egyszerű dolog, csak sikerült bonyolultan előadni. Nincs a filmnek tempója, rettenetesen érződik a két és félóra - fölösleges - játékidő, és kétségbeesetten pórbálja saját ötlettelenségét a trilógia ismertebb jeleneteivel pótolni, lásd; rovarhotel. És mint írtam, EGY jó poént tartalmaz az egész film! Háromszáz millió dollár ennyire elég.

Tegye már fel a kezét, aki szereti látni megöregedve a hőseit? Mert én NEM! Azt meg pláne nem szeretem, amikor lépten nyomon azt érezteti a film, hogy haszontalanok, eljárt felettük az idő, semmi keresnivalójuk a modern világban és legfeljebb egy múzeumban a helyük. De még ennél is vérlázítóbb, hogy még a negyedik film viszonylagos happy endjét is retconolja, és öreg Jonesunk egy megtört, az életbe is belefáradt ember, akire még a saját tanítványai sem figyelnek már. Miért kell valakit ennyire megalázni? Miért kell valakit, ennyire deheroizálni? Ott van az öreg Jones karaktere, aki annak idején egy teljesen vagány figura volt, hiába deresedett a haja. Kivel azonosuljon így a néző? Trottyos Jones-al? A femináci okoskatörppel? Vagy a kisgyerekkel, aki csak azért került a filmbe, hogy leutánozzák Picur karakterét a Végzet Templomából?

Azzal zárom soraimat, amit a filmben többször is elmondtak, ez a film cinkelt lapokkal játszott a trailerben, és vagyont és dicsőséget ígért, és mindössze egy hatalmas blöffre futotta tőle. Úgyhogy azt mondom én neked Sanyi, hogy kezünkbe kell venni a dolgokat! Majd mi megszerezzük magunknak a Sors Tárcsáját, és visszamegyünk 1953-ba június 5-re, és minden gondunk megoldódik egy csapásra.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4