Körülbelül négy hónapja volt utoljára maraton - mintha csak tegnap lett volna - számításaim szerint már decemberben, karácsony előttre kellett volna időzíteni a soron következőt, de mikor kiderült szilveszter tájékán, hogy január első heteiben ismét jön a banzáj máris vigyorogni kezdtem. A jegyvételre ezúttal nem volt annyi idő, és bizony hiába vettem meg szerdán a jegyeket, néhány film esetében kaphattam volna jobb helyet is, de annyira azért nem jártam tragikusan. Itt jegyezném meg gyorsan, hogy véleményem szerint a malom Mozinak vannak a legszebb lányai, - pedig pár moziban már megfordultam - főleg ilyenkor jó látni őket, amikor majdnem mindenki bent van a pult mögött. Kedvesek, mosolygósak, - és szexik - valamint nem ülnek egy-egy székben naphosszat, úgyhogy bizonyára ettől ilyen fittek. A filmkínálatról már nem tudok ilyen szuperlatívuszokban beszélni, mert talán az egyik legtöbb fejtörést a menetrend összeállítása okozta. Ugyanis nem igazán sikerült szerencsésre a menü, pedig az utóbbi 3 hónapban egy sajtóvetítésen sem voltam, így elviekben minden film újdonságként kellett volna hasson. Nézzük.

David O. Russell nem ma kezdte a pályát, ellenben igazán sokat csak az utóbbi pár évben hallani róla. Nem volt ő sosem "rossz" rendező, csupán senki sem merte az élbolyba sorolni. Aztán megtört a jég, a The Fighter - A harcos című filmmel elég komoly kritikai sikereket ért el és azóta valahogy megtáltosodott. Szinte minden évre jut valami nyalánkság, amivel jóllakatja a kritikusokat. Tavaly a Napos oldallal öregbítette hírnevét, az idei évre pedig az Amerikai botrány szolgálta fel aranytálcán az ítészeknek.

Először ott volt a The Perks of Being a Wallflower, aminek elsősorban a hangulata fogott meg. Aztán jött A nyár királyai, amiben szintén erős volt a drámai szál, de az alaptörténet mellett mégis inkább a sok röhögés maradt meg belőle. Na meg Biaggio karaktere. Ezek után már elkerülhetetlennek tűnt, hogy az újabb felnövős drámai vígjátékban, Az első igazi nyárban csalódjak. De nem kellett, mert az volt a leginkább „feelgood” mozi. (Na, az előbb milyen szépen sikerült kikerülni a coming of age kifejezetést, de ez mi lehetne magyarul?) Most három ilyen nagyon hasonló tematikájú film után kíváncsi még valaki a negyedikre?

Még szép.

Talán a Shrek óta kezdtünk hozzászokni a cinikus, szarkasztikus és nem éppen szokványos rajz- vagy animációs filmekhez – kinek hogy tetszik – ahol a dolgok egyáltalán nem úgy kezdődnek és végződnek, ahogy mi azt megszoktuk és ettől lesz igazán szerethető és rendkívül humoros az egész úgy ahogy van.

Vége ennek az évnek is. Mit mondhatunk el 2013-ról filmes szempontból? Szerintem kifejezetten átvezető, középszar év volt. Voltak jó filmek, de nem igazán láttam semmi kiemelkedőt. Olyan okés filmek éve volt ez. Az idő fogja eldönteni egyáltalán valami megmarad-e innét? A 13-as amúgy is szerencsétlen szám, és ha összeadjuk vagy szorozzuk a számokat egymással, megkapjuk a hatost, ami ugyan az első tökéletes szám, de Edgar Wright óta tudjuk, hogy az Ómenre is asszociálhatunk róla, ami megint nem túl jó... ómen. Úgyhogy nekem ez az év egy hangyapöcsnyit volt csak jobb 2012-től, így ismét szabadjára bocsátom rám jellemző toplistámat, amikor is egy-egy meghatározó pontját emelem ki az elmúlt esztendőből. Vigyázat a poszt nyomokban szabadszájúságot tartalmazhat!

Ez az év nem kedvezett a blockbusterekre éhező nézőknek. A nagy szuperprodukciók rendre csalódást okoztak, és nem készült egyetlen igazán jó képregényadaptáció sem. De búslakodni azért nem kell, jövőre, meg pláne 2015-ben tobzódni fogunk a drága és látványos mozik hadában. Idén máshol kellett keresni az igazán jó filmeket, nem véletlen, hogy a 2012-es listámba 5 blockbusternek sikerült bejutnia, míg most csak egynek. Ennek ellenére nem volt ez egy rossz év egyáltalán, készültek jobbnál jobb alkotások, csak ez egy csendesebb esztendőt tudhatunk magunk mögött, ami nem is baj, így a nagy vihar előtt.

Időutazó rovatunk következő, idén utolsó darabját olvashatjátok. Hogy milyen volt 2007? Egyfelől baromi jó, mert kiemelkedő minőségű darabok készültek, és ezek általában olyan helyekről jöttek, ahonnét nem számítottunk volna ilyesmire. Talán nem készült olyan mennyiségű jó film, mint 2008-ban, viszont a minőséget tekintve mégis úgy érzem, hogy jobban jártunk 2007-ben. Éppen ezért nem is tudtam beszorítani magam egy 10-es lista keretei közé, egyszerűen muszáj volt bővebben írnom, mert nagyon fájt volna lehagyni az utolsó két filmet. Azt sem hallgathatom el, hogy több személyes kedvencem is igen előkelő helyen végzett ezen a listán, amiket szerintem nem kezelnek érdemeiknek megfelelően a magukat filmértőnek vélő körök. Na de azt sem hallgathatjuk el, hogy mennyit csalódtam 2007-ben. Talán életemben nem estem annyiszor pofára, mint abban az évben, és talán ennek tudható be azóta is jelen lévő folyamatos szkepticizmusom az új filmeket illetően.

Ezúttal Lisztes és Santino ültek össze, hogy jól megbeszéljék a közelmúlt filmjeit. Jó szórakozást hozzá!

Idén nem sok vígjátékot láttam, de ez a film erősen pályázik az év legjobbjára. Kezdjük ott, hogy angol. Iszonyatosan jól eltalált hangulattal, és nem utolsó sorban ugyanazon szereplőgárdával akiknek a Haláli hullák hajnalát, meg a Vaskabátokat is köszönhetjük. Itthon egyszer mutatta be a miskolci Cinefest. Miért is hoznák be pont ezt az országba. Na most Edgar Wright, aki legutóbb a szenzációs Scott Pilgrimet készítette el - az a film is csúszott legalább félévet mire itthon végre bemutatták - úgy vélte a Cornetto trilógia lezárásaként azért ezúttal valami belső mondandóval is igyekszik megtölteni a filmet és azt kell mondjam sikerült. Már már olyan jól, hogy tökéletesen feleslegesnek éreztem azt a szálat, ami miatt elkezdtem nézni a filmet. Ugyanis én egy hasonló világ vége mozit vártam, mint az Itt a vége esetében. De szerencsére nem így lett.

"Hé, Bilbo! Ha ott lent esetleg találkoznál egy alvó sárkánnyal, ne ébreszd fel!" - Valami hasonló hagyja el Balin, a legidősebb törp száját, mielőtt kezdődne a legjobb rész a filmben. Mi persze tudjuk, hogy az a bizonyos betörés nem épp a tervezett módon sikerül és igazából nem a főhőseinkért, hanem azért imádkozunk, hogy Peter Jackson végre kápráztasson el. Ne húzza tovább az időt, láttunk már elég ügyetlen törpkalandot, most valami igazán ütős dolog kell. Mert ott van az aduász a rendező úr kezében és ütni készül vele...

2008-ban annyira sok jó filmet láthattunk, hogy baromira nehéz volt kiválogatni belőlük egy 10-es listát. Simán volt még 10 olyan mozi, amit nagy könnyű szívvel beletettem volna a toplistába, természetesen ezeket is felsorolom, mert igazán megérdemlik. Nem mellesleg 2008-ban volt utoljára olyan mozi, ami nálam kiérdemelte a létező legmagasabb osztályzatot a 10-es skálán, így elmondhatjuk, hogy nem csak a mennyiséget, hanem a minőséget tekintve is remek évünk volt a magyar mozikban. Ami még szintén remek, hogy nem csak az amerikai, hanem a nemzetközi filmgyártás színe-java képviselteti magát a top10-en belül, van itt brit, ausztrál, francia, és dán mozi is. Független alkotást ugyanúgy találhatunk, mint nagyköltségvetésű szuperprodukciót, ráadásul olyan etalonnak mondható szuperhősfilmeket kaptunk ebben az évben, hogy ezt a szintet azóta sem sikerült megugrani. De nem is fosom tovább a szót, folytatódjon hát az időutazás.

Igen. A férfi lét egyetlen értelme, hogy megtalálja a tíz tökéletes westernfilmet. Miután ez megtörtént voltaképp semmi dolga nem maradt már az életben, minden más ajándék. Ez csupán hellyel közzel történt meg esetünkben, mert azért ez a lista sem teljes, volt ami csak azért szerepel itt mert szerintem jobb, és van ami pedig csak azért mert Santino szerint még befért. De már az is kész csoda, hogy ez a közös toplista elkészülhetett, hiszen aki olvassa gyakorta vitriolos szócsatáinkat a kommentek közt, az jól tudja, talán nincs két film amiben egyetértenénk, amit egyformán szeretnénk, és ha mégis akad ilyen, még abban is mást szeretünk. Ugyanakkor egyedül külön külön azt hiszem képtelenek lettünk volna a listát megalkotni a már említett okok miatt. Mennél több westernt néztünk ugyanis arra kellett jussunk, a legtöbb jót bizony már ezer éve láttuk, és akár régi elfeledetteket, akár újakat vettünk szemügyre a végeredmény egy max egynek elmegy volt, de egy top tízben semmi keresnivalója se lett volna. Amikor Santi rábeszélt, hogy kezdjünk toplistákat gyártani közel két éve, a cél az volt, hogy minden egyes zsánerből állítsunk össze egy top tízet. Hogy azután mindenki majd megírja a saját legjobb tíz filmes listáját. Lehetetlen vállalkozás. Volt ami jól sikerült: Legjobb 10 vígjáték, legjobb 10 börtönös film, de volt olyan is ami eltűnt a süllyesztőben, legjobb 10 kalandfilm, legjobb 10 akciófilm. Mára jóformán csak kettő maradt, és ebből az egyik most pótlásra kerül.

Nem véletlenül tartom magam távol az iraki filmektől. A Barátunk Superman erre tökéletes példa. Igazából erre mondhatnám azt, Amerikát lám lám nem csak a magyarok majmolják. Mert ami ebben a filmben folyik az minden csak nem a valóság. Egy ábránd kergetése. A hülyeség, néhány mondat amerikaiuuuule, és Coca Cola. Meg persze Superman. Kólával.

A most következő kimerítő beszámolót fogadjátok sok szeretettel egyik kedves barátom tollából.

Nagyon jó évet zártunk 2009-ben, ennyire erős felhozatal nem volt azóta sem. Egy nagy öreg megkoronázta az egész pályafutását, Tarantino megint jól átbaszott mindenkit, egy spanyol horrortól beszartunk, de kaptunk kultvígjátékot, és kult sci fit egyaránt, sőt a listán szerepel az egyik legvitatottabb képregényadaptáció, illetve minden idők legtöbb bevételt hozó filmje szintén ebben az évben került a mozikba. Ráadásul annyi folytatás készült ezekből a filmekből, hogy tán el is feledtük, mennyire jók voltak az eredeti alkotások.