The Trail of The Pink Panther/A Rózsaszín Párduc nyomában (1982)

1978-ban kezdtek el dolgozni a következő folytatáson. Azonban a Romance of The Pink Panther című epizódnak csak a forgatókönyve készült el. 1980. július 24-én ugyanis tragikus hír rázta meg rajongókat: Peter Sellers szívrohamban elhunyt.

1982-ben a mozikba került a Rózsaszín Párduc nyomában című film, amelyet valójában a korábbi filmek kivágott, illetve újra felhasznált jeleneteiből vágtak össze. Megismerhetjük a felügyelő családi hátterét, fiatalságát, múltját is; természetesen más színészekkel eljátszva. Próbálták ugyan egy kerettörténettel összefűzni a cselekményt, de ebből sajnos nem lett egy különösebben élvezhető alkotás. Inkább csak a Peter Sellersről való emlékezést szolgálja.

Az űrben játszódó mozgóképek világában az egykori „szovjet blokk” filmjei mindig is kuriózumnak számítottak, a kelet-német NDK mozijai pedig végképp, miután egy meglehetősen elzárkózó társadalomban készültek és, leginkább belső használatra tervezett világképet mutattak. (Talán csak az „indiános filmek” tekinthetőek kivételnek ebből a szempontból, mert azokat népszerűség övezte a vasfüggönyön zárta világban. Ezen sorok írója szintén a rajongótáborba tartozott.) Ám a sci-fi történeteket egyszerűen nem lehetett kalodába zárni, már csak a helyszínek folytán sem, továbbá igen költségesek voltak, így „házon belül” sem sűrűn bukkantak fel a vetítőtermekben. Az NDK-ban mindössze öt nagyvászonra tervezett mozit forgattak le, bár az elsőt, a magyar Balázs Béla ötlete nyomán készült vígjátékot (Chemie und Liebe) alig ismeri valaki. (Látni pedig még kevesebben látták. Én sem.) A TV játékokat ezúttal nem számítom be a sorba. A kezdet ígéretes volt, mert viszont az 1960-ban készült  második mozi, a Holtak bolygója (The Silent Star / Der Schweigende Sterne) fogadtatása kifejezetten jónak volt mondható a nagyvilágban. Aztán Stanley Kubrick 1969-ben új alapokra helyezte a fantasztikus filmeket, amikor előállt a kultikussá lett a 2001 – Űrodüsszeia történettel. Az erkölcsi és anyagi siker, továbbá az, hogy lehet valami közhelytől eltérő ötletből is nagyot alkotni, megmozgatta a filmesek fantáziáját. Ha minden igaz, az NDK válasza a Meteorvadászok lett volna az amerikai elődre. Azt minden különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy a két film összevetésében többségében a kelet-német alkotás húzza a rövidebbet. Talán abban jobb, hogy emberközpontúbb világot mutat, nem annyira sterilet, mint a Kubrick rendezte vetélytárs. Az irodalmi alapanyag itt is megvolt, Carlos Rasch hasonló című regénye ugyan az ifjúságnak íródott, de stílusos, kalandokkal teli könyv, teljesen alkalmas egy nagyszabású, látványos mozi alapjának. Na, itt lépett be az első gubanc. Ugyanis az NDK költségvetése egy valóban drága mozi leforgatására nem adott módot. Megoldás: alaposan megváltoztatták a cselekményt. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a regény minden valóban érdekes eseménye – meteorok megsemmisítése, kisbolygóra szállás, idegen űrhajó - áldozatul esett a költségvetés oltárán és helyette jöttek „pótlás” jelenetek. (Az pedig, hogy a regény szimpatikus magyar mérnökét átírták franciának, kifejezetten csúnya húzás volt. Ennyit lehetek elfogult, nem?) Vagyis hiába indult a forgatás az akkoriban szokásos, szocialista táboron belüli összefogással, - a mozi igazából lengyel-NDK koprodukció, - már a kezdet elhibázottnak bizonyult. Gondolati tartalmat, kivitelt és látványt tekintve viszont vitathatatlan az angol-amerikai klasszikus fölénye. (Aki szeretné egy részletesebb összehasonlítását olvasni a két filmnek, az "Eolomea" írását keresse a neten. Ő alaposan kivesézi ezt a témát. Pár gondolatát az engedélyével felhasználtam, amit ezúttal is köszönök neki.)

Inspector Clouseau/Clouseau felügyelő (1968)

Igazából nem értem, hogy ennek a résznek miért kellett elkészülnie.

A felügyelő karakterén kívül semmi nem maradt meg az előző részekből. Nem Edwards rendezte, nem Sellers játssza a felügyelőt, nem Mancini szerezte a zenét, nincs benne sem a gyémánt, sem Dreyfus, sem Cato.

A nagy hármas ugyanis ekkortájt a The Party (magyar címe: Estély habfürdővel) című vígjátékon dolgozott, így ezt a részt a jogokat birtokló Mirisch Films Bud Yorkin rendezőre bízta, a főszerepet pedig Alan Arkin kapta (néhány későbbi alakításból ismert lehet a neve, pld. Gattaca, vagy Hazudós Jakab).

Arkin megkapta a ballonkabátot, a kalapot, a francia akcentust, de a képességei sajnos meg sem közelítették Sellers-ét. Nem lehet eldönteni, hogy a filmben eredetit akar alkotni, vagy elődjét utánozni. Nagyjából 4-5 poénon lehet nevetni a két óra alatt, igazából semmi jót nem tudok elmondani erről az alkotásról.

A címből már-már azt hinné az egyszerű ember, hogy remakeet kapott a legeslegelső Bud Spencer-Terence Hill klasszikus, az Isten megbocsát, én nem. De nem ildomos összekeverni a kettőt, mert egy cseppet más a célközönsége... Egy ici-picit... Az eredetileg Az irgalmatlan-ra keresztelt legújabb Nicolas Winding Refn film időközben más forgalmazót kapott itthon, mert valószínűleg a cannes-i vegyes visszhang hatására bepánikolt a Budapestfilm és gyorsan átadta a stafétát a Vertigonak, akik új címmel, kicsit később a tervezettnél, de végre bemutatják a magyar közönségnek is.

Újabb vendégkritikát üdvözölhetünk oldalunkon, ezúttal Poltergeist tollából.

Nemrég újra megnéztem ennek a híres és népszerű szériának mind a tizenegy részét. Picit féltem attól, hogy gyerekkorom nagy kedvencét, Clouseau felügyelőt újra látva majd azzal az érzéssel álok fel a képernyő elől, hogy „mit szerettem ezen olyan nagyon”, ám mégsem ez történt. Ismét tetszett.

Bebizonyítottam magamnak, hogy ez a klasszikus számomra továbbra is a hatvanas-hetvenes évek nagy kultuszsorozatainak (Pink Panther-James Bond-Fantomas-Csendőr-Folytassa… – tudom, hogy elég furcsa őket így egy kalap alá venni, de ne feledjük, hogy akkortájt nem készítettek szinte minden sikeres filmből folytatást) méltó tagja, s illik róla tisztelettel megemlékezni.

Vagyis tényleg botrányfilm lett. Mától kezdve kiváltom a vállalkozóit és hivatásos polgárpukkasztó leszek, mert az ismeretségi körömben csak olyan emberrel találkoztam eddig aki felháborodott ezen a "förtelmen". Sose megyek csődbe, ha ennyire nem veszik a lapot a népek. Kicsit úgy érzem ez a film úgy járt mint az április elsejei írásom, ha netalán lemaradtál volna róla, ITT megtalálod. Nem értik, félreértik. Ugyanakkor fórumokon meg azt olvastam, hogy végtelenül szélsőséges nézetek alakultak ki, vagy nagyon utálják, vagy nagyon szerethetik. Azért az túlzás lenne, hogy én ezt a filmet évente meg akarnám nézni, és minthogy egy szkeccsfilmről van szó, értelemszerűen annak jobb és rosszabb pillanatai. Volt olyan epizód ami nekem se tetszett, de mégis úgy érzem nem véletlen hogy ez a sok ismert név leszignózott hozzá, ráadásul mindezt az önégetést (?) egy fillér nélkül, önként dalolva tették. Bizonyítván ezzel, hogy egy Hugh Jackman, de még egy Kate Winslet is szokott néha fingani.

Ismeritek a mondást? No pain, no gain! Nem? Keveset jártok gyúrni vaze...

Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer majd old schoolnak nevezem, amit Michael Bay csinál, ezúttal mégis kénytelen vagyok így tenni. Bármennyire is abszurdnak tűnik ugyanis az állítás, hogy a megalomániára hajlamos rendező túlságosan konzervatív módon nyúl egy témához, a Pain&Gain esetében ez áll legközelebb az igazsághoz. Hiába játszódik a valós eseményeken alapuló történet az 1990-es években, s adja vissza több-kevesebb sikerrel az akkori amerikai élet, a floridai idill és az edzőtermek izzadtságtól fűtött hangulatát, a sztori előadásmódjára és eladhatóságára bizony ráfért volna egy alapos vérfrissítés.

Egész nap ezen a magyar címen töröm a fejem - tudom, foglalkozhatnék erre érdemesebb problémákkal is, de valahogy nem hagy nyugodni a dolog. Mi a francot jelent ez? Vizsga két személyre... Asztalt szoktak két személyre foglalni, de továbbra sem kerültem közelebb a szójáték megoldásához. Ebben még a film sem segített, ugyanis a megtekintése után csak erősödött bennem a vágy, hogy rájöjjek, mire is gondoltak a magyar forgalmazónál. Pechükre a regény, amiből a mozi készült még nem jelent meg itthon nyomtatásban...

Azt szeretem magamban leginkább, hogy iszonyatos rendetlenség vesz körül. De minden téren. Így folyamatosan meg tudom magamat lepni. Például egyik nap is gondoltam kicsit rendezem a filmjeimet, már azt sem tudom melyiket kitől kaptam. Erre ráakadok erre a Michael Caine gyöngyszemre 2007-ből. Fene tudja mióta porosodott már a vinyón, azt se tudom ki adhatta. Belenéztem milyen, és alig bírtam meggátolni magam, hogy ne onnan nézzem tovább, annyira lekötött lassan csordogáló történetével, finoman felépített karaktereivel. A filmet többször is elkerülhettem az eredeti címe miatt Flawless - hogy lehet ezt ilyen bénán meg túl spoileresen fordítani? Meg ugye ráadásul létezik egy másik Flawless is 1999-ből ami a buzikról szól, és azokat nem nagyon szeressük. Ráadásul még láttam is, úgyhogy totál véletlen hogy ebbe belenéztem, nem csak vakon töröltem a francba.

Guillermo del Toro valóra válthatta saját (és feltételezhetően milliónyi más kisgyerek) álmát, amikor közel 200 millió zöldhasúból elkészítette a Tűzgyűrű című filmet, amiben óriási, emberek által irányított robotok küzdenek szintén óriási, egy más világból átjutott, városokat leromboló szörnyekkel. Ha azok közé a szerencsések közé tartozol, mint én és lakik benned mélyen egy tizenéves értelmi szintjét birtokoló kisfiú, akkor ettől a talán számodra is az egyik legjobban várt idei mozitól garantáltan leesik az állad, miután kivigyorogtad magad a popcornos dobozba kapaszkodva.

Vendégkritika

Szemfényvesztők. Az a film amit már a sztárgárda miatt is megnézünk. Idősebb kedvenceinkkel Michael Cainenel és Morgan Freemannel… Továbbá, mi? Hogy James Franconak van öccse? Hulk mint FBI ügynök? Shosanna mint interpolos francia lány? Zuckerberg mint kártyatrükkös nem tudomhogyhívják?

Szóval Hollywoodban Zorrót is kihipózták már, de hogy megmaradjon a színegyensúly adtak mellé egy rézbőrű sidekicket - akit egy fehér ember formál meg. Hát igen... Persze a Magányos lovas nem újkeletű dolog: más médiumokban már a 30-as években is megjelent, az 50-es években pedig népszerű TV sorozatként élt meg jó pár évadot. Nos ezt a karaktert adaptálták most a mozivászonra Jerry Bruckheimer produceri segedelmével. Az úriembernek köszönhetjük a Karib-tenger kalózai első részét (meg sajna a többit is), így két nagy bukás után (Perzsia hercege, A varázslótanonc) visszatért a jól bevált recepthez: Johnny Depphez és Gore Verbinskihez.

Sok víz lefolyt a Dunán, vagy a Mississippin a Rocky ötödik és a hatodik része között, időközben teljesen átalakult az egész moziipar. Egészen pontosan a Rocky 1 és 5 között 14, míg az 5 és a Balboa között összesen16 év telt el. Az ötödik rész készítésekor még Stallone volt a létező legmenőbb akciósztár, de aztán Schwarzenegger végül lenyomta olyan remekbeszabott filmekkel, mint az eredeti Emlékmás, vagy a Terminátor 2. Stallone karrierje pedig lassú hanyatlásnak indult. A ’90-es évek végére a közönség ráunt a sebezhetetlen, tömeggyilkos izompacsirták akciómozijára, helyette ott voltak a hihetetlen látványosságokat felvonultató CGI trükkök, és a mainstream hőstípust is próbálták minél emberszerűbbé tenni. Schwarzenegger erre gyorsan elhúzott kormányzónak, Stallone pedig abszolút mélypontra jutott, például a 2002-es D.Tox című középszar filmje már mozikba se kerülhetett, egyből a video-dvdtékák polcain landolt. Nem mellesleg már senki sem bízott benne, senki sem akarta a vásznon látni. Csak egy vén hülye erőltetett, szánalmas próbálkozásának tűnt az a terv, hogy folytatni akarja a Rocky-t, vagy a Rambo-t. Hiába volt ő gyerekkorom egyik nagy hőse, nekem is az volt a véleményem, hogy inkább ne égesse magát, illetve szépemlékű sorozatait ilyen felesleges, bukásra ítélt próbálkozásokkal.

És hihetetlen ugyan, de az öreg megcsinálta.

Egy fiatal nő menekül. Egy férfi üldözi. Mit vonsz le ebből a szituációból? Klasszikus helyzet, ki lehet belőle hozni akármit. Mondjuk a férfi el akarja kapni, mert meg akarja ölni. Akkor persze a nő meneküljön meg, amúgy is szép, meg fiatal, könnyű neki drukkolni. De mi van ha a nő valójában egy tolvaj, és elvett valamit a férfitől. Úgy kell neki, miért nem figyelt, különben is a nő szép, meg fiatal, könnyű neki drukkolni. És ha a nő bűnöző, valami súlyosat követett el, mondjuk gyilkosság? Akkor vajon ki mellé állnánk? Úgy van, a nő mellé, hiszen szép, meg fiatal, könnyű neki drukkolni. Bezony... ez film pontosan ilyen egyszerű.

Sly utoljára a Cobrával ért el igazán szép bevételeket, még a Rambo széria harmadik része se volt annyira sikeres, mint amit vártak volna tőle. Mit szokott ilyenkor csinálni a mi Stallone barátunk? A válasz egyértelmű; készít egy újabb Rocky filmet.