A mai nap éppen megfelelő arra, hogy elvégezzünk egy kísérletet. Mivel mostanában nagyon megszaporodtak ezek a tíz dolog, amit nem tudtál, meg húsz dolog, amit feltétlenül meg kell tudnod listák, gondoltam nem árt, ha mi sem maradunk le. Szóval összegyűjtöttünk, hét olyan tényt egy filmről, amit…
Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába, én rajtam át oda, hol nincs vigasság, rajtam a kárhozott nép városába. Nagy Alkotóm vezette az igazság; Isten Hatalma emelt égi kénnyel, az ős Szeretet és a fő Okosság. Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel, csupán örökkel; s én örökkön állok. Ki itt belépsz,…
Első film idén, amin végre önfeledten SZÓRAKOZTAM, sőt egyből újranéztem az első részt. - úúúúúúú, de jó kezdőmondat!
Szóval azt akarja mondani, hogy a hangyák egy másodperc alatt tízezer évet öregedtek? Nem, azt akarom mondani, hogy ezalatt komplett civilizációt építettek, ami messze meghaladja a mi tudásunkat. Megtanultak autót, és traktort vezetni, űrhajót építeni, hegeszteni és lézerfegyvereket készíteni. Az ő…
Nagy, kék, nyúlánk, természetközeli, spirituálisan fejlett őslakosok egy Pandora nevű bolygón, akiket csúnya, szívtelen földi katonák támadnak meg, felégetve békés otthonukat. Ismerős a történet? Akkor te is láttad az Avatar első részét. Ha tetszett, akkor nyugodtan vegyél jegyet a másodikra, mert…
Az Ős Tomb Raider mellett ez volt a másik, és az utolsó Tomb Raider, amit telefonra kiadtak - és azóta onnan is eltűnt - kapott egy kisebb ráncfelvarrást, és összességében sokkal kevesebb probléma van vele, ha az ember el akarja indítani mai rendszereken, mint a legendás első részt. Még anno…
Filmklubunkban a blog két szerzője, Scal és Santino ajánl egymásnak filmeket, amiket aztán mind a ketten megnéznek, majd közösen megvitatják, hogy miért volt érdemes rászánni az idejüket ezekre a filmekre. Mivel mindketten alaposan ki akarják beszélni a látottakat, ezért ezek a közös filmklubos…
Több évtizedes filmeket folytatni első hallásra szörnyű ötletnek tűnhet, de abban a korban, amiben az új elképzeléseket a régiek felmelegítésével igyekeznek pótolni, logikus lépés. A drága jó '80-as évek látszólag kimeríthetetlen tárházat jelent erre a célra, hisz bővelkedik máig kedvelt filmekben,…
- Mielőtt tovább rohansz, hagy kérdezzek valamit; mikor voltál utoljára boldog?
- Hmmm, nehéz kérdés, hagy gondolkozzak kicsit, talán mielőtt beültem a moziba, hogy megnézzem ezt a szép nagy darab rakás szart.
"Eltávolodni a hajótól majdnem olyan életveszélyes vállalkozás volt, mint fel- és leszállni rajta. 1942-ben nem létezett még repülőgépbe építhető radar. A többüléses torpedóvető vagy zuhanóbombázó lövésze vezethetett valami rögtönzött navigációs nyilvántartásfélét a repült irányokról és…