No ki tudja megmondani miket csinált a Westwood mielőtt gondoltak egyet és rászabadították az RTS műfaját a világra? Úgy van... kalandjátékokat.
No ki tudja megmondani miket csinált a Westwood mielőtt gondoltak egyet és rászabadították az RTS műfaját a világra? Úgy van... kalandjátékokat.
Filmklubunkban a blog két szerzője, Scal és Santino ajánl egymásnak filmeket, amiket aztán mind a ketten megnéznek, majd közösen megvitatják, hogy miért volt érdemes rászánni az idejüket ezekre a filmekre. Mivel mindketten alaposan ki akarják beszélni a látottakat, ezért ezek a közös filmklubos…
Szerencsére Gotti-ból is létezik egy korábbi film, igaz "csak" egy TV film, azt viszont az HBO készítette, úgyhogy meglepően magas színvonalról beszélhetünk. Lényegében egy mozifilmet kapunk tehát, amit a tévében adtak le, költséghatékonysági szempontból. Azonban a sikere akkora lett, hogy később ez…
Azt hiszem ezek után bátran hátradőlhetek a székemben, mert halálom napjáig nem fogok látni még egy olyan rossz filmet, mint ez a borzalomhalom Gotti. De kellett nekem reménykedni, pedig már a plakátja is intő példa volt, egy igénytelen fotó, a morcos, hájas Travoltáról, ahogy szigorúan néz, és…
Új sorozatunkban közösen kiválasztunk 1-1 filmet, amit mind a ketten megnézünk, majd közösen megvitatjuk, hogy miért is volt érdemes rászánni az időnket. Mivel alaposan ki akarjuk beszélni ezeket a filmeket, ezért ezek mindig erősen SPOILEResek lesznek. Első választásunk Brian DePalma 1984-es, azóta…
- Mielőtt tovább rohansz, hagy kérdezzek valamit; mikor voltál utoljára boldog?
- Hmmm, nehéz kérdés, hagy gondolkozzak kicsit, talán mielőtt beültem a moziba, hogy megnézzem ezt a szép nagy darab rakás szart.
Rég írtam toplistát - meg soká is fogok - de nem bírtam ki hogy most már rendre oldalakon keresztül ezen filmek falloszát polírozó kritikák láttán ne terítsem ki kártyáimat, hogy valójában ezek a filmek értetlenek, értelmetlenek, éretlenek, és még valami é-betűs ami eszetekbe jut. Nehezen jutottam…
Kicsit vártam vele, hogy leülepedjenek a kedélyek, de azért ugye senki nem hitte, hogy nincs véleményem a témában? Főleg miután végigszoptam egy hónapot a tavalyi év legszarabb filmjeivel.
Na ilyen az, amikor kötelességből kell írni egy filmről. Ez volt az egyik legelső Oscar várományos film, amit láttam, és ha már annyit emlegettem a különböző egyéb cikkek alatt úgy voltam vele illene írni róla valamit. Úgyhogy ez lesz az utolsó olyan film, amiről még az Oscar díjkiosztó előtt írok.…
A most következő alany ugyan nem került be a legjobb film díjára jelöltek közé, de még talán azt is megérdemelte volna, mert sokkal jobban sikerült, mint a legtöbb ami igen. Amiért egyeseknek unalmas lehet, az a túlzottan belterjes történet, miszerint egy valóban létező amerikai házaspár…
El se hiszem, hogy a végére értem. Ugyan maradtak még filmek, melyek közül válogatok a következő napokban, de a helyzet az, hogy a tíz nagyfilm mindegyikét megnéztem immáron, és egyre kétségbeesettebb lettem - volna - ha érdekelne az Oscar és nem csak azért csinálnám, mert eszméletlen nagy…
Hát nehéz út vezet a szerelemhez, jelen esetben százharminc eltékozolt perc, aminek borítékolható a vége, az odáig vezető út pedig nem, hogy göröngyös, de akkora vargabetűk halmaza, amire nem is tudom mióta nem volt példa. És közben még csak az sem derül ki, miért ez az idióta cím?
Hétvégén Oscar és még hiányzik négy film a brancsból. Mai alanyunk az első amire azt mondom, megérdemelten válogatták be, bár tartok tőle, ha nem siketekről szólna, csak egy szimpla coming of age filmecske lenne, és sokkal kevesebb figyelmet kapott volna. Az Apple szerzeménye tavaly tarolt a…