El se hiszem, hogy a végére értem. Ugyan maradtak még filmek, melyek közül válogatok a következő napokban, de a helyzet az, hogy a tíz nagyfilm mindegyikét megnéztem immáron, és egyre kétségbeesettebb lettem - volna - ha érdekelne az Oscar és nem csak azért csinálnám, mert eszméletlen nagy nézettséget hoz. No de, az eredeti West Side Story 1961-ben akkora siker lett, hogy a rákövetkező évben nem kevesebb, mint tizenegy Oscarra jelölték, amiből tízet meg is kapott, ezzel letaszítva a trónról, az addigi első helyezett Gigi-t, már ha a musicaleket nézzük, mert a Ben Hurnak már ekkor is tizenegy Oscarja volt. No, fogadjunk, hogy a remake nem fog ennyit kapni!
Nagyon úgy néz ki, hogy ez az Oscar a remakek Oscarja lesz, mert a Rémálmok sikátora és a CODA mellett ez a harmadik film, ami egy másik sikeréből táplálkozik. Ha hozzácsapom a Dűnét is, ami ugyan adaptáció, de mivel csak az első fele, így meglepően hasonlít a 84-es Dűnére akkor majdnem a fele bagázs valami régi átcsomagolva. És ez nem túl bizalomgerjesztő. Ráadásul a West Side Story még csak nem is az egyetlen musical, mert itt van a Tick Tick... Boom! is, igaz csak egy dolog miatt jelölték, nagyon helyesen. Igazából minden rosszindulatot és malíciát félretéve vannak jó remakek - százból egy -, nem mindegyik mocsokszar, vannak érdemeik - visszamenekülsz az eredetihez, vagy előásod mert nem tudtad, hogy létezik, és látsz egy jó filmet -, de amikor az ember megtudja, hogy olyan filmeket remakelnek, mint a mai napig működő Hét mesterlövész, a már említett Ben Hur, vagy épp a West Side Story, akkor azért el kezd tik-tik BOOM-olni a szeme.
Kicsit úgy érzem, mintha holnap beállítana egy festő, hogy ő márpedig remakelte a Mona Lisát, vagy a Milói Vénuszt, és hát ennek még karja is van, úgyhogy egyből mindenki elkezdené köpködni a régi verziót, hogy poros, meg avítt, és mai szemmel különben is nevetséget. Mert itt nagyjából erről van szó, a West Side Story nem csak egy film, aminek készült egy remake-je, hanem egy megismételhetetlen mérföldkő még a musicalek világán belül is, és mondom mindezt úgy, hogy nem rajongok különösebben érte, múlt héten láttam először, hogy legyen hasonlítási alapom. De épp ez mutatja a nagyságát és erejét, hogy abszolút nem érdekel, kizárod az életedből, és mégis pontosan tudod, miről szól, a dalok felét hatszáz helyen hallottad és nem egyet még el is tudsz énekelni. És akkor remakejünk egy ilyen filmet.
Az külön meglepett, hogy pont az a Steven Spielberg vágott bele, aki egykor épp formabontó kreativitásáról volt híres, és az egyetlen remake amit rendezett az lényegében újradefiniálta a régi filmet - a Világok harcáról beszélek. Ott volt értelme az egésznek, mert annak az eredetijét ma már bányászgéppel kell keresni, és félőrült sci-fi geekeken kívül nem is ismerik. Igaz, ma már a Tom Cruise verziót sem. Ezen kívül készített egy Barátságos óriást, egy Tintint, meg egy Hook-ot, ami minden esetben olyasmi, ahol egyértelműen adaptációról beszélhetünk. Most meg elkészítette az adaptáció adaptációjának a remakejét. Mert nem akarom védeni az eredeti filmet, egyértelműen a korát megelőző koreográfia és Leonard Bernstein fantasztikus zenéi miatt vált hallhatatlanná, és mert film formájában több emberhez eljuthatott, mint ahányan azt 1957-től a Broadwayen tehették. És ami a hab a tortán, bizony ez se más mint egy Rómeó és Júlia verzió, tehát a forrás az Avoni hattyú. Meg a Pál utcai fiúk, hehehe.
Szóval félre értés ne essék, egyáltalán nem lett rossz az adaptáció/remake, DE nekem senki ne jöjjön azzal, hogy a 61-es elavult, hiszen az időben mégis közelebb volt uszkve hatvan évvel ahhoz a korhoz, problémákhoz, amikről nagyon bátran beszélt és foglalt állást. És még csak New Yorkot se kellett szarrá CGI-znie, hogy elérje ezt a hatást. Hovatovább a két brancs szereplői totál ismeretlen srácok voltak, mégis volt karakterük, jelen verzióban meg jó, ha megtudjuk azt a négyet különböztetni, akire fókuszál a film. Pont az egyetlen Ansel Elgort emelkedik ki közülük, aki miatt értetlenkednek az emberek, pedig tökéletes a szerepre, meg van benne a James Dean-i tragédia, vagányság, lány lennék, én is első látásra beleszeretnék. De ugyanakkor Bernardo, Riff két papírmasé figura Action, Ice, Baby-John - akiknek mind jutott idő a régi verzióban - csak nevükben léteznek, hogy a folyton kotnyeleskedő lányról már ne is beszéljek. George Chakirit anno Oscarral jutalmazták Bernardo megformálásáért, David Alvarezt még csak nem is jelölték.
Rachel Zeglert szerintem méltatlanul mellőzték, - pláne azután, hogy behúzta a Golden Globe-ot - lehet, hogy a feje hasonlít az Alien mutánsra az Alien - Feltámadásból, de angyali hangja van. Már holnap mehetne Júliát meg Hófehérkét, - jah bocs, ez utóbbira már le is szerződtették - vagy legalábbis Hamupipőkét alakítani. Mégiscsak jobb, mint a régiben Natalie Wood, aki annyira volt puerto ricói mint Zegler ukrán vagy orosz. A show legnagyobb nyertese Ariana DeBose lehet, akit ugyanúgy jelöltek legjobb női mellékszereplő díjára, mint ahogy az Rita Morenoval is történt, aki ugye meg is kapta anno. Az igazi bravúr azonban az lett volna, ha most is őt jelölik, és meg is kapja a Doki feleségének szerepéért. De ez sajnos kimaradt. DeBose javára szól, hogy a film legproblematikusabb elemét, egy kvázi tömeges erőszakolást nagyon drámaian és felkavaróan mutat be, igaz ez a régiben is nagyon brutális volt. Az egyetlen, amit túlzásnak éreztem, hogy a fehér nők kétségbeesetten dörömbölnek, hogy ne csinálják, de a fehér férfiak jól kizárják őket. Mindenesetre inkább DeBose kapja Anita szerepéért, mint Judi Dench az unalmas Belfastért, Aunjanue Ellis a sunyuló Richárd királyért, vagy Kirsten Dunst a Kutya karmai közt-ben eljátszott alkoholizmusba menekülő vígözvegyért.
A technikai díjak közül a régi elvitte a fényképezésért járót, nem tudom Janusz Kaminszkinak - Spielberg házi operatőre a Schindler listája óta - ez a bravúr sikerül e, mert nagyon erős a mezőny, mind a Dűne mind a Kutya karmai közt nagyon szép képekkel operál. A film legerősebb jelenete épp az America újrapozicionálása lett, ahol Spileberg kivitte a dalt az élő, lélegző New York utcáira, nincs is vita, hogy itt odavert a réginek is, mert ott talán pénzhiány miatt egy háztetőn a szárítókötelek mellett énekelgettek. Vágásért az új verziót nem is jelölték - pedig jobban megérdemelte volna, mint mondjuk a Ne nézz fel! -, ahogy eredeti zenéért sem, ami már érthetetlenség a köbön, bár ugye, hogy is lehetne eredeti ha már hatvan éve egyszer az volt. A legjobb hang meg úgy néz ki a Dűnénél fog landolni, de szerintem majdnem minden technikai díj a Dűnénél fog kikötni, hogy dobjanak neki pár csontot, legalább azok ne a kutya karmai közt végezzék... bocs.
Jelmezért, és díszletért a régi megkapta, idén előbbi nagyon a Cruella felé tendál, de történhet változás, utóbbi meg megy a Dűnének. Mert lehet Spielberg CGI-vel felépített egy egész New Yorkot, de Villeneuve meg felépített egy egész bolygót, persze az örök áhítozás Hollywood aranykora után még itt is a West Side javára billentheti a mérleget. Bár inkább best visual effect járt volna neki, de hát azt még mindig arra adják, ha valaki beöltözik Pókembernek, vagy megeszi egy homokféreg, ami nem is létezik. Mindezek után maradt a legjobb rendezésért és a legjobb filmnek járó díj, mindkettőt a Kutya karmai közt húzta be, az Oscar lakmuszpapírjaként funkcionáló Golden Globe és BAFTA díjátadókon, szóval nem is áltatom magam. Mi ebből a tanulság, ha remakelni akarsz egy klasszikust, legyél nő.
És ezzel befejeztem az idei Oscar értékelőt, siratom magam, meg az egész filmszakmát, hogy ezek közül kell választani, mert egész egyszerűen nem hiszem el, hogy 2021-ben ez a tíz mákvirág volt a legjobb, amit jelölni tudtak az emberek a Föld nevű bolygón. Mondanám, hogy győzzön a jobb, de hát sose az szokott.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4
