Bevallom töredelmesen életemben nem hallottam erről a nőről. Illetve egy soron következő filmünkben, A hullámban hallottam róla, de addig nem. Azután itt van ez a nem kicsit félrevezető magyar cím is - az eredeti cím sokkal jobb, noha az meg spoileres, már amennyire beszélhetünk egy majdnem önéletrajzi alkotásnál ilyenről. Emiatt azt hittem Scholl valami nagy földalatti mozgalom vezére volt, akit érdemes elővenni ha már köldöknézésről van szó. De nem. Scholl bűne mindössze annyi volt, hogy egy a Müncheni Egyetemen 1942-ben háború ellenes röpiratokat szórt szét. Elkapták, és rövid úton halálra ítélték. Mindezt huszonegy évesen.

Eme filmet A Bukás hívta életre. Az a film egy akkora jelentőségű, forradalmi alkotás, mely nem csupán a Hitleres mémeknek nyitott utat a YouTubeon, de egyre másra készülhettek a komolyabb múlttal szembenézős alkotások is. Mint A mások élete, a már említett Hullám, vagy jelen alanyunk is, akinek címszereplőjét 1970-től már jelentős tisztelet övezi szerte Németországban.

Azt hiszem nem tudjuk mi értékelni igazán a sajtószabadságot. Hogy azt írhatunk, mondhatunk amit csak akarunk. Persze ebben közrejátszott a technika fejlődése is, és inkább érdektelen sok minden amit az ember olvas manapság, semmint forradalmi. Hiszen nyolcvan éve még nem mindenki rendelkezhetett írógéppel és egy ilyen kiáltványnak sokkal nagyobb hordereje lehetett. De akkor is, emiatt halálra ítélni valakit hihetetlenül groteszknek tűnik ma már, voltaképp felfoghatatlan. Ráadásul gyorsított eljárásban, teátrális körülmények között megrendezett bírósági ügyben, ahol az ügyvéd is csak dísznek jelenik meg, a bíró pedig maga a ripacs szó élő kivetülése.

A film maximálisan hűen követi az eseményeket, és rengeteg kutatómunka áll mögötte, ugyanakkor a kihallgatási rész - mely a film csúcsa - nekem már kissé túlontúl idealizáltnak tűnt. Hiszen Scholl kis híján meggyőzi saját igazáról a vallatótisztet, aki szentül elköteleződött a Harmadik Birodalom és annak eszmeisége iránt. Itt azonban a film pro és kontra érveket hoz fel, hogy miért is hihették azt az emberek, hogy győzhetnek - ugye Hitler elég faszán kihúzta a német népet a világválságból -, és hogy ez a rendszer nem teljesen rossz. Leszámítva azon apróságot, hogy aki nem így gondolja, azt kivégzik.

Julia Jentsch könnyedén birkózik meg a film által rá ruházott hatalmas feladattal, szinte minden képkockán megtalálható, és bár nem ő a Fehér Rózsa szervezet vezetője, gyanítható, hogy egyedül miatta ismert manapság ez az egész baráti kör. Mellette mindenképpen megemlítendő Gerald Alexander Held, aki kitűnő a vallatótiszt szerepében, már már szimpatikus is, nem elsősorban azért, ahogy egérutat kíván adni a lánynak, ne dobja el ilyen fiatalon az életét. Jól lehet ebben a stádiumban Scholl még joggal hihette, csak börtön várja.

Mondanám, hogy sok Berlinben játszódó film után ez a film végre Münchenbe kalauzol el minket, de nem mondom, mert jóformán semmit nem látunk a városból. Az egész film belső terekben játszódik, ami leginkább a börtön, bíróság, vallatószoba szentháromságból áll. Ez minden bizonnyal azért is kellett, mert a filmet kronológiai sorrendben rögzítették. A filmet természetesen Oscarra is jelölték 2005-ben a legjobb idegennyelvű film kategóriájában, valamint két ezüst medvét is hozzávágtak.

Hasonlóan A hullámhoz, ezt a filmet is egy olyan rendező hozta tető alá, aki egy pubertáskori viccekben tocsogó német "alapművel" szerzett hírnevet magának, úgy van ez volt a 2000-ben készült Hangyák a gatyában. Azóta szerencsére Marc Rothemund más filmeket is készített, úgyhogy nem teljesen reménytelen a srác. Kritikaként azért annyit megjegyeznék, hogy a film számomra érthetetlenül tévéfilmes hatást keltett helyenként és talán egy félórával hosszabb mint kellene, de mivel Schollról utoljára 1982-ben készült film, így ezt most elnézzük.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!