Egy látványos történelmi film mindig szívesen látott alkotás. Pláne, ha nem akarják telepakolni a mának szóló utalásokkal, - egy kicsi azért akad - hanem a megszokott, ám korántsem unalmas módon színpompás jelmezekkel, korhű tárgyakkal és a régi idők embereit idéző viselkedésekkel örvendeztetik meg a nagyérdeműt. Ha pedig még a tényekhez is ragaszkodnak, vagy elfogadható határokon belül módosítva tálalják a nézőnek, már kész öröm. A koreai filmesek ezúttal pont így jártak el.

Kis kibeszélés: Egy kosztümös film sosem olcsó mulatság. I Szunsin admirális hőstettére 18 600 000 dollár jutott amerikai valutában számolva. Biztosan jó pár rendező akad Hollywoodban, akiknek a szemük sem rebben az összeget látva, de Magyarországon akadna legalább egy valaki, aki a hátsófelét csapkodva ugrálna örömében, ha a Toldi történet megfilmesítésére ennyit kapna. Sőt, kivétel nélkül az összes rendezőnk rózsaszínben látná a világot, ha ekkora summát bocsátanának a rendelkezésére. Ám miután vannak köztük olyanok, akiknek pénz sem kell hozzá, hogy lila ködben ússzanak, jobb is, ha nem jut mindegyikőjüknek. Hogy miket kéne néznünk? De hát hol „fenyegeti ilyen veszély” a magyar filmszakmát? Mármint hogy nemzetközileg is komolynak számító summát kapnak kézhez. Pláne, magyar történelmi témára. Mintha nem volna rá igény. Á, hagyjuk... Koreában viszont nem sajnálták rá a piszkos(?) anyagiakat. A nagyszabású befektetés rövid idő alatt mintegy 111 milliót hozott konyhára. Ezt sem forintban. Talán ez elgondolkodtat nálunk néhány illetékest. Bár nagy reményt nem fűzök hozzá. Kiegészítés 2023:Időközben csak elindult a kosztümös filmek feltámasztásának folyamata, beleértve a hazai szinten nagynak számító büdzsé rendelkezésre bocsátását. Jelenleg az összes gyermekbetegségét megkapja néző. Remélhetőleg minél gyorsabban kinövi a szakma. Tény és való, egy nagyszabású alkotás kivitelezésének fogásai más módszereket kívánnak, mint amit az ettől évtizedek óta elszokott stábok tudnak. Bízzunk a szebb folytatásban és hogy még megérjük a kiforrott rendezések feltűnését a mozitermekben.

Első film idén, amin végre önfeledten SZÓRAKOZTAM, sőt egyből újranéztem az első részt. - úúúúúúú, de jó kezdőmondat!

Szóval azt akarja mondani, hogy a hangyák egy másodperc alatt tízezer évet öregedtek? Nem, azt akarom mondani, hogy ezalatt komplett civilizációt építettek, ami messze meghaladja a mi tudásunkat. Megtanultak autót, és traktort vezetni, űrhajót építeni, hegeszteni és lézerfegyvereket készíteni. Az ő tudásuk elég lesz, hogy legyőzzük Kangot. Na, ilyen, és ehhez hasonló retardáltságokat kell elviseljünk a Marvel 31. etapjában.

Hát igen, volt idő, amikor mindenki epekedve várta az új Shyamalan filmet, mert ha el is múlt az idő, amikor olyan igazán átütő erejű filmeket készített, mint a Hatodik érzék, vagy a Sebezhetetlen még mindig eszméletlen hangulatos alkotásokat pakolt le az asztalra. A falut, vagy a Jeleket rendkívül sokan nem szeretik, hibáik száma is végtelen, de azt azért nehéz elvitatni tőlük, hogy kétségkívül rendelkeznek egy nyugtalanító atmoszférával, ami végig ott vibrál a film egészében. No mára ennyi sem maradt.

Nagy, kék, nyúlánk, természetközeli, spirituálisan fejlett őslakosok egy Pandora nevű bolygón, akiket csúnya, szívtelen földi katonák támadnak meg, felégetve békés otthonukat. Ismerős a történet? Akkor te is láttad az Avatar első részét. Ha tetszett, akkor nyugodtan vegyél jegyet a másodikra, mert nagyjából ugyanerre számíthatsz, csupán ahogyan a cím sugallja, ezúttal a dzsungel helyett vízi körülmények között.

FIGYELEM - amennyiben nem láttad az első részt, a TOVÁBB-ra kattintva enyhe spoilereket kaphatsz róla, de a második rész annyira szervesen kapcsolódik hozzá, hogy muszáj az előzményről beszélni kicsit. (Már, ha az Avatar kapcsán egyáltalán beszélhetünk bármiféle spoiler-ről.)

"It is 400 years after the Founding, and a young Roman centurion is camped with his legion on the banks of the Tiber. They are waiting for your orders..."

Ez a film legendás azok körében, akiknek volt szerencséjük látni nálunk az 1973-as februári bemutatása után. De a világ más részein szintén nagyon jó sajtója volt akkortájt, és van máig is. Egyike volt a szerencsés hármasnak azon japán kalandfilmek közül, amelyek fölöttébb jókor kerültek bemutatásra a korabeli szlogen szerinti "létező szocializmus" hasonlóképp létező "hiánypiacára," amely titulus az árucikkeken túl a filmes bemutatásokra szintén igaz volt. (Időnként eszembe jut az ismertetők írása közben, hogy vajon meddig akad még olyan olvasó, aki mostanság is érti a fentebb idézőjelbe tett, mára viszont már csupán a ködös régmúltat idéző, korabeli megfogalmazásokat.) Akkoriban a magyar közönség nem volt elkényeztetve a japán filmvilág szamurájokat középpontba állító alkotásaival. A televízióban ugyan lement egy Akira Kuroszava sorozat, ám ő Japánon belül "mainstream-en kívüli" rendezőnek számított, nem úgy, mint külföldön. Pár darabot tűztek csak műsorra az életművéből, de kétség kívül értő kézzel válogatva. Ezáltal sikeres szombat esték voltak az adásnapok, fokozva az érdeklődést egy távoli ország produkciói iránt. Például szerepeltek az összeállításban ezek a gyöngyszemnek számító mozgóképek: A vihar kapujában és a Rejtett erőd. Az utóbbiról még nem tudtuk, hogy bő 10 év múlva a „Star Wars – A New Hope” által újra a figyelem központjába kerül. A mozikban sem volt elkényeztetve a közönség. Az Onibaba és a Harakiri csupán szűk körű filmklubokban tűnt fel néhanapján. A kardforgatónő négy részéből csak az első és az utolsó kaland jutott el hozzánk. A halál erődje kedvéért többszörös felárat fizetett a "jónép" a neppereknek, mert az kemény történet volt. Az utóbbi két kalandfilmhez társult „Az űzött szamuráj,” és meglett a fentebb emlegetett hármas. Bizony nem kellett rá központilag kivezényelni az embereket, amire elég sok példa volt abban az időszakban. Jött, látták és győzött – hogy egy kiforgatott történelmi szállóigét idézzek. Mint Japánban oly sok esetben, egy manga volt a film cselekményének magva, vagyis eredetileg képregényként jelent meg.

And THIS was the latest weather report!

Most, hogy bejelentették az Assassin's Creed széria legújabb darabját, ez jó alkalomnak tűnik rangsorolni a most már tekintélyes múltra (15 év!!!) visszatekintő franchise darabjait a legrosszabbtól a legjobbig.

De miről is van szó?

Dióhéjban az AC széria két harcos szektáról - az Assassinokról és a Templarokról - szól, akik évezredek óta vívják titkos harcukat az emberiség lelki üdvéért, hogy aztán ez az ellentét a szemünk láttára vonuljon végig az ókori Hellásztól kezdve a keresztesháborúkon, a reneszánszon és megannyi történelmi korszakon át, egészen napjainkig.

A sorozat keretét egy jó darabig a jelenkori események adták, az Assassin's Creed világában ugyanis létezik egy gépezet - az Animus -, amivel újraélhetjük ezeknek a réges-régi korok hőseinek az életútját. Így válik az alapvetően kosztümös akció-kaland egy lightos sci fivé. Ennek a szálnak a megítésése folyamatosan változott, kezdetben egy gimmicknek tűnt, később pedig lerázhatatlan nyűgnek, de az ilyen ellentmondások végigkísérik a szériát. A kiadó, Ubisoft évről évre kihozott egy újabb darabot a sorozatból, ami így nagyon hamar elkerülhetetlenül önismétlővé és legendásan bugossá vált. Folyamatosan kritizálták mind a rajongók, mind a kritikusok a sorozatot azért, mert nem képes megújulni, majd amikor alapjaiban újraalkották az egészet egy witcher-far cry mix nyílt világú szerepjátékos akció kalanddá, azóta természetesen az a fanok legnagyobb problémája, hogy ezek a játékok már egyáltalán nem olyanok, mint a régiek.

A Margaret Island, a Blahalouisiana, a Honeybeast, a Budapest Bár és Caramel is fellép többek közt szeptember 16-18. között a Kerekdomb Fesztiválon. Ilyenkor három napra zenével, irodalommal, színházzal, különleges borkóstoló programokkal telnek meg Európa mértani középpontjának, Tállyának a pincészetei és szőlőskertjei, hogy együtt merülhessünk el az ősz színes forgatagában.

Az Ős Tomb Raider mellett ez volt a másik, és az utolsó Tomb Raider, amit telefonra kiadtak - és azóta onnan is eltűnt - kapott egy kisebb ráncfelvarrást, és összességében sokkal kevesebb probléma van vele, ha az ember el akarja indítani mai rendszereken, mint a legendás első részt. Még anno 2016-ban amikor nekiálltam, gyorsan le akartam tudni ezt is, amiből aztán hat évnyi szenvedés lett, megannyi újrakezdés, mert egész egyszerűen nekem ez egyáltalán nem tetszett, pedig a legtöbb játékos, ha arra gondol Tomb Raider, akkor valójában erre a részre gondol, mert itt alakult ki egy csomó minden, ami aztán Lara Craft kvintesszenciáját adta.

Nem mindennapi utazáson vagyok túl. Az elmúlt fél évem azzal telt, hogy közel száz „gyomornovellát” elolvastam az öregtől, miközben éjt nappallá téve szorgosan kutattam óbudai, és egyéb pesti vendéglőkben azokat az étkeket, amelyek rendre felbukkannak Krúdy írásaiban, nem győztem feljavítani az ott található leveseket egy kis szárított paprikával, amit elővarázsolva zsebemből a pincérek legnagyobb megrökönyödésére belemetéltem azokba, hogy legjobb ízüket előcsalogassam. Füles pohárból követeltem a sert, és elismerően bólintottam, ahol a kockás abrosz mellett találtam bors és paprikamalmot.

Ez valami borzalmas. Talán… mit talán BIZTOS a létező legrosszabb - és csak azért nem írok erősebb szót, mert nekem VOLT valaha gyerekszobám - darabja ennek az általam nem igazán sokra tartott sorozatnak. Szinte csak és kizárólag problémám van vele. És nagyvonalúan eltekintek az elírásoktól, ferdítésektől, stiláris hibáktól, amik benne maradtak egy ilyen vaskos műben amiért kemény pénzt akarnak legombolni az olvasóról.

WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!

Filmklubunkban Scal és Santino egymásnak ajánlanak filmeket, majd közösen megvitatják, hogy miért volt - vagy nem volt - érdemes rászánni az idejüket. Ezek a közös filmklubos írások mindig erősen SPOILEResek. Mostani választásunk Woody Allen 2008-as filmje. Ha még esetleg nem láttátok, azt javasoljuk, hogy előbb nézzétek meg, aztán gyertek vissza ide, és írjátok meg kommentben, mit gondoltatok róla.

Santino:

Két amerikai turista, a megfontolt barna, Vicky és barátnője, a szeszélyes szőke, Cristina Barcelonában töltik a nyarat, ahol megismerkednek a sármos festőművésszel, Juan Antonioval, aki előbb Vickyvel fekszik le, majd összeköltözik Cristinával. A helyzet viszont csak akkor lesz igazán bonyolult, amikor felbukkan Juan Antonio exfelesége, a már-már esztelenségig temperamentumos Maria Elena, aki előbb Juan Antonioval eleveníti fel a viszonyát, majd Cristinával bonyolódik leszbikus kalandba, hogy aztán édeshármasra rendezkedjenek be.