Vannak színészek, akik mindig meglepnek valamiféle extrával. Vagy azért, mert kibújnak a bőrükből és teljesen más karaktert láthatok tőlük, mint amit megszoktam, vagy azért, mert olyan szerepekkel is megpróbálkoznak, amelyeket alapvetően nem rájuk szabtak. Ez utóbbi esetek a neccesebbek, mert vagy egy tisztességes próbálkozás sül ki belőlük, ami tovább növelheti a színész ázsióját a szememben, vagy az egész díszzene kíséretében elmerül az óceán habjaiban, akárcsak a Titanic.
1945 - A szovjetek ledobják az atombombát Berlinre, a II. Világháború véget ér.
1953 - Nagy Britannia csatlakozik a Kommunista Blokkhoz, utolsóként az európai nemzetek közül.
1961 - Az USA tiltakozása ellenére atomrakétákat telepítenek Kubába.
1976 - A Szovjetunió több ezer katonai "tanácsadót" küld Guatemalába és Hondurasba.
1996 - Mexikóban a Kommunista Párt kerül hatalomra, noha többen választási csalást sejtenek a háttérben.
2001 - Sikertelen merénylet az USA elnöke ellen - a külföldi hatalom amelyre gyanakodnak, nem nevezi meg magát.
Tegnap - Számtalan híradás érkezik az USA egész területét ellepő drónokról. A kormány elutasítja a feltételezést, miszerint időjárás észlelő ballonok lennének.
Ha valaki nem tudná rólam, szenvedélyes Chandler rajongó vagyok. Ebben a filmben bukkan fel először detektívregényeinek állandó főhőse Philip Marlowe, Dick Powell zseniális megformálásában. Szinte érthetetlen, hogy a két évvel későbbi folytatásban már nem ő, hanem Bogart alakította, és aztán személyes vonzerejével simán el is nyomta az 1944-ben készült remeket. Olyannyira, hogy mára alig akad ember, aki ismerné, vagy akár csak hallott volna erről a filmről.
A filmgyártás történetében volt már tini Superman, tini Batman, tini pókember és még ki tudja hány a tini hősök sorából. A hollywoodi agytrösztök mindig is úgy vélték, hogy jó dolog tiniket szerepeltetni, ha már az érettebb, bevált színészek sem hozzák meg a várva várt sikert. Azt viszont mindig elfelejtik, hogy a sikerhez, emlékezetes jelenetek sorozatához, jó forgatókönyv is kell. Jó anyag, amelyből dolgozni lehet. Itt ez annyira nincs meg, hogy hiába a "tinisítés", a végeredmény egyszerűen felülmúlhatatlanul pocsék és ehhez képest a 2005-ben forgatott első "Fantasztikus négyes" film majdnem remekműnek számít.
Tegnap átvettük a Fantasztikus Négyes eredetét, a kezdeti nehézségeket, és azt a húsz évet, amíg eljutottunk a 2005-ös filmig. Bemutattam két fontos karaktert, a mai folytatásban pedig a maradék három szereplőről, a 2007-es változtatásokról, valamint a DVD kiadásokon található extra tartalmakról olvashattok. Jó szórakozást.
A Fantasztikus Négyes tíz évvel ezelőtti darabja mindig kettős érzéseket vált ki bennem. Egyrészt nem tartom sokra, mert mihelyst megnézem alig emlékszem rá. Másrészt nem tudok rá haragudni, mert minden hibája ellenére se mondanám rossz filmnek. Legalábbis nem olyan rossznak, mint a Pókember 3, vagy az X-men 3. Mindig oda lyukadok ki, hogy amit vállal, azt derekasan hozza, kellemes kikapcsolódást nyújt másfél óra erejéig, aztán ugyanilyen gyorsan el is felejted, és egy év múlva megint meg lehet nézni. És ugyan mi más lenne jobb ürügy erre, mint a jelenleg mozikban fáklya sebességgel égő reboot?
Manapság óriási divat a hatvanas, hetvenes évek nemritkán klasszikus, de mindenképpen emlékezetes TV-sorozatait nagy vászonra vinni. Teszem hozzá, több kevesebb sikerrel. A magyar közönség a "vasfüggöny" mögött nem volt elkényeztetve, különösen nem kém,- illetve ügynök-sorozatokkal, így maradhatott ki sokak életéből például "A hatmillió dolláros férfi" (amiből Mark Wahlberg-el készül nagyfilm), illetve az "Az U.N.C.L.E. embere " (1964-1968) című négy évadot megért 105 részes televíziós show is.
Tsui Hark (magyaros átiratban: Hszü Ko) rendezőként, (A kard útja, Zu legendája, Volt egyszer egy Kína) színészként (Szebb holnap) és producerként (Flying Swords of Dragon Gate) egyaránt ismert. Miután a gyakorlata megvolt, a művei többnyire sikeresnek bizonyultak, Kínában úgy gondolták, alkalmas egy történelmi alapokon nyugvó kalandfilm levezénylésére. Kapott is hozzá egy jókora halom jüant, mert nem csak a háborúhoz kell a Montecuccoli által megállapított három dolog: pénz, pénz, pénz. Mint azt tudjuk, ingyen ebéd az amerikaiak szerint nincs. Nos, Kínában sem más a helyzet. Finoman, ám de határozottan megrendelték, milyen legyen a feltálalandó késztermék. Hogy a témaválasztással ne kelljen vesződnie, azt ugyancsak kézhez kapta. Ha az idősebb korosztályból valakinek a Szovjetunió gyakorlata jutott az eszébe, nem jár messze az igazságtól. Mindettől a mozi még lehetett volna nemzetközi tapsvihart kiváltó alkotás. De nem lett. Viszont süllyesztőbe sem került. Eddig jó. Lássuk a részleteket.
Ezt a filmet a 2010-es Anilouge-on kellett volna meglessem, de helyette a Ráncokat sikerült, aztán dacára, hogy többen is ajánlották erről az oldalról. Valahogy nem akaródzott megnézni, nem akartam elhinni, hogy ez az akármi jó lehet. Pláne amikor Santi még a 2010-es legjobb filmes listájára is felpakolta, ráadásul igen előkelő helyre. Ez ennyire nem lehet jó! Pedig de!
2004 környékére már a csapból is mobiltelefon folyt, a Nokia még nem tudja, de az Apple már igen, hogy pár év és totál átveszik a piac irányítását, de addig is nézzük ezt a filmecskét, amiben az igazi főszereplő egy Nokia 6600-as, és bár alig másfél óra, mégis hihetetlenül pörög, és beszippant. Ebben a vonatkozásban hasonlóságokat vélek felfedezni ezen film és a némiképpen szintén ezen témát körbejáró Fülke (2002) között.
Felejtsd el a hagymát, a keresztet és a hagyományos ellenszereket. A kinézet is változott, nincsenek már hatalmas szemfogak, agyarak és viszonylag normális, embert is megtévesztő külső, hogy beolvadjanak az emberek közé. Nincs továbbá hagyományos szerelemi szál, ez nem a "Vámpírnaplók" vagy az Alkonyat-sorozat. Kegyetlen, brutális és szórakoztató. Ez Guillermo Del Toro és Chuck Hogan közös gyermeke, "A kór".
Tovább
„Tényleg ezt mondtad, hogy küldetés teljesítve? Haver, nem érezted cikinek?”
Érdekes, hogy a Mission: Impossible mozisorozatnál, már a rendező személye alapján tökéletesen lehet következtetni az adott rész stílusára és színvonalára. Brian De Palma egy bravúros thrillert készített az alapanyagból, John Woo egy látványos és hangulatos akcióbalettet, J.J. Abrams pedig egy nagyköltségvetésű tévéfilmet. A választás ezúttal Brad Bird-re esett, aki eddig a Hihetetlen családot és a L’ecsót készítette.
