Elkeserítő, hogy alig tapostuk március idusát, és máris lebőgött a négy szandálos filmből három. A Herkules egy vicc, a 302 se valami nagy etvasz, ez a Pompeji meg csak abban különbözik, hogy haladtunk pár évszázadot, és a helyszín a Római Birodalom. Most komolyan. Ennyi elég? Szomorú ha igen, bár a bevételéi adatok szerint annyira azért mégsem.

„Mindig könnyebb hűnek lenni egy étteremhez, mint egy nőhöz”

                                                                                                                      Woody Allen

A magyar 3. típusú találkozás leszállt a magyar mozikba. Legalábbis valami olyasmi. Déri János 0. típusú találkozása óta nem igazán látni magyar költségvetésű tudományos fantasztikumot a televízióban - az Űrgammák az valami paródia volt, nem sci-fi - igény mondjuk lenne rá, csak éppen a sci-fi mindig is egy költséges szórakozásnak számított, így érthető, hogy hazánkban a legtöbb ilyen ötletből még a megvalósítás előtt romantikus vígjáték lett. No de, csak eddig, Bernáth Zsolt és apparátusa mert nagyot álmodni. Kérdés, hogy minek?

Én is beletartozom abba a lelkes, több millió embert számláló közösségbe, aki már tűkön ülve várja a rendező-zseni, Darren Aronofsky legújabb alkotását, amely kevesebb, mint 2 hét múlva már látható lesz a magyar mozikban.  A rendező szaktudása mindenképpen garantálja a minőséget, melyet nagyon jól mutat az eddigi filmjeinek lehengerlő végeredménye. Igen, kivételesen az ő esetében lehet általánosítani, hiszen mindegyik egészestés mozija hozzáértést és profizmust sugárzott magából. Nemcsak rendezésileg, de technikailag és strukturálisan is. Tehát méltán hypeolják a Noét is annyira, amennyire teszik. Nagyon! Akarva, akaratlan az ember bele-bele fut óriásplakátokba, filmelőzetesekbe vagy hasonló közvetítő felületekbe, ahol tudomására adják, hogy ezt a filmet majd meg kell néznie a moziban…

Az első még legalább csalódást tudott okozni. Meg legalább különleges filmélménynek számított akkoriban. Nem jónak, de különlegesnek. Itt ez máris ugrik, mert a 300 világában járunk, így ugyanazt kapjuk meg, mint ott. Egy jelenet tetszett az akciók közül, amikor főhősünk az utolsó csatánál egymaga elkezdi legyakni a gonosz perzsákat, az tényleg megnövelte egy kicsit az adrenalinszintemet.

Szégyellem, de megnéztem. Kíváncsi voltam, na. Van ez így.

Azért volt két momentum, ami tetszett. Az egyik Josh Brolin és az egérkék rövid epizódja. Akkor még reménykedtem, hogy tán nem lesz ez annyira rossz. Aztán az lett. A másik ilyen pillanat Lee Woo Jin kérdése (persze, itt nem így hívták, de fél órája láttam, mégse emlékszek az elamerikanizált nevére): "Mindent elhiszel, amit a tévében látsz?" Ez egy olyan apró kis gonoszság, ami simán elfért volna az eredetiben. És van még valami, illetve valaki, akit dicsérni tudok: Elizabeth Olsen. Nagyon szimpatikus volt, jól alakított, és nőként is durván bejött. Szerencsére a szexjelenetet nem spórolták ki az új Oldboyból.

A magyar fantasztikus filmek gyártásáról szóló cikket sajnálatos módon rövidre kéne fogni, de ez még nem jelenti azt, hogy hazánk fiai nem járultak hozzá ennek a műfajnak a fejlődéséhez. Sőt, elég sokban, viszont a működési területük hazánkon kívülre esett. A legközismertebbnek mondható közülük George Pal, aki Marczincsák György Pál néven látta meg a napvilágot, hogy aztán az álmok földjén, Amerikában csináljon karriert és lásson neki a sci-fi nagykorúsításához. Az egyik pionír jellegű munkája volt az itt tárgyalásra kerülő mozi. Addig a realizmus felé hajló fantasztikum a mozi termekben meglehetősen szűkre szabottan volt jelen, annyira, hogy az 1929-es "Die Frau im Mond - Asszony a Holdban" no meg a Ciolkovszkij felügyelte 1935-ös "Kozmicseszkij rejsz - Kozmikus utazás" mozikat leszámítva a szakirodalom nem is igazán említ más „keményvonalas” alkotásokat. A keményvonalas jelző ezúttal semmi politikai tartalmat nem fed, a tudományos megközelítést jelenti.

Időutazó rovatunk megállíthatatlanul dübörög előre. Illetve hátra. És amúgyis csak poroszkál. 2005 remek év volt, elég ha csak az első 3-4 helyezetett megnézitek, olyan remekművek, amikből mostanában örülünk, ha egy évben egyetlen ilyen színvonalú film kerül a hazai mozikba. Természetesen továbbra is az adott év itthoni bemutatói közül válogattam ki a legjobb 10-et. Sok minden történt eben az évben, Scorsese például olyan pofátlanul hajtott az Oscarra, hogy a díjkiosztó legnagyobb vesztese lett. Ennél csak az lehet nagyobb fájdalma, hogy mindezek után még erre a listára sem tudott felkerülni. Ebben az évben hülyére néztem Az operaház fantomja musicalváltozatát, hiába volt unalmas, mert annyira megfogott a történet, a képi világ és a zene. De annyira jó év volt 2005, hogy még egy ilyen kedvencet is simán le tudok hagyni róla. De mi történt még? Peter Jackson feldolgozta gyerekkori álmát, de túl nagy siker volt a Gyűrűk Ura, ezért azt hitte, annak hibáit is kötelező belegyalulni a King Kongba. Az év legnagyobb sleeper hit-je a Fűrész volt, ami akkor még "csak" egy izgalmas, ötletes, csavaros thriller, senki se gondolta volna, micsoda szennyszar sorozat lesz belőle. Készült még egy remek film palesztin öngyilkos merénylőkről (Mennyország most), illetve egy katartikus végű dán dráma (Testvéred feleségét…), és két jó kis vígjáték, a 40 éves szűz és az Ünneprontók ünnepe. Na ezek, amik kimaradtak, lássuk hát a legjobbakat.

A film megalkotója a nagyszerű, dán direktor, Thomas Vinterberg. Honnan lehet ismerős a név? Ő volt az az alak, aki a Dogma mozgalom legelső filmjét alkotta meg, amely „Születésnap”-ként van feljegyezve a dogma-korszak „nagykönyvében”. Sokan, tévesen azt hiszik, hogy ez a műve is a Dogma mozgalomhoz sorolandó, de aki jobban beleássa magát a témába, megtudhatja, hogy a film a mozgalom legtöbb előírásának nem felel meg és persze nem is akar. Más célból készült: egy olyan problémát és annak minden velejáróját szeretné nekünk prezentálni, amely a legtöbb kulturális rétegben tabu vagy legalábbis kerülendő témának számít. Ez pedig nem más, mint a pedofília. Ez a kérdéskör elég sok kellemetlenséget tud okozni, főleg akkor, ha hasonló eset vagy probléma a mi közvetlen környezetünkben merül fel.

Üzenem a magyar változat készítőinek: a "karácsony" - akárhogy is számolom - EGY SZÓ.

Kevin Costner is megpróbálkozik azzal, ami Liam Neesonnek pár éve sikerült. Ő is egy újabb színész, túl az ötvenen, aki egy Luc Besson forgatókönyv segítségével próbál hihető akciósztárt faragni magából. A gond csak az, hogy ez a film egészen biztosan nem fogja őt segíteni ebben, pedig illik hozzá. Volt néhány jel, amiből már előzetesen is lehetett sejteni, hogy nem fog minden klappolni (gondolok itt például a rendezői antitálentum, McG felbérlésére), de azért még bizakodtam. Aztán megjelentek az első kritikák. És minden reményem elszállt.

Joe Eszterhas magyar származású forgatókönyvíró Jane Fondának akart filmet írni egy nőről, akinek apját háborús bűnökkel vádolják. Milyen származású legyen a család? Magyar. Mi más?

Minden évben fordítok annyi figyelmet a legrangosabb filmes díjkiosztóra, hogy legalább a főkategória jelöltjeit megnézem. Nem mindegy, kinek szurkol az ember, kit kell utálni, vagy kiátkozni a filmes kánonból a díjátadó után. És nem árulok el különösebben nagy titkot, minden egyes évben ez számomra a mélypont. Rosszabbnál rosszabb, unalmasabbnál unalmasabb filmeket, boncasztalra való lószarokat kell végigszenvednem, amiknek különben a közelébe sem mennék, de ilyenkor mégis kénytelen vagyok. Mert hogy nézne ki, ha nem látnék rá az év legnagyobb eseményére. Idén hatalmas kő – mit kő, kőszikla, sőt hegyomlás – gördült le a szívemről, amikor megláttam a jelölteket. Szinte egyik sem tűnt vérlázítóan rossznak, és majdnem mindegyiket megnéztem volna egyébként is.

Három fiatal sztárpalántát sikerült összeverbuválnia a film készítőinek, hogy a húszas éveik közepén járó férfiak "amerikaipitéjét" leforgassák velük. Itt már nem a szüzesség elvesztésének létkérdéssé avanzsálódása jelenti a fő problémát, hanem a kényszeres kapaszkodás a fiatalkorba: mindenáron szinglinek maradni, hiszen azok az ember legjobb évei, amikor gondtalanul vadászhat a gyengébb nem gyengébb jellemű, ám kinézetben koránt sem gyenge képviselőire...

Minden szupi szupeeeeeeeeeer! Minden olyan jóóóó, hogy ha közös a céééél! Minden szupi szupeeeeer, ha az álmainkért élsz! És itt még egy csomó minden más is jönne, de egész egyszerűen nem találtam magyar verziójú klipet ahol a teljes szám hallható.

Jaj ez nagyon szerelmetes volt, végtelenül szerelmetes, múlt hét péntekjén volt Bálint-nap...