Noénak miközben környezetvédő aktivistaként munkálkodik, családját pedig paleolit diétára fogja, egyedül kell szembenéznie az elkorcsosult emberiséggel. A filmben pár jelenetnél megfordult a fejemben, hogy milyen erős embernek kellett lennie Noénak, hogy bár az egész emberiség ellene volt, ő kitartott a saját igaza mellett, ellen tudott állni a kísértésnek és bűntelen életet tudott élni. Egy elkorcsosult társadalomban az ő tiszta, erkölcsös élete miatt üldözötté válik és magára marad családjával, de mégis vakon hisz Istenben, mert hite megingathatatlan. Egyik napon azonban Isten megelégeli, ahogy az emberek a Földön erkölcstelen életet élnek és hogy nagymértékben elaljasodtak. Ezért úgy dönt, özönvízzel mossa el a Földről az emberiséget. Tervét egyedül Noé tudja, aki megálmodja a katasztrófát és elkezdi megépíteni a bárkát.

Eme film már majdnem két éves, de hozzánk semmilyen formátumban nem jutott el - kb. mint egy csomó más gyöngyszem amiről már írtam (Super, Hobo with Shotgun), hiszen ha nem ismerjük ki rendezte, és nincs teletömve nagy sztárokkal akkor az tuti rossz film lehet ugye? Hát nem igazán, mert jelen alanyunk is az indie filmkészítés egyik képviselője, és mint ilyen ritka kellemes meglepetésben részesíti a nézőt. Elég érdekesen találtam rá az is igaz, de valahogy vonzotta a szemem, amint lehet beszereztem és még aznap este meg is tekintettem. Mint kiderült egyáltalán nem jártam rosszul, sőt. Bár aki hatalmas urbánus fantasyra vágyik az nyugodtan szállítsa lentebb az igényeit az itt ugyanis egyszerű plot-device, hogy szépen magyarosan fogalmazzak. A címet is békén hagytam, kíváncsi leszek mit kap a keresztségben ha eljön az ideje, és ugye így ha valakit érdekel talán még rá is talál. Nézzük.

Lebilincselő, hihetetlenül jó film… lehetett volna.

Akár tetszik, akár nem, a 21. században már nem a filmgyártás dominál globálisan, hanem a különböző szériák kreálása a divat. Természetesen ennek a ténynek a legfőbb oka, hogy erre is van kereslet. Szó nincs arról, hogy ne lenne filmgyártás manapság, csak épp a tv sorozatokat nagyobb érdeklődéssel, nagyobb számban követik a nézők. De a lelkes közönség meg is követeli a minőséget! Csak annak a sorozatnak lehet jövője, amely hozza is az elvártat. Az utóbbi években sok és mostanában egyre több olyan szériát adtak ki, amely hatalmas sikernek örvendett. Ilyen sorozatok közé sorolandó például a Totál szívás, a Walking Dead, a Trónok Harca vagy éppen a Sherlock. Idén azonban egyértelműen és minden kétséget kizáróan idecsatlakozott a True Detective (A törvény nevében) is. 

És eljutottunk időutazásunk során kerek tíz évvel korábbra. Érdekes belegondolni, mit csináltál 10 évvel ezelőtt, mit szerettél, mit néztél, mi változott azóta, és újabb 10 év múlva mi fog változni? A listán szereplő filmek nagy része már a bemutató idején is kedvenc volt, azóta legfeljebb csak a sorrend módosult, meg egy picit persze kiegészült, de összesen csak két címmel. Éppen ezért ez az a lista, ahol végképp elhatalmasodik a totális szubjektivitás. Rögtön kezdem a sokkoló hírrel, hogy minél több olvasót veszíthessek el, minél hamarabb: A király visszatér nincs rajta a listán. Ha kicsit is objektív próbálnék lenni, szerepelne valahol. De nem fizet érte senki, úgyhogy miért hazudjak? Annak ellenére, hogy nem vagyok GYU fan, nem tettem be a csalódások, vagy a legrosszabb filmek közé sem, mert közel sem érdemelné ezt, azzal pedig nem generálunk kommentet, no meg látogatottságot, hogy baromságokkal provokáljuk a jónépet. Volt így is elég jó film 2004-ben, meg rengeteg nagy csalódás. És ebben az évben fedeztem fel magamnak a távol-keleti filmeket. Ami még furcsa, hogy mozikba került néhány igen jól sikerült folytatás is. Lássuk hát 2004-et!

Valamikor 2012. márciusában egy hollywoodi stúdió légkondícionált irodájában:

- Te, figyelj már, sokat kaszált ez az Éhezők viadala, nekünk is kéne valami ilyesmi.

- Van egy ilyen, hogy Divergent, ebben is van csaj, meg lázadás, meg romantika, meg jövő, csak van egy kis baj…

- Oké, megvesszük.

- De…

- 2014. március 20. úgy látom szabad még, akkor lesz a premier.

Így megy ez.

Elkeserítő, hogy alig tapostuk március idusát, és máris lebőgött a négy szandálos filmből három. A Herkules egy vicc, a 302 se valami nagy etvasz, ez a Pompeji meg csak abban különbözik, hogy haladtunk pár évszázadot, és a helyszín a Római Birodalom. Most komolyan. Ennyi elég? Szomorú ha igen, bár a bevételi adatok szerint annyira azért mégsem.

„Mindig könnyebb hűnek lenni egy étteremhez, mint egy nőhöz”

                                                                                                                      Woody Allen

A magyar 3. típusú találkozás leszállt a magyar mozikba. Legalábbis valami olyasmi. Déri János 0. típusú találkozása óta nem igazán látni magyar költségvetésű tudományos fantasztikumot a televízióban - az Űrgammák az valami paródia volt, nem sci-fi - igény mondjuk lenne rá, csak éppen a sci-fi mindig is egy költséges szórakozásnak számított, így érthető, hogy hazánkban a legtöbb ilyen ötletből még a megvalósítás előtt romantikus vígjáték lett. No de, csak eddig, Bernáth Zsolt és apparátusa mert nagyot álmodni. Kérdés, hogy minek?

Én is beletartozom abba a lelkes, több millió embert számláló közösségbe, aki már tűkön ülve várja a rendező-zseni, Darren Aronofsky legújabb alkotását, amely kevesebb, mint 2 hét múlva már látható lesz a magyar mozikban.  A rendező szaktudása mindenképpen garantálja a minőséget, melyet nagyon jól mutat az eddigi filmjeinek lehengerlő végeredménye. Igen, kivételesen az ő esetében lehet általánosítani, hiszen mindegyik egészestés mozija hozzáértést és profizmust sugárzott magából. Nemcsak rendezésileg, de technikailag és strukturálisan is. Tehát méltán hypeolják a Noét is annyira, amennyire teszik. Nagyon! Akarva, akaratlan az ember bele-bele fut óriásplakátokba, filmelőzetesekbe vagy hasonló közvetítő felületekbe, ahol tudomására adják, hogy ezt a filmet majd meg kell néznie a moziban…

Az első még legalább csalódást tudott okozni. Meg legalább különleges filmélménynek számított akkoriban. Nem jónak, de különlegesnek. Itt ez máris ugrik, mert a 300 világában járunk, így ugyanazt kapjuk meg, mint ott. Egy jelenet tetszett az akciók közül, amikor főhősünk az utolsó csatánál egymaga elkezdi legyakni a gonosz perzsákat, az tényleg megnövelte egy kicsit az adrenalinszintemet.

Szégyellem, de megnéztem. Kíváncsi voltam, na. Van ez így.

Azért volt két momentum, ami tetszett. Az egyik Josh Brolin és az egérkék rövid epizódja. Akkor még reménykedtem, hogy tán nem lesz ez annyira rossz. Aztán az lett. A másik ilyen pillanat Lee Woo Jin kérdése (persze, itt nem így hívták, de fél órája láttam, mégse emlékszek az elamerikanizált nevére): "Mindent elhiszel, amit a tévében látsz?" Ez egy olyan apró kis gonoszság, ami simán elfért volna az eredetiben. És van még valami, illetve valaki, akit dicsérni tudok: Elizabeth Olsen. Nagyon szimpatikus volt, jól alakított, és nőként is durván bejött. Szerencsére a szexjelenetet nem spórolták ki az új Oldboyból.

A magyar fantasztikus filmek gyártásáról szóló cikket sajnálatos módon rövidre kéne fogni, de ez még nem jelenti azt, hogy hazánk fiai nem járultak hozzá ennek a műfajnak a fejlődéséhez. Sőt, elég sokban, viszont a működési területük hazánkon kívülre esett. A legközismertebbnek mondható közülük George Pal, aki Marczincsák György Pál néven látta meg a napvilágot, hogy aztán az álmok földjén, Amerikában csináljon karriert és lásson neki a sci-fi nagykorúsításához. Az egyik pionír jellegű munkája volt az itt tárgyalásra kerülő mozi. Addig a realizmus felé hajló fantasztikum a mozi termekben meglehetősen szűkre szabottan volt jelen, annyira, hogy az 1929-es "Die Frau im Mond - Asszony a Holdban" no meg a Ciolkovszkij felügyelte 1935-ös "Kozmicseszkij rejsz - Kozmikus utazás" mozikat leszámítva a szakirodalom nem is igazán említ más „keményvonalas” alkotásokat. A keményvonalas jelző ezúttal semmi politikai tartalmat nem fed, a tudományos megközelítést jelenti.

Időutazó rovatunk megállíthatatlanul dübörög előre. Illetve hátra. És amúgyis csak poroszkál. 2005 remek év volt, elég ha csak az első 3-4 helyezetett megnézitek, olyan remekművek, amikből mostanában örülünk, ha egy évben egyetlen ilyen színvonalú film kerül a hazai mozikba. Természetesen továbbra is az adott év itthoni bemutatói közül válogattam ki a legjobb 10-et. Sok minden történt eben az évben, Scorsese például olyan pofátlanul hajtott az Oscarra, hogy a díjkiosztó legnagyobb vesztese lett. Ennél csak az lehet nagyobb fájdalma, hogy mindezek után még erre a listára sem tudott felkerülni. Ebben az évben hülyére néztem Az operaház fantomja musicalváltozatát, hiába volt unalmas, mert annyira megfogott a történet, a képi világ és a zene. De annyira jó év volt 2005, hogy még egy ilyen kedvencet is simán le tudok hagyni róla. De mi történt még? Peter Jackson feldolgozta gyerekkori álmát, de túl nagy siker volt a Gyűrűk Ura, ezért azt hitte, annak hibáit is kötelező belegyalulni a King Kongba. Az év legnagyobb sleeper hit-je a Fűrész volt, ami akkor még "csak" egy izgalmas, ötletes, csavaros thriller, senki se gondolta volna, micsoda szennyszar sorozat lesz belőle. Készült még egy remek film palesztin öngyilkos merénylőkről (Mennyország most), illetve egy katartikus végű dán dráma (Testvéred feleségét…), és két jó kis vígjáték, a 40 éves szűz és az Ünneprontók ünnepe. Na ezek, amik kimaradtak, lássuk hát a legjobbakat.

A film megalkotója a nagyszerű, dán direktor, Thomas Vinterberg. Honnan lehet ismerős a név? Ő volt az az alak, aki a Dogma mozgalom legelső filmjét alkotta meg, amely „Születésnap”-ként van feljegyezve a dogma-korszak „nagykönyvében”. Sokan, tévesen azt hiszik, hogy ez a műve is a Dogma mozgalomhoz sorolandó, de aki jobban beleássa magát a témába, megtudhatja, hogy a film a mozgalom legtöbb előírásának nem felel meg és persze nem is akar. Más célból készült: egy olyan problémát és annak minden velejáróját szeretné nekünk prezentálni, amely a legtöbb kulturális rétegben tabu vagy legalábbis kerülendő témának számít. Ez pedig nem más, mint a pedofília. Ez a kérdéskör elég sok kellemetlenséget tud okozni, főleg akkor, ha hasonló eset vagy probléma a mi közvetlen környezetünkben merül fel.