Miután a folytatás hatalmas sikert aratott - Stallone többi filmjével ellentétben - így nem volt kérdéses, hogy milyen irányvonalon kell tovább haladnia szerény színészi képességekkel megáldott, újdonsült sztárocskánknak. 1982-ben trilógiává bővítette az Olasz Csődör élettörténetét, és ahogy az első, illetve második rész között megfigyelhető némi műfaji váltás (gettódrámából melodráma), addig a harmadik részben ugyanezt inkább stílusváltásnak nevezném. Ha sorrendben nézi egymás után az epizódokat az ember, akkor könnyen olyan érzése lehet, mintha a második és a harmadik felvonás között nem három, hanem egyenesen tíz év telt volna el. Az első két rész erőteljesen magán viselte a ’70-es évek zenehasználatát, tempóját, fényképezését, öltözködését, egyszóval a korszak stílusát.

Kérdeznék valamit. Szerintetek ki volt az USA legbefolyásosabb embere a 20. században? Talán Kennedy? Ugyan már, megdugott egy modellt, és lelövette magát egy városban amiről ma mindenkinek egy szappanopera jut eszébe. Akkor mondjuk Martin Luther King? Miért? Mert kapott egy Nobel-békedíjat? A megfejtés John Edgar Hoover. Hooverről azt hiszem JFK - Nyitott dosszié-ban hallottam először, és bár koraérett kölyök voltam - legalábbis agyilag - az azért mindenképpen beszédes, ha egy 13-14 éves gyereknek már ekkor átjön hogy ő egy nagyon fontos szereplője volt az amerikai történelemnek, félelmetes, sőt rettegett kultuszt épített maga köré. Ezért aztán akkor is érdekelt volna ez a film, ha NEM Clint Eastwood rendezi, és NEM Leonardo DiCaprio a főszereplője. Így azonban az elvárásaim jelentősen megnőttek. Összességében felemás véleményem alakult ki a filmről. Nem vádolnám Eastwoodot azzal amit sok ellenlábasa felvetett - tudniillik egy patriótáról egy republikánus vajh milyen filmet készíthet? - mármint hogy maszatol, és szépít, viszont az elbeszélés módja számomra kicsit érthetetlen - állítólag így izgalmasabb, (nem nem az) -, akkora lyukak vannak a történetben hogy fizikálisan fáj, és rengeteg minden homályban marad. Egy azonban a film végére bizonyossá vált, ha valakinek nem élném át az életét, az ez a hebrencs, munkaalkoholista, szerencsétlen lenne.

Robert Zemeckis megint megcsinálta. Ezzel azt hiszem el is mondtam mindent e filmről, de azért még ódázok pár bekezdésen keresztül ha nem bánjátok. Már akkor vártam a Flight bemutatóját amikor megláttam belőle az első trailert, tudtam, hogy jó lesz, éreztem hogy jó lesz, és nem is csalódtam egy dekát sem - talán csak a végén ingott meg számomra ez a kőkeményen felépített mélylélektani dráma, de ne felejtsük Oscarért indult Denzel Washington, szóval ezt betudom ennek. Az a csodálatos Zemeckisben hogy minden filmje kristálytiszta, és bár Spielberg szárnyai alól nőtt ki ő is - egyesek szerint nem is említhető vele egy lapon - de ellentétben a nagy öreggel neki nem csak az áll jól ha bolondozik - Smaragd Románca, Vissza a Jövőbe, Roger Nyúl a pácban -, de a fajsúlyosabb darabokkal is játszi könnyedséggel birkózik meg - Forrest Gump, Kapcsolat, Számkivetett. Éppen ezért szontyolodtam el, amikor elkezdte a CGI filmjeit gyártani - Polár Expressz, Beowulf, Karácsonyi Ének - nem mintha ezek nem lettek volna jók, de Zemeckisben egész egyszerűen több van, és megmondom úgy ahogy van, egy fél pillanatig el is gondolkodtam, vajh 12 év után még tud-e kezdeni valamit egy élőszereplős filmmel. Jelentem igen.

Bevallom, szkeptikusan álltam hozzá ehhez az akciófilmhez. Mégiscsak egy indonéz produkcióról beszélünk és az én, Hollywoodhoz szokott szemem nem kimondottan kedveli a kelet-ázsiai filmek világát. A Rajtaütés meg eléggé annak nézett ki az előzetesei alapján: lényegében egy modern korban játszódó lövöldözős-karate filmnek tűnt. Oké, valójában az is. Mégsem volt megterhelő megnézni még nekem sem, ugyanis veszettül szórakoztató. Most, hogy kijött DVD-n, azt javaslom, szerezzétek be mihamarabb.

Ha ÖN arra kíváncsi hogy egy viszonylag jómódban élő orvos házaspár kapcsolata hogyan megy szét olyan világi hiúságokon mint a féltékenység, a szakmai siker, az irigység (a saját párunkról van szó igen)... Ha szeretne 90 percet francia nyelvleckével egybekötött ordibálással és veszekedéssel végigülni - feltételezendő hogy saját családi háttere nem szolgál ezzel a manapság igen divatos időtöltéssel -, miközben premier plánban tolják tíz percenként a képébe a leggyomorforgatóbb műtéteket... Ha szeretne látni egy filmet arról, hogyan nem kellene a másik életét tönkretenni, hogyan nem kellene orvos létünkre nagyobb kihívás elé állítani májunkat mint az amire rendeltetett... abban az esetben bátran ajánlom a NYITOTT SZÍVVEL című filmet, mert kétségtelen tény, hogy mindezeket tökéletesen kielégíti eme alkotás. Ha viszont valami furcsa okból ezekre nem kíváncsi - és ha műtét közben ragaszkodik az altatáshoz talán nem az - úgy ne adjon pénzt ezért a filmért, mely esetben a forgalmazó talán végre megérti, hogy ilyen akármiket ne hozzon be az országba, ugyanis ez az a szint, amit simán legyártanak a hazaiak is ingyen és bérmentve.

Stallone nyilatkozta egyszer, hogy a Rocky első részének sikeréig eljutni baromira nehéz volt. Ennél csak egy valami tűnt nehezebbnek: a Rocky után folytatni a karrierjét, mert mindenki arra várt, hogy na most, hogyan sül fel. És hiába lett sztár, abszolút főszereplő a nagyszabású történelmi filmben, az Ö.K.Ö.L.-ben, ha egyszer csúfosat bukott a film, és az sem véletlen, hogy ma már senki sem emlékszik rá, hiába volt ez Joe Eszterhas pályájának kezdete is egyben (gyorsan meg is utálták egymást a film után). Aztán Stallone a forgatókönyvírás és a színészkedés mellett a rendezést is kipróbálta az Édenkert a sikátorban című végtelenül felejthető opuszban. A közönség és a szakma pedig kezdett rájönni, hogy Stallone személyében nem az új Marlon Brando-val találkoztak. Ezek után nem csoda, hogy úgy döntött: újra ringbe kell szállnia Apollo Creed ellen a világbajnoki címért.

Mindenki elkezdi valahogy... A legnagyobb mesterek is gyakorlás révén lettek azok, akik. Nincs ez másként Steven Spielberggel, napjaink talán egyik leghíresebb rendezőjével sem, aki igaz már túl van a fénykorán, de mégis meghatározó ember Hollywoodban (elsősorban a produceri tevékenységének köszönhetően). A '46-os születésű mester 13 évesen már rövidfilmet forgatott és az első, moziban is bemutatott sci-fijével, a mindössze 400 dollárból készült Firelighttal 18 éves korában készült el. Ezt követően inkább a televíziónak rendezett (például az egyik legelső Columbo részt is ő dirigálta), míg 24 évesen neki nem adták a Párbaj-projektet.

Mit szóltok milyen szép háttérképet készítettem? Így néz ki Jason Statham 15 éve. Azt hiszem ez a forma új rekordot állított fel. Szerintem még néha napján Michael Dudikoff vagy Cuck Norris is máshogy nézett ki a filmjeiben, ő viszont konstans kopasz, vagy kevés haja van, nem szőkítik ki mint Willist, nem ragaszt bajuszt mint Sly, egyszerűen képtelenség megkülönböztetni a legtöbb szerepétől - a kommentekben lehet versenyezni ki hány filmjében ismeri fel különböző arcairól. És mégis már túl van három sorozaton, két remaken, és megannyi rossz filmen. Kell valaki akiért döglenek a nők, és tuti aláír? Jason Stathamre mindig számíthatsz. Ha a filmben kell vezetni és/vagy embert agyon verni rá fegyvert fogni akkor ez bizony csak hatványozni fogja a kedvét, hogy szerepeljen az adott filmben. Na most mi újat ad nekünk a Kolibri kód? Készüljetek fel, mert ez sokkolni fog mindenkit.

A szovjet fantasztikus filmekben viszonylag gyakori volt az emberiség kapcsolat felvétele idegen lényekkel. A mozik döntő többsége vonzóan tálalta ezeket a találkozásokat. Két értelmes faj, amely képes áthidalni a barátságtalan űr mélyét, csakis kölcsönös megértéssel közeledhet a másikhoz. Ez volt az alapvető megközelítésük. Technikai problémák akadhattak, vagy félreértés, de semmi ellenségeskedés nem történhetett. Szimpatikus álláspont, - sokkal szerethetőbb, mint a nyugati történetekben  ugyanebben az időszakban uralkodó paranoia, -  ám leegyszerűsítő.  Ez a film azon kivételek közé tartozik, amelyek egy kissé összetettebb módon próbálják megközelíteni a kérdést.

Egy repülőgép lezuhan az Atlanti-óceán felett. Rajta van Dr. Evans, a neves tudós, aki az emberi élet meghosszabbításának lehetőségeit kutatja. A katasztrófát titokzatos módon túlélő néhány utas a szerencsétlenül járt gép belsejében tér magához. Hamarosan megtudják, földönkívüli űrutazók segítettek rajtuk. Evans doktor megpróbálja felvenni a velük a kapcsolatot. Bár sikerrel jár, a problémák száma nem csökken. A két faj ugyan rokon, de a társadalmuk fejlettségi foka erősen eltérő, és nem más a helyzet az erkölcsi alapelveik esetében sem . A földönkívüliek bizalmát sem egyszerű elnyerni, az emberek társadalma pedig végképp gyanakodva fogadja a túlélőket. A titkosszolgálat élénk érdeklődése pedig terhes dolog….

Nagyon régóta adós vagyok nektek, de legfőképpen saját magamnak azzal, hogy írjak az egyik kedvenc filmsorozatomról. A Rocky széria a szívem csücske kb 12 éves korom óta. Akkor történt, hogy kiadták itthon VHS-en mind az 5 (akkor még csak annyi volt) részt, én pedig szépen egyenként, spóroltam össze a minimálzsebpénzemet, majd az összeset megvettem, hogy aztán mindet megnézhessem milliószor. Mert akkor nekem mindegyik rész adott valamit, és kivétel nélkül nagyon jól szórakoztam rajtuk, ezen pedig még a katasztrofálisan sikerült új, egységesített szinkronok (Kálid Artúr, mint Stallone? ne röhögtess már! ) sem tudtak érdemben rontani. Azóta is, ha igazán szar passzban vagyok,  vagy csak éppen olyan hangulatba kerülök, bármikor újranézem bármelyik epizódot, ráadásul azóta az egész széria megkapta az önmagához méltó lezárást, a 2006-os Rocky Balboával, Stallone nagy visszatérésével.  Viszont az is kétségtelen, hogy bizonyos szempontból már megkoptak az Olasz Csődör ütései, így ebben a mostani sorozatáttekintőben a csúcspontok mellett a gagyifaktor is komoly szerepet fog kapni, nehogy valaki a szubjektivitás vádját mérhesse rám.

A dél-afrikai Mukunda Michael Dewil második nagyjátékfilmje megpróbálja meglovagolni a Halálos iramban-lázat: filmje tele van autósüldözésekkel és főhősét Paul Walker játssza. Persze ez csak a látszat, valójában nincs sok közös a híres franchise és a Pokoli futam felépítésében. Bárcsak lenne... Akkor talán önfeledten tudnánk szórakozni és nem azon idegesítenénk magunkat, hogy "Miért?" Miért csinálja ezt, miért csinálja azt? Miért történik ez? Miért nem csinálja inkább azt? Pedig már legalább 20 éve kinőttem a miért-korszakomból...

"And you picked a bad movie"

Egyik sem, de nem tudtam kihagyni ezt a retek magyar fordítást. Ha fikáznom kellene a filmet csak a fenti kettőből kiválasztanám az egyiket, oszt jó napot kívánok. Sajnos azonban még a hatodik rész is nézhető, hovatovább egész szuper lett. A Halálos Iramban rohamsebességgel dübörög, és bár az utolsó két részben már olyan hajmeresztő bravúrokat láthatunk melyek már a 90-es évek James Bond filmjeit is túlszárnyalják hülyeségben, azt kell mondjam veszettül jó szórakozás, hiszen ha valaki realitásra vágyik menjen ki a Hungária körútra délután fél öt felé.

Steven Soderbergh büszke lehet a filmográfiájára, hiszen a közel negyed évszázad alatt, ami az első nagyjátékfilmje rendezése óta eltelt szállított jó néhány érdemes darabot a nagyérdeműnek. Rendezései közt ugyanúgy teret kaptak a nagyobb büdzsével rendelkező hollywoodi sztárprodukciók (Ocean's trilógia) és a valamivel kisebb költségvetésű, komorabb hangvételű mozik is (Che-filmek, Solaris remake). Az biztos, hogy szinte mindenevő, nem ragadt le egy műfaj mellett, rendezett biopic-et, vígjátékot, sci-fit, történelmi drámát, "sima" drámát, akciófilmet és persze thrillert, szóval a horroron kívül majdnem mindent.

Itt a Star Trek, itt van újra, s szép mint mindig énnekem. Tudja isten, hogy mi okból szeretem? De szeretem. Beülök az IMAX-be, onnan nézek szerteszét, s óvom szemem a lens flaretől, veszettül, míg van miért. Büszkén tekint az új Spockra, Leo Nimoy cameoja, mint méltó utódjára, Zachary Quintora. És valóban, Kirk kapitány csak elalszik, nem hal meg; szeméből is látszik, hogy csak kómás , de nem beteg. Alice Eve is levetette szép ruháit, csendesen levetkezett, de a 12-es karika miatt ezúttal, nem láthatunk melleket. Aludjál hát kedves néző, csak aludjál a film végéig, s képzelj a forgatókönyvbe bármit, miben kedved telik. Én ujjam hegyével lassan a vészharagot megpendítem, Star Trek kritika gyanánt zeng, lagymatag heherészésem. Kedveseim, ti üljetek be rá, s nézzétek mindezt szótlanul, míg akció, akciót érvén a filmen keresztül vonul. Ha csettintesz, fülem mellett óvatosan, halkan tedd, föl ne ébresszük a rajongó trekkereket.

Az első. Az első legyen az bármi különösen emlékezetes marad. Az első fizu, az első kocsi, az első csók, az első szex, az első nagy szerelem. Nekem ilyen az első film is. Jó, lehet kicsit vetítek, mert persze anyám elvitt Hófehérkére, meg Hamupipőkére meg nyilván még egy tucat mesére előtte, a lajosmizsei Dózsa moziba (akkor még létezett), de egész egyszerűen azokra nem ÉN akartam menni, különben is képtelen vagyok visszaemlékezni rájuk, és minthogy szegények is voltunk, sokat bizonyára nem jártunk moziba. Úgyhogy számomra a mozival való ismerkedés a Jurassic Parkkal kezdődött. Ha úgy tekintek a mozira, mint egy szeretkezésre a filmmel, akkor úgy is fogalmazhatok, EZ a film vette el a szüzességem. 1993. szeptember 24. Nyolc nappal a születésnapom után félig még a gyerekkorban, de félig már talán a legproblémásabb időben. És már Kecskeméten, a Városi moziban (akkor még létezett) - tudjátok, amit már tíz éve hagynak rohadni a fejesek. Húsz év telt el azóta, és bár nem napra pontosan, de itt vannak megint a szörnyek, én pedig naná hogy moziban akartam újraélni az élményt. Hiszen közben mennyi minden történt, mégis visszagondolva, nem volt több egy pillanatnál csupán.