Kedves Harry Potter, tudd meg, hogy nem csupán egy kisfiú vagy, hanem hatalmas mágus, egy kiválasztott... jaj, bocsánat, ez nem az a film. Kedves Percy Jackson, tudd meg, hogy nem csupán egy tinédzser vagy, hanem Zeusz, akarom mondani Poszeidón balkézről született fia, egy kiválasztott... hogy micsoda? Ez még mindig nem az a film? Kedves Dave Stutler... ki a fene az a Dave Stutler? Jah, hogy az a franchise megbukott a Varázslótanonc első részével... és nem épült be a kollektív tudatalattiba... ööö jah, hogy ő sem egy átlagos srác, hanem egy varázsló vagy mifene. Maradtak még átlagos tinik a mai világban? Nem igazán. Szóval bizonyára létezik egy terminus technicus ezekre a filmekre/történetekre is, amikor a halál unalmas életet élő, frusztrációkkal küzdő tinédzser hirtelen megtudja, hogy az ő vállaira bizony nagyon nagy súly nehezedik, de legalábbis a Világ megmentése vasárnap estig. A Csontváros dettó ilyen, annyi a különbség, hogy itt egy lány a főszereplő, amitől az egész kapott egy Twilightos ízt, még ha annyira nem is irritáló és buta. Ha láttad a fenti filmek valamelyikét, akkor az első öt percben jó eséllyel totózhatod ki a végeredményt, és a helyzet az, hogy nekem ebből valahol már kezd elegem lenni.

A regény sokkal jobb volt.

Mint ahogy az a bejegyzés címéből is kiderülhetett, idén 11. alkalommal rendezi meg az Olasz Kultúrintézet, az Istituto Luce Cinecittá és a Puskin mozi segítségével a MittelCinemaFestet, ahol november 5. és 14. között a közönség egy rakás olasz, javarészt művészfilmmel ismerkedhet meg. Az itt bemutatásra kerülő művek közül háromnak van már magyar forgalmazója, azaz az elkövetkezendő egy hónap során (A nagy szépség és a Pinokkió november 14-én, a Jó reggelt, Apa! pedig december 5-én) széles ez országban is megtekinthetőek lesznek majd...

Annyira nem akartam fanyalogni. Mégiscsak gyerekkori álom, hogy ez a két akcióisten egy filmben szerepeljen. És nem volta túlzó elvárásaim, de azért reméltem, hogy egy Erőnek erejével, meg pláne egy Fejlövés szintet azért sikerül túlszárnyalni. De hát az sajnos kevés, hogy én ennyire akarjam, ha egyszer a filmkészítők nem akarják. Szpojleres, már amennyire ilyesmiről egyáltalán beszélhetünk ebben az esetben.

November első két hetében visszatérnek a magyar mozikba a Na'vik, hogy "Zsékszuli"-val az élükön egy új élményt kínáljanak a Westend 4DX termébe ellátogatóknak: az Avatart limitáltan, kizárólag ebben a formátumban újra versenybe küldi az Intercom, hiszem James Cameron még mindig nem mondott le a 3 milliárd dolláros mozis bevétel eléréséről, így mindig újabb és újabb indokot talál, hogy visszaküldje a legjobban fialó kicsinyét a vetítőtermekbe. Magáról a filmről már értekeztem a saját blogomon (én nagyon szeretem, biológusként kötelességem is), ezért ettől itt most eltekintenék (erre a pirossal jelölt linkre kattintva elolvashatjátok), helyette az új dimenziók nyújtotta pluszról (vagy mínuszról) szólnék pár szót.

Nem voltak magas elvárásaim ezzel a mozival kapcsolatban. Az időutazás témája keltette fel az érdeklődésemet, és annyit reméltem, hogy az átlagosnál egy kicsit igényesebb romantikus komédiát láthatok. A vége az lett, hogy nem kicsit, hanem sokkal igényesebb mozi lett, és éppen annak köszönhetően, hogy – bár úgy indul – ez egyáltalán nem egy romkom. Persze, lehet rajta nevetni, meg a romantikus szál sem hiányozhat, de ennél azért jóval többet kapunk a pénzünké'.

Tudom, hogy én vagyok az internet mumusa. Az örök tagadás szelleme, az ördög ügyvédje, vagy hogy stílusosan fogalmazzak: a tizedik ember. Aki mindig más aspektusból vizsgálja a történéseket, mint az első kilenc – akik általában egyetértenek. De a helyzet az, hogy én szeretem, hogy ilyen vagyok. Vegyük például ezt a filmet. Minden oldal – nézzük csak az itthoniakat – előre leírta, meg különben is zombik és Brad Pitt, hagyjál már. Előre hízott minden kretén mája, mekkora rábaszás lesz ez a film, és különben is milyen gagyi, és már megint eltolták. Meg a könyv is megfilmesíthetetlen, és most meg újra kellett vágni, meg forgatni hozzá. Kiáltsuk ki az év bukásának. Jaj, de jó lesz, mikor beszopja a kasszáknál... Aha, hát ne menjetek jósnak, faszikáim. A katt után következik az elmúlt tíz év legjobb zombifilmje.

A Szupercella bemutatásának örömére Stallone után elkészítettem az egykori body builder sztár, néhai kormányzó, és örök akciósztár Schwarzi 10 legjobb filmjét tartalmazó toplistát, így ha véletlenül bepótolnivalótok van vele kapcsolatban, akkor már legalább tudjátok, mit érdemes megnézni. Kis személyes megjegyzés, hogy ilyen gyorsan még sosem sikerült összeszedni egy toplistát, egyrészt azért mert a művészúr összes filmjét láttam, másrészt mert mindet sokszor láttam, és így még a sorrenddel sem kellett sokat vacakolni, annyira magától értetődő volt az egész.

Nem láttam a Brian de Palma-féle eredetit. Kövezzetek meg érte. Gondolkoztam rajta, hogy a sajtóvetítés előtt megnézzem, de időm sem nagyon volt és végül is arra jutottam, hogy úgyis mindenki ahhoz fogja hasonlítani a remaket, talán több értelme van, ha egy "szűz szem" véleményét osztom meg veletek. A mozi- és célközönség nagy része úgysem látta, vagy ha látta is, már nem sok mindenre emlékszik és úgy is arra kíváncsiak, hogy önmagában megállja-e a helyét ez a verzió.

Mondanám, hogy se elvált nem vagyok se nő mégis tetszett a film, de ebből csak az egyik igaz. A fantáziátokra bízom melyikre gondoltok.

(vendégkritika)

Október 24-én valóra válik egy gyerekkori álom. Egy filmben lesz főszereplő Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger. Persze, játszottak már együtt korábban A feláldozhatók mindkét részében, de ott Schwarzi csak cameozott. A Szupercellában viszont mindkettőjüknek komoly szerep jut. Még nem érkeztek hírek a film színvonaláról, nem tudni, hogy a közönség vevő lesz-e az akciótatákra így együtt… Külön-külön ismét bukdácsolnak mind a ketten. Mindenesetre erre a jeles alkalomra elkészítettem egy-egy listát mindkettejük 10 legjobb filmjéről. Schwarzenegger toplistája ugyanitt lesz olvasható egy hét múlva. A két tesztoszteronbomba közötti különbségről leginkább annyi mondható el, hogy Stallone volt az inkább földközeli hős, Schwarzi-nak már csak méreteiből adódóan is jobban állt a sci fi, vagy a fantasy műfaja.

Nem értem, hogy miért nem tavalyra lőtték be ezeket a világvége vígjátékokat, amikor elvileg 2012-ben kellett volna, hogy romba dőljön a civilizációnk. Vagy akkor ez még nem lett volna humoros, csak most, hogy már „túléltük”?

Írta: Koncsek Krisztián

Dzsingisz kán: a földek és vizek ura (2007)

A film több címen is futott: angol nyelvterületen „Genghis Khan: To the Ends of the Earth and Sea”, Japánban „Aoki okami: csi hate umi cukiru made” (szabad fordításban „Kék farkas: a földek és vizek ura”). Ezt az alkotást is Mongólia 800. születésnapjára készítették. Furcsa érzés lehetett a mongoloknak, hogy a nemzeti évfordulójukra rögtön kaptak két japán nagykánt.

Az alkotók számomra ismeretlenek. Szavai Sinicsiro rendezte, Szorimacsi Takasi játszotta a címszerepet. A teljes stábot kizárólag japán színészek alkották, a mongoloknak – szó szerint – statisztaszerep jutott; ugyanis az összesen 27 000 főből ötezren a mongol hadsereg kivezényelt katonái voltak. Mindez persze hozzájárult ahhoz, hogy a film mintegy 30 millió dollárba kerüljön. Közel kétszer annyi lett tehát a költség, mint a Mongolnál, amely 18 millió dollár volt a költségvetése (Bevétel szempontjából egyébként – az orosz verzióval ellentétben – hatalmas bukás lett belőle).

Nosztalgiázzunk egy kicsit! Emlékszem még, amikor ezt az egészet Moziünnepnek hívták, nyáron tartották, és 300 ft (!) volt egy jegy. Persze, ha jobban utánaszámolok, egyből kiderül, hogy az már legalább 9, de az is lehet, hogy tíz évvel ezelőtt volt. Nem mintha sokallnám a 690 ft-os jegyárat, sőt szerintem jó lenne, ha egy évben nem csak egyszer, hanem legalább kétszer lenne ilyen rendezvény. Szívem szerint mondanék 4-et is, de akkor ezeket az eseményeket leszámítva valószínűleg senki sem járna moziba, az meg azért mégse lenne jó. Nem tudom egyébként, mennyire lehetett sikeres az idei Filmünnep, tavaly csak teltházas vetítéseken voltam, és négy filmet néztem meg. Idén csak kettőt, mivel sajnos majdnem mindent láttam már, amire úgy gondoltam, érdemes lehet időt szánni. Amikor szombat délután megvettem a jegyeket, egyáltalán nem kellett sorban állnom, bár az is igaz, hogy minden egyes kassza nyitva volt az Arénában. A vasárnap reggel 10-es Don Jonon, alig lézengtünk páran, a Fogságbanon pedig kb a terem negyede volt foglalt délután 1-kor. Nagy kár, hogy a Szupercellát, meg a Carrie-t még nem mutatták be, de hát mire való a Corvin kedvezményes szerdája, és az legalább nem egy lelketlen pláza. De elég a vénasszonyos siránkozásból, nézzük a filmeket! Amúgy Lisztes kolléga már mindkettőről írt cikket, így most csak röviden az én személyes benyomásaim következnek. Spoilerveszély!