#&@{ >< ł;>Ł$ß  Ä|\đä []Đ¤ß *>¸¨  ´˙`˛°˘ˇ^˘° +!%() #&@{ >< ł;>Ł$ß  Ä|\đä []Đ¤ß *>¸¨  ´˙`˛°˘ˇ^˘° +!%() #&@{ >< ł;>Ł$ß  Ä|\đä []Đ¤ß *>¸¨  ´˙`˛°˘ˇ^˘° +!%()#&@{ >< ł;>Ł$ß  Ä|\đä []Đ¤ß *>¸¨  ´˙`˛°˘ˇ^˘° +!%()#&@{ >< ł;>Ł$ß  Ä|\đä []Đ¤ß *>¸¨  ´˙`˛°˘ˇ^˘° +!%()#&@{ >< ł;>Ł$ß  Ä|\đä []Đ¤ß *>¸¨  ´˙`˛°˘ˇ^˘° +!%()#&@{ >< ł;>Ł$ß  Ä|\đä []Đ¤ß *>¸¨  ´˙`˛°˘ˇ^˘° +!%()#&@{ >< ł;>Ł$ß  Ä|\đä []Đ¤ß *>¸¨  ´˙`˛°˘ˇ^˘° +!%()#&@{ >< ł;>Ł$ß  Ä|\đä []Đ¤ß *>¸¨  ´˙`˛°˘ˇ^˘° +!%()#&@{ >< ł;>Ł$ß  Ä|\đä []Đ¤ß *>¸¨  ´˙`˛°˘ˇ^˘° +!%()#&@{ >< ł;>Ł$ß  Ä|\đä []Đ¤ß *>¸¨  ´˙`˛°˘ˇ^˘° +!%()#&@{ >< ł;>Ł$ß  Ä|\đä []Đ¤ß *>¸¨  ´˙`˛°˘ˇ^˘° +!%()

Ezután az érzelem dús bevezető után azt hiszem nyugodtan kijelenthető, hogy az idei Star Trek film év sci-fi pozíciója igencsak megingott, vagy akár romba is dőlt, mert az Érkezés egy elsöprő erejű film... ha túl tudod tenni magad azon, hogy ennyire realizálni, és tudományos szintre helyezni egy fantasztikus filmet már nagyban veszélyezteti a szórakoztató faktort. Sokszor és sokan akarták már megfilmesíteni az első kapcsolatfelvételt egy idegen fajjal. Ezek rendre be is villannak a film nézése közben. Az egyik leghíresebb kétségkívül a Harmadik típusú találkozások Spielbergtől, ahol végül is a Kodály módszer és a zene lett a kommunikáció alapja. Aztán ott van a Kapcsolat Zemeckistől - hm, csak most... ööö kapcsolok, csak nem fel akart érni a mesteréhez -, ahol a matematika alapjait, mint univerzális értelmezési rendszert használták, és akkor már ne feledkezzünk meg a Csillagkapuról se, amire a filmben többször is - bár lehet nem szándékosan - utalnak.

A történet szerint tizenkét darab minimalista, kagylóhéjszerű űrhajó egyszer csak leszáll a Föld különböző pontjain, azonban a lebegésen kívül egyelőre semmit nem csinálnak. Minthogy nem lehet tudni mit is akarnak itt, ezért a legfőbb feladat, hogy elkezdjen a két faj kommunikálni egymással. A tizenkét régióból természetesen az amerikai szemszöget kapjuk meg, valamint nagyobb szerephez jut Kína is - ki más. Az USA megkeresi a legjobb nyelvészüket, őt alakítja Amy Adams és hozzácsapják a Jeremy Renner játszotta tudományos analizáló munkatársat is. Persze ennél jóval nagyobb apparátus dolgozik az ügyön, de ez a film róluk szól, néha morrant egyet Forest Whitaker, aki most már évek óta nem találja a helyét, szerep szinte egy az egyben kimerül abban, amit húsz éve játszott Kurt Russell a Csillagkapuban. Értsd: ő is ezredes, és ő is egy tuskó, akinek mindig mindent el kell magyarázni, mert számára nem világos, hogy micsoda fordulóponthoz érkezett az emberiség.

Renner nagyszerűen asszisztál a feladathoz, tulajdonképpen a film összes poénja neki köszönhető, bár nagyon érződik a filmen, hogy ezt véresen komolyan gondolták, ami jót is tett a műnek. A fő attrakciót azonban Adams viszi végbe, teljesen biztos vagyok az Oscar jelölésében, még az se kizárt, hogy meg is kapja, élete alakítását nyújtja, de legalábbis az elmúlt tíz évét. Annyi érzelem rajzolódik ki az arcán, sokszor úgy, hogy meg se szólal, hogy arra szavakat nem találok, az egész filmet gőzerővel viszi a hátán. Különösen azok után nagy teljesítmény ez, amiket leművelt Lois Lane-ként az utóbbi két Superman filmben. Akiről még érdemes beszélni, az Tzi Ma Shang tábornok szerepében, jól építik fel a karakterét, és egy rövid, de annál emlékezetesebb jelenetben teljesedik ki.

Denis Villeneuve a nagyszerű Fogságban, és a..., hát maradjunk diplomatikusak... megosztó Sicario után ismét egy lebilincselő és nagyívű filmet tett le az asztalra, ami azonban nagyon trükkös. Igazából elsőre baromi unalmas, mert annyira tudományosan nézik a kapcsolatfelvétel lehetőségét, hogy azt sehogy sem tudták érdekessé tenni. Azonban a film közben észrevétlenül építget egy második szintet, és emiatt olyan baromi erős lesz a lezárás, hogy legszívesebben azonnal néztem volna újra az egészet, mert akkor már érteni is fogom mindazt, ahol elsőre a sötétben tapogatóztam. Mert a koncepció úgy kívánta hogy érezd magad elveszve, ahol semmivel kapcsolatban sem lehetsz biztonságban, elvégre egy mukkot nem értesz a hangokból, az idegen lények a lehető legtávolabb állnak a humanoid sztereotípiától, az írásjelek megszülése az első olyan áttörés, aminél lehet érezni a közeledést.

Mindezt elképesztően letisztult képi világ támogatja meg, már maga a hajó designja, vagy az utazás annak belsejébe, a nagy totálok, a helikopterek az esőben, tökéletes, szinte vonalzóval és körzővel mért az egész látvány, még arról se hiszem el, hogy CGI amiről tudom, hogy az. Zenei téren már nem vagyok ennyire elégedett, fogalmazzunk úgy, hogy korrekt, a hangzások ellenben megint eszméletlen jók, egyik másik szinte belefagyasztja az emberbe a... vért. Mindez alátámasztja, hogy itt és most valóban egy idegen fajjal állunk szemközt minden szempontból. Ettől pedig a filmnek eszméletlen jó atmoszférája alakul ki, ami beszippantja a nézőt, és nem ereszti még az apróbb hiányosságok ellenére sem. Ami elsősorban a film lassúságában keresendő, különösen annak első felében, és az olyan szőrözésekben, mint amikor ráébredtem, hogy az idegen lények egy az egyben egy Mérhetetlen Vénre, egészen pontosan Cthulhura emlékeztetnek.

Rossz klisé továbbá, hogy vajon kik támadják meg elsőnek az űrhajót, és maga az az elgondolás, hogy miért is támadnánk a valóságban egy olyan fajra, akik képesek voltak ellátogatni hozzánk? Nem elképzelhető, hogy az arzenáljuk egy picurkát fejlettebb, és meg se karcolnánk őket? De félre gond, mert ezek nem olyan zavaró hibák, hogy az Érkezés élvezetét elrontanák, ahogy írtam tavaly a Marsi kapcsán, nagyon örülök, hogy évről évre érkezik egy igényes, és elgondolkodtató sci-fi Hollywoodból... érkezik, érted, ez nagyon jó volt... Neked meg ha jót akarsz magadnak, gondoskodj arról, hogy időben érkezz, amikor az Érkezés megérkezik a mozikba.

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!