Amerikában elég nagy siker volt a sorozat, nemcsak a nézőszám, hanem a kritikák tükrében is. Nem tudom, hány televíziós díjat nyert, de sokat. Itthon  a sitcomoknak állítólag nincs olyan nagy sikerük(bár akkor nem értem, hogy örvendhet hatalmas kultusznak a Jóbarátok és a Rém rendes család) ezért erről sok jót nem tudok írni. 

Nézzük magát a sorozatot! Az alaptörténet szerint Raymond a feleségével és a gyerekeivel, a szülei és a náluk lakó bátyja szomszédságában élnek, akik rendesen megkeserítik az életét. Még csak a második évad közepén járok, és bár imádom a sitcomokat, mégis elgondolkodok néha rajta, hogy végignézzem-e, annak ellenére hogy néhol egész vicces.

Sokféle klisés film létezik, van olyan, ami szánalmasan gyenge, van olyan, ami annyira rossz már, hogy szórakoztató, de létezik olyan mozi is, ami alapból önironikusan közelít hozzájuk. És bizony léteznek olyanok is, melyek a kliséi ellenére csodálatosan működnek, ilyen szempontból jó példa erre a jelenségre a Casablanca, és szerencsére a Warrior-ban is ez történik.

Kicsit hibásnak érzem a címválasztást. Ha már muszáj benne lennie a szerelem szónak, lehetne inkább Pusztító szerelem, vagy valami ilyesmi. Mert tulajdonképpen erről van szó ebben a filmben.

Az első körülbelül fél órában a film még igazodik a címéhhez, nagyon érzelmes, meg minden, de az ember szívesen azonosul a két fiatal főhőssel és az érzéseikkel. Miután  láttuk a Nagy Szerelmüket úgy ábrázolva, hogy viszonylag befogadja a gyomrunk, jöhetnek a nagy problémák. De bár az egyértelmű volt, hogy nem vígjátékot és nem is habkönnyű romantikus filmet nézek, azért az események fajsúlyossága kissé megdöbbentett. 

Felhívom kedves olvasóim figyelmét, hogy a következő kritikában a nyugalom és a jóízlés megzavarására alkalmas, a szokásosnál jóval visszataszítóbb, trágárabb kifejezések találhatók, melyek sajnálatos módon elengedhetetlennek bizonyultak a film színvonalának és stílusának ismertetésében.

Nem fogok kertelni. Talán a legszarabb film, amit valaha láttam. Nem voltak valami nagy elvárásaim pedig. A klasszikus Halloween az egyik kedvenc horrorfilmem, a folytatása pedig egy korrekt divatslasher. 

Az új évezredben pedig jött Rob Zombie és a remake Michael Myers sanyarú gyerekkoráról, majd az eredeti lemásolása, kissé jellegtelenebb színészekkel, vérfürdőkkel és sok szexszel. Még ezen sem akadtam ki, egyszer simán meg lehetett nézni.

Így vágtam bele ebbe a részbe. Egyszer fogyasztható kis véres horror. De nem.

Ez a Rob Zombie egy beteg állat. És nem a szónak a jó értelmében, mint pl Tarantino, hanem a legrosszabb módon. Bár ő ezt biztos bóknak fogná fel. Mindenesetre nem engedném többet a büdös életbe kamera közelébe.

A Texasi láncfűrészes mészárlás remake-je nagy siker lett, így a Fűrész filmek mellett ez vonulat vált a 2000-es évek mainstream horrorjának másik meghatározó irányzatává. Természetesen a Halloween-t is muszáj volt újraforgatniuk.

Rob Zombie sok új ötlettel akart közeledni a legendához, ami önmagában nem lenne feltétlenül baj, hiszen legalább próbálkozik. Azt meg gondolom senki sem várta tőle, hogy felül tudja múlni Carpenter überklasszikusát...

Nem sokkal azután került az amerikai mozikba ez az epizód, hogy megnéztem az első részt. Alig vártam már, hogy itthon is a mozikba kerüljön. Várhattam is, mert ez soha nem történt meg, nálunk ugyanis így nyolcadjára egyből videón és dvd-n támadt a gonosz Michael Myers. Én pedig csak most jutottam el oda, hogy megnézzem, mit sikerült kihozni a dologból, ugyanis a Halloween 20 évvel később sikere után úgy gondolták, érdemes még folytatni a sorozatot.

Bármennyire elcsépelt is, egyszerűen nem mehetek el szó nélkül a magyar címválasztás mellett. Azt még megértem, hogy az eredetileg A testőr (The Bodyguard) cím nem elég nekünk, és muszáj tovább fokoznunk Több, mint testőrré, de ez a mostani eset már-már abszurd. A film történetének valóban egy nagyon alapvető motívuma a szégyen, a szégyenérzet, és ennek következtében határozottan nem a szégyentelenség. Mindenesetre ezek után őszintén remélem, hogy a Transformers negyedik részét is átkeresztelik majd a kreatív címfordítók Nincsenek Transformerekké, sőt utólag is megváltoztathatnánk egy rakás film címét, például a Csendőrök nincsenek New York-ban, de akár Oscar-t nyerhetne idén a Hangosfilmes című műremek is.

A 6. rész mélypontja után, a Sikolynak köszönhetően újra kereslet mutatkozott a horrorfilmekre, így a producerek nagyon komolyan vették a huszadik évfordulót. Nagyobb költségvetéssel számoltak, és szerződtették a Péntek 13 2-3-at jegyző Steve Minert, az első Halloween főszereplőnőjét, Jamie Lee Curtist, és valószínűleg Donald Pleasence-t is beleírták volna a forgatókönyvbe, ha szegény nem halálozott volna el a két rész között. Ennek ellenére fényképen láthatjuk, sőt még a hangját is hallhatjuk; a főcím alá bevágták ugyanis az első rész egyik hatásos monológját. Hiába, tudták ők is, hogy a Halloween nem Halloween Loomis doki károgása nélkül.

Az elején azt gondoltam magamban, hogy elég zavarosnak és értelmetlennek tűnik, de majd később biztos kitisztul. Hát tévedtem.

Tehát miután Michaelt kiszabadította az őrsről egy titokzatos cowboy, 6 évet kellett várnunk, hogy kiderüljön, mi a fene is volt ez tulajdonképpen. Hát az erős túlzás lenne, hogy kiderült…

Nagyon sok mindent láttam már, de azért a némafilmek nekem is kívül esnek a komfortzónámon. Persze, Chaplin művészetét nagyon sokra tartom, többször is láttam a filmjeit, viszont az ő munkásságán kívül egy kezemen meg tudnám számolni, összesen hány némafilmet láttam életemben, pedig azért a filmtörténet egy korántsem elhanyagolható korszakáról van szó.

Érdekes, bár némiképp törvényszerű az ötlet, hogy ma, amikor minden létező módon, sosem látott trükkökkel, elképesztő látványvilággal, 3 dimenziós effektekkel próbálják elcsábítani a nézőket, akkor egy film visszatér a mozi gyökereihez. Amikor A némafilmes trailer-ét láttam, még szó sem volt semmiféle díjözönről, és még nem volt az Oscar díj fő várományosa sem, de engem már akkor nagyon felcsigázott, hogy vajon tényleg egy némafilm fog a mozikba kerülni.

Alapító atyánk, Santino már egy ideje rágja a fülemet, hogy csináljak egy top 10-es film listát. Na most én meg - ismerve egyébként is a lajhár faktoromat - ódzkodtam, hiszen azért minden idők tíz legjobb filmjét - de még talán 100-at is - nehéz összeállítani. A héten azonban belefutottam egy TOP 10-es akciófilm listába, ami annyira rossz volt, hogy beindította az agyamat. A listában ilyenek is szerepeltek, mint Robotzsaru, Terminátor, meg Aliens, amiket azért én nem kimondottan az akció kategóriába sorolnék. Mindig azt szajkózom, hogy az dönti el egy film besorolását, hogy mely elemekből tartalmaz többet. Márpedig egy Aliens-ben ordítóan több a sci-fis szál, mint az akció. De említhetném a horrorelemeket, vagy akár a Robotzsaru mély társadalomkritikáját is. Úgyhogy ennek kapcsán úgy döntöttem hétvégente összeállítok egy adott tízes listát, aminek nem biztos, hogy mindenki örül, de talán lesz pár közös egyezés is.

Következzen tehát a TOP10-es Akciófilm lista szigorúan Scal szerint.

Nem könnyű egy híres, de mára gyakorlatilag alig ismert moziról írni, mint amilyen ez a film. Sokat változott a közönség ízlése, ami egykoron sikeresnek bizonyult, tartani lehet tőle, hogy mára teljesen érdektelenné lett. Csak a rajongókban bízhat az ember, meg a művészek is, akik mindig azt szeretnék, ha az alkotásuk kiállná az idő próbáját. Több mint fél évszázad elteltével elmondható, ez a film már bizonyított. Mert ami jól sikerült, az kortalan.

A 4. rész nem lett olyan rossz, gondolom hozott is némi pénzt a konyhára, így hát egy év múlva újra Halloween mehetett a mozikban, természetesen még mindig szigorúan a B kategória szintjén maradva. Jól kezdődik a film; gyors snittekben egy kés szabdal szét valamit.  A főcím végén látjuk, hogy egy világító töklámpás az. Oké. Halloweenos. Közben a kissé jellegtelenül félelmetes zene átmegy Carpenter főtémájába. Ez is jó.

Az első rész után tíz évvel a sorozat producere, Moustapha Akkad úgy döntött, látva a Péntek 13 és a Rémálom az Elm utcában filmek sikereit, hogy ennyi potenciál a Halloweenban is van. Ezért Michael Myers visszatért.

Nekem lelőtték a nagy poént egy audiokommentárban, így most én is megteszem; a Halloween 3-nak az égvilágon semmi köze a sorozat több részéhez. Na jó, azért ez így nem teljesen igaz. Annyi köze van hozzá, hogy ez is Halloweenkor játszódik, és nézik benne az első részt a tévében. De nem emiatt rossz a film.
Az elején még csak az állandóan vissza-visszatérőtérő, zenés Halloween reklám és főhősünk exneje idegesített. Aztán jött a teljesen valószerűtlen szerelmi szál, majd az ugyanilyen hihetetlen, trashfilm színvonalú gyilkosságok, és akkor a „robotokról” még egy szót se szóltam. Legszívesebben a falba vertem volna a fejemet, aztán rájöttem. Carpenter hatását lehet érezni a zenében és 1-2 beállításban, de az is inkább paródiának hat. A főgonosz ebben a filmben az a tipikus ’80-as évekbeli üzletember sablon, aki a háttérből irányít, és körbevezeti a főhőst az egész birodalmában, és előadja neki a nagy, gonosz tervet ahelyett, hogy megölné. Aztán valami nagyon zavaros pogány miszticizmusról beszél, mint motiváció, hogy rengeteg gyereket megöljön, akik meggyalázták a nagy ünnepet. Ja, igen egy maszk és játékgyárról szól az egész film
Nem húzom tovább az időt, a fináléban minden világít, és eltűnik. Nagyon gáz. Azt meg se kell említenem, hogy a színészek borzasztóak, az egész film öncélú és hatásvadász, a rendezés pedig pocsék. Ennyire rosszra nem számítottam. Azt hittem azért utálják, mert semmi köze a többi részhez. De nem. Gyakorlatilag teljesen nézhetetlen a film. Egyedül a legutolsó jelenet sikerült nagyon jól, de addigra sajnos már ezt sem tudjuk kellőképpen értékelni.