A Szépség és a Szörnyeteg Oscar-jelölése után a Disney vérszemet kapott. Akkor még nem volt „Legjobb animációs film” kategória a díjátadón, mivel azt természetesen csak akkor találta ki az Akadémia, amikor már nem lehetett jó filmeknek osztogatni, csak érdemteleneknek. Szóval, ha egy Disney-rajzfilmet jelöltek a „Legjobb film” kategóriájában, akkor akár meg is nyerheti a fődíjat. A Szépség és a Szörnyeteg elől a díjat elhappoló A bárányok hallgatnakot a Disney mégsem választhatta példának, egy évvel korábban viszont egy Amerika lelkiismeretét boncolgató, indiános mozi nyert, a Farkasokkal táncoló. A Disney ebből összerakta a képet, és pár év alatt sikerült is tető alá hozniuk presztízsfilmjüket, a Pocahontast.

A Tini Nindzsa Teknőcök egy fogalom. Szinte nem is találkoztam olyannal aki ne szeretné őket, ne ismerné őket. Sőt a három legkedvesebb rajzfilmsorozatomba beletartozott, bár bevallom volt benne valami groteszk, hogy a Ne ébreszd fel a mamit és a papit miattuk cáfolt rá a címére, hiszen szüleim határozták meg mikor szólhat a tévé, és miután ez a boldog fél óra eltelt, máris mehettem a vasárnap reggeli misére. Nincs is jobb mint némi mocskos szájú ninjáskodás után odafigyelni miről is prédikál a pap bácsi. Olvastam a képregényeket, sőt tizenegy évesen leakasztottam egy farsangi harmadik helyezést amikor beöltöztem Rafaellonak, szerintem csalás volt mert olyan teknőcpáncélt készített anyám, hogy mindenki a csodájára járt. És persze a pizzát is miattuk próbáltam ki, ami ekkoriban még valami hihetetlen misztikus burkolni valónak tűnt. Mindezek után érdekelt, hogy honnan is kezdődött ez az egész, és be kell valljam meglepő dolgokra bukkantam. Tartsatok velem!

Amikor a Kertvárosi kommandó című pasivígjátékot láttam, nem sokat néztem ki az idióta mellékszereplő Jamarcust alakító Richard Ayoadeből, azt meg különösen nem, hogy forgatókönyvíró-rendezőként egy ilyen filmet tud letenni az asztalra, mint a Submarine. A norvég anyától és nigérai apától született angol Ayoadetől nem az a furcsa, hogy első filmjeként egy coming-of-age sztorit készített, hisz elsőfilmes rendezőknek általában kedvelt témájuk az „Így jöttem” típusú történetek. Az viszont nagyon ritka, hogy rögtön elsőre egy ennyire stílusos, ilyen egységes, sallangmentes és egyedi filmmel álljanak elő.

Vendégkritika következik.

Meg kell valljam, kellemes csalódás ért ezzel a mozival kapcsolatban. Persze biztosan nem versenyzik az év legjobb filmjének járó díjért, és sajnos idén ezzel túl sokan vannak már így. Persze nem várható el mindez egy katasztrófafilmtől, ahol a szereplők általában egybites karakterek, zéróhoz konvergáló színészi alakítással.

Augusztus 26-án 0. nappal és a világ egyik legnépszerűbb drum and bass formációjával indul az idei SZIN

5 nap, 6 színpad, 170 fellépő, ez az idei Szegedi Ifjúsági Napok. Augusztus 26-án 0. nappal startol a fesztivál, nem is akármilyen 0. nappal, hiszen az este csúcspontja a világ egyik legnépszerűbb drum and bass formációjának produkciója lesz. Az ausztrál-angol koprodukció, a Pendulum Dj Set & Verse érkezik a SZIN Nagyszínpadra. 

Eltelt tíz év és szomorúan kell megállapítsam, hogy The Rock bizony 2003 óta nem csinált ilyen jó filmet. Kicsit féltem újranézni, mert nagyon rég nem láttam, de ez a film ugyanolyan veszettül szórakoztató mint annak idején volt, pedig nem két nap telt el. Azt hiszem pontosan ilyennek kell lennie egy akció-kaland filmnek, egyáltalán nem buta, a forgatókönyv egy pillanatra nem ül le és mégis látványos, szórakoztató, vagyis képes kiszolgálni a tömegeket, mégis érthetetlenül állok előtte, hogy a mozibemutatókor megbukott, és folytatás soha nem készült hozzá. Talán nem is baj, mert így megmaradhatott a maga formájában tökéletesnek, amitől nem kell sokat várni, csak hogy kikapcsoljon másfél óra erejéig, és néha bizony ennyi bőven elég.

Luc Besson egyszer azt ígérte, hogy életében csak 10 filmet fog rendezni. Ez akkor szomorú hírnek tűnt, de most már nyugodt szívvel kijelenthetjük; bár megállt volna a 10-es számnál. Legutóbbi munkája, a Vérmesék sem volt egy különösebben nagy eresztés, de ahhoz elég szórakoztató volt, hogy egyszer minden szívfájdalom nélkül megnézzem. Legalábbis nem égett úgy a pofámról a bőr, mint a Lucy játékideje alatt. Én ezt az embert komolyan beválasztottam minden idők legjobb filmrendezői közé?

A dzsungel királya forgatókönyvét 1991-ben kezdték el fejleszteni. Az első verziók még nagyon különböztek attól, ami később a vászonra került. Eredetileg ugyanis az oroszlánok és a páviánok háborújáról szólt volna a történet, és Zordon volt a páviánok vezére, Timon és Pumba pedig Szimba gyerekkori pajtásai. Ebben a verzióban Szimba nem hagyta el a királyságot, viszont egy lusta, könnyen manipulálható karakterként ábrázolták.

A legtöbb régi, ’50-es-’60-as években készült gótikus, kosztümös angol horrorfilm (a Hammeréktől leginkább) nem igazán váltotta be a hozzájuk fűzött reményeimet. Túl unalmasnak, túl száraznak éreztem őket még egy sima filmhez képest is, pláne egy horrorhoz. Ugyanezt gondoltam az AIP és Roger Corman Edgar Allan Poe-sorozatáról is. Ha gótikus, kosztümös horror, akkor Mario Bava, és senki más. Bava filmjei viszont elfogynak egy idő után, és olyankor győzhet az előítélet felett az optimizmus, és megnézi az ember például a Witchfinder Generalt, ami egy angol–amerikai horror a boszorkányüldözésről.

The Rover. Jó cím. Szép autó. Hagyhatták volna.

Hadd kezdjem némileg rendhagyó módon ezt a cikket. Nem kedvelem, amikor a szerző túlzottan önmagát és az ízlését helyezi az írása központjába és nem az ismertető tárgya a lényeg. Viszont ha semmi személyes nincs a kritikában, akkor a sterilitás fogja megölni a cikket. Miután meglehetősen perifériális és alig ismert mozi lesz ennek az ismertetőnek a tárgya, talán belefér az elejére némi kibeszélés, akképp mint a "félre" szöveg Moliere darabjaiban. Akik olvasgatják a Filmbookot, talán már észrevették, hogy kedvelem a régi szovjet és "szocialista" sci-fiket. Annyira más a szemléletük, hogy üdítő kivételt kínálnak a manapság népszerű akció központú mozik világában, ahol gyakorta megesik, a nagy pörgés közepette elsikkad maga az EMBER. Ezek a filmek viszont pont őt állítják a központba, vagy éppen az egész emberiséget, miközben egy biztató és élhető jövőképet vázolnak fel. Nem gonosztevők ellen kell küzdeni egy olyan társadalomban, amit a rossz ural, hanem a jövő hozta nagyszerű kihívásokkal kell szembenézni vagy erőfeszítést hozni olyasmikért, amik megérik a legnagyobb áldozatot is. Ráadásul igyekeznek bevonni a nézőt a szereplőkkel együtt történő gondolkodásba, hagyva teret a fantáziának, találgatásnak, nem pusztán készen tálalják a megoldásokat. Ez a hozzáállás természetesen nem kedvez a gyors tempónak, sokat beszélnek a szereplők és agymunkára serkentik a fogyasztót, építenek az ismereteire. Vagyis máris felsoroltam az okait, miért nem igazán tudnak népszerűek lenni. Ahogy tallózgattam a neten, bizony csupán elvétve találni írásokat ezekről a pozitív szemléletű történetekről, pedig egyre több felújított kópia kerül ki a már megszűnt "szovjet blokk" egykori filmterméséből. Erről a moziról magyar nyelvű írást nem bírtam előásni, de angolul sem sokkal jobb a helyzet. Pedig egy már elérhető új kiadásban, s mint ritkaságra, azért mindig akad kereslet. Bízom benne, a magyarországi ismeretsége némileg javulni fog ennek az ismertetőnek a publikálása után és legalább a hasonló érdeklődésűek keresni fogják a filmet. Részemről próbálok kedvet csinálni hozzá, bár nincs szándékomban csak a szépet látni a film kapcsán.

Howard Ashman, A kis hableány és a Szépség és a Szörnyeteg dalszövegírója vetette fel az ötletet, hogy a következő filmterv az Aladdin és a csodalámpa története legyen az Ezeregyéjszaka meséiből.

Előre szólok, nem igazán szeretem a fesztiválokat, és akkor még finom voltam. Igazából irtózom minden olyan tevékenységtől, ahol tetemes mennyiségű ember verődik össze, értsd: meccs, koncert, telt házas mozi, strand, politikai tüntetés, vásár, felvonulás, és hasonlók. Nem tudom miért, de a legtöbb helyen mindig van egy csomó részeg - tééényleg? - kötekedő alak, akik egy perc alatt el tudják rontani az ember kedvét. A koncertek ebből a szempontból különösen veszélyesek, hiszen a legtöbb esetben egyáltalán nem azt hallod és úgy ahogy szeretnéd, rád taposnak, meleg van, büdös van és szar a sör. Akkor mi a fészkes fenének mentem én ide? Nem is tudom... kellemesen csalódni?