Sejtettem előre, hogy a második rész irányvonalát folytatja majd a 3, de arra nem számítottam, hogy ennyire alulmúlja még azt a nem különösebben jó filmet is. A 2-t legalább fel lehetett fogni egyfajta paródiaként, hisz annyira eltúlozták benne a slasher műfaji sajátosságait. Most hogy ezt megnéztem, elég rendesen felértékelődött bennem az a nem különösebben jó film is.

Az eredeti cím Until Death. Viszont a Maximum Risk már megkapta a Mindhalálig magyar címet, így a fordítók bajban lehettek. De hát a kreativitás határtalan, így lett a cím Bosszú mindhalálig. Nem mintha esne szó bármiféle bosszúról.

Csak erős idegzetűek kattintsanak a tovább gombra!

„A gyanakvó elme saját démonokat idéz.”

A néhai dicső szamuráj, később földönfutóvá vált, idősödő ronin elmeséli élete történetét. Lassan, tagoltan beszél. Mély hangja, ritkán feltörő kegyetlen nevetése hipnotikus erejű, miközben feltárul előttünk a japán nyelv egyedülálló szépsége. A történet, amit tőle hallunk a maga egyszerűségében is szívszorító.

Kevesen néznének ma már meg egy 1962-ben készült, több mint két órás, fekete-fehér szamurájfilmet, pedig Japán valaha élt egyik legnagyobb rendezője, Masaki Kobayashi alkotta meg ezt az egyedülálló remekművet Yasuhiko Takiguchi novellája alapján. És Kobayashira mindig érdemes odafigyelni.

„- És ő a jófiú?

- Nem igazán jófiú, inkább csak egy elvtelen zsoldos”

Nem is sejthettem volna, hogy mennyire igaza van a Tiszta románcban Clarance barátunknak. Ez alapján valami keleti Clint Eastwood-ot vártam, ehelyett a történet elején rögtön kiderült, hogy a mi utcai harcosunk bizony tényleg egy utolsó rohadék. Nem sokan mernek ilyen karaktert helyezni a film középpontjába, vagy ha mégis (lásd Torrente), akkor általában humorral fűszerezik, hogy fogyaszthatóbb legyen. Szóval a történet elején gyámoltalan megbízói nem tudnak fizetni hősünknek, ezért a férfi az életével fizet, a hugát pedig szeretett hősünk eladja prostituáltnak.

Klasszikus sablonkezdéssel indít a film: a tábortűznél elmesélik az előző rész tartalmát. Nem tudom összesen hány Péntek 13 kezdődött már ezzel a jelenettel, de sok. Na lépjünk túl ezen, úgyis sportszerűbb, ha csak simán az első részhez hasonlítjuk. Sajnos azonban így sem járunk jobban.

Van Damme újabb „tökéletes” filmje. Csakhogy a korábbiakkal ellentétben ez tökéletesen szar.

Hogyan is ajánlhatnék jó szívvel bárkinek egy Péntek 13 koppintást? Ráadásul úgy, hogy maga a Péntek 13 is egy koppintás.

Van Damme felesége ismét meghal csakúgy, mint az Időzsaruban és a Maga a pokolban. Furcsa módon mégis ebben a direct to dvd filmben ábrázolják a legjobban ezt a helyzetet. Láttam mostanában pár filmjét, de még egyikben sem zokogott így. Ráadásul tőle azt várná az ember, hogy nevetségessé váljon egy ilyen jelenetben, de nem lesz az. Viszont most egy kőkemény akciófilmről beszélünk, ezért a jelenet teljesen váratlanul lövöldözésbe fordul. És jól van ez így.

Na, kezdjük ott, hogy ennek a filmnek semmi köze a Tom Cruise féle, amúgy igazán tisztes módon elkészített mozihoz. A készítés évszáma úgyis árulkodó. Csupán a cím egyezik meg, de ezzel nincs mit tenni. Szóval, aki róla szeretne olvasni, már most oldalt válthat. Remélem, azért nem túl sokan cselekszenek így.

Kétlem, hogy van olyan szamurájfilm rajongó, aki ne ismerné Kenji Misumi nevét. Túl sok örökbecsű darabot tett ő le ahhoz ebben a műfajban, hogy ki lehetne kerülni az életművének valamelyik darabját. Ott bábáskodott Zatoichi megszületésénél és néhány további kalandjánál, borzongatott minket a jotsujai kísértet neves történetében, hadba vonult a Shinshengumival más neves harcosokkal együtt, míg végül, de korántsem utoljára, legendát teremtett a megállíthatatlan Lone Wolf and Cub sorozat főszereplőjével egyetemben. Mostanra egyértelműen a csambara műfajban forgatott mozijai a legnépszerűbbek, pedig más, ennél többre tartott zsánerben szintén figyelemre méltó mozgóképeket tett le az asztalra. Akinek van kedve tallózgatni, az Ázsiafilmen talál ismertetőket néhány további mozijáról. Mint minden rendező, ő is berzenkedett a beskatulyázástól. Szeretett volna olyan alkotást fölmutatni, amit nem mások dolgoznak ki helyette, hanem a kezdettől fogva része a készítés folyamatának, nem csupán a rendezés fázisában kapcsolódik be. De csupán egyszer adatott meg ez neki, ennél a mozinál.

A lerombolt Bronx két nagy bandája közeledik egymás felé motoron. A legkeményebb arcok, akik túlélték a szörnyű pusztítást, és a lehető legdurvább pokolban nőttek fel. Nem tudjuk, még mi lesz itt, háború, vagy talán valami annál is rosszabb. A hangulatot fokozandó, a ’80-as évekre jellemző dobszólót hallhatunk a motorosok érkezésekor. És valami különös oknál fogva a bandák mellett teljes felszerelésben láthatjuk magát a dobost is, ott kint a semmi közepén. Ilyen csodálatosan értelmetlen film az 1990 The Bronx Warriors.

Tavaly már többször is elkalandoztunk az olasz posztapokaliptikus gagyi világába, elég ha csak az Új barbárokra, vagy a Halálhozó 3000-re gondoltok. Ezek a mozik általában halálolcsó Mad Max, illetve Menekülés New Yorkból klónok szoktak lenni. Az 1990 viszont a Mad Max-et kivételesen nem majmolja, csak a Menekülés New Yorkból-t (itt nem Manhattan, hanem Bronx a cselekmény helyszíne, nagyon eredeti), illetve Walter Hill Warriors című remek moziját.

„Amikor szarban vannak a hívek, mind Istenért kiáltunk. De akkor már rendszerint késő.”

A Börtöncsapda után egy újabb börtönfilm. És az Időzsaru után ismét meghal hősünk felesége. Ahogy elkezdődik a film, szomorúan vehetjük tudomásul, hogy Van Damme már nem sok újat tud nekünk mutatni. Annál is inkább, mert később ugyanúgy felgyújtanak egy embert, mint a Börtöncsapdában. Mindenesetre annak örültem, hogy most legalább nem ártatlanul kerül börtönbe, így egy klisével kevesebb.

"Volt negyedik rész is?"

Anette O' Toole

Kiskoromban folyton összekevertem a harmadik és a negyedik részt, valószínűleg azért, mert már akkoris éreztem, hogy tökmindegy: szar mindkettő. Miután egy szánalmas vígjátékká silányították a harmadik részben az Acélember történetét, a producerek úgy döntöttek, ők ennél rosszabbat már nem tudnak csinálni, így eladták a jogokat a Cannon Groupnak. A Cannonnak! Ez a filmstúdió kifejezetten B filmekre szakosodott, és az évtized legrosszabb amerikai filmjeit készítették. Szóval a lehető legjobb helyre került a sorozat.

Sacha Baron Cohen legújabb agymenése nem folytatja a Borat és a Brüno félig-meddig dokumentarista stílusát. Cohen ezúttal nem provokál civileket az utcán, nem szabadítja el metrón a csirkéket, hanem inkább egy Ali G-hez hasonló hagyományos, valamilyen szinten még történettel is rendelkező filmet tett le az asztalra.

Ebből is látszik, hogy videofilm és videofilm között is mekkora különbség lehet. Nem mondom, hogy a Replikáns nagyon jó volt, de meg lehetett egyszer nézni különösebb megrázkódtatás nélkül. Én naiv pedig azt hittem, hogy a Tökéletes katona 2-nél már semmi sem lehet rosszabb, de a Vakvágányon minden várakozásomat alulmúlta. Egyszerűen annyira gagyi, igénytelen és színvonaltalan, hogy azt nehéz szavakba öntenem.