A 2. Magyar Filmhét kiemelt eseménye volt, amikor az idén elhunyt Zsigmond Vilmosra emlékeztek, a Fekete Dália című filmmel, így teszünk mi is. Isten nyugosztalja a zseniális operatőrt. FIGYELEM, a következő blogbejegyzés illusztrációi nemcsak meztelenséget ábrázolnak, de felkavaróan brutális képeket is tartalmaznak, megtekintésüket kizárólag 18 éven felüli, erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk, akik nem esznek éppen.

Önnek is elege van az Európába özönlő arab invázióból? Mérhetetlen haragot és dühöt érez az ártatlan civilek párizsi legyilkolása miatt? Szeretné látni, hogy ezeket a tehetetlen liberális, tökölődő vezetőket egymás után robbantják fel a limuzinjaikban? Szeretné látni különösen Angela Merkelt, ahogy öt centiről lövik fejbe? És szeretné látni, ahogy több száz arabot lemészárol a nyugat jelenkori védelmezője? Micsoda? Dehogyis az USA, Gerard Butler! Nos, ez esetben a London has Fallen garantáltan tetszeni fog Önnek!

Vagy inkább: Te jó isten! Kutyapokalipszis a fővárosban.

Valószínűleg a kritikusok fele idézni fog majd A kis hercegből, miért épp én maradjak ki a sorból? "Jól csak a szívév..." hopsz, ide nem is ez illik... Szóval: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél" - nagy igazság. Mundruczó Kornél kutyás filmet forgatott nemrégiben fővárosunkban. Szép vállalás, érdekes koncepció és nem mellesleg nem kis munka lehetett több száz ebbel felvenni a jeleneteket Budapest kihalt utcáin. Az első képek alapján is lehetett már sejteni, hogy itt bizony egy igazi különlegesség van készülőben.

Hát akkor következzék egy vallomás, vagy ahogy a manapság divatos ezt mondani: egy "coming-out" tőlem, nektek. Sokan sejthették már, igazából sosem volt titok. Az asszony sem bírja felfogni, pedig már jó ideje ez a helyzet velem. Néha, ha társaságban előjött a téma, elkezdtem furcsán viselkedni, mert kényelmetlenül érintett a dolog. Most már érteni fogjátok, hogy miért. Azonban végre itt a remek alkalom, hogy kiadjam magamból: nem szeretem a magyar filmeket. Továbbra sem. De ahogy észrevettem, nem vagyok egyedül ezzel...

Nem szeretem az utóbbi években (ehh... rendszerváltás óta?) született magyar filmeket. Itthon a szakma már rég nem szakma, hanem inkább bebetonozott pozícióban ülő tehetségtelenek gyülekezete, akik nem haladnak a korral és mindig találtak okot arra, hogy elköltsék valamilyen "szerzői" filmjükre a magyar adófizetők pénzét. De majd most... Andy bácsi színre lépésével úgy tűnt, lesz valami változás, míg nem megnéztem A nagy füzetet - mert egy csapásra szertefoszlott minden naiv gondolatom. Ez még mindig ugyanaz a sz*r - jegyeztem meg magamban.

A március első hétvégéjén megrendezésre kerülő Konyhakiállításon olyan bútor-, gép- és eszköz újdonságokkal találkozhatunk, melyek nem csak trendik és gyönyörűek, de mindennapi kényelmünket is szolgálják, és még élvezetesebbé teszik az otthoni főzés élményét. A kiállítás 2016. március 4-5-6-án várja az érdeklődőket a Budapest Sportarénában.

Bár Lisztes kolléga értekezett már a filmről a bemutató idején, nekem is írhatnékom támadt róla.

A magyar film feltámadt hamvaiból. Remélem azért majd ennél többet is ki tudunk izzadni magunkból. Nem mintha nézhetetlenül rossz lenne ez a mozi, sőt néhol meglepően szórakoztató. És még ha el is tekintünk attól, hogy mennyire utálom a romantikus komédiákat, még akkor sem jobb a helyzet.

Most ömlengjek megint egy egész bekezdést arról mennyire szarban van a magyar film? Nem fogok. Ha valamit párhuzamba lehet állítani az országban: szar film = szar foci. És lehet egyszer egyszer odatesszük magunkat. Megverjük a Grashoppert, csinálunk egy Taxidermiát, de ezek az ordító kivételek, amik erősítik a szabályt. A legtöbb film amit magyarok csinálnak, mocsok szar. Nem hogy mozit vagy pénzt érdemelne. Hülye történet, hülye dramaturgia, nevetséges kameramozgás, beállítások, nulla utómunka, tévéfilmes feeling, ha meg sponzorok is vannak, nálunk nem az MPAA-t meg a Dolbyt teszik ki, hanem a Parmalattól kezdve az Ambipurig mindet, ami akár csak egy fillért is adott a közös kasszába. Szóval amikor mindenki fel akarta vágni az ereit, hogy állambácsi elzárta a perselyt, én tökre örültem neki, ezentúl nem lesz olyan sok szar magyar film. Mert ilyenekre nem kell pénzt herdálni. Nem, nem kell. Presztízsből sem. Folytatni lehetne szar magyar sorozatokkal, meg oktató filmekkel, egy idő után csak maradna valami érték. És tényleg azt hittem elindul a fejlődés. A Nejem, Nőm, Csajom már csak simán rossz volt, de nem gázosan rossz, ahol bújni kell, hiszen magyar vagy, és ezt egy honfitársad komolyan gondolta. Jó, nem húzom tovább, mert így is három hónapot adtam neki. Nézzük ezt a nagy füzetet.

Azt hiszem, én vagyok az egyetlen filmkritikus, aki azután látta a Saul fiát, hogy MÁR megkapta az Oscart. Sokat egyébként nem is írnék a történetéről, Lisztes már amúgy is írt egy kritikát, amely inkább erre az aspektusra koncentrált. Most mit mondjak, fél éve már azzal idegeltem a környezetemet, hogy a Saul fia Oscarját még Isten se veheti el, és még ha nincs is igazam, akkor is megérte... de igazam lett... már megint... csakhogy még több barátot szerezzek. Van, amikor megszáll az ihlet, hát ez van. De emiatt nem is tudtam izgulni az Oscar-átadón, örülni viszont annál inkább. Végre, végre, 34 keserű év után, ismét büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk. Egyetlen téma tudta volna lenyomni Sault meg a fiát, ha jön egy élelmes rendező, és gyorsan készít egy gusztustalanul szenvelgős drámát mondjuk egy szír anyáról, aki elcaminózik Berlinig, és nyomon követhetjük a tragédiáját. De véleményem szerint ezek a filmek legkorábban idén születhetnek meg. Szóval a Saul fia nemcsak egy baromi jó és erős film, de jókor is jött, mint egy magabiztos kisdiák, csengetés előtt egy perccel.

Ezt a filmet az Rtl-Klubnak köszönhetem. Amikor megnéztem éppen 17-18 lehettem, nagyjából úgy mint a film főhőse Basquiat. Tele tett vággyal, elszántsággal, törekvéssel, és egy álommal, hogy felfedeznek, mint nagy írót, és annyi pénzem lesz, hogy a csövön kifér, és persze ami ennél is fontosabb, ismert, elismert, és sorolhatnám. Ebből a szempontból, - bár a főhős személyisége iszonyatosan távol áll tőlem, ráadásul ugyan mi közöm nekem egy néger-kreol raszta csávóhoz? - egy személyes filmről beszélhetünk. Mert egy olyan korszakról szól, amikor az ember ki akar tűnni a szürke tömegből.

Idén harmadik alkalommal rendezi meg a Winelovers az év legrangosabb hazai „boros” eseményét, a Magyar Borok Bálját.

Az idei Oscar szezon ‘Leglányosabb’ film kategóriában tuti nyertese a Brooklyn lenne. Persze nem arról van szó, hogy egy tinifilmről beszélünk, sokkal inkább arról, hogy ez egy film, amit minden lánynak látnia kellene. Kevés filmről mondok ilyet, ezen kívül talán A segítség, és az Egy lányról volt az amik kiérdemelték ezt a pozíciót. 

1941-ben eljött a finn-szovjet korántsem barátságos mérkőzés második menete. Mint közismert, azon év június 22-én a németek rázúdultak a Szovjetunió területeire. Így a finnek számára elérkezett a visszavágás ideje, amire Hitler ugyancsak biztatta őket. Az északi testvéreink ezt az időszakot „Folytatólagos háború” néven ismerik, ami a saját szempontjukból érthető. „Nem adományként kell megkapnunk azt a földet, melyhez minket vérkötelék fűz.” Elég világos alapállás. Miután Manstein marsall és társai alaposan lefoglalták a Szovjetunió erőit, a finnek pedig mintegy félmilliós sereget állítottak ki, a háború folyamán az a csoda esett meg, hogy ők voltak emberfölényben. Ennek megfelelően sikeresen nyomultak előre, visszavéve azon területeiket, amit a moszkvai „kényszer-békében” nem sokkal előbb elvesztettek. A németek igyekeztek rávenni őket, hogy ennél többet is vállaljanak, de a fronthelyzet hozta gyér számú területfoglalásoktól eltekintve a finnek bölcs önmérsékletet tanúsítottak. Például eszük ágában sem volt csatlakozni a leningrádi blokádhoz. A háborúnak erről a szakaszáról egyébként már egy másik film kapcsán írtam. Akinek kedve van, ITT olvashat „Az ismeretlen katonáról.” Lisztes kolléga szintén megírta róla a maga verzióját. Az a cikk ITT érhető el. Mintegy bő kétévi állóháború jellemezte a továbbiakat, majd 1944-ben jött a szovjet ellentámadás, amiről e mini-sorozat harmadik mozija szól majd. A most kitárgyalásra kerülő mozgóképben viszont még csak 1941 nyaránál járunk, de nem csak a naptári hónapok miatt volt meleg az időszak. A film eredeti címe azt jelenti, hogy „Út Rukajärviba,” de magyarul az „Előőrs” jobban visszaadja a tartalmi lényeget. (Rukajärvi egy tó és a körülötte lévő terület neve.)

"Kung fu. Két szó: vízszintes, függőleges. Véts egy hibát, és fekszel, légy te, aki utoljára talpon maradsz, és nyersz. Ilyen egyszerű."