Amennyiben nem a hülye iráni film nyer, akkor minden bizonnyal a Toni Erdmann fog. A Tannát nyilván azért választották be, mert fel kell tölteni a két esélyest körbevevő három helyet, hogy úgy nézzen ki, igazságos versenynek nézünk elébe. A Tannát még tavaly láttam a Titanicon, és már akkor se…

Amikor szembeállítanak egymással két rasszt, amelyeknek az adott kultúrában olyan történelmük van, mint ide Tokió, akkor mindig bajban vagyok. Mindig arra gondolok, hogy vajon ez a tény és persze a saját előítéleteim, mennyire fognak befolyásolni abban, hogy a filmet úgy ítéljem meg, ahogyan minden…

„Vannak gyufák otthon... mostanában a kék fejű a kedvencünk... mert vágyunk a változatosságra... és mert kifinomult ízléssel rendelkezünk..."

Adhattam volna azt a címet is az írásnak, hogy a sötét ötven árnyalata avagy a halál ötven órája, elnézést, két órája. Egy dolog ugyanis biztos: még az Ardennekben is szívesebben farkasszemet néztem volna egy Tigris harckocsival, semmint hogy végig kelljen szenvednem ezt a…

„Gyere velem Londonba... és legyél a feleségem!"

Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a második értekezést az Utazókról, mert ritkán írok két kritikát egyazon filmről. Ez általában két különböző szerző tiszte az oldalon. Vagy akkor írok, ha nagyon nem értek egyet az adott kritikával, vagy éppen más megvilágításba szeretném helyezni a filmet.…

Mi van, láttad a Jupitert? Faszfej!

Hosszú fekete haj, de sukár ez a csaj...

Mondtam már, mennyire gyűlölöm az Oscar-szezont? Vége az elbaszott filmek és vállalhatatlan folytatások hónapjának, erre jönnek a műmájer drámák, a fullba kretént nyomók és „Oscarra gyúrok, hát sírjatok” hónapja, ez a rohadt február. Nem elég, hogy tuti nem látok egy CGI-robbanást se egész hónapban,…

Állítólag a kutya és a gyermek szerepeltetése akár mellékszereplőként is egy filmben, mindig megdobja az alkotás nézettségét és megítélését, legyen az bármilyen gyenge is egyébként. Az "Egy kutya négy élete" megtekintése előtt sem hittem ebben a formulában és elmondhatom, hogy utána sem fogok. A…

It's dog eat dog, rat eat rat...

Értetlenül állok az Utazók vesszőfutása előtt. Mit néztek már megint a kritikusok? Mit ütnek rajta? Vagy az a baj, hogy januárban jött? Tudniillik a január a legnagyobb uborkaszezon a filmvilágban, ez a dögkút, ahova bedobálják azokat a filmeket, amelyekről még a készítőik is úgy vélik, nem fognak…

Az első negyven perc után őrjöngve tolult fel bennem egy kérdés: mi a fenéről akar ez a film szólni?

„Nem szép dolog kinevetni a másikat. Az öszvérem nem szereti a nevetést. A végén még azt hiszi, hogy rajta nevettek. De ha bocsánatot kértek tőle, merthogy fogtok, talán meggyőzöm, hogy nem is gondoltátok komolyan."

A második résszel se volt sokkal jobb a viszonyom, mint az elsővel. Már nem mentem el moziba, hanem jóval később dvd-n sikerült megnéznem, akkor is társaságban, ahol még a sztorira sem tudtam koncentrálni, nemhogy beleélni magam az élménybe, de ezt akkor nem is bántam.