Ezúttal Lisztes és Santino ültek össze, hogy jól megbeszéljék a közelmúlt filmjeit. Jó szórakozást hozzá!
Ezúttal Lisztes és Santino ültek össze, hogy jól megbeszéljék a közelmúlt filmjeit. Jó szórakozást hozzá!
A blogot 2011 januárjában kezdtem el írni, azóta mind a kétszer készítettem toplistát az adott év legjobb filmjeiről, és nem fogok másképp tenni 2013 végén sem. Viszont mi volt 2011 előtt? Természetesen akkor is jártam moziba, és már akkor is megvolt a véleményem minden…
Nosztalgiázzunk egy kicsit! Emlékszem még, amikor ezt az egészet Moziünnepnek hívták, nyáron tartották, és 300 ft (!) volt egy jegy. Persze, ha jobban utánaszámolok, egyből kiderül, hogy az már legalább 9, de az is lehet, hogy tíz évvel ezelőtt volt. Nem mintha sokallnám a 690…
Ez az év filmje? De most komolyan. Azért mutat valamit - az egész éves felhozatalra - hogy egyesek EZT kiáltják ki az év filmjének. Sőt az év sci-fijének, úgy, hogy ez nem is sci-fi. Ami fikción alapul, és az űrben játszódik attól még nem lesz sci-fi. De persze érthető, találni kell egy év…
A film többek között Mark Wahlberg produceri felügyelete mellett kelt életre egy hosszan elhúzódó előkészítő szakasz után. Több rendező és főszereplő neve felmerült a projekt kapcsán (Jackman egyszer visszamondta már, később még maga Wahlberg is sanszos volt egy időben),…
Riddick. Amikor felröppent pár éve a hír, hogy Vin Diesel jó útra tér, és nem csak a Halálos Iramba száll vissza, de fel akarja éleszteni antihős karakterét is igazából eléggé szkeptikusan fogadtam. Minek? Diesel leírta magát, sokkal többet képzelt színészi képességeiről mint valójában tud - ennek…
Ez egy igen érdekes film volt. Érdekes, mert maga a téma amit boncol, az ijesztő. Nagyjából egy féléve vetettem fel kollégámnak, és barátomnak Santinonak, hogy mi történne ha társadalmunk - hasonlóan a házasság töréshez - nem büntetné a gyilkosságot. Akkor vajon ugrásszerűen megnőne a gyilkosságok…
2013 a sci-fi éve, ezt már sokan mondták... azt is tudjuk, hogy kínálatban van jó és rossz egyaránt, de ezt már megszokhattuk. Sőt, az sem újdonság (és ezt az Europa report esete is bizonyítja), hogy nem a költségvetés határozza meg a filmek minőségét. Nyilván számít, de hát…
A címből már-már azt hinné az egyszerű ember, hogy remakeet kapott a legeslegelső Bud Spencer-Terence Hill klasszikus, az Isten megbocsát, én nem. De nem ildomos összekeverni a kettőt, mert egy cseppet más a célközönsége... Egy ici-picit... Az eredetileg Az irgalmatlan-ra…
Azt szeretem magamban leginkább, hogy iszonyatos rendetlenség vesz körül. De minden téren. Így folyamatosan meg tudom magamat lepni. Például egyik nap is gondoltam kicsit rendezem a filmjeimet, már azt sem tudom melyiket kitől kaptam. Erre ráakadok erre a Michael Caine gyöngyszemre 2007-ből. Fene…
Vendégkritika
Szemfényvesztők. Az a film amit már a sztárgárda miatt is megnézünk. Idősebb kedvenceinkkel Michael Cainenel és Morgan Freemannel… Továbbá, mi? Hogy James Franconak van öccse? Hulk mint FBI ügynök? Shosanna mint interpolos francia lány? Zuckerberg mint…
Vannak olyan mozik, amikről nem feltétlenül muszáj oldalakon keresztül értekezni, viszont mindenképpen érdemes felhívni rájuk a figyelmet, mert valamilyen szempontból mindhárom film érdekes.
Sweeney
Például a Sweeney el sem jutott a magyar mozikba, egyből dvd-n jelent meg…
Louis Leterrier a szememben olyan, mint Michael Bay: folyton ígérget: "Majd a következő filmem jobb lesz" - persze, csak miután eltelt elég idő ahhoz, hogy ne számítson sokat, ha beismeri, hogy az azt megelőző filmje tényleg rossz volt. Tisztában van vele, hogy a Hihetetlen Hulk, vagy a…
Robert Zemeckis megint megcsinálta. Ezzel azt hiszem el is mondtam mindent e filmről, de azért még ódázok pár bekezdésen keresztül ha nem bánjátok. Már akkor vártam a Flight bemutatóját amikor megláttam belőle az első trailert, tudtam, hogy jó lesz, éreztem hogy jó lesz, és nem is csalódtam egy…
Mindenki elkezdi valahogy... A legnagyobb mesterek is gyakorlás révén lettek azok, akik. Nincs ez másként Steven Spielberggel, napjaink talán egyik leghíresebb rendezőjével sem, aki igaz már túl van a fénykorán, de mégis meghatározó ember Hollywoodban (elsősorban a produceri…