Csak nem gondoltátok, hogy véget érhet az év egy utolsó Tini Scal nosztalgiaírás nélkül? A 90-es években megszállottan kerestem a jó westernfilmeket, aminek többnyire csúfos felsülés lett a vége, mindegyikről kiderült, hogy unalmas vagy túlságosan amerikanizált – értsd: öt másodperc a film végi nagy leszámolás. Mostani alanyunk az utóbbi kategória, ráadásul nagyon modernizál is, miközben ordít róla az alacsony – öt millából fabrikálták – költségvetés. Tévéfilmről beszélünk, ami mégis figyelemre méltó, sőt tovább megyek, többször nézhető, és ma már egyértelműen úgy tekinthetünk rá, mint Mickey Rourke egyik utolsó jó filmjére, amikor még ki is nézett valahogy.
Elképzelhető, hogy a film azért állta ki az idő próbáját, mert az HBO készítette, és nem akartak sokat markolni. 1873-ban járunk, a polgárháború után, amikor egy konföderációs lovassági csapat úgy gondolta, a továbbiakban fosztogatásból fog megélni. A film elején történik egy kegyetlen rablás, amelyben az egyik bandatag megsérül. A kíméletlen bandavezér, Graff (Rourke) már épp le akarná lőni, amikor a helyettese, Eustis (Dermot Mulroney) inkább őt lövi le, aztán mivel azt hiszi, halott, megpróbálják minél előbb elérni a Rio Grandét. A városiak azonban már vártak a bandára, viharos gyorsasággal különítményt szerveznek, és a rablók után indulnak. Ebben hathatós segítséget nyújt a mégiscsak életben maradt Graff, aki így most érthető okokból berágott egykori embereire, különösképp Eustisra.
Hát ez az expozíció kísértetiesen emlékeztet A vad bandára, de tekintsük inkább hommage-nak, lévén konkrét jelenetek még utalnak is rá, pl. a gyerekek itt nem skorpiót gyújtanak fel, hanem kövecskékből falat építenek. Ami megmenti a filmet, az a macska-egér játék, amelyet egymással vív a két csapat útban Mexikó felé, és a hihetetlen pörgős tempó, amelyet a film képes elejétől a végéig tartani. Lényegében egy akciófilmet látunk, ahol a western csak a forma. A vad bandának az ütős kezdés és a vérgőzös végjáték között mindössze egy izgalmas vonatrablásra futotta, de irgalmatlanul sokszor leül. Ott nincs személyes ellentét, sőt a nyomravezető egykori bandatag többször is elejti, hogy bárcsak ő is közéjük tartozhatna újra. Itt Graff egy kibaszott elmebeteg, akitől rettegnek a bandatagok, és mindenki azt akarja, hogy dögöljön már meg végre, de ő csak nem hajlandó megtenni ezt a szívességet. Hajlamos vagyok elhinni, hogy tényleg ilyen egy törvényenkívüli, aki nem tisztel se istent, se embert.
A filmben ráadásul Graff és Eustis párharca is kiéleződik, mert Graff még most is tanítja, hogyan kéne vezetnie egy csapatot, ami csak kívülről tűnik könnyűnek, és ahhoz, hogy sikerüljön, Eustisnak is Graffá kell válnia. Megállni pedig nincs idő, mert maximum egy órával vannak lemaradva antihőseink mögött a városiak, akik egy fokkal se jobbak náluk. Ameddig tudják, láncon tartják Graffot, de észre sem veszik, és ők is fogyni kezdenek. Graffnak ez kapóra jön, és miközben a két banda szépen írtja egymást, kétség sem férhet ahhoz, a pusztaságban ki lesz az, aki – persze a seriff halála után – tovább vezeti őket, pontosabban irányítja, utasítja, mert szó nincs már arról, hogy ne ők lennének az új banda, amellyel a régit – mivel árulók – ki kell végezni egytől egyig.
Nekem már gyerekként is tetszettek a színészi alakítások, amelyek – hogy hogy nem – egytől egyig jobbak, mint a „jófiú”-nak beállított Mulroney, akinek talán a leghíresebb alakítása az Álljon meg a nászmenet! volt. Értem, egy szépfiú, de hiányzik belőle minden karizma, minden tökösség, már gyerekként se hittem el neki, hogy fel tudná venni a versenyt Rourke-val. De sebaj, mert a banda rajta kívül egytől egyig emlékezetes mellékszereplőkből áll. Itt van mindjárt Steve Buscemi, aki azóta igazi kultarccá avanzsálódott megannyi karakteres szerep által.
Aztán Ted Levine, aki mindig valami rossz arcút formál meg a filmekben, de talán ennél testhezállóbbat még sosem kapott. Annyira elhanyagolt a külseje, hogy simán elhisszük neki, van vagy ötvenéves, miközben ekkor még csak harmincöt múlt. De John C. McGinley, Keith David és az idén elhunyt Daniel Quinn is brillírozik a szerepében. Egy pillanatig se kétséges, hogy egy összeszokott bandát látunk, akik ölre mennek a pénzért, hiszen csak az tartja össze őket, és kételkednek is újsütetű vezérükben, mégis, ha kell, meghalnak egymásért.
A film ráadásul hihetetlenül brutális. Minden egyes halálnem emlékezetes, nekem nagyon kevés filmből égett be ennyi durva kivégzés, mint amikor az egyikük arról beszél, hogy érzi a szabadság illatát, a következő másodpercben pedig szétlövik az arcát. De az is nagyon durva, amikor a túlélők már elérnék a határt, de egyikük belebucskázik a folyóba, mert az utolsó előtti pillanatban kapott egy lövést, amelytől szó szerint kifordulnak a belei. Talán emiatt izgalmas ez a film, hogy nem tudjuk, ki éli túl, senkire nincs ráírva, hogy na, ez biztos életben marad a film végéig.
Érdekes módon a filmet csomó országban bemutatták a mozik, így hazánkban is 1994 nyarán, én mégis a már szokásos szennyvízcsatornák műsorán találkoztam velük, ahol rongyosra játszották, és azért bőven látszik rajta a tévéfilmes hatás, a beállításoktól kezdve, a szűrés hiányán át, a fényképezésig bezárólag. A magyar szinkron szerintem különösen jól sikerült: Dörner György, Reviczky Gábor, Selmeczi Roland, Szokol Péter, Rosta Sándor, Haás Vander Péter, Újréti László, Dobránszky Zoltán, Csankó Zoltán. Szóval a szinkron aranykora, aminek ma már se híre, se hamva, aki tehát kedvet kapott, mindenképpen szinkronnal nézze a filmet.
A filmet Eric Red írta, akinek Az országút fantomját is köszönhetjük, és az ausztrál Geoff Murphy rendezte, a Freejack – Szabad préda és a Száguldó Erőd között. Neki köszönhetjük A vadnyugat fiai 2-t, a Fortress 2-t is, bár ez utóbbi kettő nem túl jó ajánlólevél. Az egyetlen negatívum vele kapcsolatban, hogy egyetlen nő sem található a filmben. Tudom, hogy a western egy férfias műfaj, de itt tényleg csak férfiakat fogunk látni, akik lőnek egymásra, és meghalnak, egytől egyig. A téma pedig a bosszú, az árulás, a versengés és a vezetési képesség. Ki a mester, ki a tanítvány. És, hogy a kör bezárul-e?
Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Nem bírsz betelni Tini Scal filmjeivel? Nem is csodálom. Erre tessék:
Segítség, felszarvaztak! (1981)
A pajzán Dagobert király (1984)
Átjáró élet és halál között (1986)
Les Patterson - Aki megmentette a világot (1987)
Marco Polo - a hiányzó fejezet (1996)
Fortress 2015.12.31. 13:11:48