Na jó, az Aglaja valójában nem annyira rossz film, mint amennyire vártam – értsd: nem vágtam fel az ereimet, miközben néztem, és a filmről se sasszéztam ki amúgy angolosan –, de azért éppen elég rossz, hogy be tudjuk illeszteni a Pillangók és a Dumapárbaj sorába, jó hosszú is a tetejébe, ahogy az kell, tíz perc híján két óra. Ez az egyik baj a filmmel, mert ha rövidebb, feszesebb is lett volna egyben. A legnagyobb csúfság azonban, hogy ez volt az egyik utolsó film, amelyet a Filmhét keretein belül meg lehetett nézni, és azért egy Filmhetet ne egy ilyen semmitmondó alkotás zárjon már, ha a Saul fia nyitotta. Ettől válik az Aglaja a legaljává.

„Ne rosszalkodjatok!” 

Kétéves koromban állítólag még féltem ettől a filmtől, de erre én nem emlékszem, csak családi sztorikban fordul elő ennek a felemlegetése.

A Kékfrankos Április a kékfrankos szőlőfajtát a középpontjába állító program, amelyben e sokszínű szőlőfajtára szeretnénk irányítani a figyelmet. A legtöbb tételt felvonultató kóstolóra a Corinthia Budapestben kerül sor április 23-án, ahol a kékfrankos mellett bikavéreket is kóstolhatnak az érdeklődők, és idén a vendégbor a kadarka lesz. Emellett számos csatlakozó programra számítunk országszerte.

A Fantasmania,hu online játékbolttal nyereményjátékot hirdetünk a Batman vs. Superman film kapcsán. Részletekért kattints lent a Tovább gombra!

Megjegyzés: Emlékszel a videokazettás nyolcvanas évekre, amikor minden szart összenéztél, ami pult alól jött? Élvezted? Akkor ez is tetszeni fog.

Már a film felütése, kezdése is sikeresen berántja az embert abba a szikár és véres világba, amelyet egy western-horrorfilmtől elvárunk. Egyrészt egy brutális és naturális gyilkossággal indítunk, amolyan in medias res, másrészt olyan mellékszereplőkkel, akik talán megették a kenyerük javát, azonban szakmailag valamilyen formában lehet a hírnevükre számítani, nem lesznek ismeretlenek azok számára, akik szeretik a horrort.

A filmről nekem egyből a Halhatatlanok című alkotás jutott eszembe. Na, nem a 2011-s fantasztikus amerikai akciófilm, hanem a 2004-s francia-olasz-angol sci-fi (hála a magyar filmcím alkotóinak a névazonosságért), eredeti címén Immortal. Bár lehet ez csak az én képzelődésem, de nekem Hóruszról (Nikolaj Coster-Waldau – Trónok harca) Thomas Kretschmann ugrott be. Illetve a történet is még rádobott egy lapáttal, hiszen szegről-végről mindketten Hóruszt alakítják.

Kovács Patrícia színésznővel a Félvilág sajtóbemutatója után beszélgettünk a Puskin moziban arról, hogyan éli meg a film sikerét, milyen volt a forgatás, valamint milyen lehetőségei vannak egy színésznőnek ma Magyarországon.

A Zero kapcsán egy kávé mellett beszélgettünk Tóth Orsival, hogyan is került Nemes Gyula legújabb játékfilmjébe, hogyan látja önmagát és helyzetét a mai világban mint színésznő.

Azért az vicces, hogy pont ez a film nem jutott be a Filmhétre. Négy évvel ezelőtti filmek igen, ez meg nem, mert hát miért is, mikor tavalyi. Ettől függetlenül nem jó, de nem olyan értelemben, mint a katasztrofális Dumapárbaj vagy az agyhalott Pillangók. Egész egyszerűen ez egy elfuserált film attól a Nemes Gyulától, akitől annyira tetszett az Egyetleneim. És noha az sem volt egy egyszerűen emészthető alkotás, annyira magával ragadott a hangulata, a képi világa, a zeneisége, és persze a szerelemről szóló kétségbeesett el camino, hogy mindez megmentette, sőt egy idő után piedesztálra emelte nálam a filmet. Hát Gyulánk úgy gondolta, ha tíz év múlva összekürtöli a régi brancsot, és leszerződtet egy Zs kategóriás sztárt, akkor majd most nagyot alkot ismét. Hát rosszul gondolta.

Hát azért ezt nem gondoltam volna. Tudtam, hogy egy nagy baromság lesz, de hogy ennyire. Mondjuk még így is jobb, mint kb. az összes videojáték-adaptáció, ami eddig készült, de hát aki kettőt látott közülük, az pontosan tudja, hogy ez azért nem egy nagy truváj. Henryben még az volt a legjobb, hogy nem kellett évekig várni, mert egyszer csak bejelentették, hogy itt van, és tessék. Aztán arra is rájöttem, hogy én ezt már láttam valahol, és meg is találtam két – egymásra épülő – kisfilmet, amelyekkel épp azt akarta a csapat bizonyítani, hogy van értelme FPS-filmet forgatni. Hát öt percben biztos.

Aki olvassa a blogot, az tudhatja, hogy néha tömbösítve ömlesztjük az okosságot a jónépre. Tavaly például, úgy az Oktoberfest környékén, majdnem egy tucat német filmre hívtuk fel a figyelmet. Minthogy jelen film is német, felmerül a kérdés, hogy vajon ez is olyan jó-e, hogy beillik az új típusú német filmek sorába, pláne, hogy ez a film is egy amolyan „önmagunkkal szembenézős” alkotás. A rövid véleményem az, hogy nem emlékszem.

A Saraghina Mészáros Márton legújabb kisfilmje, amelyet minimál költségvetésből, mindössze két nap alatt forgattak. Pályázatok készült, kizárólag tehetséges barátok és a filmszakmát tanuló ismerősök segítségével. Nem szerepelnek benne nagy nevek, sőt lényegében mindössze két karaktert mozgat. A Második Magyar Filmhéten mégsem találkozhatott vele a közönség, pedig – bár nem tökéletes alkotás, mégis – megérdemelte volna a lehetőséget, lévén rengeteg nála csak amatőrebb kisfilmet láttam.

A következőkben egy interjút olvashattok egy feltörekvő, fiatal tehetséggel, Mészáros Mártonnal, akinek nem láthattátok egyik kisfilmjét sem az idei Filmhéten, pedig nagyon igényes munkákat készít. Erről és sok egyébről faggattam az Urániában, egy kávé mellett.