Kecskemét

2014. november 29.

Most pedig... végzek magammal... ez az egyetlen esélyem. Utolsó játékom egy újfajta rettegést indított el bennem... a páni félelmet... a félelmet önmagamtól, attól ami vagyok... és ami mindig is voltam. Mindaz, amiért éltem elveszett. Remény? Cél? Élvezet? Csupa értelmetlenség. Elindulok hát az árnyékvilágba... és ott majd rájövök mi lappang e Föld sötét bugyraiban...

Az idei karácsony a Karácsonyi ének körül forgott nálam, ami azzal kezdődött, hogy hosszas tépelődés után megnéztem a Robert Zemeckis-féle verziót, és nagyon tetszett. Azt hittem, az idei szezonban már nem is látok ennél jobb filmet – tegyük hozzá, már alig maradt karácsonyi film, amit ne láttam volna, így egyre nehezebb elkerülni, hogy ne újrázzak valamiből. Aztán a Karácsonyi lidércnyomás miatt azon kaptam magam, hogy ez a karácsony nem az élő szereplős filmek felé tolódik el. Nézzük csak: volt már CGI-rajzfilm, stop motion animáció, már csak egy bábfilm hiányzott... áááá, humbug.

Ezt a filmet nagyjából féléve mutatták be Spanyolországban, így kiérdemelte a legfrissebb versenyző címét, amit az idei KAFF-on láthatott a nagyérdemű. Kapott egy díjat a végén, bár szerintem kicsit érdemtelenül. Tudom, tudom, én meg a hozzáállásom a spanyol filmekhez, de a Megszállva a lehető legtökéletesebb példa, miért is ódzkodom a katalán kultúrkörtől.

Ez a lett film meglehetősen elgondolkodtatóra sikeredett, de ettől függetlenül még szörnyű, és nem igazán ajánlható senkinek. A rendezőnő - saját? - elmezavarát, skizofréniáját, depresszióját, öngyilkossággal egybekötött halálvágyát, és még ki tudja mennyi minden belső zavarát vitte filmre. Ennél szerzőibb filmmel nem is találkozhatunk, hiszen Signe Baumane nem csak rendezte, de ő írta, sőt egész végig narrálja is az eseményeket 88 percen keresztül. Pedig az elején minden olyan jól kezdődött.

SPOILERVESZÉLY!

„A spoiler irodalmi művekre, filmekre, videojátékokra stb. vonatkozó információ: leggyakrabban a végkifejlet elárulását jelenti, de kulcsfontosságú pontok (főleg hosszabb alkotások esetén) nem csak a mű végén találhatók.”

Igen, én is nagyon vártam. Igen, nekem is tetszettek az előzetesek. Igen, én is gyerekkorom óta Star Wars fan vagyok, igaz, nem az a fajta, aki azonnal elélvez, ha meglát egy csillagrombolót. Sajnos mégsem tudok osztozni abban az osztatlan lelkesedésben, ami a hetedik részt övezi. Mintha mindenki annyira akarta volna, hogy ez a film jól sikerüljön, hogy minden mást efölé helyezett, nekem viszont néhány dolog szúrta a szememet.

Arra ne számíts, hogy beülsz a moziba és olyan lesz, mint 6 éves korodban, mikor először láttad "A  Jedi visszatér"-t. Már nem vagy az a gyerek, már többet akarsz egy mozitól és harminc éve várod, hogy méltó folytatása legyen a mesének. Ha ezzel tisztában vagy nem csalódsz, amikor megnézed az új Star Wars epizódot.

Ez az a rész, amiről először még középiskolában hallottam. Előbb hallottam róla, mint az előzménytrilógiáról, és előbb is érdekelt, mint az előzménytrilógia. Hiszen ez nem egy sereg ismeretlen karaktert hoz be, hogy elmesélhesse, hogyan lett a kis idegesítő Anakinból Núbia istene, hanem azokat a szereplőket mozgatja, akiket megismerhettünk az eredeti trilógiában, folytatja a családregényt, az űroperát, és elmeséli, ahogyan Luke Skywalker - aki egészen jól hozzáöregedett a szerepéhez - szépen beadja derekát, és átáll a sötét oldalra. És egyben ez az a rész, amiről, aztán George Lucas azt nyilatkozta, hogy ez csak valami humbug, mendemonda, soha az életben nem készíti el, és semmi alapja nincs, ez csupán néhány őrült fan torz elméjéből kipattanó hagymázas látomás. De szerencsére ugyanez a Lucas pikk pakk el is adta az egész franchiset, így a Disney nem törődvén azzal amit Lucas akar - aki jelenleg minden létező fórumon azt nyilatkozza, hogy nem is érdekli ez az egész -, szépen megcsinálta a vélhetően mindent lezáró trilógia nyitó darabját. Merthogy a fanok igenis akarták ezt látni. És leginkább ÉN akartam látni.

Gyerekként egyértelműen, és 100%-ig ez volt a kedvenc epizódom a Trilógiából, örültem, hogy Luke már magabiztos Jediként tér vissza, lenyűgöztek az akciójelenetek, és nagyon szerettem az ewokokat. Korábban láttam a Jedit, mint a Birodalmat, így elsőre sok minden elég érthetetlen volt számomra, de ezeken viszonylag gyorsan túltettem magam.

A Trilógia darabjai közül ezt láttam a legutoljára, jóval később, mint a másik két részt, és ez tetszett akkoriban a legkevésbé. Az okok teljesen nyilvánvalóak: számomra már minden poént lelőtt addigra A Jedi visszatér (hogy kicsoda Yoda, hogy Vader Luke apja, hogy Han és Leia egymásba szeret) a nagy ívű történet végkifejletét is láttam már, ráadásul ez a rész a legsötétebb, legpesszimistább mind közül, és még csak rendes befejezése sincs. Valószínűleg mindmáig ezt a részt láttam a legkevesebbszer.

Annak idején ezt is német nyelven láttam először, valamelyik kereskedelmi adón, reklámokkal jócskán megszakítva. Akkor még nem nyűgözött le annyira, mint amikor magyarul néztem videokazettán. Aztán kiderült, hogy létezik egy folytatása, amiben kiderül, hogy Darth Vader Luke apja, és Chewbacca meghal. Egyiket se hittem el, és a pletyka Chewie haláláról azóta sem tudom honnan származhatott. Végül úgy alakult, hogy A Jedi visszatér-t láttam előbb, és tökéletesen értetlenül álltam a fordulatok mögött, de azért nagyon tetszettek az ewokok, Jabba, meg a drámai befejezés.

Ritka, hogy ennyi ember kíváncsi egy olyan filmre, aminek már mindenki tudja a végét. A harmadik rész idején már 16 éves voltam, és baráti társasággal mentünk el megnézni. Nagyon jól szórakoztunk a film alatt, előtt és után, voltak köztünk olyan poénok, amikre még a mai napig emlékszem. Például a jól ismert felirat megjelenésekor egyik mindent tudó haverom megszólalt: „Mondtam, hogy így fog kezdődni”. Én meg beálltam egy életnagyságú Darth Vader kartonfigura mögé szuszogni. Azt hiszem elmondható, hogy ez Star Wars rész, amely már sokkal kegyetlenebb, sötétebb, brutálisabb, mint bármelyik másik rész, úgy ez is a lehető legjobb életkorban talált rám a moziban. Addigra a gyermeteg rajongás már elmúlt, úgyhogy nem tudtam olyan lelkesedéssel viszonyulni hozzá, mint a Baljós árnyakhoz, vagy A klónok támadásához, vagy mint annak idején a régi Trilógiához. Egyszerűen csak konstatáltam, hogy az újak közül messze ez a rész a legjobb, és ennyi. Azért az is hozzátartozik, hogy nehéz egy ennyire szomorú történet iránt gyermeki lelkesedést érezni.

A Baljós árnyak okozta csalódottság következtében már jóval kisebb volt a hype A klónok támadása körül, én mégis nagyon vártam. Nagy szerencsémre a Baljós árnyak is az én akkori korosztályomat szólította meg, és három év múlva, 13 évesen A klónok támadása is a legjobb életkorban érkezett. Ma már ennek annyira nem örülök, de akkoriban ez a film volt a csúcsok csúcsa, annyira tetszett, hogy kétszer is elmentem megnézni a moziba. Nem emlékszem, hogy legelőször kivel láthattam, így nagy valószínűséggel egyedül mehettem, másodjára pedig elrángattam a nénikémet. Csak egy film volt ezen kívül, amit kétszer is megnéztem, mégpedig a Pókember első része, ami szintén ugyanebben az időben készült. 13 évesen ennél jobbakat nem is kívánhattam magamnak. Aztán az sem elhanyagolható tény, hogy A klónok volt az első filmem divx-ben, amit hihetetlen nagy dolognak éreztem, hogy még ment a mozikban, én meg már otthon nézhettem. A minőség persze finoman szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után, még úgy is, hogy nem kamerás verzió volt. Valahol talán még mindig megvan a 2 db cd, amik rengetegszer végigpörögtek a számítógépben, az új trilógiából messze ezt láthattam a legtöbbször. A Baljós árnyakat már akkor is kicsit gyerekesnek tartottam, mások viszont nyálasnak és unalmasnak A klónokat. Persze, ők nem látták moziban.

Emlékszem 1999-ben mekkora reklámkampány övezte a legújabb Star Wars mozi bemutatóját. Minden létező csatornából a Phantom Menace ömlött ránk, a nagyobb eladási számok miatt minden valamirevaló újság a címlapjára tette, már fél évvel a bemutató előtt, csak mert volt benne egy vagy két oldalas cikk a filmről. Az emberek csak azért jegyet vettek egy filmre, hogy láthassák a két perces előzetest. Akkora tömeghisztéria és hype vette körül a produkciót, amilyet talán azóta sem láthattunk. Tíz éves voltam a bemutató idején, amikor anyukám elvitt engem, és a húgomat a Lurdy Házba, így igazi multiplexben láthattam életem első Star Wars filmjét moziban. Kár is lenne titkolni, egy tíz éves gyerek számára ez a film maga volt a tökéletes szórakozás, sőt talán még több is annál. Korosztályomban sokan a mai napig szeretik nosztalgiából a Baljós árnyakat, pedig ebből a filmből nagyon könnyű kinőni.

Azt mondják, hogy sokszor a valóság sokkal érdekesebb, meghatóbb, életközelibb, véresebb, egyszóval sokkal többet nyújt bármilyen kitalált, akár rá építkező történetnél is. Így van ez Hermann Melville "Moby Dick" történetével is. Míg azonban a regény és a belőle készült filmek az emberi lélek legsötétebb mélységeiből feltörő és mindent, s mindenkit elpuszító bosszúvágyról szóltak, addig az eredeti történet megfilmesítése két eltérő világlátás különbözőségét mutatja be az Essex bálnavadász hajó pusztulásán keresztül. 

Hát Szinbád te se igyekezhettél sorba állni amikor az észt osztották! Ezt a filmet gyakran az egyik "legszebb mesének" aposztrofálják, sőt természetesen fantasy vonulat is van benne, hiszen tobzódik a misztikus kelet jegyeiben. Azonban ilyen idegesítő, elcseszett, hülye, egyáltalán nem szerethető főhőst életemben nem láttam. Szinbád, és az őt megformáló - tehetségtelen - színész Kervin Mathews számomra tönkretette az egész filmélményt, így, bár kétségtelenül rengeteg figyelemre méltó pillanattal bír ezen alkotás, mégse tudom jó szívvel ajánlani, mert rettenetesen ambivalens az egész mozi.