Hogyan is ajánlhatnék jó szívvel bárkinek egy Péntek 13 koppintást? Ráadásul úgy, hogy maga a Péntek 13 is egy koppintás.

Van Damme felesége ismét meghal csakúgy, mint az Időzsaruban és a Maga a pokolban. Furcsa módon mégis ebben a direct to dvd filmben ábrázolják a legjobban ezt a helyzetet. Láttam mostanában pár filmjét, de még egyikben sem zokogott így. Ráadásul tőle azt várná az ember, hogy nevetségessé váljon egy ilyen jelenetben, de nem lesz az. Viszont most egy kőkemény akciófilmről beszélünk, ezért a jelenet teljesen váratlanul lövöldözésbe fordul. És jól van ez így.

Na, kezdjük ott, hogy ennek a filmnek semmi köze a Tom Cruise féle, amúgy igazán tisztes módon elkészített mozihoz. A készítés évszáma úgyis árulkodó. Csupán a cím egyezik meg, de ezzel nincs mit tenni. Szóval, aki róla szeretne olvasni, már most oldalt válthat. Remélem, azért nem túl sokan cselekszenek így.

Kétlem, hogy van olyan szamurájfilm rajongó, aki ne ismerné Kenji Misumi nevét. Túl sok örökbecsű darabot tett ő le ahhoz ebben a műfajban, hogy ki lehetne kerülni az életművének valamelyik darabját. Ott bábáskodott Zatoichi megszületésénél és néhány további kalandjánál, borzongatott minket a jotsujai kísértet neves történetében, hadba vonult a Shinshengumival más neves harcosokkal együtt, míg végül, de korántsem utoljára, legendát teremtett a megállíthatatlan Lone Wolf and Cub sorozat főszereplőjével egyetemben. Mostanra egyértelműen a csambara műfajban forgatott mozijai a legnépszerűbbek, pedig más, ennél többre tartott zsánerben szintén figyelemre méltó mozgóképeket tett le az asztalra. Akinek van kedve tallózgatni, az Ázsiafilmen talál ismertetőket néhány további mozijáról. Mint minden rendező, ő is berzenkedett a beskatulyázástól. Szeretett volna olyan alkotást fölmutatni, amit nem mások dolgoznak ki helyette, hanem a kezdettől fogva része a készítés folyamatának, nem csupán a rendezés fázisában kapcsolódik be. De csupán egyszer adatott meg ez neki, ennél a mozinál.

A lerombolt Bronx két nagy bandája közeledik egymás felé motoron. A legkeményebb arcok, akik túlélték a szörnyű pusztítást, és a lehető legdurvább pokolban nőttek fel. Nem tudjuk, még mi lesz itt, háború, vagy talán valami annál is rosszabb. A hangulatot fokozandó, a ’80-as évekre jellemző dobszólót hallhatunk a motorosok érkezésekor. És valami különös oknál fogva a bandák mellett teljes felszerelésben láthatjuk magát a dobost is, ott kint a semmi közepén. Ilyen csodálatosan értelmetlen film az 1990 The Bronx Warriors.

Tavaly már többször is elkalandoztunk az olasz posztapokaliptikus gagyi világába, elég ha csak az Új barbárokra, vagy a Halálhozó 3000-re gondoltok. Ezek a mozik általában halálolcsó Mad Max, illetve Menekülés New Yorkból klónok szoktak lenni. Az 1990 viszont a Mad Max-et kivételesen nem majmolja, csak a Menekülés New Yorkból-t (itt nem Manhattan, hanem Bronx a cselekmény helyszíne, nagyon eredeti), illetve Walter Hill Warriors című remek moziját.

„Amikor szarban vannak a hívek, mind Istenért kiáltunk. De akkor már rendszerint késő.”

A Börtöncsapda után egy újabb börtönfilm. És az Időzsaru után ismét meghal hősünk felesége. Ahogy elkezdődik a film, szomorúan vehetjük tudomásul, hogy Van Damme már nem sok újat tud nekünk mutatni. Annál is inkább, mert később ugyanúgy felgyújtanak egy embert, mint a Börtöncsapdában. Mindenesetre annak örültem, hogy most legalább nem ártatlanul kerül börtönbe, így egy klisével kevesebb.

"Volt negyedik rész is?"

Anette O' Toole

Kiskoromban folyton összekevertem a harmadik és a negyedik részt, valószínűleg azért, mert már akkoris éreztem, hogy tökmindegy: szar mindkettő. Miután egy szánalmas vígjátékká silányították a harmadik részben az Acélember történetét, a producerek úgy döntöttek, ők ennél rosszabbat már nem tudnak csinálni, így eladták a jogokat a Cannon Groupnak. A Cannonnak! Ez a filmstúdió kifejezetten B filmekre szakosodott, és az évtized legrosszabb amerikai filmjeit készítették. Szóval a lehető legjobb helyre került a sorozat.

Sacha Baron Cohen legújabb agymenése nem folytatja a Borat és a Brüno félig-meddig dokumentarista stílusát. Cohen ezúttal nem provokál civileket az utcán, nem szabadítja el metrón a csirkéket, hanem inkább egy Ali G-hez hasonló hagyományos, valamilyen szinten még történettel is rendelkező filmet tett le az asztalra.

Ebből is látszik, hogy videofilm és videofilm között is mekkora különbség lehet. Nem mondom, hogy a Replikáns nagyon jó volt, de meg lehetett egyszer nézni különösebb megrázkódtatás nélkül. Én naiv pedig azt hittem, hogy a Tökéletes katona 2-nél már semmi sem lehet rosszabb, de a Vakvágányon minden várakozásomat alulmúlta. Egyszerűen annyira gagyi, igénytelen és színvonaltalan, hogy azt nehéz szavakba öntenem.

A távoli Japán egy olyan legendás története, amely a világ minden részén közel áll az emberekhez. Nem csoda, a hűség és a bátorság nemes tálalása mindenfelé talál fogékony lelkeket. Nézzük, hogyan és mikor indult hódító útjára a mese. Meglehetősen messziről, helyben és időben. 1701 - a Tokugawa Sógunátus már több nemzedék óta békét teremtett a szigetországban. Ez ugyan jót tett a meggyötört tartományoknak, de a társadalmi rend csúcsán álló szamurájoknak korántsem. Háborúk nem lévén, elvesztették a lételemüket. Földművelés és kereskedés? Náluk méltóságon alulinak számított. Maradt hát a hivatalnokoskodás, elvégre az tekintélyt hozott, s a munkanélküli harcosok unalomba fulladó napi gyakorlatozása. Mint minden fölösleges osztály, a bürokrácia növelésével igyekeztek bizonyítani a fontosságukat. Aligha meglepő, hogy az áttekinthetetlen hivatalnoki rendszerben virágzott a megvesztegetés. A sógun, érezvén a helyzet rosszabbodását, vidékről hívott, puritánabb szellemiségű földesurakat bízott meg a korrupció felszámolásával. Köztük volt az Asano klán fiatal ura. A pozíciójukat féltő hatalmasok persze igyekeztek betörni az ifjoncokat, vagy olyan helyzetet teremteni, hogy "önként" távozzanak. Ez mind valóság, nem legenda.

Előtted a soha véget nem érő országút, feletted a ragyogóan kék ég, a segged alatt egy gyönyörű, bivalyerős sportkocsi, a szél pedig az arcodat simogatja. Tövig nyomod a gázpedált, soha többé senki sem állíthat meg, túl vagy már mindenen, és tökéletesen szabad vagy. Az érzékszerveid kiélesedtek a narkótól, mégis ami valamikor igazán fájt, abból mostanra már semmit sem érzel. A zsaruk ott loholnak a nyomodban, de soha nem fognak utolérni.

Az 1971-es Száguldás a semmibe nem csak egy átlagos autósüldözős film, és nem csak ezt az életérzést mutatja be nekünk, soha sem látott hiteleséggel. Ebben az időben a hollywoodi stúdiókorszaknak már rég lehanyatlott, az új korok titánjai (Spielberg, Lucas, Coppola és Scorsese) pedig még csak a küszöbön dobogtak. Hollywood ekkor kísérletezett a korábbi európai újhullámosok példájára, hogy újra megtalálja saját hangját, illetve a siker receptjét. Nem véletlen, hogy rengeteg emlékezetes mozi készült ebben az időben, melyek közül e kis gyöngyszem egyértelműen kiemelkedik.

"Hugi, én vagyok az, Bubus!"

Azért erre nem voltam felkészülve lelkiekben. Annyira sokkoló élmény volt, hogy nehéz szavakba öntenem.

A Tökéletes katona 2 fiaskója utána Jean-Claude Van Damme visszatért. Egyenesen dvd-re. Vagy 2001-ben talán még videóra, de ez végülis a mi szempontunkból mit sem számít. Ringo Lam-et viszont nem értem. Miért csak Van Damme-al hajlandó Amerikában forgatni? És miért dolgozik videóra?

"A művet Christopher Reeve emlékének ajánljuk. Nélküle sohasem hittük volna, hogy egy ember képes repülni."

A második rész jóval nehezebb eset, mint az első. A háttértörténetet sok helyen megtalálhatjátok, ha beírjátok a keresőbe a Superman 2 szavakat. A lényeg, hogy Donner egyszerre akarta leforgatni az első két részt, de a producerek kirúgták, amikor már kész volt a munka nagyjával, és Richard Lestert ültették a helyére. Valószínűleg azért pont őt, mert valamilyen szinten részt vett a produkcióban, így egyszerűbb volt őt felkérni, mint egy teljesen új arcot. Azonban nagy hibát követtek el, mert bár Lester jó rendező, ha a Beatlesről, vagy a Három testőrről van szó, de Supermanhez az égvilágon semmi köze sincs.

Kár is lenne tagadni; féltem attól a naptól, amikor újra meg kell néznem ezt a szart. Ezelőtt életemben egyszer láttam, 12 évesen az HBO-n. Tudjátok milyen az ember 12 évesen. Falja a filmeket egymás után, jókat-rosszakat, mindent. Sosem élveztem úgy a filmnézést, mint akkor. Miután megnéztem a Tökéletes katona 2-t, kikiáltottam minden idők egyik legrosszabb filmjének, a Holló 2 mellett, amit szintén akkoriban láttam. Nem mellesleg azóta nem nézek új Van Damme akciózásokat. Szerintem ezzel már sokat elmondtam.

„Úgy érzem magam, mint egy kisiskolás, aki egy isten kezét fogja.”

Azt hiszem illene a Supermannel való hozzáállásommal kezdeni. Gyerekkorom nagy hősei közé tartozik, csakúgy, mint Batman vagy Zorro, vagy Pókember. A Superman számomra leginkább a '78-as filmet jelenti, bár néztem a negyvenes évekbeli rajzfilmsorozatot és a Lois és Clarkot is, bár ez utóbbi Teri Hatcheren kívül annyira nem jött be. Supermant azért szeretem, mert tud repülni, és én is úgy akarok repülni, mint ő. Szárnyak nélkül, pusztán az akaratommal a város felett. Néha sikerül is. Álmomban. Ami miatt el tudok vonatkoztatni a piros bugyitól és a gyerekes felfogástól, az a pátosz, ami Superman figuráját körül veszi az eredeti filmben. Ma a képregénymozik korában pedig még jelentősebbnek tűnik.

Alig egy évvel a Star Wars hódítása után került a mozikba az első nagyszabású képregényfilm. Kicsire nem adtak az alkotók, egyből a legnagyobb hős, Superman kalandjait vitték vászonra. Rekordköltségvetéssel indították útjára a Krypton utolsó fiát, olyan speciális effektekkel, amilyeneket még nem látott a világ. Az írással nem kisebb egyéniséget bíztak meg, mint Mario Puzo-t, aki A keresztapáért felelős, továbbá szerződtették egy rövid szerepre a kor legnagyobb színészét, Marlon Brando-t is, ezzel bizonyítva, hogy nem egy idétlen gyerekfilmet készítenek. Rendezőnek pedig a sokáig tévés munkákkal bizonyító, majd az Ómen című horrorfilmmel befutott Richard Donnert kérték fel.  A képregény maga egyébként ezidőtájt éppen egy nagyon komoly hullámvölgyben volt, és csak a film elképesztő sikerének köszönhető, hogy újra szárnyalni kezdtek az eladási mutatók.